Dune ​(angol) (Dune 1.) 114 csillagozás

Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol) Frank Herbert: Dune (angol)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

This ​Hugo and Nebula Award winner is widely to be considered the most prescient SF novel ever. It tells the sweeping tale of a desert planet called Arrakis, the focus of an intricate power struggle in a byzantine interstellar empire. Arrakis is the sole source of Melange, the „spice of spices.” Melange is necessary for interstellar travel and grants psychic powers and longevity, so whoever controls it wields great influence. The troubles begin when stewardship of Arrakis is transferred by the Emperor from the Harkonnen Noble House to House Atreides. The Harkonnens don't want to give up their privileges, however, and through sabotage and treachery they cast young Duke Paul Atreides out into the planet's harsh environment to die. There he falls in with the Fremen, a tribe of desert dwellers who become the basis of the army with which he will reclaim what's rightfully his. Paul Atreides, though, is far more than just a usurped duke. He might be the end product of a very long-term… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1965

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Science Fiction Masterworks angol

>!
Hodder & Stoughton, London, 2021
578 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781529347869 · ASIN: 059343837X
>!
Gollancz, London, 2021
610 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781473233959
>!
Ace, New York, 2020
704 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780593200117

28 további kiadás


Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Lady Jessica


Kedvencelte 23

Most olvassa 32

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 46


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Frank Herbert: Dune (angol)

A látványtól a drámán át az igazságig.

Nem véletlenül lett ez klasszikus: legalább annyira képes általános érvénnyel hatni, mint amennyire a saját korát képviselni.

Egyáltalán nem pusztán azért aktuális 2021-ben is, mert szó szerint égető problémává vált a vízhiány, az elsivatagosodás, amelyet Herbert olyan érzékletesen tud megjeleníteni, hogy az embernek ingere támad kimenni a Tiszához, megnézni, megvan-e még.

Ez az ábrázolásmód önmagában is olyan felkészültséget és kreativitást igényelt, hogy azt csak csodálni tudom. Mégsem kizárólag ezáltal hat.

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2021/10/07/a_latvanyt…

>!
Gollancz, London, 1999
448 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780575068568 · ASIN: 0575068566 · Illusztrálta: John Schoenherr
Szentinel>!
Frank Herbert: Dune (angol)

A helyzet az, hogy ez már a sokadik nekifutás. A sokadik értékelés, amelyet megírtam a Dűnéről. De ez lesz az utolsó. Miért? Mert ebben ismerem el az egyértelműt: ezt a regényt nem lehet tíz, száz vagy akár ezer szóval jellemezni. A Dűne egyszerre nagyon sok minden, ám ugyanakkor meglepően kevés. Épp ez az ellentmondásosság az, ami miatt lehetetlen lerendezni néhány szóval. Így meg sem próbálom. Inkább arról írnék, milyen élmény olvasni ezt a regényt.

1998. Ekkor szereztem tudomást a Dűne világáról, mikor kinyitottam egy gamer magazint (PC X), és ott egy kis mellékletben írtak a könyvről, valamint az 1984-es filmről. Unokatestvérem megszállottja volt a Dune stratégiai játékoknak, és 2001-ben láttam őt játszani az Emperor: Battle for Dune című játékkal (mely amellett, hogy szórakoztató, még tiszteleg is a Dűne univerzuma előtt). Ekkor határoztam el, hogy jó, amúgy is akartam valami eposzi könyvet olvasni, a könyvtárnak pedig bent volt a Dűne (a három kötetre bontott Szukits kiadás, filmborítós verziók). Kivettem mind a hármat, és kiolvastam őket. Az, hogy mennyire megfakultak a cselekményről az emlékeim, sokat elmond az élményről. Tizenegy évesen nem tudott úgy megfogni Herbert stílusa, mint ma. Azt viszont biztosan tudom, hogy David Lynch filmjét imádtam az elvontsága miatt. Talán ez a szeretet az, mely miatt ha hallok valahol a Dűnéről, rögtön a film zenéi ugranak be először. Az újraolvasás közben is gyakran eszembe jutott az OST. Tettem próbát a további kötetekkel is, de mindről homályosak az emlékeim. El kellett telnie több, mint húsz évnek, hogy a könyvet ismét a kezembe vegyem. Egy antikváriumban megvásároltam egy angol nyelvű példányt. Az újraolvasást ugyanis évek óta terveztem. Azt is tudtam, hogy mindenképp angolul szeretném. Most végre sort tudtam rá keríteni, és bár a vártnál lassabban haladtam vele, de az élmény ezúttal jóval intenzívebb volt. Most, a harmincas éveimet taposva már könnyebben elvarázsolt ez a történet.

A Dűne hiába science fiction univerzum, az elregélt történet inkább emlékeztet egy mesére. Adott egy fiatal herceg, aki egy nép vezetőjévé válik, meghódítja saját királyságát és elvesz feleségül egy hercegnőt. Ez a történet alapvető váza. Erre épül fel Herbert sajátos karakterábrázolása: a herceg igazából egy antihős, aki nem válogat az eszközökben, és fokozatosan veszíti el szeretetre méltó vonásait. Magában hordozza a hőst és a gonosztevőt is, de igazából egyik irányba sem billen el. Hisz a Dűne nem a jó és a gonosz harca. Éppen ezért emlékeztet csupán egy mesére, de nem az. Éppen ezért nehéz szavakba foglalni ezt a történetet. Mert lehetne dobálózni olyan jelzőkkel, hogy „a maga idejében úttörőnek számított”, vagy „zsánerek közötti határvonalat képviselő klasszikus”, vagy „vérfrissítés az SF világában”, de ezek közül egyiket sem én találtam ki. Nem én mondtam, hanem előttem már sokatok leírta ezeket a mondatokat, és már elkoptatottnak érzem őket. Szóval a saját szavaimat fogom használni. A Dűne egy szerelmeslevél a fantasztikum világa felé. Olyan, mint a főhőse: nem alkuszik meg, nem hajol meg semmiféle elvárásnak. Egyetlen célt tart a szeme előtt: hogy egy olyan SF munka legyen, melyet elolvasva belehabarodsz az elképzelt világokba. Olvashatsz te Asimovot, Clarke-ot, Gibsont és egy csomó remek SF szerzőt, akik jóval földhözragadtabbak voltak. De olyat, mint a Dűne, nem találsz az életművükben. Ahogy senki máséban sem. Herbert vette a bátorságot, és anno szembement minden olyan elemmel, mely a sci-fit sci-fivé teszi. Ha nem a távoli jövőben játszódna, és nem sorakoztatna fel futurisztikus technológiákat és építkezne tudományos alapokra, akkor simán beleillene egy fantasynek is. Itt nem egy tudományos felfedezés kibontása és bemutatása zajlik, hanem egy messiástörténet bontakozik ki az olvasó szeme előtt. Ugyanis Herbert inkább humán beállítottságú volt, mint reál. Ez az oka annak, hogy nem a természettudomány, hanem a társadalomtudományok szemszögéből közelíti meg a sci-fit. Filozófia, politika, antropológia, vallás… inkább ezek hatják át a Dűne univerzumot. Van csillagközi utazás, de ebben a regényben nem látjuk, hogyan néz ki. Tudjuk, hogy a bene gesseritek mesterségesen beleavatkoznak a genetikába, hogy világra hozzák a legfelsőbbrendű lényt, de az ábrázolásuk inkább teszi őket hasonlatossá a boszorkányokhoz, mint a genetikus mérnökökhöz. Ebben a világban a Kiválasztottat nem egy prófécia jövendölte meg, hanem „ki lett tenyésztve”. És ez csak pár példa, mely segít érzékeltetni a Dűne egyediségét.

Ez persze nem jelenti azt, hogy hibátlan lenne. A könyv nagyon sok időt szán a fremen kultúra bemutatására, és emiatt joggal érezheti az olvasó azt, hogy a regény néhol leül és unalmassá válik. Akció nincs túl sok, Herbert stílusa pedig nem mindig követhető egyszerűen. Egy bekezdésben akár három különböző szereplő gondolataiba is bepillantást nyerhetünk, és nagyon sok információt kapunk kézhez, mindezt ráérős stílusban elregélve. Az emberek sokszor vonnak párhuzamot Tolkien és Herbert között, pedig szerintem érezhető a különbség. Tolkienról pl. tudjuk, hogy nem igazán rajongott a Dűnéért. Ugyan aki az egyiket szerette, talán könnyedén megkedveli a másikat is, de A Gyűrűk Ura és a Dűne csak annyiban közösek, hogy megreformálták a fantasztikumot. Ugyan tisztelem az aranykor SF szerzőit, de Herbert regényét sokkal irodalmibbnak érzem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem jobban, mint A Gyűrűk Urát. Én a Dűnét egy jobban megírt könyvnek tartom, mellyel személy szerint könnyebben is tudtam azonosulni. Aztán ki tudja? Talán ha egyszer újraolvasom Tolkien könyvét, máshogy fogok arra is tekinteni.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű: szerettem a Dűnét. Nagyon jó könyv, és nem lehet jelzőt találni rá, mennyire különleges, mennyire hangulatos. Nagyon nehéz nem beleszeretni, mert mindent tartalmaz, amit szeretek a könyvekben. Féltem az újraolvasástól, mert attól tartottam, hogy nem fog annyira tetszeni. Tévedtem. Sokkal jobban tudtam értékelni, mint gyermekkoromban. Ez egy csodálatos történet, és önmagában is teljes. Nem kell elolvasnod három könyvet ahhoz, hogy kézhez kapj egy nagy sztorit. A lényeg, hogy ha teheted, életed valamelyik szakaszában vedd kézbe, és olvasd el. Nem fogod megbánni. Az ilyen történetek miatt vagyok büszke arra, hogy fantasztikumrajongó lettem.

1 hozzászólás
anemona P>!
Frank Herbert: Dune (angol)

A könyv három részre tagolódik, és ebből pár fejezet híján kettőt elég jól feldolgoz a 2021-es filmváltozat, amit tavaly már megnéztem. Természetesen az olvasás által sokkal szélesebb rálátást kaphatunk a háttérben húzódó politikai játszmákra, meg általánosságban minden információ részletesebb így, mégis számomra inkább a regény utolsó harmada volt igazán izgalmas.
Méltán híres ez a könyv(sorozat), valóban nagyszerű munka, érdekes a világ, az egyes karakterek képességei, figyelemfelkeltőek az út közben elhagyott bölcsesség morzsák is.
Az az igazság, hogy kavarog bennem az egész, mert azért nagyon sok minden történt, és szinte beleszédülök, ha megpróbálok arra gondolni, vajon mi jöhet még?
Paul iránti érzéseim kissé vegyesek. Ő egy olyan kulcsfigura, aki beteljesíti a jóslatot, és cipeli is az ezzel járó felelősség súlyát, céltudatos és fegyelmezett, de néha furán érzelemmentes megnyilvánulásai voltak. Persze érdekel, hogyan alakul még az ő sorsa, merre vezet az útja neki, és azoknak, akik vele együtt a szívünkhöz nőttek, de jelenleg Aliára vagyok kíváncsi a legjobban.

AOD>!
Frank Herbert: Dune (angol)

Az egyik első komoly sci-fi könyv volt amit életemben olvastam, kb 11-12 éves koromban. Már csak nagy vonalakban emlékeztem a cselekményre, és nyilván gyerekként meg sem értettem belőle sok mindent.
Ami leginkább a kortalanságát adja ennek a regénynek, az a technológia hátterbe helyezése. Így elavulttá sem válhat, még a politikai hierarchia rendszer ósdiságát is kompenzálja a Dűne fantasztikus közege és az előttünk feltáruló titkok.
A világépítése jó, nem untat, részletekben jönnek az információk erről az ismeretlen ismerős iniverzumról.
Feltűnt, hogy mennyit töprengenek a szereplők. A szituációk felmérése, mások trükkjeinek leleplezése, céljaik kitalálása akár egy mozdulatból vagy elejtett szóból a mindennapjaik része. Ez egy sarkalatos pont mindegyikük életében, hiszen mind a túlélésért folytatnak vagy politikai, vagy vérre menő fizikai harcot.
A szereplőket nem találtam túl kidolgozottnak, a gonoszok gonoszak, a hűségesek hűségesek végig. Talán Paul és Jessica a legösszetettebb személyiségek.

A szereplők örökös töprengése, a környezetük és az emberek folytonos tudatos vizsgálata engem is egy kicsit megfontoltabb cselekvésre ösztönöz. Hajlamos vagyok túl hamar, meggondolatlanul mondani dolgokat és emiatt magam vagy másokat kellemetlen helyzetbe hozni, félreértést okozni.
Nem terveztem folytatni a sorozatot idén, de még motoszkál bennem a vágy a következő kötet iránt…

Valentine_Wiggin>!
Frank Herbert: Dune (angol)

Igazából újraértékelés, mert a regényt magyar nyelven nagyon régen, még gimnáziumban olvastam, rengeteg kedves emlékem kötődik hozzá. A külön értékelést azért kapja, mert az újraolvasáskor kedvem támadt inkább eredeti nyelven kézbevenni, és az író szavait megismerni a fordítóé helyett. Az utóbbi időben sok régi kedvenchez nyúltam, nem mindig nagy sikerrel – kellemetlenül sokszor ébredtem rá, hogy az emlékek szebbek, mint amennyire jó maga a történet és kicsit fájt a felismerés.
A jó hír, hogy a Dűnénél ez azért nem történt meg. Ez még mindig egy végtelenül szórakoztató, és nagyon szerethető regény. Olvasmányos, izgalmas, kreatív, szerethetőek a karakterei, egyszerűen csak egy jó könyv, amit bátran ajánlok fiatalfelnőtteknek, kamaszoknak, bárkinek, aki szeretne belépni a sci-fi világába, és keres egy kultikus, de jól emészthető kezdőkötetet. Ennek ellenére azért kicsit komplexebb persze a véleményem, mint kamaszként volt.
Egyrészt rá kellett jönnöm, hogy bár imádom, ahogy Frank Herbert a protagonistákat írja, nagyon, nagyon nem vagyok megelégedve az antagonistáival. A báró lényegében klasszikus mesegonosz. Nincs semmi mélysége, semmi összetett motivációja, csak egy, az unokaöccsét néha vérfertőző kommentekkel is sorozó, kövér, ronda, szadista pedofil erőszaktevő. Mintha módszeresen, sorra próbálta volna kipipálni az összes visszataszító tulajdonságot, amit egy figurának adni lehet, azért, hogy, megszülessen egy igazán undorító főgonosz, és semmi többet nem adott hozzá (és bár próbáltam figyelmen kívül hagyni, nem, sajnos nem igazán megy – amióta tudom, hogy Frank Herbert azért nem kedvelte túlságosan a melegeket, nem tudom teljesen véletlennek tekinteni, hogy egy ennyire visszataszító karaktert pont melegnek írt). Feydben rengeteg a potenciál, ott vannak az akciói ahol megpróbálja megmérgezni a nagybátyját, van egy nagyon izgalmas kontrasztja Paullal (közel egyidős, nem egyenesági örökösei két nemesi háznak, de teljesen eltérő neveléssel), de ezzel sem kezdünk szinte semmit. Feyd azért többnyire üres, erőszakos, és gonosz – jó arra, hogy legyen vele egy izgalmas harc, de nem teljesedik ki, mint önálló karakter. Rabbanról ne is beszéljünk, neki a fő tulajdonsága, hogy buta, és semmi több. Mindez összemérve a főszereplőgárdával végtelenül kevés, és nagyon szerettem volna, ha többet kihoz belőlük.
A sci-fi háttérben is vannak sántító elemek – a homokférgek homokot, vagy homoki planktont (???) esznek. Jó. Elengedem. De territoriálisak, és kisebb élőlényekre is támadnak. A fűszer salakanyag, de valamiért védik. Jó. Az Arrakis forró, miközben gyakorlatilag nincs páratartalom a levegőben, és sok üvegház hatású gáz sem lehet, mert élhető a bolygó – nem. Így maximum hideg sivatag lehetne, forró semmiképpen. Egyáltalán kicsit bizonytalan, hogy hogy marad még itt fenn az élet ilyen szintű szárazságban. Persze, ez legyen a legnagyobb gond, a Dűne nem hard sci-fi, hanem inkább az űroperás és politikai vonal, de ez akkor is iszonyúan bosszantott.
A nagy pozitívumok – rá kellett döbbennem, hogy Pault eddig igazán egyetlen adaptáció sem kapta el, mert az újraolvasáskor feléledt bennem, hogy amúgy mennyire szerethető, és mennyire bolond ez a karakter. Kérdezget, túl van pörögve, naiv, gúnyolódik, mindenkibe beleköt és mindenkivel vitatkozik. Fájdalmasan, butácskán kamasz sokszor és ezt abszolút imádtam. Mikor Jamis-szal kéne harcolnia, és elkezdi, hogy majd ő megmagyarázza, hogyan győzte le, és akkor nem kell párbajozniuk… egyszerűen fájt, mert annyira gyerekes volt. Később, a regény harmadik szakaszán pedig egy cinikus, kicsit fáradt, de még mindig furcsán bolond figura. spoiler Mind Kyle MacLachlan heroikus, mind Alec Newman arrogáns, mind Chalamet morcosabb Pauljából hiányzott valami, ami annyira kedvelhetővé teszi ezt a figurát. Chanival pedig aranyos a dinamikájuk, szerettem a párosukat továbbra is.
Jessicát viszont abszolút megutáltam az újraolvasásra, de ez nem jelenti, hogy rosszul van megírva. Egyszerűen csak te jó ég, ilyen toxikus anyukát régen láttam irodalomban. Gyakorlatilag egyetlen pillanat sincs, amikor a fiára úgy tekint mint… nos, mint egy gyerekre, akinek ő az anyja. Elvárásai vannak, kritizál, folyamatosan véleményez (így vagy úgy gyenge, így vagy úgy ijesztő, így vagy úgy manipulatív, így vagy úgy nem jó lányt választ…), de egyszer nem fordul elő, hogy csak őszintén elfogadná és támogatná Pault úgy ahogy van. Amikor pedig Paul odaszúr egy-egy kommenttel (megjegyzi, hogy miatta lett manipulatív, vagy utal rá, hogy nem tartja mintaanyának), akkor megsértődik, és előadja az áldozatot. Azt már meg sem jegyzem, hogy spoiler
És minden karakterért kicsit megszakadt a szívem, Thufir, Leto, Gurney, Duncan, Shadout Mapes, Liet Kynes… azt hiszem, az egész sorozatnak neki fogok esni újra, mert hiányzott ez a világ.

5 hozzászólás
its__iza>!
Frank Herbert: Dune (angol)

Wow.
Bűnös vagyok, hiszen előbb láttam a filmet, mint, hogy olvastam volna a könyvet. Ettől függetlenül állíthatom, hogy zseniális volt.
Ahogy a filmben is, itt is imádtam a történet lassú, de izgalmas kibontakozását off. A szereplők off) és a cselekmény is egyaránt érdekes volt számomra, és a megértése Maud'Dib-nek aztán végképp!

Marcus>!
Frank Herbert: Dune (angol)

Régi klasszikus-tartozást róttam le ezzel az olvasással. Láttam mindkét feldolgozást, a Lynch-félét kétszer is, de nem igazán állt össze a történet a fejemben (szerintem azt a könyv elolvasása után kell megnézni, és akkor jobb lesz, sőt), a miniszéria az olcsó megoldásai ellenére egész korrekt lett, de a sztori ott is csak mérsékelten jött át. Talán ez egy ilyen könyv, nem egyszerű filmre vinni.

A sztorit biztosan sokan ismerik: az Arrakis bolygón bányásszák a Fűszert, ami többek közt az űrben való navigáláshoz szükséges; ezt a bolygót kapják meg felügyelni a Császártól az Atreidesek, de a korábbi tulajdonosok, a Harkonnenek bosszúra készülnek. Az események azonban az Atreides-örökös, Paul kiválasztottsága miatt érdekesen alakulnak.

A világépítésben remekel az író, a nemes házak, a navigátorok és a boszorkányok rendje, a különleges képességek, Arrakis, a fremen őslakosok és a Birodalom szokásai, törvényei igazi csemege lehet annak, aki szereti az aprólékos leírásokat. Mindemellett persze a mondanivaló sem sikkad el, többek között tekinthető ez az egyik első öko-sci-finek, de ennél sokrétűbb ez a regény.

Annyira alapmű, hogy részben vagy egészében rengeteg hommage született a nyomán. A fantasy-sci-fi keverékek, többek közt a Csillagok háborúja és a Warhammer 40000 világa a Dűne látványosra turbózott változatai. Le Guin-től kezdve (ökológia és társadalom), Card-on át (Alvin és Ender, mint kiválasztott, illetve problémamegoldó okos gyerek) a vallás(oka)t középpontba állító sci-fikig nagyon érezhető a hatása.

Amiért nekem nem nyerte el száz százalékig a tetszésemet, az egyrészt épp a fent említett részletes világépítés. Ez a néha funkciótlan „pepecselés” leginkább a fantasy regényekre jellemző – a mai fantasy-kben egészen elburjánzó mértékben –, és megvan a saját olvasói tábora, amibe én nem igazán tartozom bele. A másik problémám Paul karakterével volt, aki az elején egy okos, talpraesett, emberileg is nagyformátumú személyiség volt, aki aztán a kiválasztottságával és képességei felfedezésével együtt látszólag az intelligenciáját és az emberségét is elveszítette. A fremenek élén hirtelen nemcsak hatalommániássá vált, hanem az esze is odalett – helyette a „különleges képességeim mindent megoldanak” kezdett dominálni. Emiatt az erős háttérvilághoz költött kerettörténet – mert szerintem Herbert-et jobban érdekelte a kitalált világa, mint a benne szereplők – egy közepes, kicsit hiteltelen sztorivá silányul.

A sci-fik és a mai popkultúra szempontjából is annyira alapmű, hogy mindenkinek ajánlott az elolvasása.

Serenity87 P>!
Frank Herbert: Dune (angol)

Körülbelül 18 évvel ezelőtt olvastam egyszer, akkor magyarul, ezért úgy éreztem az új film előtt aktuális rászánom végre az időt és elolvasom eredetiben is. Most már kijelenthetem, hogy nem a nosztalgia szépítette meg, második olvasatra is nagyon jó könyv, méltán elismert. A kiadást, amit olvastam, Brian Herbert előszava vezeti be, aki nagyon jól összefoglalja, hogy igazából az teszi még zseniálisabbá a könyvet, hogy annyiféle mondanivalója van, hogy mindenki találhat benne magának valót amire ráfókuszálhat, illetve ezzel teret ad a többszöri újra olvasásnak, amikor más és más aspektusát fedezhetjük fel a könyvben rejlő történeteknek.

Mindenféleképpen ajánlom olyan sci-fi rajongóknak, akik még esetleg bármilyen okból kifolyólag nem olvasták.

Attila_Márton>!
Frank Herbert: Dune (angol)

Sokat nem tudok hozzátenni az előttem értékelőkhöz, ez egyszerűen zseniális. Egyetlen kis hibájának csupán azt érzem, hogy a Harkonnenek nagyon szögletesen/feleslegesen gonosz karakterek lettek, de ezért nem vagyok hajlandó csillagot levonni.

De mennyit ötletet nyúltak már ebből az elmúlt majd 50 év során? Mennyi fájdalmasan halovány jövőbelátáson alapú film és regény jelent meg, ami ehhez hasonlítva csak egy savanyú mosolyt vált ki az emberből? Hány Bene Gesserit boszorkányos film született már, ahol épp csak nem így hívják a főhősöket?
Sok.


Népszerű idézetek

Algernon P>!

I must not fear.
Fear is the mind-killer.
Fear is the little-death that brings total obliteration.
I will face my fear.
I will permit it to pass over me and through me.
And when it has gone past I will turn the inner eye to see its path.
Where the fear has gone there will be nothing.
Only I will remain.

3 hozzászólás
anemona P>!

Deep in the human unconscious is a pervasive need for a logical universe that makes sense. But the real universe is always one step beyond logic.

Chapter 39 (Ace, 2003)

anemona P>!

Out here, woman, we carry no paper for contracts. We make no evening promises to be broken at dawn. When a man says a thing, that’s the contract.

Chapter 31 (Ace, 2003)

Spaceman_Spiff IP>!

Arrakis teaches the attitude of the knife – chopping off what's incomplete and saying: 'Now, it's complete because it's ended here.'

279. oldal (Ace Books, 2010)

anemona P>!

A killer with the manners of a rabbit—this is the most dangerous kind.

Chapter 35 (Ace, 2003)

anemona P>!

But it’s well known that repression makes a religion flourish.

Chapter 39 (Ace, 2003)

anemona P>!

“Thufir, old friend,” Paul said, “as you can see, my back is toward no door.”
“The universe is full of doors,” Hawat said.

Chapter 48 (Ace, 2003)

anemona P>!

“If wishes were fishes we’d all cast nets,”

Chapter 4 (Ace, 2003)

anemona P>!

“I never could bring myself to trust a traitor,” the Baron said. “Not even a traitor I created.”

Chapter 21 (Ace, 2003)

anemona P>!

What terrible things we do to those we love!

Chapter 22 (Ace, 2003)


A sorozat következő kötete

Dune sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Philip K. Dick: The Zap Gun
Isaac Asimov: Foundation
Aldous Huxley: Brave New World
George Lucas: Star Wars
Philip K. Dick: The Crack in Space
Octavia E. Butler: Dawn
Philip K. Dick: Solar Lottery
Philip K. Dick: Dr. Futurity
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)
George Orwell: 1984 (angol)