Évezredek ​húrjain 0 csillagozás

Amikor ​a marosvásárhelyi Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó sajtó alá rendezte Franyó Zoltán műfordításainak jelentős részét – melyet immár három kötetben kap kézhez a magyar olvasó – nem mindennapi gazdagságban válogathatott, ötven évet felölelő szakadatlan munkásság közt eltelt élet művészi termése állt rendelkezésére és ennek körülbelül egyharmadát használta fel a válogatott gyűjtemény összeállításakor. Már e kiválasztás során is kitűnt, hogy a világköltészet e dúsgazdag anyaga, így együtt és elrendezve, merőben eltér azoktól az antológiáktól, melyek a magyar irodalmat s vele együtt a kortárs- és utód-költőnemzedéket az utóbbi évtizedek során annyira gazdagították. Gondolunk elsősorban Kosztolányi Dezső „Idegen Költök Antológiá"- jára, Babits Mihály „Kisebb Műfordításai"-ra, végül Tóth Árpád halála után megjelent „Összes Versfordításai”-ra Szabó Lőrinc rendezésében. Az első kettő – mint ahogyan műfordító mestereik előszavukban maguk is bevallják – inkább saját költészetük… (tovább)

Amikor ​a marosvásárhelyi Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó sajtó alá rendezte Franyó Zoltán műfordításainak jelentős részét – melyet immár három kötetben kap kézhez a magyar olvasó – nem mindennapi gazdagságban válogathatott, ötven évet felölelő szakadatlan munkásság közt eltelt élet művészi termése állt rendelkezésére és ennek körülbelül egyharmadát használta fel a válogatott gyűjtemény összeállításakor. Már e kiválasztás során is kitűnt, hogy a világköltészet e dúsgazdag anyaga, így együtt és elrendezve, merőben eltér azoktól az antológiáktól, melyek a magyar irodalmat s vele együtt a kortárs- és utód-költőnemzedéket az utóbbi évtizedek során annyira gazdagították. Gondolunk elsősorban Kosztolányi Dezső „Idegen Költök Antológiá"- jára, Babits Mihály „Kisebb Műfordításai"-ra, végül Tóth Árpád halála után megjelent „Összes Versfordításai”-ra Szabó Lőrinc rendezésében. Az első kettő – mint ahogyan műfordító mestereik előszavukban maguk is bevallják – inkább saját költészetük edzése s a magyar költői kifejezés gazdagítása céljából jött létre. Személyi érzésvilág játszott közre abban az esetlegességben, amivel költőtársaik kiemelték őket a világ költészetének nagy területéről, hol a múlt és a népi távolságok még jobban elmélyítik a térfogatot. E kevés kiválasztott anyagot mint mesterek átszűrték sajátos érzés- és formavilágukon, s emiatt – amit ők nem tagadnak, sőt kiemelnek – a lefordított versek igen gyakran felvették a fordító költészetének ismertető jegyeit. Nem véletlen, hogy épp ők hozták az akkori esztétikai köztudatba az „után költés", „átköltés" és „újraköltés” fogalmait, amivel egyúttal céljukat és törekvéseik határait is pontosan megjelölték. Harmadik klasszikus műfordítónk, Tóth Árpád, a magával rokonlelkű francia, angol és német költök világát kereste, az érzékenyekét, kiknél a vetületek örökkévalósága éget izzó nyomokat a létérzésbe, tehát a tiszta impresszió világát, mely elmerül a felfogó lélek mélységeibe s annak kristályosító fényével veri vissza a szépséget. Az ő tiszta, salakmentes, kifejező költői nyelve teljesen visszaadta kedvenc költőit. Nem kellett a szép magyar változatok kedvéért rokon fordulatokat adnia a kifejezésben, mert már a költőtárs kiválasztásánál létrejött az elválaszthatatlan rokonság költő és tolmácsa között.