The ​Secret Garden 90% 124 csillagozás

Ismét kipipálhatok egy olyan kötetet a bakancslistámon, aminek a történetét ezer éve ismerem, láttam mindenféle adaptációt, filmet, rajzfilmet, színdarabot, de a konkrét regény eddig valami oknál fogva elkerült. (ezt pont azzal a ténnyel magyarázom, hogy kölyökként túl sokszor jött szembe a sztori, így nem éreztem rá késztetést)
Legjobb időzítés volt, mert tartalmilag semmire sem emlékeztem, a gyerekek és a gyomlálás… oszt slussz.
Ha elkezdeném merev gerinccel elemezni Colin gyermekkorát és a balgaságot, amit elműveltek vele, talán nem is tudnám megszeretni a történetet, mert feldühítene és kész, viszont ha csak egy kupac árva gyerek szemszögéből nézem, akiknek varázslat költözött a szívükbe a titkos kert falain belül, akkor egyből megolvadok és kicsit szipogok.
Időközben Szende lányomnak is felolvastam a sztorit, csak neki magyarul, élvezettel konstatáltam, hogy Colin apjának és kezelőinek felelőtlensége nem kerülte el a 7 évesem figyelmét sem.

Amióta láttam a filmet (a régebbit), sokkal nagyobb lelkesedéssel vártam ennek a könyvnek az elolvasását, és mivel Booktube Könyvklub havi könyv lett, végre volt ürügyem megvenni saját példányban a kiadást, amit gyűjtök (Puffin Children's Classics).
Lehet jobban jártam volna, ha magyarul olvasom, mert az akcentus a könyvben megölt. :D A párbeszédeknél volt, hogy elég keveset értettem, de sebaj. Ettől függetlenül egy végtelenül bájos történet, amiben nagyon szép karakter- és jellemfejlődések történnek. <3

Annak ellenére, hogy az elején tobzódnak benne a meglehetősen lekezelően emlegetett bennszülöttek, és a két gyerek, Mary és Colin története több, mint rettenetes, ez egy nagyon bájos könyv. Néha kicsit didaktikusra sikeredett, de még a tűrhető határán belül van. Nem tudom, milyen lehet a magyar fordítás, én eredetiben olvastam, úgy elviselhető.
Izgalmas nagyon, hiszen melyik gyereket ne bűvölne el egy hatalmas udvarház (noha inkább kastély az, a méreteiből kiindulva) titokzatos szobákkal, egy beláthatatlan hangás puszta, tele állatokkal és azok szakavatott bűvölőjével, a titokzatos Dickonnal, no meg a titkos kert? Ha ez nem elég, akkor van szabadság, egyfelől sajnos túl sok is, hiszen ez a regényben kvázi az elhanyagolás jelképe, vannak állatok, akikkel lehet beszélgetni, de hálistennek nem túlzottan antropomorfizáltak, és vannak barátok, újak, izgalmasak. Van benne megismerés, önismeret és rengeteg fejlődés meg összefogás. Kedves momentuma a legtöbb gyerek életének, amikor titkos dolgokat művelhet a felnőttek tudta nélkül s bölcsebb, okosabb lehet náluk. Itt is ez történik. Éppen ezért hasznos könyv is, hiszen a gyerek olvasva rájöhet, hogy hol és milyen súlyos mulasztások történtek a könyvbéli életekben.
A kedvencem a kert. Olyan szépen, szeretettel és érdekfeszítően ír róla, hogy talán még azok a gyerekek is megszeretik (ebben a titokzatosság is segít), akiket soha életében nem érdekelt fű, fa, virág, természet. Talán éppen ezért a legjobb tavasszal olvasni, amikor még saját kert hiányában is lehet felfedezéseket tenni a gyors változások világában, akár egy parkban, erdőben is. Így talán még maradandóbb élmény marad, hiszen a könyvbéli felfedezéseket azonnal gyakorlatba is lehet ültetni s ha más nem adódik, kijárni a környékbeli fához, figyelni, ahogy a rügyek kipattannak, hiszen az annyira izgalmas és gyönyörű!
Matuzsálemi kora ellenére is időtálló olvasmány, szeretettel ajánlom.

Szégyen és gyalázat, hogy nekem ez kimaradt a gyerekkoromból! Csak azért bocsátom meg az univerzumnak ezt a gaztettet, mert így legalább nyomós okom volt arra, hogy megvegyem ezt a kis gyönyörűséget. Igen, azért vettem meg, mert annyira szép… tudom, tudom, ne ítélj borítóról.
De ez életem egyik legszebb könyve. Annyira bűbájos az aranyszélű lapokkal, a halványkék szalaggal, a szép borító alatt megbújó még szebb vászonkötéssel hogy oda vagyok meg vissza. Ráadásul olyan kicsi, mint egy notesz, szóval praktikus is. Vagyis hát az lett volna, ha nem itthon olvasom, hanem menet közben, de ez részletkérdés. Attól tartok, ha legközelebb meglátok egy ilyen kiadású könyvet, megint nem tudok majd ellenállni a kísértésnek. Ez itt a reklám helye. Szóval csodás lett volna ifjúságom virágában olvasni, lehetőleg májusban vagy nyáron amikor még nem voltam napallergiás az udvaron szoktam henteregni egy pléden egy könyvvel, egy macskával és a hideg málnaszörpimmel, mezítláb, és körülöttem illatoztak nem túl titkos kertünk színpompás virágai. (Bennfentes infó: mindig szerettem volna egy titkos kertet az ablakom alá.) Ó, szép idők. *nosztalgikus hangulatban elmorzsol egy meghatott könnycseppet*
De tulajdonképpen jó volt ez így, mert majdnem-huszonkét évesen, angolul és márciusban, a szobában olvasva is ugyanúgy tetszett. Sőt, most már a mélységeit is tudom értékelni.
Nagyon szeretem a titkos kertes történeteket, nekem kifejezetten tetszett a sok leírás a virágokról, a lápról, meg a kertet belengő Varázslatról. Szinte éreztem is a finom illatokat és hallottam a cuki kis vörösbegy csiripelését. Leírásból ötöst kap az írónéni. ;) Oké, minden másból is Tetszik, hogy annak ellenére, hogy gyerekkönyv, egyáltalán nem elnagyoltak a karakterek, Mary és Colin változása is hiteles és fokozatos. Bevallom, hogy kezdetben mindketten nagyon idegesítettek, de meg lehet érteni, hogy mitől lettek ilyenek. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jót tett nekik a kalandozás a kertben. Meg persze Dickon, akit velük együtt én is egyből megszerettem, mert hát ki ne szeretne egy olyan fiút, aki megvuduzza elbűvöli az állatokat? Én is szeretnék egy kis rókát. *visszafogott ovishiszti*
Valamiért az igazi kedvencem mégis Ben Weatherstaff volt. Bírom az ilyen morgós tatákat. (Ez csak a könyvekre vonatkozik.) De Dickon anyját és Mr. Cravent is megszerettem, még ha nem is szerepeltek olyan sokat.
A yorkshire-i akcentus elsőre kicsit durva volt, de egész gyorsan belejöttem, és a végére már nem kellett azon agyalnom, hogy mi a búbánatot mondanak ezek a népek. :P
Eredetileg 4,5 csillagot akartam adni neki, de olyan szívmelengető érzés töltött el, amikor befejeztem, hogy megérdemli az 5-öt. Annyi sok szép és pozitív gondolat van benne mindenféle erőltetett bölcselkedés nélkül, hogy tényleg minden korosztálynak érdemes elolvasni.
*Belle elvonul és újfent átértékeli az életét*

A titkos kert régi nagy kedvencem – akárcsak anyukámnak – és ez volt az első alkalom, hogy eredeti nyelven, angolul olvastam végig.
Varázslatos és magával ragadó történet szeretetről, újrakezdésről, a körülöttünk és bennünk lévő mindennapi csodákról. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akármilyen nyelven!
Az eredeti angol szöveg gördülékeny volt és gyönyörű, a karakterek és a párbeszédeik pedig zseniálisan megírtak. Ráadásul még a yorkshire-i akcentust is megismerhettem egy kicsit!

Szeretnék még szót ejteni a kiadásról is: A MACMILLAN COLLECTORS LIBRARY minden egyes könyve igazi gyöngyszem a halványkék, dombornyomott vászonkötésben, kék jelzőszalaggal, aranyozott lapélekkel és festménnyel díszített védőborítóval. Bocsánat, hogy ennyit áradozok róla, de a kiadó könyvei (ezen kívül az Emma és az Anne of Green Gables van még meg nekem) tényleg elragadóak, és odavagyok értük.:)

Most nem varázsolt el olyan nagyon, mint gyerekként. Azt hiszem, felnőtt énemet zavarta spoiler a napok folyása a Misselthwaite udvarházban. De imádtam Dickont és az állatait, különösen az olyan mókás mókusokat, mint Nut és Shell. :) Az írónő nevelő célzatú kiszólásai felnőttként már inkább zavartak, de azt hiszem, gyerekeknek ez kevésbé feltűnő. Kicsit gyorsnak éreztem a változást Colinban, de üsse kő, cserébe a kert csodálatos. Emlékszem, gyerekként én is szerettem volna egy világtól elzárt hasonló zugot magamnak.

Külön élmény volt eredeti nyelven olvasni, a yorkshire-i dialektusba is egész hamar belerázódtam, és jókat kuncogtam Mary és Colin próbálkozásain.

Engem teljes mértékben elvarázsolt ez a történet – magam előtt láttam a tájat, o, lovely moor~ a szereplőket és az előbb apró, majd egyre nagyobb változásaikat. Azt hiszem, pont ez a lassú változás kötött le. Ahogy kinyílik a világ. De tényleg.

Romantikus természetbe vágyás pepitában, gyerekekkel, jó érzés olvasni, melegséggel tölt el. (Kell a mese az embernek, hát nem?) Aztán persze felbukkan a lélektan is, amikor a mese mellett az ember elemez, elgondolkozik a miérteken, hogyan lehetségeseken, nagyon szeretem az ilyet.

Ui. És a Yorkshire akcentus olyan jó! Pont azt nem értettem, amire a főszereplő kislány is visszakérdezett. Aztán a végére már én is pont úgy belejöttem, mint ő. El kell olvasnom egy angol nyelvjárásos könyvet, már muszáj lesz!

Első könyvem volt, amit angol nyelven olvastam, és nagyon tetszett, bár már olvastam magyarul. Azonban angolul, eredeti nyelven egy teljesen más élményt nyújt. Bátran ajánlom!

A kedvenc részem a végénél van, az utolsó és a majdnem utolsó fejezetben.
Nagyon szép történet, tele bájjal, sőt, bűbájjal, virágokkal, tavasszal, Yorkshire-rel, és a vörösbeggyel. Ha már Yorkshire említésre kerül, no hát az az akcentus kezdetben igen csak nehezítette a szöveg befogadását, a mai napig sem vagyok tisztában pár dologgal, ami Dickon vagy Martha szájából elhangzott, mit is jelent.
Hogy is mondjam, ez olyan tökéletes történet, mert benne van a jellemváltozás, a csodák keresése, meg az, amit szerintem nem csak én játszottam kis koromban – elrejtett helyek keresése –, és az öröm, amikor a magad vetette magból virág nyílik. Ó, nagyon szeretem! Nagyon és nagyon és nagyon és örökké nagyon.
Colin a kedves-kedvenc szereplőm, csak akkor nem volt az, amikor gyerekrádzsaként rendelkezett mindenki más felett. Mary csak azután, hogy megkereste, honnan jött a sírás.

Kiültem a parkba madárdalt hallgatni, és ott olvastam, része akartam lenni a történetnek.

Eddig csak a filmet ismertem, azt is évek óta nem láttam és már el is felejtettem, mennyire szeretem ezt a történetet.