Visszhang ​a sötétségben (Az oroszlán jele 2.) 95% 76 csillagozás

Mindig vannak félelmeim a trilógiák második részével kapcsolatban.
Vajon lesz-e olyan jó, mint az első?
De Francine Rivers könyveinél ideje megtanulnom elengedni ezeket a gondolatokat.
A történet egy kétségbeesett Marcus-szal indul, aki dühös és reményvesztett. Úgy véli, mindent és mindenkit elveszített már, az egykor dédelgetett húga teljesen kifordult magából, akit pedig oly nagy hévvel szeret a halál markába kerül.
Belefárad a rómaiak általi hideg, számító és gyönyör hajhászó világba és kimenekül belőle.
Hadassa szülőföldjére utazik, megismeri az ottaniakat, az életüket és a római uralom szörnyűségeit. Ő is élet-halál közt lebeg, mikor egy zsidó férfi rátalál. Aki még nem is sejti, hogyan képes gyökeresen megváltoztatni az életét egy római.
Miköben egy orvos a kor által diktált módszerek ellen küzd és talál egy nőt, akit képtelen hagyni meghalni.
A nő gyorsan belopja magát az orvos betegeinek szívébe, számukra különös és új történeteivel, kedvességével és imáival.
A belső szépsége túlragyog az elszenvedett gyötrelmek miatt rajta látszó sérüléseken.

Miközben Julia a bűnei súlyát nyögi, oda a szépsége, a vagyona, az egyetlen igazán hűséges szolgálója és minden öröme. De nem látszik rajta belső változás.
De nehéz Juliát szeretni, nagyon nehezére esik az olvasónak szimpátiát mutatnia irányába, miután ennyi mindent elkövetett és nem is tűnik úgy, hogy megbánná.

Marcus hosszas út után hazatérve teljesen másképp találja a családtagjait, mint ahogy korábban képzelte.

A történet vége, habár nem szeretnék elárulni semmi konkrétumot, de könnyekig meghatva, beleborzongósan, szeretettel megtelve olvastam az utolsó részeket.
Csodálatosan szép könyv lett a Visszhang a sötétségben is.

Annyi nehézség után is a szeretet, a hit, a megtérés csodájáról mesél, egyszerűen gyönyörű szép, tele tiszta, megható érzelmekkel és sok-sok izgalommal.

Mindenkinek ajánlom, akárcsak az első részt.

Nem kérdés, az írónő bekerült a kedvenceim közé.

Egész délután olvastam. Nem túlzás, nem is nagyon érzékeltem, mi történik körülöttem (erre egy távirányítós helikopter… arra egy pelenkacsere… lego csörömpölése, apa és Lili nevetnek…)
Van ebben a könyvben valami tisztaság, szerénység, szépség. Nagyon vártam már a megjelenését, kíváncsi voltam, mi történik azután, ahol az első könyv véget ért. A lelkesedésem, azt hiszem, mindent elárult. A legszebb könyv arról, hogy mennyire sokat számít, ha hiszel, remélsz, szeretsz.

A trilógia 1. kötete, Francine Rivers: Hang a szélben-je nem tetszett, és elég unalmasnak ítéltem, de a 2. rész, Visszhang a sötétben mindenért kárpótolt! A folytatás minden reményemet felülmúlta, és egy csodálatos történetet kaptam.
Megérte kitartani! Kibontakoztak a szereplők, és a kötet végéig faltam a sorokat.
Csak ajánlani tudom!

Nem sokkal az első kötet után belekezdtem, de csak majd' két hónap múlva lendültem bele és olvastam végig.
Tetszett a Marcus által bejárt út. A földrajzi, júdeai településeken töltött napjainak leírása, de a belső békéjét is megtaláló lelki utazása – és megtérése is. Jó volt olvasni a csodáról, Paraklétosz megjelenéséről és kijelentéséről, és aztán együtt izgulni a megmaradásáért/fejlődéséért. És közben tetszett a Hadassáról szóló történetszál is, bár én biztos nem tudtam volna hozzá hasonlóan végigcsinálni – és az írónőhöz hasonlóan így ábrázolni sem.
A kötet nem tipikus trilógia-középső, hiszen ezzel befejeződik vagy legalábbis megnyugvásra jut az elsőben megismert szereplők többségének élete. Tetszett, nagyon jól visszavitt a Kr.u.-i első század keresztyénség-terjedés (s nem elsősorban -üldözés) időszakába, és eredményesen kiragadott a karácsonyra készülésből. Vagyishogy… talán jobban megértette a karácsony lényegét: ilyen életváltozásokért, ilyen megváltozott életekért jött Jézus a földre. Olvassátok!

Nagyon erős folytatás lett az tuti, még egy héttel a befejezése után is vele kapcsolatban álmodtam.
Rögtön az elején belecsaptunk a lecsóba, és annyira jó volt, nagyon szeretem emberek megtérésének a történetét hallani, és itt többszörösen is lehetett. spoiler

Csodálatos könyv. Mélyen megérinti a lelket.

Francine Rivers-től talán ez a kedvenc könyvem. Ha nem tudtam volna, hogy van második rész, talán az elsőt se olvastam volna el. Olyan szépen bemutatja, hogy mindenki a neki szánt utat kell bejárja. A sok nehézség ellenére mégis jól végződik a könyv, számomra ez is fontos. Legjobban az tetszik, ahogy regénybe tudja foglalni az írónő ezt a rengeteg tanulságot.

Izgalmas, és nagyon elgondolkodtató. Sokkal jobban tetszett mint az első rész. Több mondanivalója volt, és eseménydúsabb kötetet kaptam. Egyértelműen Marcus tette a legnagyobb változást számomra is. Az egyik legutáltabb szereplőmből a kedvencem lett. Tényleg megváltozott és jó irányba.
Nem tudom, hogy elolvassam-e a harmadik kötetet, spoiler én lezártnam tekintem a történetet.

Az erő belülről jön, és a szelídség nem gyengeség.

Vannak olyan könyvek, amelyek nem lehetnek elég hosszúak. Ez is közéjük tartozik. Egyszerre szerettem volna hamar elolvasni, hogy megtudjam a végét, ugyanakkor arra is vágytam, hogy minél tovabb tartson az olvasás. A három központi alak a regényben rengeteg érzést ébresztett fel bennem: szánalom, együttérzés, türelmetlenség, öröm. Tetszett az írónő stílusa, a történetvezetése, de leginkább a mély hite és Bibliaismerete ragadott meg. Jó az Úrban bízni, és rá nézni, nem pedig a saját félemeinkre.