Ars ​Moriendi 1 csillagozás

A meghalás művészete
Frances M. M. Comper (szerk.): Ars Moriendi

A ​keresztény tradíció halottaskönyveként számon tartott Ars Moriendi a középkori vallásos irodalom egyik kiemelkedő alkotása. A Szentírás mellett valószínűleg az egyik legismertebb könyv volt, hiszen a haldoklót e könyv utasításai és imái alapján készítették fél a halálra. Szinte minden európai nyelven találhatók példányai. Magyarországon a XVIII. században jelent meg utoljára nyomtatásban. Jelen kiadás, mely az F. M. Comper által szerkesztett, 1907-ben kiadott összeállítás szövegeiből válogat, egy XV. századi Ars Moriendi kézirat fordítását tartalmazza, kiegészítve egy rövid traktátussal és néhány olyan korabeli szöveggel, szövegtöredékkel, melyek a témához kapcsolódnak. Függelékként közöljük a XX. század egyik kiemelkedő angol tradicionális írójának, Philip Sherrardnak tanulmányát, amely a halál és a meghalás keresztény megközelítését tárgyalja. Könyvünk illusztrációi a British Museum híres fanyomat sorozatából valók, amelyeket Kölnben adtak ki, 1450 körül. A művész valószínűleg… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arcticus Libri Religionis Arcticus

>!
Arcticus, 2004
104 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638631627 · Fordította: Virág László

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

bolondgomba I>!

Következésképpen az életet és a halált két összeegyeztethetetlen kategóriává polarizáltuk, és ahelyett, hogy felismernénk: minden pillanatban egy élő-meghaló létezés részesei vagyunk, amelyben az élet és a halál egyetlen valóság két arca, ezeket ellentétekként fogjuk fel, amelyek örök hadilábon állnak egymással, és voltaképpen úgy tekintünk a halálra, mint ami az élet végét jelenti. Olyan keveset akarunk hallani róla, amennyit csak lehet, mintha valami gyalázatos és megbotránkoztató dolog lenne, amit gyorsan és diszkréten palástolni vagy elleplezni kell. Így hát csaknem mindannyiunkat kórházba hurcolnak meghalni, higiénikusan, légkondícionált kórtermekben, elménket, érzékeinket pedig gyógyszerekkel és injekciókkal zsibbasztják és tompítják.

86. oldal - Utószó -

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál
Lunemorte P>!

A negyedik Kísértés az Önelégültség, avagy az embernek a saját magában lelt öröme; vagyis a spirituális gőg, amivel az ördög a leginkább vallásos, odaadó és tökéletes embereket kísérti meg és szedi rá. Mert amikor az ördög látja, hogy valakit nem képes a hitéből kimozdítani, és kétségbeesésbe sem tudja taszítani, sem pedig türelmetlenné tenni, akkor az önelégültség által rohanja meg, ilyesféle kísértéseket gerjesztvén annak szívében: Óh, milyen szilárd vagy a hitben! milyen erős a reményben! milyen komoly a türelemben! Óh, mennyi jócselekedeted volt! és egyéb ilyesféle gondolatokat. Ám ezen kísértések ellen mondta azt Isidorus: NON TE ARROGES, NON TE IACTES, NON TE INSOLENTER EXTOLLAS, VEL DE TE PRESUMAS, NIHIL BONI TIBI TRIBUAS. Ne kérkedj, ne is dicsekedj, ne is pöffeszkedj, és ne tulajdoníts semmi jót magadnak; mert az effajta önelégültségben oly nagy élvezetét lelheti valaki, hogy ezért örök kárhozatban kell részesülnie.

18. oldal - Második fejezet

Szelén>!

Akarata ellenére hal meg az, aki nem tanult meg meghalni. Tanulj meghalni, és megtanulsz élni, hiszen nem tud élni az, aki nem tanult meghalni; és nyomorultnak neveztetik az, aki nem tud élni és nem mer meghalni.

57. oldal

Szelén>!

És öt szolgát [Érzéket] is rendelt neked, hogy azok mestere légy, és urald azokat ítélőképességed szerint; ezek: a látásod, hallásod, beszéded, tapintásod és ízlelésed. Hogyan uraltad azokat, amelyek neked tartoztak engedelmességgel?

61. oldal

Lunemorte P>!

Így hát nem azért sírok, mert bánom, hogy a halál eljő, hanem a készületlen halál okozta bajt siratom; nem azért sírok, mert távoznom kell innen, hanem a leélt napok nyomorúsága miatt, amelyek haszontalanul múltak el, gyümölcs nélkül. ERRAVIMUS A VIA VERITATIS ET JUSTITIAE LUMEN NON LUXIT NOBIS, etc.: Ó, hogyan is éltem. Letértem az igazság útjáról, és az igazság fénye nem ragyogott rám, sem a tudás igazságát nem fogadta be lelkem. Ó, mi hasznom a büszkeségből vagy a felhalmozott javakból; mit segített ez rajtam? Mint árnyak múltak el, mint ahogy egyetlen nap tetteinek emléke tovatűnik. És most ezért beszélek keserűen lelkemhez, szavaim bánattal teliek, és szemeim megcsalattak.

Ó, miért nem tudtam ifjú koromban azt, ami végnapjaimban megesik velem, amikor erő és szépség övezett, és még sok év volt számomra eljövendő; hogy tudtam volna mindazt a bajt, ami ez órában rám szakad.

Nem figyelmeztem a drága időre, hanem készakarva elvesztegettem magam, nyomorult életet éltem, és napjaimat hívságok közepette töltöttem. Így hát ahogyan a hal horogra kerül, és a madár a hálóba, úgy ragadott el engem a kegyetlen halál, amely hirtelen szakadt rám; és életem elmúlt és elillant, és ezt nem tudja megmásítani senki. Egyetlen óra sem volt oly rövid, mint amelyben szellemi javakra tehettem volna szert, amelyek összemérhetetlenül becsesebbek minden földi dolognál. Ó, én nyomorult, miért töltöttem oly sok drága napot hiábavalóságokkal és fecsegéssel, és miért törődtem oly keveset magammal!

risto >!

A halálán lévő ember kísértéseiről

1.

A első a Hité; mivelhogy a hit mindenki lelki üdvének fundamentuma; […] Következésképpen az ördög minden erejével azon van, hogy a végét járó embert eltérítse hitétől; vagy ha erre nem képes, mindent megtesz, hogy kétséget ébresszen benne, vagy valamiféleképpen elterelje útjáról, vagy valamilyen babonával, tévhittel vagy eretnekséggel rászedje őt. […]

2.

A második Kísértés a Kétségbeesés; amely azon remény és bizakodás ellen van, hogy mindenkinek Istenhez kell tartoznia. Mert amikor egy haldokló súlyos gyötrelemben és szomorúságban van, bánattal és tesi bajával eltelve, akkor az ördög a legbuzgóbb, hogy bánatot bánatra halmozzon, ahogyan csak tőle telik, bűneit szegezvény vele szembe, hogy kétségbe ejtse. […] …nincs akkora bűn, amit orvosolni ne lehetne, egyedül a kétségbeesés. […]

3.

A harmadik Kísértés a Türelmetlenség; […]. Hiszen azok, akik betegek, és halálos ágyukban elmondhatatlan fájdalomtól, szomorúságtól és megpróbáltatástól szenvednek; és különösen azok akik nem természetes módon és megöregedve halnak meg […], hanem gyakran váratlan betegségtől sújtva; láztól, daganattól és egyéb efféle gyalázatos és fajdalmas és hosszantartó betegségtől. Amit sokan, különösen azok, akiket készületlenül ér a halál és haláluk akaratuk ellenére következik be, és híján vannak a valódi könyörületességnek, olyan türelmetlenül és vonakodva viselnek, hogy olykor őrjöngnek és félkegyelművé válnak a bánattól és a türelmetlenségtől […].
Éppen ezért az, aki éberen kíván meghalni, szükséges, hogy ne viseltessék haraggal semmiféle betegség miatt, amelybe halálát megelőzően esik, és halála okán sem – legyen az bármennyire fájdalmas vagy kínokkal teli, hosszadalmas vagy rövid haldoklás; […]. Mindent, amit elszenvedünk, igazságosan szenvedünk el, és éppen ezért igen igazságtalanok vagyunk, ha olyasvalamiért zúgolódunk, amit igazságosan szenvedünk el. […]

4.

A negyedik Kísértés az Önelégültség, avagy az embernek a saját magában lelt öröme; vagyis a spirituális gőg, amivel az ördög a leginkább vallásos, odaadó és tökéletes embereket kísérti meg és szedi rá. Mert amikor az ördög látja, hogy valakit nem képes a hitéből kimozdítani, és kétségbeesésbe sem tudja taszítani, sem pedig türelmetlenné tenni, akkor az önelégültség által rohanja meg, ilyesféle kísértéseket gerjesztvén annak szívében: Óh, milyen szilárd vagy a hitben! milyen erős a reményben! milyen komoly a türelemben! Óh, mennyi jócselekedeted volt! és egyéb ilyesféle gondolatokat. Ám ezen kísértések ellen mondta azt Isidorus: […] Ne kérkedj, ne is dicsekedj, ne is pöffeszkedj, és ne tulajdoníts semmi jót magadnak; mert az effajta önelégültségben oly nagy élvezetét lelheti valaki, hogy ezért örök kárhozatban kell részesülnie. […]

5.

Az ötödik [Kísértés], amely a legtöbb hívságos és világi embert kísérti és gyötri, a múló dolgokkal való túlságos törődés és külsőleges foglalatosság; feleségükkel, gyermekeikkel, világi barátaikkal és javaikkal, és más dolgokkal, amiket azelőtt módfelett szerettek. Mert annak, aki éberen és megfelelő módon akar meghalni, minden múló és külső dolgot teljesen és tökéletesen száműznie kell elméjéből, és magát teljesen Istennek kell szentelnie. […]

13-19. oldal

Lunemorte P>!

Az ötödik [Kísértés], amely a legtöbb hívságos és világi embert kísérti és gyötri, a múló dolgokkal való túlságos törődés és külsőleges foglalatosság; feleségükkel, gyermekeikkel, világi barátaikkal és javaikkal, és más dolgokkal, amiket azelőtt módfelett szerettek.

18. oldal - Második fejezet

Cicu>!

Először is el kell fogadnunk, hogy létezik egy olyan valóság, amelynek a nyugati szóhasználatban „lélek” a neve, és hogy e lélek vagy természeténél fogva halhatatlan, vagy pedig legalább lényegi lehetőségként halhatatlansággal bír. Úgymond nincs kitéve annak a halandóságnak, amelynek fizikai, anyagi testünk alá van vetve. Majd fel kell ismernünk, hogy kétféle halál és meghalás van: van egy fizikai halál, és van egy másik, amelyet metafizikai meghalásnak vagy halálnak nevezhetünk, amelyhez képest fizikai halálunk voltaképpen mellékes.

Cicu>!

Nem veszítettek el semmit, csak durva anyagi testüket – és eleinte talán nem is tudják, hogy elveszítették azt. Ám elveszítvén érzékszerveik durva aspektusait, azt a képességet is elveszítik, amelynek révén közvetlenül kommunikálni tudnak az evilágban maradókkal.

Cicu>!

Látható, hogy a haláltusa, az e világból való távozás nyomorúsága a meghalás nem ismerése miatt – nem csupán a laikusok részéről, hanem az egyházi és istenfélő emberek részéről is – milyen rendkívülien nehéz…


Hasonló könyvek címkék alapján

Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk
Csengődy Lajos: A lélek halhatatlansága
Tibeti halottaskönyv
Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Karen Kingsbury – Gary Smalley: Emlékezés
Eckhart mester: Az értelem fénye
Bánki Éva: Fordított idő
Paul Müller: Szenvedéssel formál a Mester
Robert Merle: Francia história
Tatjána Goricseva: Istenről beszélni veszélyes