Az ​átjáró (Átjáró 1.) 20 csillagozás

Frederik Pohl: Az átjáró

Vagányok, prostituáltak, művészek és álmodozók, örök világcsavargók és szélhámos szerencselovagok, kokósok és homoszexuálisok gyülekeznek össze az Átjáró űrbázisán, s várnak a ritka szerencsére, hogy a földiek által birtokba vett, egykori hícsí civilizáció űrnaszádjaival kizuhanhassanak a téridőbe. Mindezt a nagy kincs, a zsákmány, s nem utolsó sorban a felfedezés reményében.
Rob Broadhead maga is szerencsét próbál, hogy végre szabadulhasson az Átjáró kalandorainak, pszichopatáinak és aberráltjainak szoritásából, ám ezért a szabadulásért igen kemény árat kell fizetnie.
A történet a fogyasztói társadalmak illúziógyártó gépezetének, az ebben őrlődő emberi érzelmek mély tragikumának lenyűgözően kiméletlen, s ezzel együtt is szórakoztató leirása.

Megjelent Átjáró címmel is.

Eredeti megjelenés éve: 1977

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Baráti Kör Könyvklub Móra

>!
Móra, Budapest, 1991
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631167496 · Fordította: Nagy Sándor

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

marschlako P>!
Frederik Pohl: Az átjáró

Ma ma már eljutottam oda, hogy a Hugo- és Nebula-díj inkább óvatosságra int, mintsem hívószó legyen, s ebben az utóbbi idők egy-egy olvasmánya is megerősített. Frederik Pohlt viszont a Cyril M. Kornbluth-tal írt regénye, A Venus-üzlet óta kifejezetten kedvelem, így ennek a sokszorosan díjazott regénynek azért nyugodtabban vágtam neki. S bár egészen mást kaptam, mint amire számítottam (nem olvastam el előre a fülszöveget), kifejezetten élveztem Robinette Broadhead és az Átjáró történetét. Bár Robbie nem volt éppen az a szerethető alak, a hícsik itt feledett relikviája sajátos lecsúszott egzisztenciáival, akikben mégis van valami, kifejezetten érdekes hangulatú regényt eredményezett, ami kedvencem ugyan nem lett, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy elolvastam.

3 hozzászólás
pwz I>!
Frederik Pohl: Az átjáró

2012. november 4., 22:18 → 2012. november 8., 20:31 közötti olvasás. Könyvadatlap szétszedése miatt átmásoltam ide az értékelést, mert ezt a verziót olvastam és ez van meg! :)

* * * * *

Minek ide egy olyan muki, akit szeretni is lehet! Így az igazi! Esendő ember, akinek kálváriája a két szálon szépen kibontakozik. A pénz nem boldogít, ugye? :) Na, Broadheadet, a főhőst biztos, hogy nem, pedig mindene megvan, egy elsőre pechnek, aztán másodikra főnyereménynek bizonyuló eseménynek köszönhetően.
Jó ez az Átjáró! Kicsit Babylon 5 feelingje van, attól az egyáltalán nem apró dologtól eltekintve, hogy ez nem egy „bolygóközi ENSZ találkahely”, nem szabad-kikötő, ahol a galaxis népei találkoznak. Egy elhagyott, régi központ, ahol az emberek néha reménytelen szerencsétlenkedések árán próbálnak valamit is kicsiholni, bármilyen kis információ morzsát kinyerni a szőrén-szálán „eltűnt” hícsí civilizáció eme maradványából. Akár a félelmetes jelzőt is lehetne rá használni.
Sokféle sci-fi átjáró létezik, ez egy ezek közül…, aminek azért vannak még folytatásai is… :D
Jók a beszúrt feloldó hirdetések! ;) Csillagászat terén is kapunk egy kis dózist! :)

>!
Móra, Budapest, 1991
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631167496 · Fordította: Nagy Sándor
Razor P>!
Frederik Pohl: Az átjáró

Bár az Átjáróval közel sem szenvedtem annyit, mint pl. A nagy időháborúval, azt sem mondhatom, hogy végig élveztem.
Adva van egy Átjárónak nevezett aszteroida, ahol egy mára már eltűnt, hícsinek nevezett idegen faj űrhajói állomásoznak. „Kézikönyv” híján a hajókat nem tudják irányítani, így az önkéntes feltárók az ismeretlenbe távoznak, majd jobb esetben idővel és még jobb esetben élve térnek vissza, esetleg hícsi kincseket (eszközöket, tárgyakat) is találva. Ide érkezik meg főszereplőnk, Robinette egy lottónyereménynek hála, hogy belevágjon a nagy kalandba… vagy nem. Hosszú ideig csak az Átjárón kínlódik, felfedezés helyett kapunk inkább emberi kapcsolatokat. Ráadásul ez csak a regény egyik, múltbeli fele, a másik, jelenbeli felében a már gazdag Robinette robotpszichológusnál töltött szeánszait olvashatjuk. Amellett, hogy ezek a részek nem voltak túl érdekesek, még az izgalmat is kvázi kiölték a sztoriból, hisz már előre lehetett tudni, hogy lesz egy nagy felfedezés.
Szóval az összkép vegyes. Bár maga az Átjáró, illetve a felépített világ érdekes, de a sztori előadásmódja nekem nem tetszett.

>!
Móra, Budapest, 1991
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631167496 · Fordította: Nagy Sándor
5 hozzászólás
BakosJuci>!
Frederik Pohl: Az átjáró

Ezt még majdnem-gyerek-fejjel olvastam, apukám méternyi sci-fije között. Ezt már akkor is különlegesnek találtam. Szinte szóról szóra emlékeztem rá évek után is.
Most újra olvastam, és a véleményem egy cseppet sem változott: ez egy sci-fi burokba ültetett pszichológiai elemzés a félelemről, a bűntudatról, a szeretetről. Tényleg csak ajánlani tudom. Első, második, harmadik olvasásra is. Sci-fiből a kedvencem.

Eszterterka>!
Frederik Pohl: Az átjáró

Rob Broadhead egy semmirekellő alak. Egy földi tápanyagbányából kiszabadulva dönt úgy, hogy az Átjárón megcsinálja a szerencséjét. Csakhogy a kínálkozó lehetőségek veszélyesek és sokkal könnyebb halogatni az elkerülhetetlent, inni, nőzni, tengetni a napjait, és közben azzal takarózni, hogy csak a megfelelő utat várja. Az igazság az, hogy gyáva. Már a kihajózás gondolatától is összecsinálja magát, és Klara óvó karjai közé bújik. Tipikus balek, aki képességek híják tényleg csak a vakszerencsében bízhat.
A jelenbeli pszichoterápia (a szimpatikus robotpszichológussal) és a múltbeli események párhuzamosan futnak a csattanós végkifejlet felé. Mindez olyan környezetbe ágyazva, ami szórakoztatóan meséli el, mennyire semmit nem tudunk meg a hícsíkről, annál többet önmagunkról és a fogyasztói társadalmunkról :)
70-as évekbeli Hugo-díjas regényhez képest nagyon jó olvasmány.

Aerandir>!
Frederik Pohl: Az átjáró

Először nem nagyon tetszett. A borító nem volt valami biztató, sőt kifejezetten igénytelennek találtam. Összezavartak a történetszálak, és nem értettem, hogy mi történik. És az összes szereplő ellenszenves volt, vagy egyszerűen semmilyen.
De aztán szép lassan megszoktuk egymást a könyvvel, és onnan már szuper volt minden. A végére ha meg nem is szerettem Robinette-et, de legalább megértettem, Sigfrid viszont tényleg szimpatikus lett.
Nagyon jól sikerült az írónak egy különleges hangulatot teremteni. Nem éppen kellemes ez a klausztrofóbiás, fulladozós, nyomorúságos világ, de nagyon hitelesen van megalkotva.


A sorozat következő kötete

Átjáró sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Haldeman: Örök háború
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Orson Scott Card: Végjáték
Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Martha Wells: Kritikus rendszerhiba
Ann Leckie: Mellékes igazság
John Scalzi: Vörösingesek
Dan Simmons: Hyperion
James S. A. Corey: Cibola meghódítása