Gyilkos ​illúziók (Liebermann 1.) 19 csillagozás

Frank Tallis: Gyilkos illúziók

A ​Monarchia Krimik sorozat új kötete.

Bécs, 1902. Belülről bezárt szobájában holtan találják Charlotte Löwensteint, az ismert médiumot. A fiatal nő halálát kétséget kizáróan pisztolylövés okozta, azonban sem a gyilkos fegyvernek, sem az áldozat életét kioltó golyónak nincs nyoma sehol.
Oskar Reinhardt felügyelő megoldhatatlannak tűnő rejtély előtt áll, miközben a városban már természetfeletti erők bosszújáról keringenek a hírek. A modern kriminológia híveként Reinhardt szakértőt von be a nyomozásba: barátját, Max Liebermann pszichiátert, a híres-hírhedt Freud doktor tanítványát. Liebermann lenyűgöző intelligenciájáról és rendhagyó módszereiről ismert, s amint bekapcsolódik a nyomozásba, az máris új irányba fordul…

A könyv szerzője, Frank Tallis maga is ismert klinikai pszichológus, egyetemi oktató, számos szakkönyv és tanulmány elismert szerzője, aki tudományos munkássága mellett kikapcsolódásként kezdett történelmi krimiket írni. Könyvei közül a… (tovább)

Eredeti mű: Frank Tallis: Mortal Mischief

>!
Magistra, Budapest, 2018
442 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158079112 · Fordította: Balla Judit

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Max Liebermann · Mendel Liebermann

Helyszínek népszerűség szerint

Bécs


Most olvassa 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Dóri_42 MP
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Kiváló megfigyelőképessége miatt barátja, Oskar Reinhardt felügyelő kikéri tanácsát egy rendkívül különös ügyben, melynek immáron ketten próbálnak a végére járni. A belülről kulcsra zárt ajtó, és a golyó nélküli lőtt sem kellő misztériummal ruházza fel a tettes kilétét. A két férfi barátsága már-már túl idillikus, ahogy a zongora mellett töltik az időt (Max játszik, Oskar énekel). Kicsit több árnyalatot szerettem volna ebbe a kapcsolatba, illetve személyiségükbe is. A megemlített zeneművek viszont fantasztikusak, így melegen ajánlom őket fogyasztásra a könyv mellé, tökéletesen odaillő hangulatot csempésznek a fejezetek mellé.

Az író sok szereplővel dolgozik, a szemszög számomra túl sokszor változik. Ugyanakkor megértem, hogy ezzel próbálja bemutatni, hogy kit hogyan érintett az ismert, ráadásul gyönyörű médium, Charlotte Löwenstein halála. A bűntény kellőképp rejtélyes, misztikus, de úgy érzem egyszerre túl sok lovat próbált megülni Tallis egy fenékkel, a kevesebb néha több. Ha egyszerre sok gyanúsítottunk van, akik nagyjából ugyanabból az okból követhették el a bűntényt, akkor szívesen veszem, ha kapunk valami nyomot, amin mi is elindulhatunk.

http://csakegypercre.blog.hu/2018/04/24/frank_tallis_gy…

>!
Belle_Maundrell
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Frank Tallis nagyon jól tette, hogy angol létére Bécset választotta a könyve helyszínéül. Én lennék az utolsó, aki tiltakozna egy jó kis londoni gyilkolászás ellen, de igazán üdítően hatott az osztrák fővárosban kalandozni. Az író annyira jól átadja a város és a korszak hangulatát, hogy úgy éreztem, mintha én is ott kószálnék a Belvedere vagy az Imperial környékén. Sajnáltam is, hogy nem volt több leíró rész, mert Jókait megszégyenítő sétákat vagy sütizéseket is el tudtam volna viselni ilyen atmoszférában. Abból a szempontból Agatha Christie-re emlékeztetett, hogy itt is mintha szinte az egész cselekmény párbeszédeken keresztül zajlott volna, nagyon sokat beszéltek a szereplők. De mint mondottam volt, közben azért voltak leíró, hangulatfestő részek is, és az ég áldja értük az írót. A magyar vonatkozások is tök jók voltak, Záborszky gróf meg elsőre tiszta Drakulának tűnt. :D
A nyomozás érdekes volt, tetszett az egyiptomos, misztikus szál is, de sejtettem, hogy ez csak egy kis fűszer, és sokkal földhözragadtabb lesz a megoldás. A gyilkosság oka nem lepett meg, spoiler, de a kivitelezése nagyon ötletes, nem jöttem rá magamtól. Az elkövető az én fejemben is felmerült, de most nem gyanakodtam különösebben senkire, csak hagytam magam sodródni az eseményekkel. Liebermann és Reinhardt jó párost alkotnak, egyelőre a nyomozó kicsit halovány maradt, a dokit sokkal érdekesebbnek és okosabbnak érzem. De láttam, hogy sorozat, szóval még nincs veszve semmi, bárki kibontakozhat. Liebermann módszerei nagyon tetszettek, Sherlock Holmes óta szeretem az ilyen apró dolgokon alapuló megfigyeléseket, a pszichológia bevonása pedig mindig jót tesz egy nyomozós történetnek. spoiler A kórházi munka is érdekelt, örültem, hogy Liebermann „győzedelmeskedett” a másik orvos elborult módszerei felett. Amelia Lydgate esete érdekes és megrázó volt, remélem, ő később is fog szerepelni, mert nagyon szimpatikus és talpraesett lány. spoiler
Az is jó húzás volt, hogy felbukkantak olyan híres alakok, mint Klimt vagy Freud, ez is dobott egyet a hangulaton. Kíváncsi vagyok, hogy az egyelőre még csak megszellőztetett, ébredező antiszemitizmus fog-e még szerepet játszani a jövőben, Liebermann máris részesült némi előítéletben a – még csak nem is gyakorolt – vallása miatt. A női egyenjogúság pedig máris aratott egy kis diadalt, hála Amelia eszének.
A stílusa nagyon olvasmányos, gyorsan lehet vele haladni és az egész olyan könnyed, kikapcsol annak ellenére, hogy végig izgalmas marad. Nem tudom, milyen az eredeti, de a fordítás biztos jól sikerült, gördülékeny, és talán még elgépelés sincs benne. Úgy összességében igényes kiadás, bár a borító iszonyúan rosszul photoshoppolt. Viszont az aranyozott bigyó nagyon szép a szélén.

2 hozzászólás
>!
gregsys P
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Őszintén szólva kicsit többet vártam volna ettől a könyvtől.
A borító és az egyébként nagyon igényes kiadás után azt hittem volna, hogy majd hű, de milyen jól fogok szórakozni rajta, főleg, hogy előtte pont egy olyan sorozatot fejeztem be, ami ugyanebben a korban játszódik, mint emez. Ami viszont ott remekül működött, az itt nagyon nem.
Kicsit csalódott voltam, mert többször unatkoztam a könyvön mint sem, többször zavart a szereplők szerintem helyenként túl modern, helyenként viszont erőltetetten próbálkozó korahűsítése.
A szereplőkkel nem volt bajom, kivételesen senki nem idegesített, de valahogy nem is kerültek hozzám közel, mondhatni teljesen hidegen hagytak – pedig pont a borító miatt nem ezt hittem volna.
Maga a történet is nekem semmilyen volt, ahogy írtam is, többször unatkoztam rajta.
Sajnos engem nem vett meg ez a könyv, pedig nagyon vártam rá, meg amúgy tényleg igényes lenne a kiadás, de a beltartalom nekem most nem jött be.

>!
anesz P
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Én szerettem olvasni, szerintem jó a stílusa az írónak. Bécs mint helyszín ebben az időben szintén telitalálat. Jó volt szembesülni a módszerekkel, azok kialakulásával. Maga a rejtély is érdekfeszítő, bár sokszor elkalandozunk magától a krimiszáltól.
Nyomozóink magánéletébe is betekintést nyerhettünk. Nekem Amelia sokkal összetettebb és különösebb nő volt, mint a menyasszony, aki egyszerűen üresfejű szépségnek tűnt a másik szereplő mellett, és így halálosan unalmas volt. A férfiak választása néha érthetetlen.
Sok a gyanúsított, így lehetett találgatni, én nem fejtettem meg a rejtvényt, ami kifejezetten ötletes.
A kötet nagyon igényes kivitelezésű, ha megjelenik a sorozat folytatása, szerintem mindenképpen továbbolvasom.

>!
Magistra, Budapest, 2018
442 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158079112 · Fordította: Balla Judit
>!
Nodzsy
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Nagyon-nagyon izgalmas volt és hihetetlenül pontosan vázolta fel a korabeli Bécset a szerző. Az íróról azt hittem, osztrák, de hihetetlen, hogy ennyi háttértudással rendelkezett pl. az orvoslásról. Rengeteg mellékszálon fut a történet, ami néha kicsit lassította az eseményeket, de így is rendkívül tetszett a történet.
Nagyon érdekes volt a korabeli cirkuszi és misztikus vonal bevonása, és hogy így egy plusz rejtélyt adott a dolognak. Félelmetesen jó a korabeli leírás, az életfelfogásról, a városról, az egyes szereplők érzéseiről.
A kedvenc szereplőm Amelia lett, viszont a kedvenc részeim a szellemidézések voltak.
A kiadás rovására vonom, hogy rengeteg volt még benne a szerkesztői hiba, de mivel a történet nagyon izgalmas, ezeken én annyira nem akadtam fent, mert fontosabb volt a folytatás.
Ami engem egy picit zavart, hogy Liebermannt végig a vezetéknevén hívta az író, még a családja körében is így hivatkozott rá, így viszont nem tudtam vele teljesen azonosulni. spoiler

>!
kai
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Szerintem nagyon jó könyv volt! Könnyen beleéltem magam a cselekménybe, a leírások nem túl hosszadalmasok, de mégis érzékletesek. Bár csak két alkalommal jártam még Bécsben, mindkétszer villám Karácsonyi Vásározás céljából, mégis oda tudtam magam képzelni Bécs utcáira. A cselekmény fordulatos, de pörgősnek nem mondanám, kicsit lassan haladnak előre az események, miközben tulajdonképpeni főszereplőnket, Max Liebermann pszichiáter doktor urat és barátját Oskar Reinhardt felügyelőt jobban megismerjük. Engem ez egyáltalán nem zavart, nagyon szerettem azokat a részeket is, amikor Max a klinikán dolgozott, érdekes volt betegének, Miss Lydgatenek a történetszála is, őt igazán megkedveltem és szurkoltam neki, hogy meggyógyuljon. Az ördögi főnököknek és kollégáknak pedig természetesen keményen ellenszurkoltam. Max kedvesét nem tudom hova tenni, nekem is legalább annyi kétségem van vele kapcsolatban mint neki, bár úgy gondolom hogy fontos és jó tulajdonság hogy el tudjon nevetgélni a 16 éves húgával. Mindenkinek ajánlom, aki kedveli Agatha Christie-t, vagy a hangulatos, kicsit lassabb folyású regényeket, és szívesen megpróbálkozna egy krimivel is. Daisy Dalrymple, vagy Dávid Veron és Ambrózy Báró Úr kedvelőinek kötelező olvasmány. Kiválóan beleillik az így az idei könyveim vonulatába, korhangulatban maradok :) Először Ókanizsán, majd Budapesten, most pedig Bécsben nyomozunk a századfordulón. Izgalmas, de nem félelmetes, és szerintem nem naturalista. Van benne egy mértéktartó leírás egy boncolásról, meg a holttestről, ennyi a naturalitás, és nem is kellett több bele.
A végén természetesen van izgalom azért, fordulatos a cselekmény, az érdeklődésem egy percre sem lohadt. Jó volt elmerülni a könyv világában. A fő nyomozás lezárul a könyv végén, de én határozottan kíváncsi vagyok doktor Liebermann és Reinhardt nyomozó további hivatalos és magánéleti történéseire. Várom a Liebermann sorozat többi köteteit! Addig is a Báró Úr kell hogy megvigasztaljon, talán talál magában elegendő empátiát ehhez a női szeszélyhez :)
Két dologgal kapcsolatban volt csak kifogásom, a borító, illetve a cím, de ezekről részletesen a blogomon: http://konyvesbetufuggo.blogspot.hu/2018/04/frank-talli…
A bejegyzéshez készítettem sajá fotókat a könyvről, életem első könyvcsendéletei készültek el :)

>!
Memécske
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Már első pillantásra szimpatikus volt, imádom az új könyvek illatát.
A borítója nagyon ünnepies, aranyszegéllyel díszített, kicsit ilyen királyi stílus.
A papír minőségi, nem a vakító fehér, hanem inkább kellemes vajszínű, törtfehér. A betűk mérete kicsit lehetne nagyobb. (El vagyok szokva tőle, hogy papírkönyvet olvassak, ahol nem tudom állítani a betűméretet.)
Az első mondatnál kiakadtam mikor megláttam az alliterációt, háromszor kellett elolvasnom hogy végül megértsem. Ettől függetlenül viszonylag könnyű nyelvezetű, lehet haladni vele. A következő pont ahol ismét felhúztam a szemöldököm Liebermann eszmefuttatása arról, hogy Reinhardt éppen milyen ügyön dolgozik, és erre hogy sikerült rájönnie. Túljátszottnak éreztem.
Megint ott tartunk hogy a szakértő több ésszel van megáldva mint a nyomozó rendőr, és őszintén szólva nem vagyok oda az ilyen történetekért. Az rendben van, hogy kikérjük valaki más véleményét is, aki mond valami okosat, amin elgondolkodunk, de itt igazából Liebermann volt az ész, nem a nyomozó. Ez kicsit lealacsonyítja a szememben a rendőrséget.
Szerencsére a fejezetek igencsak rövidek, nem szeretem a hosszúra nyújtott részeket, mert nem tudom bármikor abbahagyni, és ha már abbahagytam nehezen veszem rá magam az újrakezdésre. Sokkal jobban szeretem az ilyen kis rövid részecskéket, engem felpörget.
Sejtettem az elejétől fogva, hogy valami hasonló lesz a titok nyitja (nem árulom el), persze mindenre én se gondoltam, így például a gyilkos kiléte szinte az utolsó részekig titok maradt számomra. Őszintén szólva nem is vagyok híve, hogy kitalálgassam, jobb szeretem, ha elmeséli magát a történet, minthogy nekem kelljen azon agyalni, hogy vajon ki volt a tettes.
Néha úgy éreztem, hogy túl sok a mellékszál, ami amúgy érdekes is, és több információra éheztem. De reméljük, hogy a következő részekben ezekre is fény derül.
Az elején nehezen haladtam, kicsit féltem is, hogy mi lesz ha nem fog tetszeni, de szerenécsre Liebermann-t hamar a szívembe zártam, mert amúgy is érdekel a pszichológia.

Végezetül elmondanám, hogy köszönet a @Magistra_Könyvkiadó-nak ezért a remek lehetőségért, hogy tesztolvasónak jelentkezhettem. Ennek hiányában bizonyára sosem vettem volna a kezembe ezt könyvet, és nem vágynék arra, hogy további kellemes délutánokat szerezzek magamnak a folytatásával.

>!
Renáta_Kovics
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Nem véletlenül vállaltam el a tesztolvasást, ugyanis eddig nem igazán olvastam ilyen jellegű krimiket, még akkor sem, ha mostanában nagy divat visszatérni az 1800–1900-as évekhez. S láss csodát, nem bántam meg!
Kezdjük azzal, hogy ez egy jó krimi. Adott egy nem mindennapi bűntény, ahol több gyanúsított is van, s itt nemcsak hús-vér emberekre gondolok. A történet jól kidolgozott, minden részlet és csavar tökéletesen megállja a helyét. S bár ez lenne elvileg a műfaj feltétele, én ennek nagyon örültem, ugyanis azért olvasok kevés krimit, mert sokszor nagyon bugyuta történeteket találnak ki, s borzasztó gyerekes a megoldásuk. Erről a könyvről ez nem mondható el. Ami miatt eltér a szokványos krimiktől, az a pszichológiai irány, amit Liebermann doktor úrnak köszönhetünk. A betegének története, illetve maga a pszichoanalízis számomra egy külön kis történet volt a történetben, de ez nem jelenti azt, hogy nem kapcsolódott volna szervesen a cselekmény fő vonalához. Mindig is érdekelt a pszichológia és Freud munkássága, így nekem ez talán jobban is tetszett, mint a bűntény megoldása. Bár a könyv nem volt mentes a szerelmi száltól és az érzelmektől, szerencsémre a szerző nem vitte ezt túlzásba.
Azontúl, hogy a regény olvasása közben folyton a gyilkost találgattam (persze, nem jött be, sose szokott… ), Murakami Haruki jutott róla eszembe. S hogy miért? Mert ő az az író, akinek a könyvei felérnek egy kulturális körutazással. Itt a komolyzenei műveltségemet, a mitológiai tudásomat, valamint az irodalmi ismereteimet bővíthettem. Ennek és kifinomult stílusának köszönhetően a kötetet sokkal magasabb színvonalúnak tartom, mint amit a mai szórakoztató irodalom képvisel. Még szerencse, hogy nem kell beérnem ennyivel, ha minden igaz, a Liebermann-sorozat folytatódik.
Egy negatívumot viszont mégiscsak találtam… s az a borító. Ez a cselekmény bőven elbírt volna egy sejtelmesebb, misztikusabb ábrázolást is. Arról már nem is beszélve, hogy például én, aki nem szereti a romantikus regényeket, le sem vettem volna a polcról. Márpedig ha nem teszem meg, akkor sose jövök rá a fülszövegből, hogy ez nem egy lányregény, hanem egy történelmi krimi. Mint volt könyvesbolti eladó mondom, hogy sajnos a vevők nagyon sokszor a borító alapján döntenek, így érdemes erre kicsit nagyobb gondot fordítani.
Kicsit bővebben: https://1q88blog.wordpress.com/2018/04/30/gyilkos-illuziok/

>!
Kattooo
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Nagyon vártam, hogy kezemben tarthassam Frank Tallis Gyilkos illúziók című krimijét. A könyv borítója sokat sejtet: Széth óegyiptomi szobra, fiatal nő holtteste a kanapén, ouija tábla, no és persze egy fiatal, jóképű nyomozó.
Rögtön nekiláttam, hogy olvasója legyek egy várhatóan összetett történetnek. Már az első néhány oldal megadta a századeleji miliő hangulatát és ez végig meg is maradt.
Oskar Reinhardt felügyelő és Max Liebermann pszichiáter baráti kapcsolata jó választásnak bizonyult a főszereplők személyében.
Tetszett, hogy a szereplők a találkozásaik alkalmával jobbnál jobb édességeket fogyasztottak. Ami még megfogott, hogy az egész történetet áthatotta a zene. Népszerű szerzeményeket vonultatott fel az író: Beethoven, Schumann, Schubert, Bach… (Bevallom, a legtöbb zeneműre rögtön rákerestem és meg is hallgattam olvasás közben.)
Ahogy folytak az események, mindenkit gyanúsnak találtam, aki részt vett az „összejöveteleken”. A lecsúszott Záborszky gróf, Otto Braun, a jellegtelen bankár Hölderlin, de még a felesége is, valamint a dörgő hangú Bruckmüller és Überhorst, a lakatos. Végül hagytam magam sodródni a sorok által, hogy kiderüljön a gyilkos kiléte.
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a belülről bezárt ajtó és a golyó nélküli lőtt seb körüli rejtély nem emberfeletti erőktől származik, bár őszintén több misztikumra számítottam. A Madame de Rougemont-os csavar kimondottan meglepett. Jó volt a cselekménynek az a szála, amelyben Miss Lydgate és Liebermann kapcsolata alakult, valamint mosolyogva olvastam Freud professzor viccesre formált karakterének néhányszori felbukkanását is.

Összességében jó volt a könyv, néhány elütést, hiányzó pontokat a mondat végéről ugyan találtam, de ez egyáltalán nem akadályozta az olvasási élményt. Aztán mire a könyv végére értem, rájöttem, hogy kezdhetem előlről (?) :)
No, de viccet félretéve, tényleg várom a folytatást.
Köszönöm a Magistra Könyvkiadónak, hogy jelentkezhettem tesztolvasásra.

>!
Ciklon
Frank Tallis: Gyilkos illúziók

Vén fejjel tesztolvasó lettem. Be kell vallanom, ilyen minőségben még nem olvastam könyvet. Mezei molyként többnyire csak belelapozok a könyvekbe, és ha tetszik, amit olvasok, neki is látok. Most más volt a helyzet. Néhány napig csak nézegettük egymást, a könyv és én. Ott figyelt az asztalom sarkán, és a monitor mellől rá-rápillantottam. Vonzotta a tekintetemet, mégis csak néhány nap múlva vettem kézbe. A látványa szemet gyönyörködtető: mutatós, izgalmas borítólap, olvasásra csábító betűméret, valamint kellemes tapintású és színű papír. Mindezt tetézi a friss könyv mélyen beszívott finom illata, ami egy moly számára semmihez sem fogható.
Noha külsőleg tetszett a könyv, mégis nagyon nehezen láttam hozzá az olvasáshoz. Bár krimirajongó vagyok, jobban kedvelem a XXI. századi, csavarokkal teli, bonyolult történeteket. Félve gondoltam arra, hogy ez a könyv – hiába a gyönyörű külső – valószínűleg dögunalmas lesz. Bécs, 1802? Konflisok, macskakő, butácska okfejtések és hosszú tájleírások? Vajon mi vár rám?
Sóhajtva nyitottam ki a könyvet, és nekiláttam az olvasásnak: „A nagy ítéletidő napján történt. Jól emlékszem, mert apám, Mendel Liebermann meghívott, igyunk meg együtt egy kávét az Imperialban. Gyanítottam, hogy nyomja a szívét valami, amit nagyon szeretne megbeszélni velem….”
Néhány órával később arra eszméltem, hogy a férjem ébresztőórája csörög, dolgozni indul, miközben én még mindig olvasok. A könyv egyszerűen beszippantott. Észrevétlenül egy másik világba kerültem időben és térben, már nem olvasó voltam, hanem egy az ottaniak közül, aki láthatatlanul, ámde személyesen követi az eseményeket. Hallottam a lovak patáit, a villamos csengetését, éreztem a kávéház illatát, a sütemények ízét, és közben olyan személyekkel találkozhattam, mint Sigmund Freud.
Rommá áztam a jóképű Max Liebermann dokival az utcán, aggódtam Miss Lydgate-ért, nehogy az idióta professzor rákényszerítse az elektrosokkos kezelést, szörnyülködve néztem körül a pszichiátria „őskorában” és sajnáltam a korszerű technológiát jócskán nélkülöző rendőrséget.
Együtt gondolkoztam Liebermann dokival, ki és hogyan ölhette meg Charlotte Löwensteint, meg akartam tudni, ki verte agyon a lakatost, és azon tanakodtam, vajon ki fog még meghalni a nyomozás ideje alatt.
A hétköznapi ésszel megáldott, de rutinos Reinhardt felügyelő és a koránál jóval előrébb járó, úttörő eszméket valló Max doki remek párost alkotott, jól éreztem magam a társaságukban. Nőként pedig jót mosolyogtam azon is, hogy a műszaki és orvosi problémákat – melyek kulcsfontosságúak voltak az ügyben – pont egy hölgy oldotta meg, hiszen abban a korban egy nőről elképzelhetetlen volt, hogy ilyesmikre képes legyen.
A sztorit nem írom le, azt bizony hiába várjátok! Olvassátok el a könyvet, és üljetek be ti is Frank Tallis időgépébe, megéri!
A könyv már újra itt van az asztalom sarkán, időnként lopva egymásra mosolygunk. Egy nagy közös kalandban vettünk részt, és reménykedem abban, hogy viszontlátom még Maxot és a felügyelőt, hogy nyomozunk még együtt, s lehet, hogy legközelebb már azt is megtudom, kiért dobog valójában a jóképű pszichiáter szíve…


Népszerű idézetek

>!
Belle_Maundrell

Bécsben a kávéházak, színházak is voltak: ugyanúgy meg lehetett figyelni az emberi természetet egy kávéházi asztal mellől, s ugyanannyit meg lehetett tudni róla, mint a színházi széksorokban ülve Goethe, Moliere vagy Shakespeare műveiből.

249. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Minden nő tudja, milyen érzés feloldhatatlan dilemma előtt állni. A nők sorsa mindenütt ugyanolyan bizonytalan. Drótkötélen egyensúlyozva próbáljuk a saját vágyainkat és szükségleteinket összhangba hozni a férfiak elvárásaival. Elég egyetlen rossz lépés, és a mélybe zuhanunk.

411. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nők
>!
Belle_Maundrell 

– Tudod, hogy nem vagyok pletykás – nyilatkoztatta ki Cosima. – De az tény, hogy minden pletyka mélyén rejtőzik legalább egy szemernyi igazság.

229. oldal

>!
Belle_Maundrell

A halál nagy leleplező. Feltárja az emberi lét fizikai voltát a maga végességével együtt.

261. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
>!
Belle_Maundrell

– Mennyire ismered Shakespeare-t, Max?
– Félig-meddig.
– Akkor biztosan emlékszel egy részletre a Hamletből: Több dolgok vannak földön és egen, Horatio…
– Mintsem bölcselmetek álmodni képes, tudom – vágott közbe Liebermann.

282. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Ez Epstein, a zongoraművész – állapította meg Liebermann.
Egy pillanattal később a levegő tűzijátékra emlékeztető muzikális robbanással telt meg zenével. Az egész teremben mindenki elhallgatott, amikor a két zenész egy tüzes cigánytánc négykezes feldolgozását kezdte játszani.
– Csodálatos – állapította meg Reinhardt. – Milyen darab ez?
– Brahms – felelte halkan Liebermann. – A Magyar táncok egyik darabja.

295. oldal

>!
Belle_Maundrell 

Távolabb, a láthatár szélén már ritkultak a felhők, a lenyugvó nap sugarai halványan előbukkantak mögülük. Vöröses köd terült szét a láthatáron, egy pillanatra mintha bronzba vonta volna az eget. A fenyegető háttér alatt úgy terült el Bécs városa, mint egy dekadens, bűnhődésre és megtisztulásra megérett bibliai hely.

424. oldal

>!
Belle_Maundrell

– (…) Mindenkinek magának kell döntenie, hogyan alakítja a sorsát.

215. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sors
>!
Belle_Maundrell 

– (…) a kétségbeesett emberek könnyen veszélyessé válhatnak.

217. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Apámnak van néhány befektetése Magyarországon, néhány birtok, egy gyár, házak a fővárosban.

229. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Baráth Katalin: A fekete zongora
Filip Florian: Kisujjak
C. J. Sansom: Sötét tűz
Greg Iles: Lángoló kereszt
Jeffrey Archer: Gondold meg, mit kívánsz!
Steve Berry: Az elveszett parancs
Dževad Karahasan: Keleti díván
Umberto Eco: A rózsa neve
Tomori Gábor: Szívcsakra