Szabadságra ​nevelés 7 csillagozás

Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról
Frans Carlgren: Szabadságra nevelés

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Róla szól: Rudolf Steiner

>!
310 oldal · ISBN: 9630390973
>!
310 oldal · ISBN: 9630390973
>!
310 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630390973 · Fordította: Gerle János, ifj. Lator László, Lendvai Katalin, Veress Anna

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
Annamarie P
Frans Carlgren: Szabadságra nevelés

Frans Carlgren: Szabadságra nevelés Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

A kötet méltó módon tárgyalja a Waldorf pedagógia alapjait. Egy laikus számára is segítséget nyújthat, hogy megismerjen egy merőben más oktatási rendszert.
Nem törekszik a teljes alaposságra, de ez lehetetlen is lenne, hiszen, maga a módszer is egy olyan tudományközi kohézión alapul, mely kimeríthetetlen kincsesbánya, s főként azért, mert az egyéni kreativitás is hangsúlyos szerepet kap, ami még inkább a változatosságnak és egyediségnek ad teret. Szóval lehetetlen ezt a módszert egészében ábrázolni. Inkább a főbb csapásirányokat mutatja be, s leginkább azt, hogyan lehetne valahogy egészen másként hozzáállni az oktatáshoz. Rudolf Steiner, az iskola megálmodójának neve, régóta hívószó nálam. Végtelenül nagyra tartom, bár őt sem ismerem annyira, mint szeretném. Steiner oktatása az ember személyiségéből indult ki, a tanmenet felépítése is az ember személyiségfejlődésére épül.
A könyv ennek az oktatási tanrendnek a körülbelüli vázlata, amelyet a diákok munkái illusztrálnak.
A régóta várólistán lévő könyv elolvasásában @motyi11 segített nekem. Köszönöm!

2 hozzászólás
>!
Medin P
Frans Carlgren: Szabadságra nevelés

Frans Carlgren: Szabadságra nevelés Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

Jó sokáig olvastam, dehát ez nem egy kalandregény, hanem egy kerettantervi vázlat.
Ahol az egyes tantárgyak eszközök a diákok belső fejlődésének elősegítésében.
Felkavaróan lényegbelátó igazságok vannak megfogalmazva. Ha tanár/pedagógus lennék, ez lenne a Bibliám.
Olyan érzésem lett tőle, hogy egy ilyen iskolát biztos kijárnék újra, és milyen kár, hogy az elsős kislányomat nem a Waldorfba adtam.
De! Ennek ellenére, vagy épp ezért, én az oktatás reformját követelem. A magunk és legfőképpen a következő generációk érdekében. A gyerekeink olyan oktatásban részesülhessenek, ami nem fölösleges lexikai tudással tömi őket, hanem hasznos, emberléptékű és emberformáló tananyagot ölel fel, amely érdeklődő, kíváncsi, kreatív, közvetlen, emberbarát felnőttekké segíti a serdülőt.
ÁMEN :)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Annamarie P

Kereken kimondva – még ha a játékgyártók neheztelnek is érte –: a kisebb gyerekek játékainak sokkal jobbat tenne, ha olyan környezetben nőnének fel, ahol nincs más játékuk, mint fakéreg csónakocska, fenyőtobozból fabrikált állatok és fából faragott vagy textilből, gyapjúból készült tárgyak.

46. oldal

Frans Carlgren: Szabadságra nevelés Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

>!
Annamarie P

A jó nevelő legfőbb ismérve a teljes önmegtagadás. Úgy kell viselkednie a gyermek társaságában, hogy az a rokonszenv légkörében, mintegy a nevelőre támaszkodva tudja kibontakoztatni saját életét.

109. oldal

Frans Carlgren: Szabadságra nevelés Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

>!
Medin P

Mottó:
Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogya saját ítélőerejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban.. A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek mostmár meg ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk. És őket is a keresők útjára kell vezetnünk.
Rudolf Steiner

(első mondat)

Frans Carlgren: Szabadságra nevelés Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

>!
Annamarie P

A „nevelői önmegtagadásra” számtalan gyakorlati példát láthatunk, és minden tanár ki kell, hogy dolgozza a maga sajátos módszerét, amellyel „szolgálja” és nem „formálja” diákjainak individualitását.

110. oldal

Frans Carlgren: Szabadságra nevelés Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról


Hasonló könyvek címkék alapján

Rudolf Steiner: Általános embertan, mint a pedagógia alapja
Rudolf Steiner: A nevelés művészete
Hevesi Mihály: A nyelvtanulás művészetéről
Vekerdy Tamás: Milyen iskola kell a gyerekeknek?
Mezei Ottóné: Járjak-e a Waldorf-úton?
Johannes Kiersch: Bevezetés és magyarázat Rudolf Steiner „Általános embertan”-ához
Vekerdy Tamás: Álmok és lidércek
Christoph Lindenberg: Waldorf-iskolák
Kulcsár Gábor: Az írás-olvasás tanítása a Waldorf-iskolában
Fűzfa Balázs – Fazekas Annamária (szerk.) – Horváth H. Attila: Süss fel nap I.