Közvetítő 7 csillagozás

Frederick Forsyth: Közvetítő

…Majdnem sikerült. Már ott volt előtte, már szinte érintette, mindjárt lerántja erős jobbjával a biztonságot adó, hosszúszálú fűbe; tisztán látta a rémületet a hatalmas szempárban, a kiáltásra nyíló szájban az apró fogakat… és akkor ragyogó, bíborszín rózsa bontotta ki szirmait a pamutruha mellén. A kislány elesett, mintha hátba taszították volna. Emlékezett, hogy rávetette magát,
testével takarta, míg elhallgatott a fegyverropogás, és a maffiózók elmenekültek
az erdőn át. Emlékezett, ahogyan ott ült
és karjaiban ringatta az elernyedt, kicsi testet, potyogtak a könnyei és ráordított az értetlenkedő, elkésve mentegetőző helyi rendőrre: „Ne, ne, édes Istenem, többé ne…

A közvetítő címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1989

>!
I.P.C., Budapest, 1990
454 oldal · ISBN: 9637930116 · Fordította: Bihari György

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Csaba_Tóbi>!
Frederick Forsyth: Közvetítő

Sokáig óckodtam a borító alapján, de csak csak rávettem magam és nem kelett csalódnom! Egész geopolitikai összeesküvés, amelyet egy emberrablás indít el. Az eleje kicsit molyolósabb, viszont az ember rablás után tényleg beindulnak az események. Van itt fordulat annyi, hogy alig bírtam kapkodni a fejemet. Nem egyszer lepődtem meg vagy gondoltam azt, hogy jó akkor most már biztos így fog történni nem lehet ezt tovább húzni… aztán bumm az író csavart a cselekményen még egyet. Nagyon olvastatta magát, viszont aki pörgős lövöldözéseket és üldözéseket vár az csalódni fog. Ez egy vérbeli nyomozós story.

xeral>!
Frederick Forsyth: Közvetítő

A borítója meglehetősen visszataszító, sokáig viszolyogtam tőle. Aztán elolvastam:) még egy ilyen tekervényes észjárású író! Teljesen lenyűgözött, az egyik kedvencem!

pressing>!
Frederick Forsyth: Közvetítő

Egy túsztörténet,megfejelve a szaúdi dinasztia hatalmának megdöntésére szőtt összeesküvéssel,és azzal,hogy a profit megszerzése még a politikai paletta teljesen ellentétes oldalán álló embereket is képes egy táborba hozni.Politikusok,katonák,üzletemberek…
Van itt minden…
Kommunista gyűlölő amerikai szuper gazdag,hazája katonai fejlesztéséért bármire kész szovjet marsall,túszejtő balek ex-zsoldosok,leszerelt amerikai katonatiszt mint szaúdi tanácsadó.Egy piszkos cél érdekében szövetkezve…
És Quinn,a közvetítő…


Hasonló könyvek címkék alapján

Agatha Christie: Mert többen nincsenek
Agatha Christie: Tíz kicsi néger / Gyilkosság az Orient expresszen
Robert Galbraith: Zavaros vér
Agatha Christie: A behavazott expressz
Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér
Lisa Jewell: A föld nyelte el
John Marrs: A hazugság ára
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
John Marrs: The One – A tökéletes pár
Jane Corry: Csak egy pillanat