34. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

A ​Dűne (A Dűne 1.) 1954 csillagozás

Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne Frank Herbert: A Dűne

Az ​univerzum legfontosabb terméke a fűszer, amely meghosszabbítja az életet, lehetővé teszi az űrutazást, és élő számítógépet csinál az emberből. Az emberlakta világokat uraló Impériumban azé a hatalom, aki a fűszert birtokolja. A Padisah Császár, a bolygókat uraló Nagy Házak, az Űrliga és a titokzatos rend, a Bene Gesserit kényes hatalmi egyensúlyának, a civilizáció egészének záloga, hogy a fűszerből nem lehet hiány. Ám ez az anyag csak egy helyen található, a sivatagos, kegyetlen Arrakison, amelyet lakói, a vad fremenek csak úgy ismernek: Dűne.

Frank Herbert legendás regénye, amely megjelenésekor elnyerte a Hugo- és a Nebula-díjat, talán a legjobb science fiction, amit valaha írtak. A Dűne hatása ma már felfoghatatlan, az elmúlt fél évszázadban olvasók milliói fedezték fel az Arrakis világának részletességét, a szöveg szépségét és a könyvben rejlő filozófiát, társadalmi és vallási gondolatokat. Herbert lehengerlő és eleven története most átdolgozott kiadásban kerül újra… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1965

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek

>!
GABO, Budapest, 2024
600 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635667000 · Fordította: Békés András
>!
Szukits, Szeged, 2021
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639020397 · Fordította: Békés András
>!
GABO, Budapest, 2021
600 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635663507 · Fordította: Békés András

13 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Dűne

82 tag · 45 karc · Utolsó karc: 2024. január 27., 00:04 · Bővebben


Enciklopédia 135

Szereplők népszerűség szerint

Paul Atreides · Lady Jessica · Duncan Idaho · Leto Atreides · Stilgar · Csani · Gurney Halleck · Irulan hercegnő · fremen · Hasimir Fenring gróf · Thufir Hawat · Vladimir Harkonnen báró · Dr. Wellington Yueh · Feyd-Rautha Harkonnen · Gaius Helen Mohiam Tisztelendő Anya · IV. Shaddam Padishah császár · vezető

Helyszínek népszerűség szerint

Arrakis · Caladan · Giedi Prime


Kedvencelte 557

Most olvassa 340

Várólistára tette 858

Kívánságlistára tette 726

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Frank Herbert: A Dűne

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

Tulajdonképp egyidősek vagyunk. Nemcsak a félelemmel, de az ikonikus regénnyel, vagy ha úgy tetszik, akkor Muad-Dibbel, a zsáner idoljával is. Noha ez a távoli, csak az én képzeletemben bujkáló „lelki rokonság” nem veszélytelen, hisz (a) próféták halála erőszakos halál szokott lenni. Ennek jegyében ez az olvasás igazából valami rituális újratemetés volt számomra. Hiszen nyilván olvastam már anno, amikor végre megjelenhetett nálunk is. Merthogy valószínűleg sokezer ifjú társamhoz hasonlóan én is faltam már a hetvenes évek végén az akkori Kozmosz Fantasztikus Könyveket. Abban az időben nem tűnt fel, majd csak később gondolkodtam el azon a furaságon, hogy ’69-ben épp egy emigráns orosz zsidó család fiának (ugyancsak ikonikussá vált) művével indult el a sorozat, amíg Herbert – akkor már igencsak világhódító – alkotására majd’ húsz évig várnia kellett a magyar közönségnek. Persze, mindez már történelem…

Mostani olvasásom tétje (azon túl, hogy fejembe vettem, végre abszolválom a teljes hatkötetes alap-sorozatot) csupán annyi volt, hogy csekkoljam magamban a valaha volt olvasás invencióit. Kíváncsi voltam, hogy visszaköszönnek-e a régmúlt emlékek, meghallom-ez ifjúkori lelkesült érzések visszhangjait, és főleg, hogy az azóta olvasott sokszáz kötet mennyire homályosította el szememben a Dűne homoksivatagát…

Merthogy a zsenialitáshoz kétség nem fér. Az a tény vitathatatlan, hogy ez a mű valahol a zsáner egyik gogoli köpönyege. Sőt, annál is több, hiszen az univerzum felépítése, dinasztikus törekvései, rendkívüli precizitású társadalmi-politikai tablója, geográfiai igényű bolygórajza, vallás- és mítoszteremtése, de legfőképp a karakterépítés, a jellemek alakulásának végtelenül igényes, összetett ábrázolásmódja nemcsak más zsánerek kiemelkedő alkotásai számára szolgálhatott ihletőként, de maga a klasszikussá vált regény is joggal kopogtat a magasirodalom fennkölt szentélyének ajtaján.

Amennyiben jól analizáltam a saját tapasztalataimat, akkor leginkább annyiban volt más ez az olvasás, mint a kábé 30 évvel ezelőtti, hogy talán több hangsúly helyeződött bennem az ábrázolt világ hátterének összefüggéseire, kevésbé izgatott a szemünk előtt zajló csihipuhi, és sokkal nagyobb súllyal éreztem meg a saját világunk működésében rejlő hasonlatosságokat az Arrakis, a Liga, vagy a Landsraad bonyolult hatalmi viszonyaihoz, a bolygópolitika örök humán intrikáihoz.

Akárhogy is, A Dűne alapmű, igaz ugyan, hogy lehet nélküle élni, de…

12 hozzászólás
vicomte P>!
Frank Herbert: A Dűne

Már kiskamaszként is rengeteg sci-fit olvastam, s bár a ’80-as években még elég nehézkesen lehetett tájékozódni a magyarul meg nem jelent SF alapművekről, de Lundwall tanulmánykötetének hála már 12-13 évesen olvastam a Dűnéről, és az a kevés, amit lehetett tudni róla felgyújtotta a képzeletemet.
Amikor pedig egyszer csak, megjelent off, valószínűleg az elsők között voltam, akik megvették és pár napon belül már el is olvasták az akkoriban kimondottan vaskosnak számító könyvet.
Megesküdni ugyan nem mernék rá, hogy azonnal újra bele is vágtam, amint végeztem vele, de hogy a megjelenést követő egy éven belül legalább háromszor elolvastam, és lelkesen ajánlgattam – és adtam kölcsön – mindenkinek, aki hajlandó volt meghallgatni az áradozásomat róla, az tuti.
Mert ez a könyv tényleg a zsáner egyik alapműve, ami köszönhetően annak, hogy milyen sokrétű és mennyire változatos eszköztárral dolgozik, képes szinte minden, SFF-re kicsit is nyitott olvasónak mutatni valamit, ami megfoghatja.
Elsődleges olvasatában ugyanis egy monumentális, igazi űroperához illő tabló a regény, amely díszleteiben a klasszikus planetary romance-okat idézi, a számtalan egymás ellen intrikáló nemesi házzal, hatalomvággyal, nagyra törő ambíciókkal és generációkon átívelő vérbosszúval. Arról nem is beszélve, hogy mindehhez a militáns hátteret a jól bevált kard és pengeforgatók adják.
De a Dűne nem csak ennyi – bár ez is elég lenne, hogy a mai napig népszerű olvasmány legyen – hanem olyan SF is, amely központi szerepet szán a vallásnak, a próféciáknak és a fanatikus hitnek. Herbert előtt is akadtak olyan SF írók, akik foglalkoztak a vallásokkal, és az azokba vetett hittel, de nem tudok mondani olyan korábban írt sci-fit, amelyben ennyire erős lenne ez a motívum.
Herbert az erőszakosan térítő jellegű vallások brutalitását, a kiválasztottá válással kapcsolatos felelősséget spoiler is fókuszba helyezi.
Ráadásul ezt a regényt is tekinthetjük egyfajta korai poszthumán SF-nek, mivel a főszereplő, Paul Atreides a Dűnére érkezve, ahogy a képességei egyre inkább kibontakoznak egyre kevésbé ember már és nem csupán azért, mert már látja a lehetéséges jövőket.
A próféciák, az eleve elrendeltség és a szabad akarat ütközése már ebben a részben is komoly filozófia mélységet ad a történetnek.
S ne feledkezzünk meg magáról a háttérről sem: az Arrakis, a Dűne, a sivatagbolygó, a gigantikus homokférgek és a fiatalító és tisztánlátást adó fűszer, a melanzs otthona, minden esemény kiváltója és mozgatórugója. Mert Herbert abban is úttörő volt, hogy komplett ökológiát és ökonómiát épített fel, ami a bolygó élőlényei életközösségének dinamikus egyensúlyán alapul, amelynek megbolygatása – ahogy a regényből kiderül – az egész galaktikus emberi civilizációt megrendíthetné.
Persze van az írásnak egy-két olyan gyengesége, amelyek a mostani újra olvasásnál már feltűntek és nehéz lenne csak egy könnyed vállrándítással elintézni őket. spoiler Az író által alkalmazott hiperközeli, mindentudó és csapongó narráció off is szokatlan már manapság, különösen az SF zsánerben.
De ezeken a problémákon én a magam részéről most is könnyedén átléptem, és az emlékezetes karakterek, a cselekmény fordulatai, valamint a könyv mögöttes filozófiai és gondolati háttere megerősítette, hogy ennek a regénynek továbbra is a kedvenceim között van a helye.

>!
GABO, Budapest, 2019
600 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634069034 · Fordította: Békés András
1 hozzászólás
Kriszta_89 P>!
Frank Herbert: A Dűne

Bevallom egy picit féltem a könyvtől a nagy hype miatt. Korábbi hibáimból tanulva félretettem az eget rengető elvárásaimat és minden befolyásoltság nélkül kezdtem neki.

Egyszerűen zseniális ez a könyv, idei évem top 3-as könyvei közé tudom sorolni. Pedig én aztán mindenféle műfajban olvasok, de a sci-fi eddig kimaradt az életemből. Nos, hát eddig maradt ki, mert innentől szerintem hű barátok leszünk úgy érzem :D

Frank Herbert, ahogy felépítette ezt az egész világot, ahogy morzsáról morzsára elénk tár mindent, ahogy utána összekapcsolódik és értelmet nyer az egész, nem tudok vele betelni. A karakterek kidolgozása, ábrázolása és fejlődése tűpontos. Az utolsó 2-300 oldalt majd egy ültő helyemben olvastam el, annyira beszippantott. Az egész könyv világa rabul ejtett, alig várom a következő részt, hogy olvassam.
Egy kedvenc szereplőm nekem Jessica lett, rengeteg titokzatosság és rejtelem van benne és szerintem még tartogathat a továbbiakban meglepetéseket is. A legnagyobb fejlődésen pedig Paul megy keresztül, egy hatalmas ívben az elejétől a végéig. Alia, pedig amit a végén levágott azt egyszerűen imádtam!

Most pedig tűkön ülve várom a filmet, kíváncsi leszek mennyire lesz hű a könyvhöz és mit, hogy valósítanak meg belőle, de előtte még a képregényt is ledarálom gyors :)

17 hozzászólás
giggs85>!
Frank Herbert: A Dűne

https://szeged.hu/cikk/amikor-a-kritikus-bepotol-egy-ku…
Az ember az olyan nagy hatású kultuszkönyvekbe – amelyek alapjaiban változtatták meg a (zsáner)irodalmat, és amelyek a megírásuk után még évtizedekkel később is éreztetik a hatásukat szinte vallásos hevületű rajongók tömegeit vonzva – többnyire csak félve vág bele, hiszen talán túl nagyok lesznek az előzetes elvárásai, és a végén majd óhatatlanul csalódás éri, és felteszi a kézenfekvő kérdést: tényleg ezért kell ennyire rajongani? Bár már egy jó évtizede el akartam olvasni a sci-fi irodalom egyik legnagyobb hatású művét, Frank Herbert 1965-ös Dűnéjét, de pont ezért a fent említett ok miatt ódzkodtam is tőle, mert már sokszor tapasztaltam azt, hogy az ilyen legendás kötetek (számomra) mégsem érnek annyit, mint amennyit a hírük alapján elvárnék tőlük. Azonban Denis Villeneuve 2021-es mozifilmje akkora hatást tett rám, és annyira bosszantott, hogy a cselekményt gyakorlatilag félbehagyták a végén (folytatás elvileg 2023-ban), hogy úgy döntöttem, kézbe veszem ezt a legendás kötetet, és megtudom, hogy mi lett a sivatagba vetett hercegi sarj sorsa a homokférgek földjén.

Számomra, akit ugye lenyűgözött a mozifilm, külön meglepetés volt, hogy a kanadai rendező szinte egy az egyben vette át a történetet, és csak néhány (jobbára elhanyagolható) változást eszközölt a regényhez képest. Így a bő félezer oldalas monstrum első felében nem várt túl sok meglepetés, és ugyanazt a lassúságot, monumentalitást és mély gondolatiságot kaptam, amitől a filmet is szerettem. A sokoldalú műveltséggel rendelkező Herbert ugyanis, aki egyébként meglehetősen nehezen és csak hosszas kilincselés után talált magának kiadót, érezhetően bele szeretett volna szőni minden őt foglalkoztató kérdést műve szövetébe, és ez gyakorlatilag sikerült is neki. Igaz, a cselekményesség enyhén háttérbe szorítása révén, ami viszont ebben az esetben nem túlzottan nagy probléma.

Az amerikai szerző hihetetlen figyelemmel és részletességgel tárja elénk ennek a jövőbeli világnak minden apró – korábban megfilmesíthetetlennek tartott – részletét, legyen az társadalmi, politikai, vallási, irodalmi, földrajzi, vagy éppen biológiai. Herbert teljességgel hihető és működő világokat tár elénk, legyen az az egész Univerzumra kiterjedő feudális rendszer, melynek élén a mindenható, ám korántsem sebezhetetlen császár áll a háttérben a Nagy Házakat (saját bolygóikon szintén korlátlan hatalommal rendelkező főnemesek) tömörítő Landsraaddal, az űrkereskedelmet felügyelő Ligával és az ősi, félelmetes, elsősorban pszichikai praktikákkal operáló Bene Gesserittel, vagy legyen az a történetünk színhelye, a kietlen, sivatagos, óriási szörnyekkel és harcias bennszülöttekkel teli Arrakis, amely az egész világot mozgásban tartó, és szinte felfoghatatlanul sok mindenre használható fűszer egyetlen termőhelye.

Azt hiszem, hogy talán az a Dűne több évtizedes sikerének legfőbb titka, hogy a csak lassan csordogáló cselekmény ellenére ez a kitalált világ mégis valósággal beszippantja magába az olvasóját, hiszen nem csak a lehető legrészletesebben megfestett ismerős-idegen környezet fogad minket, amelyben folyamatosan furcsábbnál furcsább dolgok kerülnek elénk, de egy olyan is, amelyben a zord környezethez alkalmazkodó társadalmat szintén a legaprólékosabban és a leghihetőbb módon ábrázolta a szerző, a maguk szokásaival, hiedelmeivel együtt, és aki ezen kívül még rendkívül okosan mutatja be a főszereplő, Paul Atreides (később Paul Muad-Dib) prófétává válását és az ennek révén beemelt vallási vonulatot, de a Galaxis-szerte folyó politikai csatározásokat, vagy a később megszülető és óhatatlanul eltorzuló legendát is, és még bőven sorolhatnám.

Úgyhogy egyértelműen azt tudom mondani, hogy megértem mitől lett ennyire legendás kötet a Dűne, hiszen fentebb még csak karcolgattam a hihetetlen mélységét, valamint nyilvánvaló erényeit, és mindössze Herbert jóindulattal is csak közepesnek nevezhető szépírói képességei és viszonylag szerényebb eszköztára miatt (példának okáért számtalan sablonos és néhol egészen egysíkú leírás található a szereplők közötti interakciók terén, ez pedig ilyen terjedelem mellett a valódi szépirodalomhoz szokott énemet már zavarta) marad hozzám mégis Villeneuve filmje egy fokkal közelebb.

Viszont nem kérdés, hogy Herbert Dűnéje tényleg egy hamisítatlan kultkönyv, és a kultkönyveket előbb-utóbb el kell olvasnunk.

5 hozzászólás
Csanda_Gergő I>!
Frank Herbert: A Dűne

Először is szeretném megjegyezni, hogy ennek a könyvnek a GABO-s kiadása egy műalkotás. A szép és hangulatfestő borító, a kemény kötés, a hajszálvékony, puha és jó illatú lapok nagy szerepet játszottak abban, hogy bele merjek kezdeni ebbe a minden figyelmet megkövetelően összetett világba. Maga a kivitelezés olyanná tette számomra az olvasást, mintha egy pohár whisky-t innék, amiről tudom, hogy húsz éves.

Kicsit zavarban vagyok, mert az a benyomásom, hogy a könyvet olvasói körökben a vallási áhítathoz közelítő hype övezi, és habár jómagam igyekszem mindig tudatosan ellenállni a fősodornak, vagy legalábbis szkeptikusan állni a tömegjelenségek előtt, az Arrakis kegyetlen pusztái engem is a rajongásig beszippantottak. Ennek az is lehetett az oka, hogy jókor talált meg a könyv: a testi-lelki tudatosságra való törekvés jelenleg nagy szerepet játszik az életemben, így megvilágosodás-szerű élmény volt olyan emberekről olvasni, akik megtanulják irányítani a szívverésüket, és kiélezett helyzetben is teljesen racionálisan elemzik a környezetüket.

És éppen a fentiek miatt azokat is megértem, akik csalódnak a könyvben. Ez nem egy klasszikus űropera látványos űrcsatákkal. Inkább nevezném a Dűnét a kiválasztott-történetek etalonjának, egy mélyen kidolgozott és részletesen megjelenített spirituális utazásba ágyazva. Ja, és zavarba ejtően alapos antropológiai utazás is, ugyanis az Arrakis ökoszisztémája és társadalma (főleg a fremenek, persze), olyan alapossággal vannak megalkotva, hogy az ember úgy érzi, nyugodtan ellófrálhatna az egyik sziecsben a történeten kívülre, és ott is készre kitalált emberek és szokások és vallási motívumok fogadnák.

Külön kiemelném azt a művészetet, ahogy a könyv a természetfeletti és a valós világ közötti határon egyensúlyoz. Hogy még a konkrét jövőbelátást is úgy jeleníti meg, hogy akár el is tudnám képzelni. Hogy emberfeletti képességeket varázslat nélkül tanulnak meg emberek. Hogy van, ami az egyik irányból szent prófécia, a másikból pedig ősi szekták fondorlatos tömegmanipulációja. spoiler

Eredetileg azt akartam írni, hogy megértem azokat, akiknek az a baja, hogy sok az idegen (kitalált) kifejezés és kacifántos név a könyvben spoiler, de mostanra rájöttem, hogy nem. Minden, a könyvben elhangzó kifejezés jelentését megfelelő időben, megfelelő alapossággal megismerjük, hogy a könyv végén lévő, a cselekmény keretein is túllógó szószedetre talán egyszer sem volt szükségem. Azt sem értem, miért zavar bárkit, ha nem ismer egy szót. A való életben is bármikor találkozhatunk idegen kifejezésekkel ha más országba megyünk vagy más kultúrából jött embereket ismerünk meg. Számomra az ilyesmi egy könyvben mindig izgalmas agytorna. Azt mondták, ő a Kwizatz Haderach? Mivel ők tudják, nyilván nem fogják elkezdeni magyarázni egymásnak, hát megpróbálom a mondatkörnyezetből kikövetkeztetni. Egy Agatha Christie regénynél sem állunk neki nyennyegni, hogy érthetetlen a könyv, mert nem tudjuk, ki a gyilkos. Na mindegy. Az idegen szavak ne tántorítsanak el senkit, már csak azért se, mert egyébként igen ízesek, hangzatosak, valahogy minden kacifántosságuk ellenére könnyen megragadnak az emberben. A nyelvezet pedig átdolgozásra került az új kiadásban, így jól olvasható.

Mindenkinek ajánlom a könyvet annak fényében is, hogy egyértelműen rétegkönyv, nem mindenkinek jön át (és ezzel nem azt akarom mondani, hogy MI, kiválasztottak felsőbbrendűek vagyunk, hanem hogy mindenki mást keres és lát egy könyvben). A jó hír, hogy a stílus, mondanivaló és a minőség stabil, így aki utálja az első néhány fejezetet, az nyugodtan leteheti, mert később sem lesz más.

3 hozzászólás
Réka0128 P>!
Frank Herbert: A Dűne

„Nem lehet a végtelenségig elrabolni azt, amire szükséged van, tekintet nélkül az utánad jövőkre.”

Az a helyzet, hogy én addig nem is hallottam egyáltalán a Dűnéről, amíg el nem kezdték reklámozni az új mozifilmet. Miután megnéztem az előzetesét, rájöttem, hogy ez engem rohadtul érdekel, de mindenképp a könyvvel szerettem volna kezdeni. Tartottam tőle, hogy vajon mennyire fog tetszeni, mert nem szoktam sci-fit olvasni. Roppant mód meglepődtem, amikor belekezdtem a könyvbe, mert nem gondoltam volna, hogy egy sci-fi mennyire olvasmányos is tud lenni. Az idegen kifejezésekhez kellett egy kis idő, amíg megszoktam őket, ezért eleinte sokat hátra kellett lapoznom a fogalommagyarázathoz. Herbert egy igazán komplex és monumentális világot épített fel, ami totálisan beszippantott az első oldalaktól kezdve. Nem egy pörgős történet, ám annál lenyűgözőbb, ahogy szépen lassan összeállnak a dolgok, mint egy kirakós darabjai. Bár a Dűne cselekménye a távoli jövőben játszódik, több olyan üzenetet közvetít, ami napjainkban is igen csak megállja a helyét.
Az író karakterábrázolása egyszerűen zseniális. Paul jellemfejlődése a leglátványosabb, és szinte hihetetlen belegondolni, hogy a történet elején megismert 15 éves fiú végül kivé válik. Jessicát nagyon kedveltem, és számomra az ő karaktere volt a legérdekesebb. Egy idő után úgy éreztem magam mintha a Trónok harcát olvastam volna, mert úgy hullottak a szereplők, mint a legyek. :D
Egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe vettem ezt az ikonikus regényt, mert sokkal jobban tetszett, mint amire először számítottam. :)

6 hozzászólás
Morpheus>!
Frank Herbert: A Dűne

N+2 újraolvasás, hihetetlen, de sokadjára is működik. :D Viszont most másképp olvastam, a részletekre koncentráltam, titkolt céllal spoiler.
N-edik újraolvasás, most kifejezetten az új film apropójából. Akárhányszor is olvasom el, érzelmileg megérint, annak ellenére, hogy most is minden úgy történt, mint eddig. Éppen ez mutatja ennek a könyvnek az erejét. Most próbáltam minél jobban elmerülni a részletekben, lemerülni a mélyére, amennyire csak lehet, azonban egy szinten már elakadtam, lehet, már nincs mélyebb. Így erre az olvasásra csak 4,5 csillagot tudok adni, de az előző n-1 olvasás 5 és 5,5 között volt, így majd úgy további öt vagy hat olvasás után el fogok azon gondolkozni, hogy 4,5 csillagot adjak. Addig ez bizony ötös, és örök kedvenc akkor is, ha már nincs meg a meglepetés ereje, de bizony jó a megszokott utcákban való séta. Ilyenkor felmerül bennem egy Dűne rpg játszása, és a Dűne társasjáték is, amivel egyszer volt már szerencsém játszani, és nekem hozta az élményt… Amikor felrobbantottam a pajzsfalat és jött a vihar…

8 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Frank Herbert: A Dűne

A filmet vagy harminc évvel ezelőtt láttam, de a könyvet most olvastam el először. És olvasás közben végig peregteg az agyamban a fimkockák, mert egész jól visszaadta a történetet. Herbert nagyon részletesen dolgozta ki a Dűne világát, hasonlóan ahogy Tolkien Középföldét. Mindennek meg volt a rendeltetése, célja eredete. Valamikor a távoli jövőben, amikor az emberiség már szétszéledt az univerzumban, megint visszatértünk a jó öreg császársághoz és az uralkodó házakhoz. Meg a köztük lévő intrikához, csaláshoz, áruláshoz és gyilkossághoz, ami egy nemesi család teljes pusztulását okozhatja. Ami a fremeneket illeti, szerintem Herbert a nomád beduinokról mintázta őket. Vakmerőek, vérszomjasak és kicsit fanatikusak. Aki a Harkonnenek mellett egyáltalán nem voltak szimpatikusak,azok a Bene Gesserit misztikus rend tagjai. Ők az igazi cselszövők, akik a háttérből akarják irányítani az eseményeket, csak Paullal nem számolnak. Paul Atreides herceg, a hős, a megmentő, aki viszi előre a cselekményt. Minden történetbe kell egy hasonló karakter, akiért lehet izgulni, lehet drukkolni neki, de őszintén megvallva, Pierce Brown Aratójàt jobban kedveltem. Kevesebb misztikummal is elvagyok. A sorozat elég hosszú, egyszer majd biztosan folytatom, de ez az egy rész is szép lezárást kapott.

makitra P>!
Frank Herbert: A Dűne

Egyszer régen elmeséltem spoiler, hogy a Dűne volt az a regény, ami véglegesen berántott a science fiction világába. Amiért sosem tudok elég hálás lenni a szegedi antikváriumoknak és Frank Herbertnek. És újra és újra rácsodálkozok, milyen fantasztikus is.

A Dűne alapvetően két dologgal húzott be: egyrészt a világa, ez a nagyszerűen végiggondolt társadalmi és politikai szerkezet, ami végigkíséri a sorozat egészét. Herbert egy logikus és koherens struktúrát alkotott meg, ahol minden a múltból következik, de nagyon okosan. Az egy lényegi erőforrásra épülő gazdasági szerkezet minden gyengesége ott van a lapokon, és azt nagyon okosan használja fel. Emellett az erővonalak felvázolása mesteri, azok finom alakítása pedig a politikai mélyébe rántja az olvasót – akkor is, ha nem akarja. Ennek különleges szintje pedig maga az Arrakis, az ott történtek, amik könnyen értelmezhetőek a politika szintjén – és nem is lehet kihagyni belőle –, ugyanakkor egy másik történetet kezdenek mesélni.

Ez a másik szál pedig valóban lenyűgöző: egy messiás-történet, de kéretlen részvétellel. És még ennek a messiás-mítosznak is két szála van: egy hétköznapi, majdhogynem közönséges hatalmi csatározás, ahol a körülmények jó felhasználásával könnyen győzelmet lehet aratni. De a másik oldala sokkal súlyosabb: hogyan veszünk részt egy rajtunk túlmutató cél elérésében, amelynek a következményei túlságosan szörnyűnek és átláthatatlannak tűnnek? Létezik-e a fajnak tudata, ami befolyásolja tetteinket? És mi van, ha erre a tudatra valóban ráébredünk – mennyire félelmetes ez az egyén számára? Herbert ez utóbbi problémakört fejti ki összetetten és elementáris erővel, ami bárkit behúz ebbe az ismeretlenül is ismerős közegbe.

És ami a legjobb a Dűnében, hogy még most is találok benne valami újat – a bolygóátalakítás eszméje nagyszerűen rímel a klímaváltozásra, csak ellenkező előjellel. Amit leír, azt mai fejjel is érdemes lenne figyelembe venni – a tudatosság tehet jót.

Az új kiadás pedig nagy öröm. Bár a polcomon ott figyel a Kozmosz Fantasztikus Könyvek kopott, gyűrött példánya, de a Gabos kötet csodás borítójával, valóban gördülékeny módon szerkesztett szövegével jó olvasmány. De mindegy is, melyik kiadást olvassuk, a lényeg, hogy tegyük magunkévá a Dűne gondolatait. Profitálhatunk belőle.

>!
GABO, Budapest, 2019
600 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634069034 · Fordította: Békés András

Népszerű idézetek

gamine>!

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

14. oldal, I. kötet

Kapcsolódó szócikkek: félelem
8 hozzászólás
kharoon>!

Keresd a szabadságot, és vágyaid rabja leszel. Keresd a fegyelmet, és megtalálod a szabadságot.

Kapcsolódó szócikkek: fegyelem · szabadság · vágy
5 hozzászólás
pwz I>!

Muad-Dib azért tanult gyorsan, mert először tanulni tanították meg.

103. oldal, I. kötet (Kozmosz, 1987)

Kapcsolódó szócikkek: Paul Atreides · tanítás · tanulás
Riam>!

Mi az, amit megvetsz? Erről ismerszel meg igazi mivoltodban.

264. oldal

psn>!

Felötlött benne, hogy a könyörület nem más, mint az a képesség, hogy megálljon az ember, még ha csak egy pillanatra is. Ahol nincs megállás, ott nincs könyörület.

281. oldal

1 hozzászólás
Kkatja>!

Tudod, hogy a népet a csürhétől a vezér is megkülönbözteti. Ő tartja fenn az egyéniségek színvonalát. Ha túl kevés az egyéniség, a nép visszavedlik csürhévé.

144. oldal (KFK II. kötet)

Ferger_Jolcsi P>!

– Mindent, ami önmagadon kívül van, tisztán tudsz látni, és alkalmazni tudod rá a logikádat – folytatta Jessica. – De jellegzetes emberi vonás, hogy ha személyes problémákkal kerülünk szembe, a legmélyebben személyes dolgokat a legnehezebb a logikánk ítélőszéke elé citálni. Inkább vergődünk, kapkodunk, inkább okolunk akármit, mint az igazi, mélyen gyökerező valamit, ami valójában emészt minket.

241. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lady Jessica
Kkatja>!

…a kívánatos dolog közelsége mértéktelenségre csábítja az embert.

113. oldal (Kozmosz I. kötet)

1 hozzászólás
Gabriella_Balkó>!

[…] az élet titka nem probléma, amit meg kell oldani, hanem realitás, amit át kell élni.

50. oldal, Első könyv: A Dűne (Kozmosz, 1987)

Kapcsolódó szócikkek: élet · probléma · titok
Sha>!

Véges térben egy kritikus érték fölött a szabadság csökken, ahogy a létszám nő. Ez ugyanúgy érvényes az emberekre egy bolygó ökoszisztémájának véges terében, mint a gázmolekulákra egy lezárt edényben. Az embereket illetően a kérdés nem az, hogy hányan maradhatnak életben a rendszerben, hanem hogy miféle életet élhetnek azok, akik megmaradnak.

PARDOT KYNES, AZ ARRAKIS ELSŐ PLANETOLÓGUSA

453. oldal (A Dűne II. - KFK)


A sorozat következő kötete

A Dűne sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió
Alfred Bester: Tigris! Tigris!
Philip K. Dick: A tökéletes fegyver
Philip K. Dick: Transz
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Isaac Asimov: Alapítvány-trilógia
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász
George Orwell: 1984
Octavia E. Butler: Átváltozás