Dune ​(angol) (Dune 1.) 91% 100 csillagozás

A látványtól a drámán át az igazságig.

Nem véletlenül lett ez klasszikus: legalább annyira képes általános érvénnyel hatni, mint amennyire a saját korát képviselni.

Egyáltalán nem pusztán azért aktuális 2021-ben is, mert szó szerint égető problémává vált a vízhiány, az elsivatagosodás, amelyet Herbert olyan érzékletesen tud megjeleníteni, hogy az embernek ingere támad kimenni a Tiszához, megnézni, megvan-e még.

Ez az ábrázolásmód önmagában is olyan felkészültséget és kreativitást igényelt, hogy azt csak csodálni tudom. Mégsem kizárólag ezáltal hat.

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2021/10/07/a_latvanyt…

A könyv három részre tagolódik, és ebből pár fejezet híján kettőt elég jól feldolgoz a 2021-es filmváltozat, amit tavaly már megnéztem. Természetesen az olvasás által sokkal szélesebb rálátást kaphatunk a háttérben húzódó politikai játszmákra, meg általánosságban minden információ részletesebb így, mégis számomra inkább a regény utolsó harmada volt igazán izgalmas.
Méltán híres ez a könyv(sorozat), valóban nagyszerű munka, érdekes a világ, az egyes karakterek képességei, figyelemfelkeltőek az út közben elhagyott bölcsesség morzsák is.
Az az igazság, hogy kavarog bennem az egész, mert azért nagyon sok minden történt, és szinte beleszédülök, ha megpróbálok arra gondolni, vajon mi jöhet még?
Paul iránti érzéseim kissé vegyesek. Ő egy olyan kulcsfigura, aki beteljesíti a jóslatot, és cipeli is az ezzel járó felelősség súlyát, céltudatos és fegyelmezett, de néha furán érzelemmentes megnyilvánulásai voltak. Persze érdekel, hogyan alakul még az ő sorsa, merre vezet az útja neki, és azoknak, akik vele együtt a szívünkhöz nőttek, de jelenleg Aliára vagyok kíváncsi a legjobban.

Egyszerűen zseniális volt!

Az egyik első komoly sci-fi könyv volt amit életemben olvastam, kb 11-12 éves koromban. Már csak nagy vonalakban emlékeztem a cselekményre, és nyilván gyerekként meg sem értettem belőle sok mindent.
Ami leginkább a kortalanságát adja ennek a regénynek, az a technológia hátterbe helyezése. Így elavulttá sem válhat, még a politikai hierarchia rendszer ósdiságát is kompenzálja a Dűne fantasztikus közege és az előttünk feltáruló titkok.
A világépítése jó, nem untat, részletekben jönnek az információk erről az ismeretlen ismerős iniverzumról.
Feltűnt, hogy mennyit töprengenek a szereplők. A szituációk felmérése, mások trükkjeinek leleplezése, céljaik kitalálása akár egy mozdulatból vagy elejtett szóból a mindennapjaik része. Ez egy sarkalatos pont mindegyikük életében, hiszen mind a túlélésért folytatnak vagy politikai, vagy vérre menő fizikai harcot.
A szereplőket nem találtam túl kidolgozottnak, a gonoszok gonoszak, a hűségesek hűségesek végig. Talán Paul és Jessica a legösszetettebb személyiségek.

A szereplők örökös töprengése, a környezetük és az emberek folytonos tudatos vizsgálata engem is egy kicsit megfontoltabb cselekvésre ösztönöz. Hajlamos vagyok túl hamar, meggondolatlanul mondani dolgokat és emiatt magam vagy másokat kellemetlen helyzetbe hozni, félreértést okozni.
Nem terveztem folytatni a sorozatot idén, de még motoszkál bennem a vágy a következő kötet iránt…

Wow.
Bűnös vagyok, hiszen előbb láttam a filmet, mint, hogy olvastam volna a könyvet. Ettől függetlenül állíthatom, hogy zseniális volt.
Ahogy a filmben is, itt is imádtam a történet lassú, de izgalmas kibontakozását off. A szereplők off) és a cselekmény is egyaránt érdekes volt számomra, és a megértése Maud'Dib-nek aztán végképp!

Régi klasszikus-tartozást róttam le ezzel az olvasással. Láttam mindkét feldolgozást, a Lynch-félét kétszer is, de nem igazán állt össze a történet a fejemben (szerintem azt a könyv elolvasása után kell megnézni, és akkor jobb lesz, sőt), a miniszéria az olcsó megoldásai ellenére egész korrekt lett, de a sztori ott is csak mérsékelten jött át. Talán ez egy ilyen könyv, nem egyszerű filmre vinni.

A sztorit biztosan sokan ismerik: az Arrakis bolygón bányásszák a Fűszert, ami többek közt az űrben való navigáláshoz szükséges; ezt a bolygót kapják meg felügyelni a Császártól az Atreidesek, de a korábbi tulajdonosok, a Harkonnenek bosszúra készülnek. Az események azonban az Atreides-örökös, Paul kiválasztottsága miatt érdekesen alakulnak.

A világépítésben remekel az író, a nemes házak, a navigátorok és a boszorkányok rendje, a különleges képességek, Arrakis, a fremen őslakosok és a Birodalom szokásai, törvényei igazi csemege lehet annak, aki szereti az aprólékos leírásokat. Mindemellett persze a mondanivaló sem sikkad el, többek között tekinthető ez az egyik első öko-sci-finek, de ennél sokrétűbb ez a regény.

Annyira alapmű, hogy részben vagy egészében rengeteg hommage született a nyomán. A fantasy-sci-fi keverékek, többek közt a Csillagok háborúja és a Warhammer 40000 világa a Dűne látványosra turbózott változatai. Le Guin-től kezdve (ökológia és társadalom), Card-on át (Alvin és Ender, mint kiválasztott, illetve problémamegoldó okos gyerek) a vallás(oka)t középpontba állító sci-fikig nagyon érezhető a hatása.

Amiért nekem nem nyerte el száz százalékig a tetszésemet, az egyrészt épp a fent említett részletes világépítés. Ez a néha funkciótlan „pepecselés” leginkább a fantasy regényekre jellemző – a mai fantasy-kben egészen elburjánzó mértékben –, és megvan a saját olvasói tábora, amibe én nem igazán tartozom bele. A másik problémám Paul karakterével volt, aki az elején egy okos, talpraesett, emberileg is nagyformátumú személyiség volt, aki aztán a kiválasztottságával és képességei felfedezésével együtt látszólag az intelligenciáját és az emberségét is elveszítette. A fremenek élén hirtelen nemcsak hatalommániássá vált, hanem az esze is odalett – helyette a „különleges képességeim mindent megoldanak” kezdett dominálni. Emiatt az erős háttérvilághoz költött kerettörténet – mert szerintem Herbert-et jobban érdekelte a kitalált világa, mint a benne szereplők – egy közepes, kicsit hiteltelen sztorivá silányul.

A sci-fik és a mai popkultúra szempontjából is annyira alapmű, hogy mindenkinek ajánlott az elolvasása.

Körülbelül 18 évvel ezelőtt olvastam egyszer, akkor magyarul, ezért úgy éreztem az új film előtt aktuális rászánom végre az időt és elolvasom eredetiben is. Most már kijelenthetem, hogy nem a nosztalgia szépítette meg, második olvasatra is nagyon jó könyv, méltán elismert. A kiadást, amit olvastam, Brian Herbert előszava vezeti be, aki nagyon jól összefoglalja, hogy igazából az teszi még zseniálisabbá a könyvet, hogy annyiféle mondanivalója van, hogy mindenki találhat benne magának valót amire ráfókuszálhat, illetve ezzel teret ad a többszöri újra olvasásnak, amikor más és más aspektusát fedezhetjük fel a könyvben rejlő történeteknek.

Mindenféleképpen ajánlom olyan sci-fi rajongóknak, akik még esetleg bármilyen okból kifolyólag nem olvasták.

Sokat nem tudok hozzátenni az előttem értékelőkhöz, ez egyszerűen zseniális. Egyetlen kis hibájának csupán azt érzem, hogy a Harkonnenek nagyon szögletesen/feleslegesen gonosz karakterek lettek, de ezért nem vagyok hajlandó csillagot levonni.

De mennyit ötletet nyúltak már ebből az elmúlt majd 50 év során? Mennyi fájdalmasan halovány jövőbelátáson alapú film és regény jelent meg, ami ehhez hasonlítva csak egy savanyú mosolyt vált ki az emberből? Hány Bene Gesserit boszorkányos film született már, ahol épp csak nem így hívják a főhősöket?
Sok.

One of the most exciting aspects of Herbert’s creation is the multi-cultural world he depicts. Each house (Atreides, Harkonnen, etc.), each planet (Arrakis, Giedi Prime, Caladan…), each group (the Fremen, the Bene Gesserit, the Guild, the Emperor’s suite and the Sardaukars) has its specific flavour, its own culture, its language — the comprehensive index at the end of the book is utterly fascinating. For each of these cultures, Herbert borrowed traits from traditions (ancient or contemporary) he knew well in reality, especially from the Middle East. In particular, Paul Atreides / Muad’Dib’s story among the Fremen is redolent of the Arab revolt against the Ottoman Empire. And Paul’s crusade on Arrakis is told, as though it were ancient history, in the chronicles by the Princess Irulan at the start of each chapter.

A Dűne olyannyira alapvető mű a sci-fi irodalomban, hogy muszáj volt eme hiányosságomat pótolnom. Azt kell mondjam, Herbert valami elképesztően összetett és változatos ötletekkel tarkított világot alkotott, ami mai szemmel olvasva sem kopott meg. Sőt tán az ökológiai szál miatt nagyon is aktuális. Nekem a sivatagi környezet és az arab (meg arabra hajazó) szavak használata eszembe juttatta, milyen sok párhuzam van a Fűszer és a kőolaj között, mennyi csatározás folyik a készletek birtoklásáért idegen földön, a helyieket elnyomva. A navigátorok működése, a Bene Gesserit rend tagjai és a mentátok különleges képességeire alapozott politikai döntések az emberi faj egy kevésbé technikai, inkább mentális fejlődési irányát jelentik, ami szintén egy érdekes elgondolás Herberttől.
Herbert valóban nagyobb hangsúlyt fektetett a világ, mint a karakterek jellemfejlődésének kidolgozására. Paul az egyetlen, aki igazán fejlődik, azonban a különleges képességekkel bíró, eleinte szimpatikus fiatalember a messiássá válása során számító, rideg és embertelen személyiséggé válik.
Nagyon jó döntés volt ez a könyv, nemcsak egy értékes klasszikust sikerült kipipálnom vele, hanem egy olyan történet volt, ami sokakat megihletett, rengetegen táplálkoztak a Dűne világából és ötleteiből.
Nem mellesleg egy valóban élvezetes olvasmány is.