Művészethamisítók, ​hamisítók művészete 3 csillagozás

Háromezer év a hamisított műalkotások történetéből
Frank Arnau: Művészethamisítók, hamisítók művészete

A művészethamisítás műhelyébe, titkaiba, bonyodalmaiba, történelmébe és fejlődésébe enged bepillantást Frank Arnau műve. Három évezred hamisítványait és hamisítóit tárgyalja. A szerzők és műveik katalógusa rendkívül gazdag és színes. Mert a leleplezett hamis alkotások között nem egy akad, mely évezredeken át élvezte az elismerést és a csodálatot. A hamisítók között egyaránt találunk neves mesterekre és hitvány kontárokra, fejedelmekre és kufárokra, a szép önzetlen rajongóira, kudarcot vallott művészekre és szélhámosokra, nyerészkedőkre. Arnau nem csak időbelileg tekint át óriási távot, hanem anyagban is. Szobrokon, festményeken, rajzokon kívül foglalkozik porcelánokkal, bútorokkal, bélyeggel, érmével, könyvvel, sőt hegedűvel is.
Könyve érdekes, színes, izgalmas és tanulságos. Kényes és bonyolult problémáját rengeteg konkrét példával sokrétűen világítja meg.

>!
Képzőművészeti Alap, Budapest, 1963
272 oldal · Fordította: D. Szemző Piroska · Illusztrálta: Rudas Klára

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

_Andrea_>!
Frank Arnau: Művészethamisítók, hamisítók művészete

Frank Arnau: Művészethamisítók, hamisítók művészete Háromezer év a hamisított műalkotások történetéből

Egy szívfájdalmam van a könyvvel kapcsolatban: szinte csak a német-holland-angol-francia területre koncentrál. Ahol az igazi műkereskedelem zajlik amúgy – mi kispályásak vagyunk, szokás mondani. Még rendes hamisítóink sincsenek. Azért én csak a magyar művészettel szeretek leginkább foglalkozni, az még viszonylag elérhetőnek tűnik.
Ettől eltekintve nagyon érdekes olvasmány volt a mű – és egyedi a maga nemében.
A történelem mint olyan nem egy objektív tudomány, a hamisításának pedig nagyon összetett okai vannak. A művészettörténet hamisításának indítéka egyszerű, mint egy faék. Azért hamisít valaki, hogy pénzt keressen vele – lehetőleg sokat és kis idő/pénz/energia-befektetéssel. Vagy nagy befektetéssel. Nem tudom, hogy a politikai profilú történelem vagy a művészettörténet csalásait nehezebb-e felfedni – mindenesetre a művészetnél ez egy támogatott és elismert tevékenység. A történelemhez nyúlni talán kicsit veszélyesebb, de a hatalmi-anyagi érdekek mindkét területet mélyen átszövik.
Végigolvasva a csalások évszázados és évezredes történetét elgondolkoztam azon, mi lehet valódi a múzeumok és aukciósházak, gyűjtemények anyagában… Mikor már a jegyzett gyűjtemények anyagaiba is bekerültek másolatok, – pl. akár úgyis, hogy az adott nemesi család kénytelen volt megválni féltve őrzött műkincseitől, de hogy ez ne tudódjon ki, a festmények és ötvöstárgyak másolatait a régiek helyére tették. Ha a hamisítás gyanúja nem merült fel nem is vizsgálódott senki… Másolásra, kiállításra kölcsönadott festmény helyett is másolat kerülhetett vissza. (Aztán a másolatot megint lemásolhatta valaki, eredetinek tartva azt, – újabb csere történt? Majd a másolat másolatának másolata is elkészült és…)
Egy másik dolog, ami már felkeltette egy ideje a figyelmemet, de most nyilvánvalóvá lett számomra: ismeretlen kincset találni a világban roppant nehéz, és egyre nehezebb. Mert az értékes régiségeket és műtárgyakat általában az emberek értékelik, figyelik és követik az útjukat, dokumentálják a tulajdonosaik változását, megjelennek aukciós katalógusokban, életmű katalógusokban, gyűjteményi összeírásokban. Amennyire látom, a mai kincskeresők – profi művészettörténészek és festményszakértők is ezeket böngészik, és a festmények útját kutatják. Nagy divat nálunk a nyugatra és keletre szöktetett, rabolt képek hajhászása, vagy külföldön a dokumentáltan elveszett (pl.tengerbe süllyedt) kincsek előkerítése – mert az új művészek felfuttatása mellett ez az egy mód van a műtárgypiac igényeinek kielégítésére.
Az ismeretlen műtárgy tehát gyanús, mert ha olyannyira értékes és kvalitásos, és mestermű – akkor miért nem értékelték eddig, hogyan bújhatott el az értő közönség szeme elől? A legtöbb ilyen felfedezésről a könyv anyaga alapján ki is derült, hogy hamisítás történt.
Olyannyira felesleges ez az egész játék, amit az elfajzott vágyak: irigység, kapzsiság, szerzés- és hatalomvágy hajtanak. Bár az sem százas, aki ítészként száll be a ringbe – akár művészettörténeti szaktekintélyként, akár bíróként. Külön tetszett az a történet, amely egy hegedűkereskedő- és egyben szakértő bíróság elé citálását írja le az 1900-as évek elején. Alaptézis: minden művészi hangszerekkel foglalkozó szakértő kereskedő és minden ilyen kereskedő szakértő is egyben – mert másképp ezt az iparágat nem lehet űzni a szűk gyűjtői kör miatt. Lényegében csak zenészek vásárolnak extra hangszereket. Az egyik hegedűkereskedőt elkapta a hév, és olyan mértékű üzelmekbe bonyolódott, hogy több feljelentést is tettek ellene. (Főleg azok, akiknek a hangszereit becsmérelve és lekicsinyelve alacsonyabb áron vásárolta meg.) Mivel a hangszerszakértőkből viszonylag kevés van, egy zárt csoportnak tekinthetők, amelynek megvannak a saját szabályai. Ezek kívülállók, mint pl. a bíróság számára elképesztőnek tűnhetnek. Így tehát minden kereskedő számára teljesen természetes az, hogy a kezükbe került hegedűket restaurálják. (Antikolják, javítják, feljavítják, átépítik.) Átcímkézik – a készítő által a hangszer testébe rakott vignettát lecserélik. (Lehetőleg úgy, hogy az ár egy, de inkább kettő nullával ugorjon fölfele.) Vagy urambocsá ki se cserélik, csak átragasztják. Aztán a bűnügyi szakértő kiszedi mind a két címkét, és megállapítja, hogy mind a két papírt korukban antikolták az akkori vegyszerekkel. És végül az egész bagázs kikéri magának, hogy ez nem hamisítás és nyerészkedés – ők ezt mind így csinálják, a vevő baja, ha bedől neki. Neki kell meggondolnia, hogy mit hisz el, és mit nem. Egész egyszerűen gyönyörű!

2 hozzászólás
Kriszta I>!
Frank Arnau: Művészethamisítók, hamisítók művészete

Frank Arnau: Művészethamisítók, hamisítók művészete Háromezer év a hamisított műalkotások történetéből

Igaz, a könyv 1960-as kiadás, tehát újdonságok nem szerepelnek benne, mégsem mondanám elavultnak. Fantasztikusan érdekes dolgokat tudhatunk meg.


Hasonló könyvek címkék alapján

Takács Imre (szerk.): Mons Sacer 996-1996 I-III.
Hegyi Borbála: Művészetek albuma
Flavio Conti: Dióhéjban a román kor művészetéről
Paul Johnson: A reneszánsz
Boros Judit – Szücs György: A nagybányai művésztelep
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban
Genthon István: Magyar művészet a századforduló idején
Szabadi Judit: A magyar szecesszió művészete
Vayer Lajos: Az itáliai reneszánsz művészete