Angol ​lobogó alatt a Föld körül 4 csillagozás

Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül

Kalóz volt-e, vagy nagy tengerész a fölfedező – kalandor-e, vagy diadalmas hős? Ezt a kérdést a hálás angol közvélemény már régen Drake javára döntötte el. Sir Francis Drake föld körüli útját (1577-1580) a vezérhajó lelkészének egykorú följegyzései örökítik meg. Az útleírás, amelynek nyomán a magyar fordítás készült, 1628-ban jelent meg nyomtatásban.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A hat világrész, A hat világrész / Utazások és felfedezések

>!
Enciklopédia, Budapest, 2006
146 oldal · ISBN: 9638477962 · Fordította: Baktay Ervin
>!
Világirodalom, Budapest
142 oldal

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Wiggin77 P
Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül

Megtévesztő a borító, ugyanis a könyvet nem Sir Francis Drake írta – sőt, még csak nem is csupán egyetlen szerző műve. A kötet négy útleírást tartalmaz. Az elsőt, a leghosszabbat, Francis Fletcher, Drake vezérhajójának lelkésze írta a királynő kalózának leghíresebb útjáról, amelynek során Magellán után másodikként körülhajózta a Földet. Pedig hát eredetileg nem is biztos, hogy ezt akarta, de erről később.

A második egy portugál kormányos, Nuno Da Silva beszámolója az útról. A kormányost helyismerete miatt Drake erőszakkal hurcolta magával a Cabo Verde-szigetek egyikéről, hogy aztán majd Mexikóban szabadon engedje. Az alig több, mint 10 oldalas írás nagyon száraz, már-már hajónaplószerű. Arra azonban jó, hogy az olvasó a térképen tudja követni a hajók (majd hajó) útját.
A harmadik leírás Thomas Maynard műve, Drake utolsó, végzetes útjáról szól. Ez már érdekesebb, részletezi az expedíció másik parancsnokával, Sir John Hawkins-al való ellentétüket is.
Az utolsó beszámoló pedig John Hawkins írása az 1567–1569 közötti útjáról, ahol Francis Drake debütált kapitányként a Judith nevű vitorláson. Érdekes írás ez is, noha Drake neve konkrétan el sem hangzik. :)

A négy írás közül egyértelműen Fletcheré a legélvezetesebb. A lelkész figyelmes résztvevője volt az útnak, ami említésre méltó esemény volt, azt élvezetes stílusban lejegyezte. Arra pedig minden adódó alkalommal felhívta figyelmet, hogy a spanyolok milyen kegyetlen, vérengző barbárok. Az amúgy istenfélő lelkésznek úgy tűnt, hogy a legkisebb lelkiismeretfurdalást sem okozta az, ha spanyolt raboltak ki. Sőt mi több, még humorosan is ír erről:

„Itt egy alvó spanyolra bukkantunk, aki mellett tizenhárom ezüstrúd feküdt. Ez négyezer spanyol dukát értéket képviselt. Nem akartuk fölébreszteni, de akaratunk ellenére is fölébredt: hogy hibánkat helyrehozzuk, elvettük az ezüstjét, amely miatt úgysem tudott volna nyugodtan aludni, aztán otthagytuk, hogy most már nagyobb biztonságban folytathassa az alvást.”
(68. oldal)

Vagy éppen:

„Folytattuk a vízkeresést és nem messze onnan ismét partraszálltunk. Egy spanyollal találkoztunk, akit egy indián suhanc követett, ez utóbbi nyolc perui juhot hajtott, mindegyiknek két bőriszák volt átvetve a hátán és mindegyik iszákban ötven font súlyú tiszta ezüst volt, tehát összesen nyolcszáz font. Nem nézhettük, hogy egy nemes spanyol így vesződjék, kérés nélkül felajánlottuk neki a szolgálatainkat és beálltunk hozzá hajcsároknak; csak éppen nem tudta olyan pontosan mutatni az irányt, hogy betarthattuk volna kedve szerint; mert alighogy elváltak utaink, már csolnakainkhoz is értünk új szállítóeszközeinkkel.” (68. oldal)

Az említett juh egyébként a láma volt, ahogy a leírásból gyorsan kiderült:

„Egyebek közt kaptunk tőlük néhány juhot abból a fajtából, amilyenek a bőriszákot cipelő állatok voltak. Nagyságukra nézve kisebbfajta tehénhez foghatók, erejük is arányban áll a nagyságukkal, ha ugyan túl nem tesz rajta. Az egyiknek három felnőtt ember és egy fiú ült föl a hátára s a lábuk nem érte a földet; az állat könnyedén vitte őket. A nyakuk olyan, mint a tevéé, fejük meglehetősen hasonlít a közönséges juhokéhoz.”

Egy madaraktól hemzsegő sziget lakóinak leírásából pedig a pingvinre ismerhetünk.

Maga az út sok viszontagságot tartogatott: viharokat, betegségeket, bennszülöttekkel való összetűzéseket. Az induló öt hajóból végül csak Drake vezérhajója jutott haza (az expedíció kb. 165 emberéből olyan 58 élte túl az utat).

Történészek azt állítják, hogy az út eredeti célja nem is a Föld körülhajózása volt. Drake vállalkozása eszerint arra irányult, hogy felderítse a spanyol ezüstflotta útvonalát, és megszerezze az arannyal és ezüsttel megrakott hajók rakományát. Mellette pedig cél volt a spanyol kolóniák fosztogatása is. I. Erzsébettől felhatalmazást kapott a spanyols kincseshajók kirablására. A megállapodás az volt, hogy a hajók megtámadását azzal indokolja majd, hogy feltételezte, hogy az angolok háborúban állnak a spanyolokkal. A madridi angol nagykövet meg majd izzad egy kicsit, de kimagyarázza (legalábbis megpróbálja) a dolgot… Persze I. Erzsébet a zsákmány nagy részére igényt is tartott.
Igaz, hogy mindössze a vezérhajó élte túl a vállalkozást, de annyi kinccsel megrakodva tért haza, hogy az meghaladta a királynő éves jövedelmét.

Hogy aztán ennek, vagy annak a ténynek, hogy Magellán után most már egy angol is körülhajózta a Földet volt nagyobb súlya a jutalomban, az kérdéses, de mindenesetre a királynő lovaggá ütötte Drake-t.

A leírásokból az ő jelleméről, személyiségéről sok nem derült ki. A bennszülöttekkel igyekezett korrekt módon bánni (ami annál is inkább becsülendő, hogy ezt egyszer egy az arcába küldött nyílvesszővel hálálták meg), mint ahogy az embereivel is jól bánt.

Nevére azonban árnyékot vet az egyik kapitányával, Thomas Doughty-val való viszálya, ami abban csúcsosodott ki, hogy az árulással és lázítással vádolt kapitány felett törvényt ültek, majd lefejezték. Szövevényes ügy volt, egyes források szerint az ellentét gyökere az volt, hogy Doughty intim viszonyt folytatott Drake feleségével. Mások szerint szimpla rivalizálásról volt szó. Az eset megítélése inkább negatív, Robert E. Howard írt is egy verset 'The One Black Stain' (kb. Az egyetlen fekete folt) címmel, amelyben Solomon Kane szólal fel Doughty kivégzése ellen.

A pontozással gondban vagyok. Hogy pontozzon az ember egy klasszikus útleírást? Érdekes volt, sok új ismeretet szereztem, de időnként kicsit száraz és vontatott volt. Legyen 3.5 csillag.

>!
kaporszakall P
Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül

A kötet eredetileg a húszas években jelent meg, a Halász Gyula szerkesztette ’Hat világrész’ sorozatban, Baktay Ervin fordításában. Én az Enciklopédia Kiadó reprintjét olvastam el, 2006-ból.

A kis könyv négy beszámolót tartalmaz; az első a híres földkörüli út (1577-1580) krónikája, Francis Fletcher tollából, mintegy kilencven oldalon. A következő tíz oldal Nuno da Silva portugál révkalauz összefoglalója ugyanezen út első feléről: a kormányost a Zöld-foki szigeteknél önkényesen magukkal hurcolták az angolok, és csak Mexikó csendes-óceáni partjainál bocsátották szabadon. Utána Thomas Maynarde húsz oldalas elbeszélése következik Drake utolsó, tragikus végű 1595-ös vállalkozásáról, majd a nagy példakép és későbbi ellenlábas, John Hawkins visszaemlékezése az 1567-69-es tengeri expedícióról, melyben Francis Drake először esett át a tűzkeresztségen.

A négy írás közül egyértelműen Francis Fletchernek, a vezérhajó lelkészének krónikája a legjobb. Irodalmi stílusban, tömören, de érdekesen (a spanyolokra nézve néha szarkasztikusan) írja le az utazás eseményeit, nem bíbelődve az apró-cseprő részletekkel, de mindig adva annyi földrajzi információt, hogy az útvonalat pontosan nyomon követhessük. Jól megismerhetjük a korabeli hajózás fő problémáit: a friss élelem és ivóvíz rendszeres beszerzését, viharok idején a hajók együtt tartását, horgonyzóhelyek keresését. Plasztikus képet kapunk az utazás közben felkeresett népekről: vetünk egy pillantást a patagóniai és tűzföldi indiánokra, Kalifornia partjainak halászaira éppúgy, mint a Fülöp-szigetek és Indonézia lakóira. Szemtanúi lehetünk a spanyol kikötővárosok és hajók kifosztásának, Anglia és a Királynő nagyobb dicsőségére (meg persze hasznára).

Nuno da Silva beszámolója ugyanezt beszéli el, csak jóval rövidebb és szárazabb: nem igazi olvasmány, inkább csak kordokumentum.

Maynarde írása az 1595-ös expedícióról izgalmasan mondja el a sikertelen vállalkozás történetét, Hawkins és Drake ellentétét, mely részben a kudarc oka is lett. Itt a tengeri harcok leírása, a feszült, ugyanakkor tárgyilagos hangnem keltheti fel az olvasó érdeklődését. John Hawkins visszaemlékezése hasonló stílusú, és szintén érdekes olvasmány.*

Da Silva írását kivéve mindegyik élvezetes beszámoló a nagy felfedezések (és tengeri küzdelmek) hőskorából, s a három elbeszélés Sir Francis Drake rövid pályaképe is egyben. A téma iránt érdeklődőknek nem fog csalódást okozni.

*Maynarde és Hawkins feljegyzéseiből az is kiderül, hogy milyen forgandó volt a hadiszerencse, illetve hogy a spanyolok sem voltak mind olyan pléhsisakos, peckes idióták, amilyennek a hollywood-i kalandfilmek ábrázolják őket…


Népszerű idézetek

>!
kaporszakall P

Amint tovább hajóztunk, egyre ivóvizet keresve, egy Tarapaca nevezetű helyhez értünk, ahol partra szállottunk. Itt egy alvó spanyolra bukkantunk, aki mellett tizenhárom ezüstrúd feküdt. Ez négyezer spanyol dukát értéket képviselt. Nem akartuk fölébreszteni, de akaratunk ellenére is fölébredt: hogy hibánkat helyrehozzuk, elvettük az ezüstjét, amely miatt úgysem tudott volna nyugodtan aludni, aztán otthagytuk, hogy most már nagyobb biztonságban folytathassa az alvást.

67-68. oldal (Chile partjainál)

1 hozzászólás
>!
vikiniki2

Egyedül bizonyos Richard Minivy volt olyan vakmerő és haláltmegvető, hogy barátai unszolásának ellenére is ott maradt, nem rettenve meg a nagyszámú ellenségtől; az volt szándéka, hogy vagy megfélemlíti bátorságával mind a háromszáz embert, vagy ott hal meg maga is. Ez utóbbi következett be.

66. oldal

>!
kaporszakall P

Ezek a madarak nem tudnak repülni, futni is csak olyan lassan, hogy nem bírtak megmenekülni előlünk. Valamivel kisebbek a libánál, tömzsi és zömök az alakjuk, nincs tolluk, hanem valami kemény, csapzott pehely takarja testüket; csőrük hasonlít a varjakéhoz. A földön tanyáznak, a talajba rakják fészkeiket, ott költik ki tojásaikat és nevelik föl kicsinyeiket. Táplálékukat a tengerből szerzik, ahol oly serényen uszkálnak, mintha a természet az uszás képességével akarta volna kárpótolni őket a szárazon való esetlenségükért. Oly sokan voltak, hogy egy nap alatt legalább háromezret ejtettünk el közülük; húsuk igen ízletes és tápláló.

51-52. oldal (a Magellán-szoros vidékén)

1 hozzászólás
>!
kaporszakall P

Az egyenlítőt 28-án szeltük át, és március elsején a Francisco-fok magasságába értünk, ahol déltájban magunk előtt vitorlát pillantottunk meg. A Cacafuego volt. Rövid szóváltás után vele együtt hat napig álltunk horgonyon, hogy lélekzethez jussunk, minthogy nagyon kifulladtunk az üldözésben, de meg azért is, hogy szívességet tegyünk Juan de Anton uramnak, megszabadítván őt hajórakományának gondjaitól. A hajón gyümölcsöt, konzervet, cukrot, húst és más élelmiszereket is találtunk, de lassú és nehézkes haladásának okára is ráakadtunk: sok drágakő és ékszer, tizenhárom láda aranypénz, nyolcvan font arany, huszonhat font darab ezüst, két igen szépen aranyozott ezüst ivóedény és sok más hasonló limlom volt rajta, összesen úgy 360.000 pezó értékben. A hajótulajdonosnak némi gyolcsot és más ilyesmit adtunk rakományáért cserébe, hat nap mulva aztán búcsút vettünk és odébb álltunk. A spanyol hajó most már sokkal könnyebben haladt, mi pedig a nyílt tenger felé fordultunk, hogy nyugodtan fontolóra vegyük, merre folytassuk utunkat.

70-71. oldal (Panama táján)

>!
kaporszakall P

Testük tiszta, tetszetős és erőteljes; gyorslábúak, igen fürgék és tevékenyek. Annál inkább sajnálatos szerintem, hogy ilyen jóravaló népnek sejtelme sincs az egyedüli igaz és élő Istenről. Még sajnálatosabbá teszi ezt a körülményt az a tény, hogy ezzel a néppel nem nehéz dolog bánni, könnyen lehetne őket Krisztus urunk nyájába terelni; földjük pedig olyan gazdag, hogy bőven megjutalmazná bármelyik keresztény uralkodó igyekezetét s a térítés költségeit és fáradalmait; gyarapíthatná a királyság területét, azonkívül pedig Isten dicsőségére új híveket adhatna Krisztus egyházának.

38. oldal (a patagóniai indiánok)


Hasonló könyvek címkék alapján

James Cook: Utazások a világ körül
Nicholas Crane: Mercator
Furkó Zoltán (szerk.): Kolumbusz útinaplója
Cholnoky Jenő: A jég-világ
Mark Jenkins (szerk.): Felfedezők aranykora
Alfred Lansing: A Déli-sark foglyai
Balázs Dénes: Magyar utazók Ausztráliában, Óceániában és a sarkvidékeken
Ernest Shackleton: Endurance
Alina Centkiewicz – Czesław Centkiewicz: Amundsen útja
Somogyi Sándor – Havasné Bede Piroska (szerk.): Magyar utazók, földrajzi felfedezők