Bajtársak 3 csillagozás

Franz Fühmann: Bajtársak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Franz Fühmann aránylag fiatal író (1922-ben született), és ami kevés műve eddig megjelent, az is jóformán ismeretlen számunkra. Pedig érdemes megismerkedni munkásságával. Minden írása, drámaiságánál, szenvedélyességénél és költői megformálásánál fogva, maradandó értékű és hatású. Minden írása a meggyőződéstől fűtött leszámolás a német fasizmus bűneivel, a hamis mítoszokkal és az embertelenséggel. A Bajtársak című művében három német katona, tragikus módon, akaratuk ellenére, egy fiatal lány gyilkosává válik. A gyilkosságot, erre fogadalmat is tesznek, elhallgatják, az áruló nyomokat eltüntetik. De amikor ártatlanok szenvednek, s a gyilkosság újabb gyilkosságot szül, egyikük, Thomas, szakít a hamisan értelmezett bajtársiassággal, azaz cinkossággal, megszegi a hallgatást, fellázad az igazságtalanság és a borzalmak ellen. Thomas megtalálja az utat önmagához.

Eredeti cím: Kameraden

Eredeti megjelenés éve: 1955

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár

>!
Európa, Budapest, 1959
140 oldal · Fordította: Mádl Antalné

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Friedrich Nietzsche


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
Franz Fühmann: Bajtársak

Sokfelől hallottam a közelmúltban, hogy a németeknél nincs meg a múlttal szembenéző, a traumákat igazán feldolgozó háborús irodalom. Próbálkozások persze voltak, például Theodor Plievier vagy Lothar-Günther Buchheim által, de az orosz és amerikai háborús emlékek dokumentációjához viszonyítva a német irodalom mintha alig-alig merítene a második világháborúból. A holokausztból talán igen, hiszen ebben a témában sok klasszikust tudna felemlegetni a kérdésben jártas olvasó – de a háború, a frontharc, a harcoló hátország élményanyaga nagyon korlátozottan jelenik csak meg. A Bajtársak elsőszámú főhőse viszont A Katona. Fühmann három elbeszélése a fegyverforgatókra összpontosít, és különböző szélsőséges, vagy váratlanul szélsőségessé váló élethelyzetekben próbálja elemezni őket lélektani szempontból.

A címadó kisregényről csakis pozitívan tudok nyilatkozni. Fühmann itt három katonáról ír, akik véletlenül saját parancsnokuk lányát lövik agyon – a gyilkosság aktusán nagyon gyorsan túlesünk, a fő téma a balesetet követő agónia, a bűntudat és a büntetéstől való rettegés keveredése. A szerző zavarba hozza az olvasót: van egy olyan sugallat a szövegben, hogy az egyszeri Wehrmacht-katona észjárását alapjaiban befolyásolja a fasiszta öntudat, a német katona felsőbbrendűségébe és nemességébe vetett hit. Míg sokan hagyományosan próbálnak különbséget tenni köztük és a fanatikus SS-ek között, Fühmann inkább elmossa a határokat. Nem is okvetlen színtiszta nácizmusról, inkább egyfajta militarizmusról van szó esetükben, akiket a nevelés, és a háború első felének győzelmei lenyűgöztek, realitásérzéküket eltorzította. Irgalmat nem ismerő igazmondó tükörré válik így az írás, hiába tűnik eleinte szimplán egyfajta balról érkező vádaskodó jobbhorognak. Az elbeszélés egyetlen problémája az, hogy rövid – én szentül hittem, hogy egyedül ezt a kisregényt tartalmazza a kötet, némileg meg is lepett, amikor váratlanul véget ért.

Az Istenítélet szintén közel tökéletes darab. Apró háborús pillanatkép, amiben a fiatal katonák szembesülnek a fegyver – az élet és halál felett uralkodó eszköz – birtoklásából fakadó isteni mivoltukkal, mellyel keveredik egy csomó más érzelem és gondolat: imponálni akarnak parancsnokuknak, ugyanakkor félnek, hogy hibáznak, vágynak az előmenetelre, egyikükön pedig eluralkodik az elborult náci hatalom által feltámasztott középkor-kultusz – innen is jön a cím, az istenítélet.
Végül a Kapituláció a háború utáni első órákba kalauzol minket el, amikor egy gyávasága miatt akasztásra váró fiatal katona őrlődik a megadás, a menekülés és a további harc lehetősége között. A sokk és a traumák megteszik a hatásukat, főhősünk gondolkodása zavaros és rendszertelen, a világról alkotott képe pedig menthetetlenül szétcsúszott. Tragikus felismerni: a fiatalon formálni kezdett tudat nem fog kitisztulni pusztán a háború lezárásával.

Bár Fühmann fő témája nem a háború, úgy érzem, jó ideje ő az első író, aki tudta hozni a bikovi színvonalat: írása lényegre törő, letisztult, nagyon érzékletes, a szükséges pontokon nyers, máshol meg finoman kidolgozott. Bölcsesség és emberismeret sejlik ki a sorok mögül. Mindenképpen ajánlott olvasmány a téma iránt érdeklődőknek – nem értem, miért került kispadra ez a könyv.

>!
Európa, Budapest, 1959
140 oldal · Fordította: Mádl Antalné
11 hozzászólás
>!
egy_ember
Franz Fühmann: Bajtársak

Érdekes elbeszélések voltak. Harctéri novellák, halállal, de nem harctéri halállal.


Népszerű idézetek

>!
Ákos_Tóth IP

– Fiam, mindenki ellenünk volt. S végül mégis nekünk lett igazunk. Nos, most kezünkben a hatalom, s meg is tartjuk egy-két évezredig, örökre. A történelem mindig annak ad igazat, akit megillet az igazság. Fiam, minden dolgodban gondolj arra, hogy akié a hatalom, azé az igazság. Aki hatalmas, mindent megtehet. Ez az élet legnagyobb bölcsessége!
(…) Apja befolyásos ember volt, Himmler közvetlen környezetéhez tartozott.

28. oldal (Európa, 1959)

>!
Ákos_Tóth IP

Olvasott Zarathustráról, az utolsó emberekről, ezekről a boldogságra vágyó nyomorúságos teremtményekről, olvasott a kötéltáncosról és a bohócról, aki átugrotta a kötéltáncost, és elolvasta, hogyan bukott le a kötéltáncos a halálba. Szinte látta, amint zuhant és összezúzta magát. És Zarathustra így szólt:
– A veszélyt tetted hivatásoddá, ebben nincs semmi kivetnivaló – most hát hivatásod okozta vesztedet, ezért saját kezemmel kívánlak eltemetni.
Így szólt Zarathustra. Josef igazolva látta legtitkosabb gondolatát. Átvillant rajta: „Zarathustra megérti a veszély mítoszát, a halál mítoszát. Zarathustra megérti a német katonát. A veszélyt tenni hivatássá, csak a veszély kedvéért, ez nagy dolog, német dolog. A Nibelungok a biztos pusztulásba mentek, és ennek tudatában voltak, mégis elmentek a hunok földjére; elbuktak, és haláluk volt a beteljesülésük. És egy ártatlan gyermeknek is fejét vették, s mégis, de nem, éppen ezért voltak hősök… Ártatlan gyermekek lefejezéséhez is hősiesség kell!”

49. oldal (Európa, 1959)

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche
2 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP

Egy madár adott esetben többet érhet, mint egy ember. Mert mi is az ember? – Karl ásított, és hangosan böfögött. – Mi is egy ember? – dünnyögte Josef maga elé, továbbfűzve gondolatát: Mi is egy ember? Az ember egy rakás szerencsétlenség… Kap egy ércdarabkát a koponyájába, egy kis gázt a tüdejébe, vagy elmetszik az ereit; s pár nap múlva már csak dög!
– Ne beszélj marhaságokat, jó? – fortyant fel Karl. Mérges volt. – Mi élünk! – szólt harapósan.
– Igen, mi élünk, védekezünk, és nem adjuk meg magunkat! – tódította Josef.

30. oldal (Európa, 1959)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Frank – Ernst Schnabel: Anne Frank naplója / Anne Frank nyomában
Kerstin Gier: Smaragdzöld
Erich Kästner: Három ember a hóban
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Michael Ende: Momo
Erich Kästner: Az Emberke
Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II.
Michael Ende: A Végtelen Történet
Stefan Zweig: Sakknovella
Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok