Ami ​elveszett 15 csillagozás

François Mauriac: Ami elveszett François Mauriac: Ami elveszett

Ebben ​a regényben a világhírű francia író – akinek csaknem minden könyve magyarul is megjelent már – az összeomlás előtti mondén Párizs rendhagyó keresztmetszetét adja. Két házaspár titkokkal, emberi gyengeséggel és nyomorúsággal átszőtt élete vonul el az olvasó előtt. Mauriac hidegen, szinte kegyetlenül rajzolja meg azt a poklot, mely a mű „elveszettjei” számára már itt a földön könyörtelen valósággá vált. Különös infernó ez: színterét párizsi mulatók, bűnt verejtékező házak, és sötét utcák adják, ahol borzongató titkok lappanganak. A mauriaci fanyar, ideges stílus pedig még fülledtebbé teszi a regény légkörét. De messziről már látni lehet a kegyelem tisztító viharának a villámfényeit, s a morális tanulságra szomjazók megkönnyebbülten tisztulhatnak meg a gondviselés hűs zivatarában. Az 1952-ben Nobel-díjjal jutalmazott Mauriac a XX. századi katolikus irodalom kiemelkedő képviselője. A francia irodalom halhatatlanjai közé tartozó szerző műveiben szinte mindig az emberi esendőség… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára Metropolis Media

>!
242 oldal · ISBN: 9789639828773 · Fordította: Just Béla
>!
Cserépfalvi, Budapest
224 oldal · keménytáblás · Fordította: Just Béla

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

dacecc>!
François Mauriac: Ami elveszett

Mauriac nekem nagyon fontos író, ő volt az, aki berántott a francia irodalomba, ami azóta sem ereszt. A szerelem sivataga volt tőle az első könyv, amit kézbe vettem, és meg sem álltam a kis Európa zsebkönyv végéig, amely azt hiszem, 4 kisregényt is tartalmazott. Mauriacnál ízleltem meg először azt, amit később Proust teljesített ki hihetetlenül gyönyörűen. Személyes kedvencem az Egy hajdani fiatalember tőle, bár nem minden könyvét olvastam eddig. (Megvannak, de nem akarom gyorsan ellőni őket, jó érzés, hogy van olyan könyve, amihez visszatérhetek, és Mauriac, mégis új élmény.)

Az Ami elveszett nem kiemelkedő az életművében, a magyar wikipedia nem is említi, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy időpazarlásnak tartanám. Előjönnek az író gyakori motívumai: Bordeaux, a zsarnok nők, uralkodó, kemény anya, férjét szorongató feleség. A maga saját, melankolikus, elvágyódó szereplői (szia Proust), akik be vannak zárva önmaguk börtönébe akár lelkileg, akár fizikailag. Itt mindenki szenved, mindenki kifogásokat és feloldozást keres – s talál, de legbelül érzi, hogy nincs kiút, mert az igazság megakadályozza a megnyugvást. Akár hit, akár másokba vetett gyerekes bizalom, vagy önmagunk áltatása a kártyavárunk, az előbb-utóbb úgyis leomlik, de félünk meztelenül látni magunkat, és tovább menekülünk. Ki így, ki úgy.

entropic P>!
François Mauriac: Ami elveszett

A lentebb (vagy talán fentebb) olvasható fülszöveg eléggé rémisztően hathat ("a gondviselés hűs zivatara" és hasonlók – na ne), de a könyv szerencsére nem ilyen rettenetes.
A főszereplők (két házaspár) mind nagyon gyenge és bizonytalan emberek, akik mindenféle titkokat (régi, jelenlegi és jövőbeli szeretőkkel való viszonyok) és rossz emlékeket (zsarnok apa; némiképp egészségtelennek tűnő családi kapcsolatok) őrizgetnek, és nemigen tudnak szabadulni ezektől a titkoktól és emlékektől.
Mauriac elég jól csinálja: szabadon mászkál az egyes szereplők tudatában, váltogatja a nézőpontokat stb., úgyhogy muszáj mindenki életébe bevonódni egy kicsit, muszáj mindenkit megpróbálni megérteni. Ami amúgy nem könnyű, merthogy a könyv szereplői nem valami szimpatikusak, ráadásul Mauriac eléggé didaktikus írónak tűnik, s csak úgy sulykolja belém, hogy kiről mit kéne gondolnom. Azt hiszem, kicsit elszoktam az ennyire nyíltan moralizáló stílusú könyvektől.

Gábor_Hernádi>!
François Mauriac: Ami elveszett

Két szerencsétlen sorsú házaspára életébe tekinthetünk be, akik titkokal és bűnökkel teli életüket boldogságot színlelve próbálják élni….

Mwokar>!
François Mauriac: Ami elveszett

Egy kihívás kapcsán „vettem észre” az írót… és a kritikákat olvasgatva igazából nem ezt a regényét akartam elolvasni, hanem a Viperafészket. A polcomon viszont csak ez volt meg … így merő kíváncsiságból felütöttem az elejét…. akartam valami saját, „első benyomást” az író stílusáról … beleolvastam a sztori elejébe, és már késő volt letenni … aztán egyszer csak végeszakadt, ezért kicsit most mérges is vagyok….tetszett a „mese” az esendőségről, a közben elszenvedett veszteségekről, és ami utána marad, vagy épp jön… a kétségekről, a moralizálásról, a lélek feneketlen sötétségéről vagy épp kisszerűségéről. Tetszett.
… most már biztos levadászom valahonnan a Viperafészket.


Népszerű idézetek

Nazanszkij>!

Az öregség voltaképpen eltemetkezés.

75. oldal, VI (Metropolis Media, 2011)

Nazanszkij>!

A mama szobája, melyet a sötétség lassan beborított, elsüllyedt az időben.

210. oldal, XX (Metropolis Media, 2011)

pável>!

Megrökönyödötten nézett egy emberre, aki boldognak mondta magát.

2. fejezet

somogyiréka>!

Milyen különös- álmodozik-ez az óriási szerelmi erő,melynek nincs tárgya, a szívnek ez a végtelen lendülete a semmi felé! Születésétől fogva érzi ezt, gyermekkora óta..

De miközben a szakadékba zuhant,már ismerte,látta és nevén szólította azt a szeretetet, a nevén, amely minden név fölött áll.

dacecc>!

Így betegen Hervé már nem szeretheti őt. De emlékezhetett volna, hogy valamikor szerette őt, Iréne-t, és ez az emlék kíméletre indíthatta volna. Csakhogy Hervé sohasem szerette őt, még egy pillanatig sem, soha. Iréne számára az őt fojtogató érzéseken kívül semmi más nem létezik: nem él benne a vágy, az érzés, hogy odaadja magát és méltó legyen… – Kire legyen méltó? Mire? Méltó. Méltó. Méltóság. „Mert valóban Uram, a legjobb tanúbizonyság, amit mi méltóságunkról adhatunk, az az égő zokogás, mely évszázadokról évszázadokra száll.” Vajjon Baudlaire hitt ebben? Egy költőnek joga van nevet adni nyugtalanságának: Isten. Talán a vágy megteremti vágyát? A végtelen fájdalom létrehozza a vigasztalót.

140-141. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

André Gide: A pénzhamisítók
Patrick Modiano: Nászút
Annie Ernaux: Az esemény
Franck Thilliez: GATACA
David Foenkinos: Charlotte
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?
José Saramago: Minden egyes név
Guillaume Musso: Holnap
Albert Camus: Az idegen
Albert Camus: Közöny / A pestis / A bukás