Két ​tanulmány a cigány gyermekekről 0 csillagozás

Tábor sablon nélkül – Az együttélés rejtett szabályai
Forray R. Katalin – Hegedüs T. András: Két tanulmány a cigány gyermekekről

Két ​tanulmány egy kötetben. 1985-ben, Az együttélés rejtett szabályaiban bemutattuk egyetlen, aránylag zárt, budapesti cigány közösség életén keresztül, hogy vannak olyan csoportok is, amelyeket társult helyi alakzatként kell megérteni, nem elegendő sem a hátrányos helyzet, sem a marginalitás magyarázó elve. 1990-ben jutottunk el ahhoz az elmélethez, hogy többféle cigány kultúra és újjászülető cigány etnikum található Magyarországon. Sok a probléma, sok a konfliktus, kevés az eredmény, mert kevesen és keveset teszünk. Ezért kísérleteztünk azzal, hogy az elméletet a gyakorlatban is ellenőrizzük: 1990 nyarán három héten keresztül csináltunk továbbtanulási ambíciókat ébresztő tábort. A tábor több résztvevőt eljuttatott a középfokú képzésbe. Ez sok is, kevés is. De álmunk egy sokszínű, multikulturális országról csak akkor valósulhat meg, ha a cigány etnikum eljut oda, hogy saját értelmiséggel rendelkezzen, hogy szilárd identitása legyen. Fontosnak tartjuk, hogy a kísérlet gyakorlattá… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Közoktatási kutatások Akadémiai

>!
Akadémiai, Budapest, 1991
164 oldal · ISBN: 9630560925

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Zsolnai Anikó: A szociális fejlődés segítése
Szabolcs Éva (szerk.): Milyen a gyerekcigány?
A. S. Neill: Summerhill
Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
Máté Gábor: Szétszórt elmék
Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk az agresszióval?
Katy Faust – Stacy Manning: Szemünk fényei
Stuart W. Twemlow – Frank C. Sacco: Miért nem működnek az iskolai bántalmazás-ellenes programok
Hermann Alice: A gyermekben érlelődik a jövő