Isten népe a Kánaán földjétől elválasztó utolsó akadály leküzdésére, a tavaszi áradástól megduzzadt Jordán folyó átlépésére készül, hogy a négy évtizedes sivatagi vándorlás után átvegye az Úrtól kapott örökrészt: az ígéret földjét. Kánaán kapuja, a falakkal körülvett jerikói erőd az ostrom órájára vár. Ráháb, a jerikói prostituált családja és társadalma értékrendjével és szokásaival szembeszállva segíti a hébereket ebben a döntő ütközetben. Sorsa az élő hitből fakadó önelfogadás gyötrelmes, ám sikeres útjával szembesít minket.
Az amerikai bestsellerszerző A kegyelem vonala című sorozatának második kötetét azoknak a nőknek ajánlja, akik a múlt hibáinak törmelékeitől nehezen látják meg az ígéretes jövő reményét.
Szégyen nélkül (A kegyelem vonala 2.) 26 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2000
Kedvencelte 3
Most olvassa 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 10
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Egy újabb asszony a Bibliából: Ráháb, a prostituált. Történet a hitről, és Jerikó pusztulásáról. Mindez érthetően, érdekesen leírva. Tetszett. Folytatom a sorozatom.


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Van benne egy kis fantázia, spoiler de egy regényben ez elengedhetetlen. Nagyszerűen bemutatja a jerikóiak rettegését, de a közömbösségét és gúnyolódását is. Meg Ráhábnak a harcát a családjáért. Meg a korábbi két kém tapasztalatátadását a mostani két kém-utódnak.
Nekem tetszett ez a „kibővített Biblia” – bár egyáltalán nem esik bele az „aki ehhez hozzátesz” bűnébe. Ajánlom elolvasásra!


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Egyből komoly kontraszttal indít a sorozat, az első kötet vidéki lánya után íme, egy nagyvárosi kéjnő. Izgalmakban sincs hiány, hisz Jerikóban járunk, a falakon túl pedig már ott az izraeli hadsereg a legújabb generációs tömegpusztító szuperfegyvernek is beillő Frigyládával.
A történtek egyik oldalát Ráháb oldaláról ismerhetjük meg, városi intrikák, kémkedés, undorító és kevésbé undorító (de inkább undorító :D) férfiak, akik egymásnak adják a kilincset, a másik részről pedig ott van Salamon, a támadó fél egyik harcosa, akinek az életét mindenféle küldetések, csaták és egy régen várt (!) körülmetélés színesítik.
Érdekes és mozgalmas könyv volt, bár a vándorló izraeli törzsek erőszakos otthonkeresése, meg ez – az Úr nekünk adta mások megművelt földjét, mások állatait, mások terményeit, szóval ti most menjetek innen vagy haljatok meg, mert mi fogunk itt lakni – hozzáállás az én békés lelkemnek valahogy mindig szükségtelenül durvának tűnt. Mondjuk az is igaz, hogy a honfoglaló magyarok leszármazottjaként inkább fogjam is be a szám… :D


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Újabb példaértékű asszonyt ismerhettem meg, és valóban, Isten akármilyen szennyből ki tud téged emelni, ha egyszer kiszemelt magának. (Ezt már én is tapasztaltam az életemben.) Ó, ha nekem is ekkora hitem lenne, mint Ráhábnak… :) Nagyon szépek a belső gondolatokat, imákat fogalmaz meg Rivers, felüdülés olvasni őket.


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Valahogy nem hozta az előző rész színvonalát, de ettől függetlenül nagyon tetszett! A Bibliában sokkal jobban ki van fejtve ez a történet, illetve a kerettörténet is, így talán itt annyit nem kellett a fantáziára bízni.
Ami engem meglepett, hogy milyen hamar kölcsönös szerelem ébredt spoiler. Ez kicsit érthetetlen volt, de persze ha Isten így rendelte, akkor így rendelte.
Ami üzenetet elviszek ebből, hogy aki az Istent féli, az mekkora jutalomban részesül. Már itt a földön. Nem is számítanak a körülmények, mert Ő mindent tud úgy irányítani, hogy jól jöjjünk ki a dologból. Ráháb hite nekem példa értékű, és persze nem véletlen, hogy kegyelem vonala a sorozat címe, Isten ismét megmutatja, hogy nincs olyan, amiből ne lehetne megtérni, és amit ne lehetne megbocsájtani, ha őszintén megbánjuk.
És még volt egy mondat, ami nagyon megragadott: „Az nem elég, ha az ember életben van, de nem szolgálja Istent, akinek az életét köszönheti.”


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Rivers nem egy irodalmi géniusz: nem tud csavaros történetet kitalálni, sőt, ha belegondolunk, az alaptörténetet se ő találja ki a regényeihez, a stílusa gyengécske ponyva, jellemábrázolása alapfokú. A könyvei mégis letehetetlenek, magával ragadóak, aki egyszer belekóstol, fel akarja zabálni az összeset. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ő érti, tisztán látja a kapcsolat lényegét.
Ráháb egy jerikói prostituált, aki csak hallott Isten csodálatos tetteiről, de tele volt a szíve vággyal, hogy megismerje és hogy kapcsolata legyen vele. Ügyesen leírja a két izraelita srác és Ráháb kapcsolatát, azt, hogy az egyik beleszeret és hogy a szerelem mennyire vakká tehet, de hogy az idősebbek mindig bölcsebbek és nem feltétlenül akarnak rosszat. Nagyon jó, ahogy Ráháb családjának a hozzáállását leírja – ők a tipikus hitetlenek, akik szerint Ráhábnak kell megköszönni, hogy életben maradtak, holott addig végig kételkedtek benne.
Amit hiányoltam, az Jerikó lerombolásának a leírása volt. Jerikót úgy győzték le, hogy hét napon keresztül körbe-körbe sétáltak, a hetedik napon pedig csak úgy leomlottak a falak, ők meg besétáltak. Erről szinte semmit nem ír: hogy mit gondoltak magukban a jerikóiak, mit gondoltak az izraeliek, sőt, akár egy-egy emberre kihegyezve: Sámuelre és Ráhábra, vagy egyáltalán, hogy mekkora brutális csoda volt ez! Sőt, nekem úgy tűnt, hogy a regény szerint Jerikó igazából attól omlott le, hogy a harcosok körbekerülték és a lábuk trappolása lazította meg a falakat – pedig nem.
Mindezektől eltekintve fantasztikusan jó könyv, az eddigi legjobb Riverstől.


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Az elején hihetetlenül nagyon zavart a rengeteg felkiáltójeles mondat. Ember nem gondolkodik szerintem így – ennyire egyértelműen, már-már egysíkúan. Aztán valamiért mégis folytattam, már csak a Megváltó szeretet c. regényre is tekintettel, ami igazán nagyon jó az írónőtől. A vége felé kerek lett a sztori, megértettem a motivációkat, bele tudtam élni magam a szituációba, így a regény elérte a célját.
Másik részt azért nem vennék kezembe ebből a sorozatból sajnos.


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Egy újabb bibliai történet feldolgozását olvashatjuk Francine Rivers tollából. Egy pogány prostituált nő a főszereplőnk, név szerint Ráháb. Megtudhatjuk, hogyan is került abba a helyzetbe, amiben van, bepillantást nyerhetünk Ráháb gondolataiba, vágyaiba, láthatjuk, mennyire akar szabadulni „börtönéből” és az Isten népéhez csatlakozni. A bibliai történetet jól ismerhetjük, a könyv mégis valami pluszt hordoz magában. A könyv legnagyobb plusz hatása a gondolatok szintjén történik. Mindenkinek örömmel tudom ajánlani, aki nyitott a bibliai történetek feldolgozására. :)


Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
Nos véleményem szerint ez is egy újabb izgalmas sztori volt, bár néhol vontatottabb, és kevésbé olyan jó, mint az előző… De azért ezt is örömmel olvastam végig, mert az írónőnek jó stílusa van, érdekesen egészíti ki fantáziájával a bibliai szereplők életét ezzel elevenebbé téve azt, és egyébként is szeretem a bibliai témájú könyveket! :)
Népszerű idézetek





Hiszek benne, hogy valami különleges és csodálatos dolog küszöbén állunk!
126. oldal
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb




Az nem elég, ha az ember életben van, de nem szolgálja Istent, akinek az életét köszönheti.
146. oldal
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb




Minden eskü annyit ér, amennyit maga az esküt tevő!
69. oldal – három (Harmat Kiadó, Budapest)
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb




– Valaha én is ilyen voltam: ifjú és féktelen – mondta Káléb megenyhülten. – Meg kell tanulnod türelmesnek lenni, fiam! Isten véghezviszi az akaratát, és hidd el, nem szorul a mi segítségünkre!
80. oldal - három (Harmat Kiadó, Budapest,2011)
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb




Miért kínozzák őt ezek az emberek? Miért nem látják Istent úgy, ahogyan ő látja? Hályog van a szemükön, dugasz a fülükben?
126. oldal - hat (Harmat Kiadó, Budapest,2011)
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb




Kétkedésnek, morgolódásnak, fölösleges okoskodásnak nincs jobb ellenszere, mint a hosszan tartó csönd!
128. oldal - hat (Harmat Kiadó, Budapest,2011)
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb




Az emberek túl hamar elvesztik türelmüket, és azt gondolják, saját önző vágyaikat kergetve mindent megszerezhetnek.
Hatodik fejezet
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb




Nem, testvéreim, a kegyelmet nem mi érdemeltük ki! Nem mi vagyunk méltóak rá, hanem az Úr könyörületes hozzánk!
Ötödik fejezet, 113. oldal
Francine Rivers: Szégyen nélkül 92% Ráháb
A sorozat következő kötete
![]() | Francine Rivers: Rendíthetetlenül 91% Ruth |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Alice Hoffman: Galambok őrizői 91% ·
Összehasonlítás - Amy Harmon: Arctalan szerelem 93% ·
Összehasonlítás - Katherine Arden: A medve és a csalogány 91% ·
Összehasonlítás - Anita Diamant: A vörös sátor 90% ·
Összehasonlítás - Rachel Hauck: A menyasszonyi ruha 85% ·
Összehasonlítás - On Sai: Lucy 95% ·
Összehasonlítás - Sarah J. Maas: Heir of Fire – A tűz örököse 94% ·
Összehasonlítás - Jennifer L. Armentrout: A Kingdom of Flesh and Fire – Hús és tűz királysága 93% ·
Összehasonlítás - Amy Harmon: Homokból és hamuból 92% ·
Összehasonlítás - Lisa Wingate: Elrabolt életek 92% ·
Összehasonlítás