Balthazar, ​a család szemefénye 2 csillagozás

François-Marie Banier: Balthazar, a család szemefénye

„Azt ​állítják, szerelemből csináltak. De magukért csináltak. Mint egy tárgyat. Egy tárggyal több, ez vagyok én. Egy tárgy, ami zavarja őket, egy tárgy, amit szépnek, simának, tetszetősnek, ritkának szerettek volna. Egy tárgy, amiről szégyenkezés nélkül beszélhettek volna. Egy tárgy, amit kedvük lenne megőrizni. Magamnak dolgozzam? Magamnak se tartozom semmivel. Csak azzal, hogy elfelejtsem őket. Dolgozni fogok. Jól fogok dolgozni. Hogy magamat is elfelejtsem. Dolgozni fogok, hogy ne kelljen gondolkoznom.”
Párizs, a hatvanas évek első fele. Előkelő környezet, álságos, hazug emberi kapcsolatok. Rendhagyó körülmények között felnövő rendhagyó kamasz hátborzongató önvallomása, a szokványos szülő-gyermek viszonynak minden elemében ellentmondó, önéletrajzi ihletésű, felkavaró írás.
Banier 1947-ben született Párizsban. Író, festő- és szobrászművész, tizenöt éves korától Salvador Dalit atyai barátjának tudhatta. Öt regényt és három színdarabot jelentetett meg. Képei bejárták a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1985

>!
Magvető, Budapest, 2007
286 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631422828 · Fordította: Ferch Magda

Enciklopédia 5


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

deaxx>!
François-Marie Banier: Balthazar, a család szemefénye

A család szemefénye? ÓHÁHOGYNE. A francia címben fils de famille, a család fia(cskája?) De egyébként idézőjelben tessék érteni.
Hogy egy család ilyen álságos legyen, hát hű. És az a legrosszabb, hogy érezni, hogy ilyen tényleg van. Az ember megborzong tőle – ez a folyamatosan szembejövő habos-babos látszat, brrr. Ja, meg a képmutatás, mert az van rendesen, csak olyan szinten normális, hogy már fel se tűnik. Mert mindenki bebiztosítja magát – ő igenis ilyen, kéremszépen, netessékmár, ésatöbbi. Talán nem túlzás azt mondani, hogy saját maguknak hazudnak a legtöbbet.

Egyébként kicsit tömény, kicsit sok, végig Balthazar beszél és beszél és beszél mindenféléről, és olyan, mintha sehova se haladnánk, mintha nem lenne változás, nem lenne kiút. Furcsa karakter, de szépen le is van írva, hogy miért olyan ő, amilyen – illetve. Ki kell olvasni a sorok közül. Hiába sok, hiába tömény – én azt érzem, hogy a sorok között lapul még egy 300 oldal.
Elgondolkodtató, hogy mennyi elfojtás és mennyi fájdalom és önzés bújik meg az emberekben. Már az első oldalakon képen vág.

Olvasás közben elgondolkodtam, hogy az író… vajon mennyiben ír itt magáról? Hogy lehet ezeket a dolgokat így leírni… Így, egyszerűen. Elolvasom a fülszöveget: önéletrajzi ihletésű regény – és egy kicsit rosszul leszek.

>!
Magvető, Budapest, 2007
286 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631422828 · Fordította: Ferch Magda

Népszerű idézetek

deaxx>!

Hidd el nekem, a betegségek olyanok, mint az emberek, nem szabad túlságosan erősen hozzájuk érni.

157. oldal

Kapcsolódó szócikkek: betegség · emberek
deaxx>!

… nem szeretek mindenkit. És akiket szeretek, azoknak nem mutatom. Mert akkor egészen más rendszerbe lépünk. Nagyon gyorsan „kicsim”, „kedvesem”, „picinyem”, „csibém”, „kincsem” leszünk. Karon fognak, simogatják a fejed, és egy nap azt hallod: „Tudod, már nem vagy az én kicsim, már nem vagy az én kicsi kincsem, rossz és ostoba vagy. Hogy tudsz nekem ennyi fájdalmat okozni, nekem, aki annyira szeretlek?”

108. oldal

deaxx>!

De én hozzászoktam az időhöz, ami nem múlik, az időhöz, ami fönnakad a torkodon, az időhöz, amibe belepusztulunk.

85. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Viviane Villamont: Kisdarázs
Valérie Perrin: Másodvirágzás
Valérie Perrin: A vasárnap koldusai
Émile Ajar: Előttem az élet
Romain Gary: A virradat ígérete
Tatiana de Rosnay: Sarah kulcsa
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?
Amélie Nothomb: Első vér
Eve Curie: Madame Curie
Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka