A régi magyar társadalom alvilágának négy jellegzetes képviselőjét mutatja be a könyv. Strassnoff Ignác főként az egyházi javadalmak és feudális nagybirtokok haszonélevezőinek megvámolására összpontosította erejét. Trebitsch-Lincoln Ignác a nemzetközi imperializmus lehetőségeit igyekezett kihasználni. Jellinek Morton a magyar pénzvilág vállalkozásaiból hasította ki a maga részét. Horváth-Hoffner Menyhért pedig a nagy világbankok és gazdasági szervek megsarcolója volt. Tevékenységüket a szerző színesen és szemléletesen írja le, rávilágítva azokra a tényezőkre, melyek visszaéléseiket lehetővé tették.
Szélhámosok, kalandorok 3 csillagozás

Most olvassa 1
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 5

Kiemelt értékelések


Frank László: Szélhámosok, kalandorok Strassnoff Ignác – Trebitsch-Lincoln Ignác – Jellinek Morton – Horváth Menyhért
1956-ban adták ki, rém vonalas (kommunista szemléletű), de ettől függetlenítheti magát az ember, mert rejtői hősökről, mikszáthi adomázós stílusban mesél a szerző. Frank László újságíró volt és maga is kalandor, 1919 után Bécsben élt, majd az Anschluss (Ausztria náci megszállása) elől Kínába (!) menekült, és Sanghajban élte végig a II. világháborút. Ott találkozott többek között az igazi Trebisch-csel is (akiről idéztem karcokban).
A könyvben szereplő kalandorok, szélhámosok, csalók zsenik voltak a maguk gátlástalanságában, Strassnoff Ignác például egy rövid börtönbéli tartózkodása idején eladta a börtön bútorait és egyéb felszereléseit, amelyet el is szállítottak; Horváth Menyhért úgy kezdte pályafutását, hogy a századfordulón eladta a fővárosi Rottenbiller utca kövezetét – büntetlenül, aztán persze sokkal nagyszabásúbb ügyletekbe fogott; Jellinek Morton 1919–1920 körül egy fél év alatt a magyar pénzügyi elitből akkora vagyont csalt ki, hogy aztán élete végéig vidáman megélt belőle.
Napjaink pénzügyi szélhámosaival összehasonlítva ezek a régiek nem vallanak szégyent, a bróker Kulcsár Attila kisstílű csaló hozzájuk képest, de azért az igazi nagyágyúk, a multinacionális vállalatok, bankok, szervezetek vezetői sokkal profibbak – a törvényesség leple alatt harácsolják össze vagyonukat. Mi magyarok sem szégyenkezhetünk, hisz a legnagyobb hazai „mogulunk” egy év alatt harmincöt milliárd forinttal növelte a vagyona értékét, és ehhez nem kellet más, csak pár kedvező törvény és állami megrendelés. :)


Frank László: Szélhámosok, kalandorok Strassnoff Ignác – Trebitsch-Lincoln Ignác – Jellinek Morton – Horváth Menyhért
Ilyen izgalmas emberekről ilyen unalmasan írni :(
Hasonló könyvek címkék alapján
- Julian Rubinstein: A viszkis 94% ·
Összehasonlítás - Julian Rubinstein: A viszkis rabló balladája 86% ·
Összehasonlítás - Nemes Dezső: A biatorbágyi merénylet és ami mögötte van… ·
Összehasonlítás - Káli-Rozmis Barbara: Erzsébet királyné és a magyarok 97% ·
Összehasonlítás - Matt Allen – Steven Knight: Birmingham Bandája 95% ·
Összehasonlítás - Keczán Mariann (szerk.): Szabó Magda Debrecene ·
Összehasonlítás - Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2. 92% ·
Összehasonlítás - Gurul a sok-sok pillanat 94% ·
Összehasonlítás - Király Jenő: Karády mítosza és mágiája ·
Összehasonlítás - Nyáry Krisztián: Merész magyarok 91% ·
Összehasonlítás