Ritkán olvasok novellákat, pedig szeretem őket a maguk tömörségével, csattanóival, tanulságaival. Forró Bence novelláskötete is hozza a fent írtakat, ezen felül a hangvétele nagyon mai, modern és aktuális.
Aktualitása nemcsak a témáknak köszönhető, hanem annak is, hogy a novellák rövidek, gyorsan olvashatóak, a rohanós mindennapok sem szolgálhatnak mentségül, hogy kihagyjuk a kötet olvasását.
A szerző szereplői köztünk járnak: örökösök, diákok, prostituáltak, suszterek, volt szerelmesek és családok, akik belefáradtak a mindennapokba. A történetek nem az elvárt és jól megszokott happy enddel végződnek, a tanulságot nem rágja a szánkba a szerző, hanem feldobja a témát és ránk, az olvasókra bízza, hogy mi melyik variációt látjuk bele: a boldogságot vagy a boldogtalanságot. Kell-e egyáltalán minden történet végére a pont, szükséges-e, hogy a boldogság egy steril, klisés formában jelenjen meg?
Ahogy fentebb írtam, a jellemek és a szituációk nagyon maiak, mégis körbelengeni egyfajta vágyakozás a novellákat; sóvárgás a régi értékek, az igaz iránt. Pontosan emiatt fogott meg mind a Kaptafa, mind Az alsó szólam című novella, amelyekben a szeretet a legfőbb motívum.
A kötet egyben korrajz és görbe tükör, iránytű és mankó.
