1940 júniusában egy zsidó házaspár rejtőzködik a megszálló németek elől a francia Pireneusok hegyláncai között. A gondviselés Lourdes-ba, a csodáiról híres zarándokhelyre vezeti őket, ahol először hallanak a városkát híressé tevő Mária-jelenésekről, s a látnokról, a kis Soubirous Bernadette-ről. A férfi – Franz Werfel – megfogadja Ha Isten kivezet ebből a kétségbeesett helyzetből és megengedi, hogy elérjem Amerika menedéket nyújtó partjait, akkor minden más munkám előtt Bernadette történetét fogom elmondani, amennyire tőlem telik.
Bernadette 7 csillagozás
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 5
Kiemelt értékelések
Nem szoktam vallásos irodalmat olvasni, de 1-2 már az utamba akadt – talán ezért is nem fordítok ezekre különösebb figyelmet, ezenkívül nem vagyok hithű katolikus, ezekben a regényekben pedig mindig erőszakkal akarják lenyomni a dogmáikat a torkomon, amiből én nem kérek! Ez a regény is abba az 1-2 kivételbe tartozik, és maradéktalanul igaz rá az előbbi állítás, de úgy kaptam, ezért „muszáj” volt elolvasnom, ráadásul kihíváshoz is kapcsolódik, így úgy döntöttem, megbirkózom vele.
Kemény küzdelem volt, az tény, már csak abból kiindulva, hogy egy 500 oldalas könyvet 4 napig tartott kiolvasni. Elég picik a betűk és a sorköz, megvolt ez akár 700 oldal is! Rettentő tömény és még annál is rettenetesebben körülményes, de mégsem mondom, hogy időpocsékolás volt.
Először pár szóban a történet (kis spoilerrel ugyan, de nem is magukon az eseményeken van a hangsúly, hiszen egészen magától értetődő, szinte a felsőbb egyházi hatalmak kényszerítik is, nem lehet másként – sokkal fontosabb, hogy miként jutunk el odáig, ki/mi változik meg, hogyan és miáltal): 1858. január 11-én, csütörtökön egy 14 éves szegény francia kislány, Bernadette jelenést lát a Hölgy személyében, akinek látványa elragadtatással tölti el. Testvére és barátnője nem hisznek neki, hisz ők nem részesültek a kegyelemben, mégis szétkürtölik az egész faluban, és szinte minden egyes lakos bolondak nézi. Páran azonban mégis csodáról beszélnek, később aztán elég gyorsan nő a tömeg, akik rendre elzarándokolnak az áhítatos helyre, a sziklabarlanghoz egészen 15 napon át, ahol egy gyógyító forrás fakasztásának lehetnek tanúi. Csoda csoda után történik, a lányt pedig valósággal dicsőítik. Ő azonban mérhetetlenül naiv, nem érdekli semmi, fel sem fogja, hogy micsoda felkavarodást okozott – a magas rangú tisztségek csalásról beszélnek, tiltanak, pusztítanak, uszítanak rendre, még a császárt is bevonják –, de ő mindösszesen csak a valódi és mély szeretet képes kilátni ebből az egészből. A tudomány aztán csődöt mond, pár év alatt nagyjából megbékélnek, még a leghitetlenebbek is hisznek végül, Bernadettet pedig apácának kényszerítik, amibe szintén csak beletörődik. 45 évesen meghal rákban, 54 évvel később pedig szentté avatják (ezt már menet közben is igen erőszakosan próbálják meg támogatni).
És mindez állítólag valóságos alapokon nyugszik. (utána kellene nézni)
Ahogy kitűnik, arányaiban nem történik sok minden ebben az 500 oldalban, a csoda napja csak a 100. oldal után következik be, zárdaévei alig több, mint 100 oldalon át tartanak, a szentté avatást pedig kb. 6 oldalban elintézik. A többit az a sok huzavona teszi ki, a sok értetlenkedés, belemagyarázás, hatalomfitogtatás. A Hölgyet Szűz Máriának képzelik, ami szentségtörésnek számít, ebből indul a sok bonyodalom, holott Bernadett egy percig sem beszél isteni látomásról.
Maga a regény stílusa rettenetesen részletes, túlragozott, pátoszi magasságokban íródott, minden apró részletről, gondolatról és tettről oldalakat ír, minden szereplőt alaposan körbejár, még a császár 2 éves gyermekének a szobáját is bemutatja. Egyszerűen szörnyű!!! Azt gondoltam az elején, hogy én ezt nem fogom bírni, de kitartottam, ugye „muszájból”, és egészen elkezdett érdekelni, amikor bekövetkezett a jelenés. Kíváncsi voltam, hogy mit sül ki ebből. De nagyon lassan haladtam és menet közben is többször elkalandoztam, kisebb leíró részeket ugrottam át.
Annyi szent, hogy minden szereplőt, főleg magát Bernadettet alaposan megismertem, egészen beleláttam a lelkébe, szinte éreztem, hogy milyen érzések, változások zajlanak le benne, ahogy a hitetlenkedők és hívők lelkében és elméjében is.
Ami nagyon kiakasztott, az a fentebb említett erőszakos dogmaközvetítés. Gyakorlatilag folyton megmondták szegény lánynak, hogy vallási szempontból a nyilvánossággal miket közöljön, az egyediséget mélységesen elítélték és szinte hazugságra kényszerítették, amiből én úgy éreztem, hogy egész lényét tagadta meg. Az már más kérdés, hogy végül viszonylag nyugodtan szenderült jobb létre, de sokkal másabb életet is élhetett volna, ha végre kissé a sarkára áll. A jelenése létezése mellett azért kitartott, ez is dicsérendő.
Egy lektort/szerkesztőt, akárkit azért rá kellett volna ereszteni, aki legalább 150 oldalt kitöröl belőle, úgy sokkal emészthetőbbé válna az ilyen magamfajták számára is, akik nem akarnak ennyire mélyen és bután belemerülni a vallásosságba. Legyen, persze, de én hadd döntsem el, hogy miként akarok róla gondolkodni.
Az évszámokkal is bajok voltak, zavartak az elírások, máshol pedig egyáltalán az évszám hiánya okozott gondot. Társadalmilag sokkal több minden történt, mindent Bernadette körül, főleg az egyházfőket illetően, és a kapcsolatokba, az álláspontokba szinte belezavarodtam.
Összességében pozitív az élményem. Van mondanivalója, az tény. A szeretet, a ragaszkodás, az engedelmesség. És egy kicsit a mindennapi csodákban való hit természete. Mint történet, jó és érdekes volt. A hátterével nem foglalkozom, a stílusán pedig már túltettem magam. Nem is értem, hogy miért nem olvasták ezt még? Mindenképpen megéri, főleg annak, aki kicsit vallásosabb.
Kicsit olyan érzésem van, hogy ha Bernadette olvasná a könyvet, akkor talán tiltakozna ellene, ahogy az élete során a személye körül kialakult tisztelet, már már kultusz ellen is tiltakozott, nem értette és talán nem is szerette.
Én könnyebben elviseltem volna a könyvet kevesebb pátosszal és „kiszínezéssel”. Szívesebben olvastam volna dokumentarista írást a kis francia lányról, akinek megjelent a Hölgy. Persze Werfel már az előszóban megemlíti, hogy helyenként kiegészítéssekkel kellett élnie, de igyekezett azokat a lehető legvalóságszerűbben megírni. Mindenesetre hosszúak lettek ezek a kiegészítések…
Nem tudom, mi történt kedves Werfel-lel. A szentimentalizmus ködösíti a művet. Pedig a téma ellenére egy nagyon jó kis realisztikus regény sikerülhetett volna.
Népszerű idézetek
Pius most rátér azokra a démonikus hangzavarokra is, amelyeket Bernadette jelenései közben hallott. Ez a hangzavar azóta érthetetlenül fokozódott. A világ megtelt vele és az emberek jelentős részét megszállotta ördöngösségével. Az őrjöngő tévtanok láza véres őrülettel fenyegeti az emberi szellemet.
362. oldal
Egyszer csak ott ül egyik kis osteriában, amelynek asztalai a szép időre való tekintettel még odakinn állnak az utcán. Nagy tányér metéltet eszik és a Campagna violaszínű borát issza. Ebéd után Bouhouhortsék kisfia nagyon jól érzi magát, vidáman pislogva nézi az utca forgalmát, amely ott hullámzik mellette.
…
Az öregember pislogva néz fel Róma nagy, tiszta egére. Szilárdan hiszi, hogy odafenn, a Róma feletti égdarabban az Egyház valamennyi szentje lakik sűrű csoportban. Oda tartoznak ők is. Bernadette Soubirous talán éppen most lenéz rá, amint itt sütkérezik ebben a kellemes napfényben, egészen egyedül a vidám utcán, egészségesen és frissen a hetvenöt év ellenére. És most egyszerre heves vágy fogja el Bouhouhortsék kisfiát, hogy bárcsak kapcsolatba léphetne Bernadette Soubirous-val. Meg is teszi, a régóta megszokott módon. Ujjai tapogatva szedik elő zsebéből olvasóját. Igaz, az imádság nem az utcára való, hanem a templomba. De nem olyan ez a hatalmas Róma, mint egyetlen nagy templom? A paui kertész nem a fájdalmas, nem az örömteljes, hanem a dicsőséges rózsafüzér felé fordul, amely az emberek gondolatait a győzelem, a glória, a mennyei magasságok felé ragadja. Ajka az Üdvözlégyet suttogja, egyiket a másik után miközben bátran gyűri le nagy fáradságát. Még mindig mosolygó apró szeme követi az utca élénk forgalmát. Autók suhannak tova. A fagylaltos csengetésére utcagyerekek és cselédlányok szaladnak össze, akiknek eladja portékáját. A mellékutcákból az árusok lármái hallatszanak, akik narancsot, ánizst és hagymát kínálnak olcsó áron. Róma ege alatt, ahol valamennyi szent összegyülekezett, hogy az új szentet ünnepeljék, katonai repülőgép zúgása hallatszik.
A negyvenedik Üdvözlégy után a mosolygó szempár egyre álmosabban pislog és éppen az ötvenedik kellős közepén Bouhouhortsék kisfia elszenderedik. De szíve nagyon derűs álmában is.
Vége
362-363. oldal
– Hát az bizony meglehet, hogy a szerencse Istentől jön. De a szerencsétlenségünknek mi magunk vagyunk az okozói, barátom…
15. oldal
– Ha ugyan van egyáltalán célja az emberiségnek, akkor csak az lehet, hogy kiemelje maga közül a lángészt, a rendkívüli képességekkel felruházott tehetségeket. Ez az én meggyőződésem. A tömegek csak éljenek, szenvedjenek és haljanak meg azért, hogy időről-időre egy Homérosz, egy Voltaire, egy Rossini, egy Chateaubriand és felőlem akár egy Victor Hugo születhessen…
– Annál szomorúbb nekünk – szól közbe Estrade – nekünk, jelentéktelen földi férgeknek, hogy nem lehetünk mások, többek, mint fájdalmas kerülőutak ezekhez a nagyszerű eredményekhez…
34. oldal
[…] Tehát térjetek végre észre, kedves barátaim! Csodát vártok egy közönséges hétköznapon? Mi jut eszetekbe! Még vasárnap sincsenek csodák!
202. oldal
– A csoda valami szörnyűséges – suttogja az öreg ember –, akár elismerik, akár nem. Az emberek tele vannak kapzsi vágyakkal. Ezért vágyódnak a csodákra. A hívők közül is sokan nem akarnak hinni, hanem követelik a bizonyosságot. Ezt a bizonyosságot szerezze meg nekik a csoda. Az Úristennek igaza van, ha csak nagyritkán küld nekünk csodákat. Mert különben mit érne az egész hitünk, ha minden üresfejű nap nap után megkapná a bizonyosságot?
297. oldal
Mosignore Bacci feláll, letérdel őszentsége előtt és ezekkel a szavakkal nyujtja magasra a kezét:
– Emelkedj fel, Petrus, te aki utódodban élsz és beszélj!
Azután visszafordul a roppant tömeghez, messzecsengően kiáltja:
– Ti pedig hallgassátok meg hódolattal Petrus csalhatatlan orákulumát!
Mikrofónt állítottak a pápa elé. A körben elhelyezett hangszórókon megerősítve a Szent Péter-templom minden sarkában megcsendül XI. Pius szonórus hangja:
– Kijelentjük és elhatározzuk, hogy boldog Marie Bernadette Soubirous szent. Nevét beírjuk a szentek jegyzékébe. Elhatározzuk, hogy nevét minden esztendőben áhítatosan megünnepeljük a szent Szűz nevében, április tizenhatodikán, mennybeli születésének napján!
Ez a formula.
361. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái ·
Összehasonlítás - Tomcsik Nóra: Tél Berlinben 96% ·
Összehasonlítás - Kate Morton: Felszáll a köd 91% ·
Összehasonlítás - Laura Baldini: A tanítónő 89% ·
Összehasonlítás - Szentkuthy Miklós: Arc és álarc ·
Összehasonlítás - Ewald August König: A csavargó lánya ·
Összehasonlítás - Henryk Sienkiewicz: A hős ·
Összehasonlítás - Paul Baldauf: A sötétség három napja ·
Összehasonlítás - Iny Lorentz: A remény földjén 85% ·
Összehasonlítás - Conrad Ferdinand Meyer: Az asszonybíró ·
Összehasonlítás