A ​Dűne Káptalanház (A Dűne 6.) 81% 176 csillagozás

Befagy a Pokol.
Végeztem a Dűnével.
Már csak az újraolvasás maradt.
Harmadjára.

Egy kicsit túl sok volt a Bene Gesseritből, de azért élveztem továbbra is. Természetesen bekövetkezik a várhatóspoiler. Ami a lényeg, hogy biztosan tudom, hogy a kralizecig még jó pár kötet lett volna, és biztos vagyok abban is, hogy valami egész más alakult volna ki, mint amit a fia összetrehánykodott. Annak nem volt se íze, se bűze sajnos. Például a két kertész spoiler nem gépek, hanem egy hasonló rendszer a Bene Gesserit női őseinek vonalához, vagy a Bene Thleilax ghola mestereihez, akik emlékeznek minden életükre, csak épp itt olyan negyedik generációs alakváltókról van szó, akik nem egyetlen embert, hanem nagyon-nagyon sokat másoltak le, olvasztottak magukba. Hogy Duncan Idaho lenne valamiféle új Kwisatz Haderach? Kételkedem benne, hiszen annak ott van Muad-dib. Scytale ugye reménykedik abban, hogy a gholákba beültetett hangparancs Idahonál is fog működni. De fog? Kötve hiszem, inkább egy újabb szintet fog lépni, ahogy ellenáll. És hogy hová? Talán egy szupernavigátorrá válik, és látni fogja az összes lakott bolygót, annak megfelelően, hogy kik laknak ott? Például ahol a gépek élnek, azokat vörössel? Meglehet. No és Sheeanával mi van? Neki az író kulcsszerepet tartogatott. Vajon mi lehetett ez a szerep? Mi történik a nem-hajó utasaival, akik elszöktek minden és mindenki elől, Scytale sztázisampullájában ott az a sok kulcsszereplő (Atreidesek, thleilaxi mesterek és alakváltók) sejtje, akiknek a gholáit elő lehet állítani. Márpedig amit meg lehet csinálni, azt meg is fogják. El tudom képzelni, ahogy végre megvalósítják az Atreidesek az eddig elhanyagolt boldogságukat, hála a Shaitannak, nincs már birodalom, amiért egy darabig fel kell áldozniuk az életüket. A végén igen, talán, az egyiket… És ott vannak a kis férgek… vajon nem azért, hogy ők is kialakítsák a maguk kis Dűnéjét és amikor jön a Kralizec, akkor előbújnak, továbbvíve Sheena láthatatlanságát, Teg gyorsaságát és minden egyebet? És a futarok? Vajon tényleg a negyedik generációs alakváltók a kezelők? Újjáépül a Bene Thleilax? Milyen lesz a viszonyuk a többiekkel, hiszen ott van velük imádatuk tárgya, a Shai-Hulud, aki mellett Sheeanát papnőnek kell tekinteniük? És mi lenne a szerepe a zsidó diaszpórának, amelyik szintén velük tart? No és milyen lesz a gépi Kwisatz Haderach (nehogy már nekik ne legyen)? Őrjítően érdekes kérdések, csak kár, hogy soha nem tudhatjuk meg – hacsak át nem tudunk menni egy olyan párhuzamos univerzumba, ahol Frank Herbert be tudta fejezni a történetet -.
Végezetül még annyit, hogy őt olvasni olyan, mintha belelátott volna egy alternatív jövőbe, amit nem csak látott, hanem értett és megértett, amit képes volt átadni nekünk, olvasóknak, olyan szinten, hogy az egész teljesen élővé válik előttünk.

Hát nem ez volt a Dűne sor legfényesebb és legpörgősebb csillaga, nagyon lassan lendültem vissza a világába, de szerencsére a közepére érve jó szokása szerint ismét magával ragadott FH. fantasztikus filozófiája és onnét már nem volt megállás, tobzódtunk a szokásos politikai intrikákba, cselszövésekben és ármánykodásokban, jóval keményebben, mint az eddigi részekben.
Sajnálom, hogy vége az eredetinek, még rá kell lelkileg hangolódnom a fia általi folytatásokra, mert sokatok szerint jóval gyengébbek a további részek… hmm, meglátjuk! :)

Akárcsak a Dűne eretnekei, ez a kötet is már egy teljesen más szemszögből közelíti meg a Dűne világát.
Ebben a kötetben is a cselekmények középpontjában a Bene Gesserit áll. Nem mellesleg megjegyezném, hogy minden cselekményt ők mozgatnak az egész univerzumban már az elejétől fogva.
Cselszövések, ármánykodás….ez az ami jellemzi a Bene Gesserit közösségét…akik ráadásul mind egy szálig nők. (Lehet ezért ilyen profik benne? :D)

A Dűne sorozat hatodik része ez, egyben az utolsó, amelyet Frank Herbert írt – egy évvel megjelenése után az író elhunyt, s magával vitte a sírba a történet konklúzióját. Máig emlékszem, milyen érzés volt, mikor először olvastam el az első magyar kiadást. Egyszerre volt szikrázóan felvillanyozó és mélységesen döbbenetes élmény – hogy mire vezette ki Herbert a sztorit, és hogy meghalt, és sosem tudjuk meg…
Mégis érdemes végigolvasni (mind a hatot), mert szemléletformáló ereje van.
Bővebben: http://ekultura.hu/2023/02/14/frank-herbert-a-dune-kapt…

Ejj-ejjj! Nem elég, hogy ezzel a kötettel felül kell bírálnom magam, de ha még következetes is akarok lenni, akkor most a szőrös szívemmel fogom értékelni a (számomra) utolsó* Dűne sztorit. Legutóbb azt írtam, hogy el sem tudom képzelni, hogy télen olvassam a Dűne ciklus bármely darabját, de az élet, illetve a kiadó úgy hozta, hogy kénytelen voltam és nem is esett olyan nehezemre. Igaz (Ar)Rakis már nincs, de homok és mini férgek még akadnak, akárcsak nosztalgikus pillanatok az előző kötetek nagy pillanataiból. De ennél többet nem is nagyon tudott nekem nyújtani a történet. Érdekes volt ugyan belelátni a Bene Gesserit belső hierarchiájába, életébe, könnyedebb és vonalasabb természetű tagjainak motivációjába, ismét volt néhány érdekes gondolat és eszmefuttatás a hatalomról, de minden más fárasztó vagy épp kiszámítható elem volt csupán. Összement a sztori is, akárcsak a dűne férgek. Az az érzésem, hogy talán már Herbertet is fáraszthatta saját munkája, de minimum elveszítette azt a lelkesedést amivel nekikezdett, és ha nem járt volna honorárium egy újabb kötetért, talán még a befejezést is megkaphattuk volna egy szűkszavúbb Káptalanház, vagy egy összevont 6-7. kötet formájában.

Ettől függetlenül természetesen sajnálom, hogy befejezés nélkül maradtunk, hiszen akkora cliffhangerek maradtak a végére, amiből még bármi kisülhetett volna. Igaz a jelen kötet tendenciáját elnézve csak kiszámítható és banális magyarázatok hullámain tudok továbbsodródni. Úgyhogy inkább el is hessegetem ezeket a gondolatokat és azt fogom képzelni helyette, hogy valami fantasztikusból maradok ki, ami túllép a történelem ismétlődésén, Duncanen és mindennemű szexualitáson.
Szóval, ha a Dűne istencsászára 4 csillag, csak azért mert nehezen érthető és lassú, akkor erre 3.5-et kell adnom, mert inkább a spiritusz, mint a fölösleges cselekmények, vagy kiszámítható fordulatok.

* Azt mondják az okos ember más hibájából tanul. Elnézve a 7-8. köteteket övező kiábrándultságot, én most megpróbálok közéjük tartozni. Biztosan találok róla majd egy rövid kivonatot az interneten, ha már nagyon feszít a kíváncsiság. Egyébként meg azt hiszem jobb lesz idővel elölről kezdeni a sorozatot és felfedezni benne az itt-ott megbúvó mélyebb tartalmat, ami fölött nem kétlem, hogy olykor átsiklottam.

Fájdalmasan félbehagyottnak érződik a végén a Herbert által írt sorozat, ugyanakkor élveztem ennek a kötetnek a kihívásait is. Izgalmas volt a szembenállás a Bene Gesserit és a Megbecsült Matrónák között, és a lavírozás a Rend túlélése érdekében. Több mondatnál, gondolatfolyamnál is megálltam ízlelgetni a mondanivalót, máskor lebegtem a sztori áramlásában előre. Ez az év nagyban szólt a Dűnéről nálam, nagyon örülök, hogy megismerhettem ezt az Univerzumot.

Ez annyira nem kapott el, de hiányzik a világ.

Az előző regényekkel ellentétben nem volt jelentős időugrás a két kötet között, így A Dűne Káptalanház eseményei nemcsak szervesen összekapcsolódtak A Dűne eretnekeiével, hanem a szereplők is nagyrészt ugyanazok voltak. A Bene Gesserit a Dűne és a homokférgek pusztulása után, ami az egész univerzumot megfosztotta béklyóitól, a Rend bolygójára, a Káptalanházra szállította az utolsó megmaradt homoksügért, hogy új Dűnét, és új homokférgeket hozzanak létre. A Rend kellőképp megértette azt a leckét, amit Muad-dib és az Istencsászár adott az univerzumnak, így az új homokférgeket már úgy hozzák létre, hogy sohase ismétlődhessen meg a Jessica-bűn, és ne jöjjön el egy újabb Kwisatz Haderach.
Miközben a Bene Gesserit az egész univerzum sorsáról döntő lépéseket tesz, a Szétszóródásból, az Istencsászár Arany Ösvényéből visszatért rebellisek leszármazottai, a Pókkirálynő által irányított Tisztelet Matrónái a tervet fenyegetik. A matrónák fel sem foghatják, hogy milyen botor és önpusztító, aki a Rendre támad.

A hat klasszikus Dűne könyvből az utolsó kettőben egyértelműen a Bene Gesserit kerül rivaldafénybe. A Tisztelendő Anyák talán nem annyira érdekes karakterek, mint amilyenek az első könyvek főszereplői voltak mint individuumok, mert ők elsősorban a Rend tagjai, és nem önálló célokkal rendelkező egyének. Bár Odrade és Taraza célja még a Tisztelendő Anyákat is megdöbbentette, amikor végre megértették őket. Azzal együtt, hogy a Káptalanház nagy részét a Tiszetelendő Anyák párbeszédei teszik ki, a regény zseniális. A Rend az utolsó két kötetre már olyan kidolgozottsági szinten mozog, Herbertnek sikerült egy olyan Rendet teremteni, akik valóban kiérdemelték az emberiség tanítómesterei titulust. Az Agónia eredményeképp a Más Emlékekkel felvértezett Tisztelendő Anyák olyan tudás birtokosai, hogy az emberiség valóban gügyögő gyermekek csoportjának tűnik hozzájuk képest.
Ez a regény pedig arról szól, hogy az emberiség nevelői képesek lesznek-e az előre meghatározott jövő alóli felszabadítás után új jövőképet adni a Szétszóródás népeinek és megmenteni a „Dűnét”.

Nem a legjobb darabja a sorozatnak A Dűne Káptalanház, de szerintem nem különbözik színvonalban jelentősen az előző részektől. Ezúttal egyértelműen a Bene Gesserit a főszereplő, így a legtöbb időt egyes Tisztelendő Anyák, illetve a hozzájuk kapcsolódó emberek, főleg Murbella, az előző részben elfogott Tisztelet Matrónája és a sokadik Duncan Idaho ghola fejében töltjük. A korábbiaknál többet megtudunk a szervezetről, például a hatalom megosztásáról, a bürokráciához való viszonyukról, mindennapjaikról. A történet első harmadában céltalannak tűnt a sok elmélkedés, majd izgalmasabbá vált, végre voltak történések, de igazán csak a könyv végére pörögnek fel az események. A gondolatok ezúttal is szerteágazó témákat ölelnek át a bolygó átalakítása miatti szomorúságtól, a hatalom természetétől, a szerelemről a különleges fegyvereken át természetesen az emberiség jövőjéig.
Némi hiányérzet maradt bennem a végével kapcsolatban, nem derült ki, hogy spoiler Ezek mellett a szálak összeértek, fény derült Taraza és Odrade tervére, ami jó alapot jelent a jövő hozta kihívások megoldásához. Nem tántorít el a további részek elolvasásától, de nem sietek, egy ilyen filozofikus könyvet mindig meg kell emészteni. :)