A ​Musza Dagh negyven napja 59 csillagozás

Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Ennek a műnek a vázlata 1929 márciusában készült az író damaszkuszi tartózkodása idején. A megcsonkított és kiéheztetett menekültek, a szőnyeggyári munkásgyermekek szívet tépő látványa adta a végső elhatározását, hogy az örmény nép felfoghatatlan sorsát el kell ragadni a mindent elnyelő múlt halotti birodalmából. A könyv megírására 1932 júliusa és 1933 márciusa között került sor. Közben, novemberben a szerző német városokban tett előadó körútja során az első könyv ötödik fejezetét választotta felolvasása tárgyául, mégpedig éppen a jelenlegi formájában, e fejezet az Enver pasa és Johannes Lepsius lelkész beszélgetésén alapszik, melyet a hagyomány megőrzött.

Megjelent A Musza Dag negyven napja címmel is.

Eredeti cím: Die vierzig Tage des Musa Dagh

Eredeti megjelenés éve: 1933

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Horizont könyvek

>!
Partvonal, Budapest, 2015
750 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155283536 · Fordította: Beck Erzsébet
>!
K.u.K., Szekszárd, 2001
816 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639384097 · Fordította: Beck Erzsébet
>!
Kriterion, Bukarest, 1978
840 oldal · Fordította: Beck Erzsébet, Urbán Eszter

3 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 20

Most olvassa 10

Várólistára tette 92

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy az idei év eddigi legnagyobb csalódása, mindenek ellenére. Az örmény népírtás nagyregényének gondoltam, talán az is, csak épp nem az, amire számítottam. Werfel ugyanis egy túlírt és mondhatni romantikus regényt kerekít a Mózes hegyére, a Musza Daghra felvonuló és a fegyveres ellenállást választó pár ezer ember története köré, fordulatos, kalandos cselekménnyel, csak látszólag komplex, valójában eléggé egysíkú karakterekkel, meg sematikusan alakuló „jellemfejlődéssel” és viszonyokkal. Túlzásoktól és sarkításoktól sem retten vissza, a helyenként unalmas passzusokat pedig dagályos, pátosszal tele részekkel váltogatja. A regény néha vázlatos történelemkönyvnek tűnik, máskor a fejlődésregény elemeit mutatja fel (Sztepan alakja révén), a gyökerekhez való visszatalálás és krisztusi áldozatvállalás regényének is olvasható (a főhőssel, Gabriel Bagradjannal a fókuszban) vagy épp szerelmes regénynek, mely szál azért eléggé gyengécske és… hagyjuk inkább. spoiler
Hogy miért épp így közelítette meg a témát Werfel, erre nem tudnék válaszolni. Tudatos választás vagy egyszerűen ennyire futotta, ki tudja. Talán mindkettő egyszerre. Talán úgy érezte, ha fel akarja hívni a figyelmet erre az annyira elhallgatott és szinte figyelemre sem méltatott, milliókat érintő tragédiára, az érzelmekre kell hatni, ha szükséges, nem ódzkodva a melodrámától, akár a giccstől sem. Nem tudom.

Tény, hogy a regény világszerte bestseller lett, és 1933-ban olyan eseményekre, jelenségekre próbálta irányítani a figyelmet, amelyek már Európa küszöbén is ott álltak. Mai szemmel döbbenetes egy II. világháború előtti regényben transzportról és ki- meg áttelepítésről olvasni. Egy egész nép tervszerű kiírtásáról. A ma már ismerős lépésekről – jogok korlátozása, az otthonból való kiragadás, csomagolás, transzport, erőltetett menet, erőszak, betegségek, halál, a javak kisajátítása… Hátborzongató, tudva, hogy mi várt még Európára. Meg az is hátborzongató, hogy miközben az egész világ olvasta Werfel könyvét, beleértve Németországot is egy bizonyos ideig, mindez hatványozottan megtörténhetett, csak úgy…
La question arménienne n'existe pas. Miközben a deportálás úticélja a semmi.
Werfel regénye segélykiáltás, figyelmeztetés és bizonyos tekintetben pusztába veszett szó.

A regény több szempontból is vizsgálja a kultúrák, nemzetek együttélését, a beilleszkedés lehetőségét, ennek elérhető mértékét. Érdekes módon nem is annyira a török-örmény viszonyt, mint inkább az európai-örményt, hiszen regényének fő alakja, Gabriel Európában tanult tudós, archeológus, művészettörténész, széplélek, aki huszonhárom évet töltött a kontinensen, akinek felesége francia, fia pedig ugyancsak Európában nevelkedett. Gabriel ugyanakkor a török hadsereg tartalékos tisztje és ősei földjére visszatérő örmény értelmiségi. Az események, amelyekbe fokozatosan belesodródik, elsősorban identitására, hovatartozására vonatkozó kérdésekkel szembesítik, ahogy a körülötte lévő szereplők többségét is.
Vér és nép! Legyünk őszinték, nem üres fogalmak ezek is? Nem lehet valaki egyszerűen csak ember? – teszi fel az európai műveltségű, elidegenedett Gabriel a kérdést. A válasz pedig egyértelmű nem. Werfel következetesen úgy cselekmény mint a karakterek szintjén a nemzetiséghez, néphez való tartozás vérrel örökölt, génekben hordozott kitörölhetetlensége és a sorsszerű közösségvállalás mellett foglal állást.* Így válik Gabriel és fia végül Mózes és Krisztus-alakká, e logika mentén alakul a feleség, Juliette és az örmény lány, Iszkuhi, vagy épp Gonzague író jellemrajza és a szereplők közti viszonyrendszer is.
Nagyon sarkított, fekete-fehér kép ez. Werfel egyértelmű kritikai álláspontot foglal Európával szemben, amelyre az elkényelmesedés, elpuhulás és tépett idegek földjeként tekint, kétségbe vonva a nyugati műveltség és kultúra értékét, értelmét ebben a kiélezett határhelyzetben és szembehelyezve a krisztusi időket élő örmény vidékkel, a Musza Dagh-gal, az idealizált hősiesség terrénumával. Az örménység erkölcsi fölénye** annyira hangsúlyozott, hogy az már a hitelesség és valószerűség kárára megy, annak ellenére, hogy Werfel a mellékszereplők révén azért a közösséget érintő belső konfliktusokat, a széthúzást, a széthullást sem hallgatja el. A hegyen ott van az örmény társadalom minden tipikus alakja, és nem hiányzik helyenként az ironikus hangvétel sem, mégis, a Musza Daghon a Paradicsom üledéke, visszfénye, utóíze maradt vissza, amely még a tragédia napjaiban is érezhető.
Amúgy a regény szimbólum- és motívumrendszere elsősorban bibliai vonatkozású, hiszen nemcsak bibliai időkről szól, hanem bibliai helyeken is történik, egy a kora kezdetektől a kereszténységet felvevő néppel a középpontban. Így lett a bibliai nevek, bibliai alakokat idéző gesztusok, sorsok mellett például negyven nap az ötvenháromból.
A többnyire közömbös Európa (és Amerika) is csak misszionáriusai révén válik aktív (ám többnyire nem sok eredménnyel járó) cselekvővé az örményeket érő atrocitásokkal kapcsolatban. Johannes Lepsius, a Német Keleti Társaság elnökének alakja emelkedik ki közülük, akinek a török vezetőséggel való beszélgetései révén az elbeszélő megpróbálja a történteket politikai-társadalmi kontextusba helyezni, magyarázatot találni – sokkal kevésbé sikeresen, mint azt az olvasó elvárná.

A lezárás az élet produkálta deus ex machinához hozzátold egy romantikus csavart – továbbvive a keresztény nézőpontot, Gabriel a gondviselésnek tulajdonítja sorsát, rendeltetése betöltéseként fogadva el az elkerülhetetlen véget, megadva magát „a bennünk és fölöttünk élő Kifürkészhetetlennek.”

Lenne még sok minden, de így is túl hosszúra nyúlt már ez az értékelés. Nagyon bánom, hogy csalódnom kellett. Számomra túl nagy volt a lendület, elméretezettek az arányok. Viszont értékelem Werfelben, hogy felfigyelt a témára, hogy lelkesen, segítő szándékkal vetette bele magát a kutatásba és írásba, hogy hírmondó akart lenni, fel akarta rázni közönyéből a világot. Jól tette, hogy megpróbálta, talán bizonyos értelemben sikerült is neki. De nekem ez mégiscsak egy gyengécske regény, minden erényével együtt.

* Sőt, nem csak nemzeti hovatartozást meghatározó géneket örököl az ember, hiszen még az is meglátszik, mit jelent, ha valaki született úr. Erről ennyit.
** Elsősorban az európai puhánysággal szemben – a török szinte szóra sem érdemes, hiszen vele szemben nemcsak erkölcsi, de kulturális, gazdasági és mindennémű fölényről van szó, nem beszélve arról, hogy keresztény áll barbárral szemben…

9 hozzászólás
>!
ursus MP
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Már néhány napja befejeztem. Úgy maradt a polcon, ahová letettem a második kötetet, és azóta nem olvasok, nem vettem kezembe újabb könyvet. Azt hiszem, egy darabig még várhatnak az olvasásra váró könyveim, pedig jó néhány akad, csupa kiáltó restancia. De ezt meg kell emészteni.

A gyilkos kretenizmust, a nacionálklerikális baromsághalmazt, ami állatokat farag jobb sorsra érdemes népekből, most épp a törökökből, és nettó bűnözőkké teszi őket. A sunyi haszonlesést, ami – úgy látszik – az emberiség evolúciós sajátja, így azonnal mozgásba lendül, ha valami ki- és elsajátítható konc mutatkozik a közelben, legyen bármi az ára. A korlátot nem ismerő, infantilis önimádatot, ami parancsok üvöltésével leplezi a gyermek félelmét a sötéttől, ami olyan mély, hogy kizárólag a tudatlanság szülheti. A népet, amelynek még volt némi gerince, hogy bár csak halkan és nagyon óvatosan, de kiálljon a saját szövetségesével szemben is valami magasabb eszme nevében, de alig több, mint két évtized múltán már ő akarja majd ráerőltetni a saját vérgennyes eszméit az egész világra (ezek ugyanazok az emberek!). És végül magát az embert, aki a hősiesség magaslatain is képes ugyanolyan hülyének maradni, mintha legégetőbb problémája a túlságosan megterhelő vasárnapi ebéd megemésztése lenne.

Erről a regényről nem lehet azt mondani, hogy „jó könyv”, mert nagyon is rólunk szól, és ez mélységesen, félelmetesen rémisztő. Mindazonáltal nagyon sajnálom, hogy csak most olvastam! Negyven évvel ezelőtt kellett volna, s azóta többször is újra elolvasni, hogy ne feledjem, ami benne van. Életre szóló, döntésbefolyásoló könyv. A fenébe Franz Werfellel, amiért itt hagyta ezt nekünk, és így már nem tehetünk úgy, mintha mindaz, amit leírt, nem történt volna meg.

>!
tgorsy
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Az általam ismert történelmek közül a magyar, a zsidó, az ír és az örményt gondolom hasonlóan szóratottnak, meggyötörtnek, megbünhődöttnek.
Ezt a könyvet azóta szeretném elolvasni mióta jártam Örményországban. Az azeri baltás gyilkos kiadása megadta az utolsó lökést.
Nem éreztem jó könyvnek, pl. az Egri csillagok sokkal jobb, nekem. Időnként olyan érzésem volt, mintha néma filmet néznék, a szereplők túlzó mimikájával, gesztusaival. Ennek ellenére az utolsó ötven oldalon pergett a könnyem. Nem sírtam, nem zokogtam, potyogott a könnyem. Nem tudtam elállítani.

>!
Bogas P
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Tavaly húzós karácsonyon kaptam ajándékba – az ajándékozóm mindenképp meg akart ismertetni Werfel műveivel, és azzal adta, hogy ezt a regényét még ugyan nem olvasta, de biztos jó lesz, mert Werfel zseniális. Majd olvassam el a Barbarát is, ha ez tetszett.
Annyira nem tetszett, mert szörnyen dagályos és túlírt mű, de azért el fogom olvasni a Barbarát is egyszer. @eme értékelése szerintem nagyon pontos, ami ezt a regényt illeti. Még annyit tennék hozzá, hogy az utószó szerint 1940-ben nagyon szorgalmazták, hogy Werfel kapjon Nobel-díjat, de végül nem ő kapta. Talán nem véletlen, hogy olyan mondatok, mint például „szeretnék kicsit még élni ebben a szép koncentrációs táborban.” Nobel-díjra visznek, és az olyan regények, ahol minden bekezdésben forró áradatként tör fel a honvágy, nem.

>!
murmur
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Nehéz téma, nem is tudom mit mondhatnék a könyvről amit mások már nem fogalmaztak meg nálam ezerszer jobban. Többször abba akartam hagyni az olvasást, nyomasztott a történet, legszívesebben menekültem volna előle. Voltam olyan bolond, hogy megnéztem pár korabeli fotót így végig úgy olvastam, hogy konkrét arcokat társítottam a szereplőkhöz, nem volt jó ötlet.
Mégis ajánlom mindenkinek. Nem hinném, hogy ilyen témában született volna másik könyv, ami ennyire megérintett volna. Szerintem kell majd pár nap amíg kikerülök a hatása alól.

3 hozzászólás
>!
regulat
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Most volt itt az ideje, hogy újraolvassam. Talán a kor, az idő teszti, de valahogy most sokkal kevésbé volt romantikus az örmények hősiessége. Úgy harminc éve olvastam először. Akkor még csodáltam a muszáj herkuleseket, ma már inkább sajnálom. Nem vágyom ilyen szerepre. Ráadásul mostanság képes vagyok mindenben aktuálpolitikát találni…
(írtam volt 2009-ben)

>!
Európa, Budapest, 1973
744 oldal · keménytáblás · Fordította: Beck Erzsébet
>!
Eta IP
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Nagyon szeretem Werfelt, szerintem kitűnő író, nagyobb ismertséget érdemelne – ez a könyve pedig remek és fájdalmas.

>!
ervinke73
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Érdekesen indult, de ott abbahagytam, amikor az űzött örmények először csaptak össze a török katonasággal. A csata után az örmények vezetője visszatér sátrába, lefürdik, felesége pedig beadja a pizsamáját. A téma nem ifjúsági kalandregényt érdemel.

>!
Amilgade
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Megdöbbentő olvasni az örmény holokauszt. Gyönyörű könyv.

>!
homo_ludens
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

Kötelező. A könyvnek vannak ugyan unalmas részei, meg néha túl dagályos, de maga a történet hihetetlen. Hihetetlen, hogy ez megtörténhetett, és hihetetlen, hogy eddig mennyi mindent nem tudtam erről a témáról. Kár, hogy kevesen ismerik ezt a könyvet. Hosszú, de érdemes elolvasni, a második része kifejezetten izgalmas.


Népszerű idézetek

>!
eme P

Egyszer minden ember és minden nemzet kerül olyan helyzetbe, hogy ő a gyengébb.

3 hozzászólás
>!
tgorsy

A legiszonyatosabb gonosztett nem egy egész nép kiirtása, hanem az isteni eredet kiirtása egy egész népből. […] Ha pedig valaki a méltóságot pusztítja el embertársában, akkor a teremtőt pusztítja el benne. Ez az istengyilkosság, a bűn, amely soha nem bocsáttatik meg, az időknek végezetéig.

622. oldal

>!
tgorsy

… amióta a világ világ, a hatalom mindig édestestvére a lélek eltompult pimaszságának.

608. oldal

>!
eme P

Aki apját látja, Istent látja. Mert az apa az utolsó láncszeme az sok szakadatlan láncának, amely az embereket Ádámmal, s ezáltal a teremtés kezdetével összeköti. De aki a fiára tekint, ugyancsak Istenre tekint. A fiú a következő szeme a láncnak, amely az embert az Utolsó Ítélethez, minden dolgok végéhez, a megváltáshoz kapcsolja.

Kapcsolódó szócikkek: apa · fiú
>!
eme P

De mit jelentenek az események? Mindig csak annyit, amennyit beléjük magyaráznak.

>!
csillagka P

Nagy szerencsétlenségben, még elemi csapás esetén is, az emberek azzal könnyítenek legjobban a szívükön, hogy ösztönösen egyes személyekre hárítják a felelősséget, és elhalmozzák őket szemrehányásokkal. Van-e embereknek joguk arra, hogy bölcs tervet dolgozzanak ki egy másik nép kiirtására? Lehet-e egyáltalán hasznos az ilyen terv, ahogy a kajmakam százszor is állította? Ki dönti el, hogy egy nép jobb-e vagy rosszabb, mint egy másik? Emberek bizonyosan nem dönthetik el, Isten pedig nagyon egyértelműen döntött a Damladzsikon. Sztepanba villámcsapásként hasított a felismerés, hogy egyetlen tett sem elég az örökkévalósághoz, hogy minden dicsőségben bosszúvágyó hűtlenség lappang, és hogy mindig elölről kell kezdeni.

>!
csillagka P

…a közélet egyik titka, hogy a véletlen mindig teremt a tömeg összesűrűsödött rosszindulatának megfelelő eseményt.

>!
Evione

Az emberek minden korban más-más eszmékkel fűszerezik a keserves életet, hogy még élvezhetetlenebbé tegyék.

Első könyv: Közelgő vihar - 2: Konak, hamam, szelámlik

>!
tschk

Ezért csak Krisztus igazi szolgáinak kellene uralkodniuk a földön, mégpedig azért, mert ők földi feltételeik fölébe kerekednek. Ez az én politikai hitvallásom, titkos tanácsos úr.

133. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Christiane Bird: Ezer lázadás, ezer sóhaj
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn
Nermin Bezmen: Kurt Szejt és Sura
Demet Altınyeleklioğlu: Ibrahim és Hatidzse
Horváth Viktor: Török tükör
Mika Waltari: Mikael Hakim I-II.
İskender Pala: A bánat cseppje
Ismail Kadare: A háromlyukú híd
Solmaz Kâmuran: Magyar
Gül Irepoğlu: Az ágyas