A nagy világégés után az Alfák elkülönítik maguktól az Omegákat. A megbélyegzetteknek nem pusztán külön kell élniük, de a tökéletes példányok szinte nyomorban tartják őket. Az egyetlen, ami visszatartja az Alfákat a gyilkolástól, hogy tudják, ha az egyik iker meghal, vele hal a másik is.
Cass, Piper és Zoe már tudják, hogy a Máshol létezik: valóságosabb és bonyolultabb is, mint azt valaha képzelték. Megkezdődik a hajsza a mutánsok és a hibátlanok között.
Cass végre megszabadulhatna az életfogytig tartó megkülönböztetéstől, ám ehhez meg kell küzdenie a testvérével, Zachkel. És ha bármelyikük hibázik, abba mindketten belehalhatnak…
A tűz hajója (A tűz gyermekei 3.) 40 csillagozás
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 13
Szereplők népszerűség szerint
Cass · Piper · Porondmester · Zach · Zoe
Kedvencelte 4
Most olvassa 1
Várólistára tette 26
Kívánságlistára tette 18
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
A harmadik részre az írónő kicsit visszavett a tempóból, ami nem is baj, mert úgyis vissza kellett rázódnom a történetbe. Az előző résznek úgy lett vége, hogy Új Hobart felszabadításakor szövetségre léptek a Porondmesterrel. A Tábornok túl messzire ment azzal, hogy előásta a bombát, a Reformer pedig a tartályaival. Az első 200 oldal tehát tervek kovácsolásával telik. Ami azután csak bonyolódik, hogy Zach az életét féltve menedéket kér. Persze nem bízhatnak benne, Cass pedig még mindig lángokkal álmodik. Kicsit lehetetlen küldetésnek tűnik legyőzni a Tábornokot és mindent megváltoztatni. A Másholból jött követ, Paloma, azonban reményt ad nekik.
A szerző kemény, véres disztópiát írt, nem kímélt senkit, sorra hullottak a szereplők. Piper volt végig a kedvencem, reméltem neki megkegyelmez. Kíváncsi voltam, mit kezd Zachkal, elég érdekesen oldotta meg a sorsát. Elég rendes lezárás lett.
Csak túl akartam lenni rajta és végül nagyon pozitívan csalódtam.
Vannak dolgok, amiket nem értek, leginkább azt, hogy az adott körülmények közé miért akarna bármi is gyereket szülni, megfejelve azzal az opcióval, hogy örökre össze lesz kötve a testvérével az egy közös halállal, de ez már legyen az én bajom.
Sokszor ökölbe szorult a kezem, az Alfák eszmefuttatásait olvasva, mintha a testvérük csak egy kolonc lenne, egy megoldásra váró probléma, ami az ő boldog, teljes értékű életük útjában áll. Ha már valami, akkor leginkább hálásnak kellett volna lenniük, hogy minden rossz, amivel a világ sújthat egy magzatot bennük csapódott le, ők viselték egy korábbi atomrobbantás minden terhét.
Zach ha lehet még bicskanyitogatóbb lett, mint eddig volt spoiler.
A vége pedig… érdekes, hogy elindult pár pozitív változás, de ugyanolyan komornak érződött, mint az oda vezető út. Szivárványt hányó csillám pónikat nyomokban sem tartalmaz!
A trilógiát kevesen olvasták, pedig bőven van benne fantázia, kőkemény disztópia, nem a tini fajtából – szerintem ritkaság. A hangulata, a világ, amelyben Cass és a többiek élnek, kegyetlen, de érdekes, szörnyű titkokkal teli, nagyon szerettem olvasni. Cass nem változott, megmaradt a maga csendes, visszahúzódó világában, de 100%-osan küzd az Omegákért, kiáll a barátaiért, harcol azért, amiben hisz, mindegy, mibe kerül. Piper, Zoe és Paloma is megtettek minden tőlük telhetőt spoiler, a végére mindannyiukat nagyon megszerettem, de amikor már biztos volt, hogy spoiler, akkor kicsit csalódott voltam, mert spoiler. A befejezés így spoiler lett, amit bár meg tudtam érteni, mégis nagyon sajnáltam spoiler, de talán épp ettől más, mint a többi disztópia spoiler. Ó, és Kip egészen a végéig az eszemben volt, még mindig spoiler.
Jaj, a szívem… Nem terveztem ilyen gyorsan elolvasni ezt a befejező kötetet, de annyira magával ragadott, egy helyben ülve jöttek az újabb fejezetek, amikor pedig már aludni készültem, történt valami váratlan, így muszáj volt folytatnom :D
Az előző részekhez képest véresebb harcokat és nagyobb meglepetéseket tartogatott ez a könyv. Egyes veszteségeket megsirattam, másoknál csak bólintottam és mentem tovább. Nem számítottam ennyi szenvedésre, de legalább látszódott, hogy mindenért megküzdenek a szereplők – a szabadságért, a reményért, olykor a puszta életben maradásért.
Valaki már az első rész óta hiányzik, az ő felbukkanása most is megmelengette és megcsavarta a szívemet. Pipert nagyon szerettem, Zoét egyre jobban megismerve már sokkal többnek láttam, mint egy mellékszereplő, és a többiek (Simon, Xander, Paloma) szintén sokat dobtak a történeten. A Porondmestert és Zachet hol pofán akartam dobni egy székkel, hol kezdtem már kapizsgálni az őket hajtó érveket, aztán kisebb-nagyobb meglepetéseket is okoztak, de még így sem tudom őket hová tenni. Ami lehet nem is baj.
A könyv közepétől kezdve indulnak be igazán a dolgok, működésbe lépnek a tervek, és innentől már tényleg esélyem sem volt kitalálni, hogy mi fog történni. Tetszett ez a kiszámíthatatlanság, főleg a végén, amikor egymás után értek a döbbenetet okozó cselekedetek.
Összességében nagyon megszerettem a trilógiát, és őszintén ajánlani tudom a disztópia-kedvelőknek. Erkölcsi dilemmák, stratégiák, expedíciók, egy csipetnyi romantika – tényleg sok téma felmerül. A vége egy picit nyitott marad, de még így is eszméletlenül szép lett. :))
A tűz hajója egy sajnos sokak által fel nem fedezett, méltatlanul hanyagolt trilógia utolsó része. Fel nem foghatom, miért nem olvassák, ismerik többen, mert ez egy igazán egyedi ötlettel, kiválóan megírt disztópikus világban játszódó történet. Viszonylag gyorsan felvettem a fonalat, köszönhetően az erős, emlékezetes karaktereknek. Kicsit lassú építkezés után már folyamatosan peregnek az események, letehetetlenné válik a könyv. Meglepő fordulatok, érzelmes, szívszorító jelenetek, váratlan árulások (a jó érdekében) követik egymást. Az Omegák csoportja immár néhány Alfával kiegészülve harcol, hogy megdöntsék a hatalmat, változtassanak a sorsukon, jövőjükön. Ebben a világban ikerként születnek az emberek, egy erős, „tökéletes” Alfa és egy sérült, „hibás” Omega. Életük szorosan összekapcsolódik: egyikük halálakor a másikuk is vele hal, legyen bárhol, csináljon épp bármit. Így harcuk sajnos dupla áldozatot követel. A főszereplők nagyon karakteresek, erősek, körömrágva izgulhatunk az életükért. A vége felé már nagyon kíváncsi voltam, hogy lehet ebből a helyzetből egy pozitív véget kicsiholni, és persze becsúszik egy érthetetlen döntés, ami erősen megkérdőjelezhető, de ennél jobbat nehezen lehetett volna kihozni belőle. Így egy picit csalódottan, de megértően fejeztem be a könyvet. Mindenképpen ajánlom a disztópia rajongóinak, tegyetek vele egy próbát!
Sokáig nem is tudtam róla, hogy időközben megjelent ez az utolsó, befejező rész is és teljesen véletlenül találtam csak rá.
Örülök, hogy megismertem ezt a trilógiát, mert van olyan jó ha nem jobb is, mint a felkapottabb társai.
A könyv elején a történet kicsit lassabban halad, de egy idő után beindul, izgalmassá válik. Bár engem nagyon meglepett, azért örültem neki, hogy Zach megjelent és nagyobb figyelmet kapott, mint az előző részben.
A végével kapcsolatban nem vagyok teljesen elégedett, bár nem tudom hogyan máshogy lehetett volna megoldani.
Összességében nekem tetszett ez a rész, csakúgy, mint az egész trilógia.
Így, hogy túl vagyok a befejező részen is – és meglehetősen gyorsan átrágtam magam a teljes sorozaton – visszatekintve az az érzésem, hogy ezt egyetlen nagyobb lélegzetvételű könyvben is meg lehetett volna írni. Ennek ellenére szerintem nagyon jó sorozat, bátran ajánlom mindenkinek, aki kicsit is szereti a poszt-apokaliptikus vagy disztópikus háttértörténetet.
A történet: most nem olyan feszített a tempó, mint a A tűz ébredése kötetben, így marad idő egy kicsit elmélázni az egyes események lehetséges kimenetele felett. A végkifejlet keserédes a szereplők számára, aki happy endet vár, nem biztos hogy teljesen megtalálja a számításait. Szerintem az eleje egy nagyon kicsit túl volt írva, de a sokadik fejezettől magával ragad a cselekmény.
A szereplők: végre (VÉGRE) Cass abbahagyta az önsajnálatot, így élvezhetőbb volt a karaktere által nyújtott alakítás. Zach jellemrajza az egész sorozat alatt hiányos volt – sokáig csak Cass szemszögét ismerhettük – most egy kicsit kiegészítésre kerül az érem másik oldalával. A Porondmester az egyetlen, aki érdemi jellemfejlődésen megy keresztül – mondjuk a kiindulást szintén nem ismerjük részletesen.
És amit NAGYON sajnálok, hogy nincs egy epilógus egy 20 év múlva bejegyzéssel. Ez számomra egy kicsit hiányzik a végéről, ezzel talán teljes lenne a lezárás.
A tűz gyermekei trilógiát bár kevesen olvassák, akik mégis, azok egy elég jó disztópiaként jellemzik, és értetlenül állnak alacsony olvasottsági mutatója előtt. Ebben a történetben ikertestvérek élnek (majdnem) az egész világon, akiket a haláluk összeköt: amint egyikük életét veszti, a másik is követi őt a halálba. Valami viszont megkülönbözteti őket: Míg az Alfák tökéletesek és ők irányítanak mindent, addig az Omegák fizikailag sérültek, és gyakorlatilag emberszámba se nézik őket. Egészen addig, míg fel nem lázadnak…
A korábbi két részről már írtam nektek, ezúttal a harmadik, befejező rész, A tűz hajója került a górcsőm alá. Azt már tudjuk az előbbi részekből, hogy Cass és társai felfedezték, létezik a Máshol, ahol nincsenek ikerszületések, és ahol minden teljesen máshogy működik…
Bár az az igazság, hogy elég nehéz felvenni a történetszálat ennyi idő kihagyás után, szerencsére azért kapunk némi visszaemlékezést. Ami engem nagyon zavart, hogy egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy Piper nem nő… Persze, az rémlett, hogy az ikertestvérek férfi-nő párosok, de arra már nem emlékeztem, hogy Zoe és Piper ikertestvérek, és egészen a végéig abban a tévhitben olvastam a harmadik részt, hogy Piper nő… Szóval értek meglepetések, és így visszagondolva borzalmas volt így olvasni, mert egyáltalán nem illett a karakterére és a jellemére a nőiség… de hát most magamra vessek, na, amiért nem emlékeztem ilyen részletre. Azért értékeltem volna valami maszkulinabb névválasztást az írótól, mert nekem erről a Bűbájos Boszorkák Pipere ugrott be… Mindegy.
Ezt leszámítva egyébként ez nem egy rossz befejező rész, bár szó mi szó, én azért többet vártam. Néhol idegesített az a sok bombalátomásos jelenet és a végeérhetetlen csatajelenetek, de végül is szinte mindegyik disztópia utolsó kötete tele van vérrel, háborúval – ez egy kissé már kiszámítható.
Ha tudjuk azonban, hogy mit várhatunk, nem érnek kellemetlen meglepetések. Kérdés, hogy vajon sikerül-e megállítanunk a Tábornokot, megbízhatunk-e a Porondmesterben, Zach megint milyen embertelenséget követ majd el, és mi lesz a tartályba zárt Omegákkal? Igen, háború háború hátán.
A karakterek egyébként – sajnos – nem sok meglepetést okoznak, teljesen ugyanolyanok, mint az előző részekben, és jellemfejlődést sem sokat láthatunk, talán a Porondmestert leszámítva – valamiért őt látom az egyik legérdekesebb szereplőnek a történetünkben. És bár nem túl sok párbeszéd áll a rendelkezésünkre, annál több táj- vagy épp csataleírás teszi élvezhetővé és elképzelhetővé az egészet.
Azok számára, akik olvasták az előző két részt, nyilván kihagyhatatlan a befejezés, hogy megtudják, hogyan zárult a történet. És bár ezzel a harmadik résszel korántsem vagyok elégedett, az első kettő elég magasra tette a lécet, és mindenképpen tudom ajánlani már csak az érdekes világkoncepció miatt is, amit az írónőnk felvázol. Azoknak, akik szeretik a disztópiákat, érdekes olvasmányul szolgálhat.
Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4 Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – Kicsit túl egyszerűek, Piper neve pedig egyenesen az idegeimre ment, mert a korábbi részeket túl régen olvastam, ebben pedig egészen a végéig abban a tévhitben voltam, hogy nő… A főszereplőnk sápítozása is egy idő után idegesített.
Borító: 9/10 – Szép munka, tetszik és illik az előző részekhez is.
+ pont: Mert olvasmányos és kalandos.
– pont: Piper neve miatt, mert túl sokat jött szóba a robbanás, és túl sok volt a háborús leírás.
Bár a második rész óta eltelt időben jócskán elvesztettem a fonalat, szép lassan sikerült összerakni a képet, helyükre kerültek a szereplők és a történet is. Mindez finoman, lépésről lépésre, nem egy durva indulócsomagként beszúrt emlékeztetővel.
Az előző kötetek mozgalmassága után kicsit lassan indult, de ezt nem is bántam. Arra jó volt, hogy fokozatosan tudjak vissza rázódni az Alfák és Omegák világába.
Karakterei továbbra sem tudtak igazán közel kerülni a szívemhez, még Cass a főszereplő sem, mert a bizonytalansága és a túlzottan sok ismétlődő látomása, inkább bosszantóvá tette.
Tetszett, hogy a végére nem akart mindent megszépíteni, a történet méltó befejezést kapott.
Népszerű idézetek
Ez nem szerep. Pont olyan vagyok, amitől félsz. Olyan vagyok, amilyenné válnom kellett, amit meg kellett tennem… többek közt azért, hogy megvédjelek téged.
Nem lehet sokáig úgy elmenni a váltáskor a másik katona mellett, látni, ahogy kikapcsolja az övét, morog az időjárás miatt, hogy ne ismerd fel: ő is ugyanolyan ember, mint te, nem titokzatosabb vagy félelmetesebb. Az hogy a Tanács szigorúan elválasztotta egymástól az Alfákat és az Omegákat, kulcsszerepet játszott abban is, ahogy a feszültséget szították közöttük. És lehet, hogy egy közös használatú latrina közelebb hoz egymáshoz, mint bármilyen lelkesítő beszéd tudna.
83. oldal
– Bátorsággal nem nyernek háborúkat – jelentette ki.
– Talán tényleg nem – feleltem. – De abban biztos vagyok, hogy a félelemmel robbantják ki őket.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Amie Kaufman – Jay Kristoff: Aurora Rising – Aurora felemelkedése 91% ·
Összehasonlítás - Neal Shusterman: Viharszem 92% ·
Összehasonlítás - Alexandra Bracken: Sötét játszmák 86% ·
Összehasonlítás - Martin Kay: Eastern 86% ·
Összehasonlítás - Astrid Scholte: Tovatűnő mélység 83% ·
Összehasonlítás - Ilsa J. Bick: Hamvak 84% ·
Összehasonlítás - Veronica Rossi: Végtelen ég alatt 83% ·
Összehasonlítás - Thea Beckman: Pokoli éden 83% ·
Összehasonlítás - Philip Reeve: Setét Puszta 79% ·
Összehasonlítás - Rick Yancey: Az utolsó csillag 77% ·
Összehasonlítás