François ​Villon versei 85 csillagozás

François Villon: François Villon versei François Villon: François Villon versei

A középkor legnagyobb költőjének válogatott verseit tartalmazza ez a kiadvány.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Lyra Mundi, Sziget Verseskönyvek

>!
Európa, Budapest, 1983

Kedvencelte 11

Most olvassa 5

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Filippino P
François Villon: François Villon versei

Nem is gondoltam, hogy mikor dühös az ember, dúl benne a feszültség, gyógyír lehet rá Villon szava.

>!
Cowardly
François Villon: François Villon versei

Villon egy utánozhatatlan zseni.
Azt hiszem, már itt is mindent elmondtam róla. Továbbra is pazar.

>!
Lahara ISP
François Villon: François Villon versei

A verseskötet olvasását igen megnehezíti az a tény, hogy kinn a hidegben olvasom, hogy egy balladának több fordítása is sorakozik egymás után.

>!
Vyanna
François Villon: François Villon versei

MElyik kamasz ne rajongana Villon- ért…én mindenesetre akkoriban biztos.

>!
pulse
François Villon: François Villon versei

A Faludy-féle fordításnak és az Ossian feldolgozásnak köszönhetően felejthetetlen a Ballada a senki fiáról… aztán következik a többi.

>!
Kisanna
François Villon: François Villon versei

Gyönyörű versek. Semmi régies vagy ódon hangulatuk nincs, az összes tetszett.

>!
Sceurpien I
François Villon: François Villon versei

Villon először teljesen közömbös egyszeri szerző volt irodalomórán, majd franciaórán is beszéltünk róla, akkor sem fogott meg. Aztán amikor Pestre kerültem, a könyvtárból egy unalmas délután ezt vettem le (azt hiszem valaki visszahozta, és épp a polcra akartam felrakni, amikor meggondoltam magam), és elég gyorsan végigolvastam.
A szerzőn nehezen érezni, hogy sokkal régebbi, mint a legtöbb ma olvasott költő, bár ez talán a fordítás érdeme is. A versei elég széles skálán szólnak, de nem túl megszólítóak, és nem ragadt meg egyik sem annyira, hogy sorokat jegyezzek meg belőle, viszont már az sokat jelent, hogy végig tudtam olvasni, mert verses köteteknél ez nálam már az élvezet jele.


Népszerű idézetek

>!
Aurorblade

Arra ítélem magamat,
Hogy porlasszon el máglyatűz!
Éhségében gyilkol a vad,
Embert bűnbe a kényszer űz.

14. oldal

>!
discipula_magistri

A hajdanszép csiszárnénak vénségén való siralma

Elhallgattam a múltkorában
A hajdanszép öreg csiszárnét,
Amint siránkozott magában,
Bár volna újra friss fehérnép:
“Hej, irgalmatlan, rusnya vénség!
Csapásodtól de összetörtem!
Mi is az, ami visszatart még,
Nehogy késem szívembe döfjem?

Szépségemet te elraboltad,
Mely úgy virított szerteszét
Diáknak, papnak, árusoknak, –
Mert hajdanában mind e nép
Tüstént odaadta mindenét
(Később akármint bánta tettit)
Csakhogy megkapja azt, miért
Ma egy koldus sem adna semmit.

Kiadtam útját nem is egynek
(No, nagy bolondul cselekedtem!),
Hogy egy ravasz fickót szeressek,
S úgy csókolgattam, majd megettem.
Bizony mondom: csak ezt szerettem!
– A többit incselegve csaltam –
Pedig ütött-vert mindig engem,
S csak pénzemet szerette rajtam.

Akárhogy rugdosott, gyötört,
Nem tudtam én otthagyni mégsem.
A derekam majdhogy letört,
Mégis, ha kérlelt, hogy becézzem,
Sok bántódásom mind ne nézzem –
Gazember!… Hogy csókolt a hitvány!
A csókkal is – ugyan mit értem?
A szégyen és a bűn maradt rám.

Ő harminc éve már halott –
Én itt maradtam vénen, őszen.
Jaj, hogyha visszagondolok:
Mi voltam és mi lett belőlem!
Olykor ha elnézem merően
Mezítelen, vén testemet,
Aszottan, véznán, összetörten,
Dühömben majdhogy megveszek!

Mivé lett az a sima homlok,
A szem fölött a könnyed ívek,
S amiért annyi férfi bomlott,
A tágra nyílt, bűvös tekintet,
S kagylói apró füleimnek,
Vonásai a zsenge arcnak,
A formás orr, a szőke tincsek,
A gödrös áll, a bíbor ajkak?

A váll s a hosszú kar mivé lett,
S a finom kéz, a hetyke mellek,
S csípőm, a szép kerekre érett,
Szerelmetes csatákra termett –
Mivé a dombos, karcsú termet,
Mivé a széles öl, s a telt,
Kemény combok közén a rejtek,
Mit körbe nőtt a csöppnyi kert?

A homlokot most ránc borítja,
A haj, szemöldök szürke, gyér lett;
S amely nevetve és kacsintva,
Olyan sok árust megigézett,
A két szemből kihalt a lélek;
Horgadt az orr, kampós az áll,
Fakó az arc, nincs rajta élet,
Konyult a fül, leffedt a száj.

Emberi szépség – ez a végzeted!
A kar s a kéz is összeszáradt;
A váll legörnyedt, ösztövér lett;
A mell, csípő s a többi tájak
Mind ráncosak, aszottra váltak…
Fuj, régi kertje ott az ölnek!…
Hisz már a comb is vézna, vánnyadt,
S mint száraz kolbász, csupa göcs lett.

Így emlékszünk a jobb napokra –
Mindegyre ez a nóta járja…
Gubbasztunk földön kuporogva,
Mint gombolyag a sutba vágva.
Nézünk, nézünk a rőzselángba,
Amely kihúny, alig hogy éledt…
Be szépek voltunk hajdanában! –
Akárki voltál – ez a véged!”

Mészöly Dezső fordítása

>!
cassiesdream

Item, anyánk, nagy Föld, tenéked
Adom s hagyom a testemet;
Sok zsírt nem lelnek rajt a férgek,
Oly iszonyúkat éhezett;
Pusztuljon, mihelyt csak lehet;
Porból jött keresse a port.
Ami van, ha nem tévedek,
Vágyik az lenni, ami volt.

Nagy Testamentum - 76

>!
Evione

Francnak születtem – megbántam nagyon –,
Párizs szült, ott, hol Pontoise vagyon. –
Egy jó öles kötéllel nyakamon
Immáron seggem súlyát latolom.

Négysoros versezet (Mészöly Dezső fordítása)

6 hozzászólás
>!
cassiesdream

Tiszta arcnak tiszta a tükre,
Hallgasson hát a rágalom.

Az elveszett ifúság siratása (részlet)

>!
cassiesdream

Szomjan halok a forrás vize mellett,
Tűzben égek és mégis vacogok…
(Ellentétek)

>!
Evione

Francia vagyok, mérgelődhettem.
Ponthoise-i Párizs volt szülőhelyem.
Most hát egy kenderkötéltől fejem
megtudja majd, hogy mit nyom fenekem.

Villon négy sorocskája (József Attila fordítása)

3 hozzászólás
>!
Evione

Francia vagyok, csak ez kellett,
Párizs szült (Ponthoise mellett);
rőf kötél súgja majd fejemnek,
hogy mi a súlya fenekemnek.

Négy sor (Illyés Gyula fordítása)

>!
danlin

Ellentétek

Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén i száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Vig dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.

Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körül sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó éjszakát;
Várom, senkitől, örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.

Semmit se bánok, s ami sose kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igazat szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom, aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt;
Mindent megőrzök és mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.

Ajánlás
Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom a pályabéremet,
Mert befogad s kitaszít a világ.

155-157. oldal

>!
danlin

Rondo
Az elsiratott szerelemről

Halál, szörnyű a szigorod:
Elraboltad a szeretőmet,
S szivem vágya mindig feléled,
Mert emlékével kínozod.
Sírok, zokogok, sorvadok.
Mit ártott az a lány tenéked,
Halál?

Kettőnkben egy szív dobogott;
Én is érzem benne a véget
S most mint élet nélküli élet,
Mint festett kép, olyan vagyok,
Halál?

74-75. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kardos Tibor (szerk.): Carmina Burana
Molnár József (szerk.): Balladáskönyv
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Lothringer Miklós (szerk.): Örök megújulás
Paul Claudel: Kantáta három hangra és más költemények
Stéphane Mallarmé: Kockadobás
Paul Verlaine: Paul Verlaine válogatott versei
Vlagyimir Viszockij: Zavarni néha még fogok
Ferencz Győző (szerk.): Hang szólít
Lothringer Miklós (szerk.): A szeretet boldogsága