A ​jó katona 36 csillagozás

Ford Madox Ford: A jó katona Ford Madox Ford: A jó katona Ford Madox Ford: A jó katona

Nem hiába adta e művének a szerző eredetileg „A világ legszomorúbb története” címet. Voltaképpen a szenvedély regényét írta meg, s hőse a módfelett derék ember, önmaga és mások pusztulását okozza lelki alkatával, azzal, hogy bár bővelkedik férfiúi erényekben, éppen a legfőbb, az álhatatosság, nem adatott meg neki. A narrátor a megcsalt férj, s elbeszélése mesterien vetíti elénk az ember emlékezetének működését: amint az események sorrendjét felborítva előre ugrik s vissza-visszatér az időben, nyomatékosan hitelesít, leköti az olvasót, s azt az érzést kelti benne, mintha maga idézné fel mindezt, mert valóban így működik az ember emlékezete.

Eredeti megjelenés éve: 1915

>!
Európa, Budapest, 2011
282 oldal · ISBN: 9789630791274 · Fordította: Szíjgyártó László
>!
Európa, Budapest, 1966
268 oldal · Fordította: Szíjgyártó László

Kedvencelte 4

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Ford Madox Ford: A jó katona

Érdekes stílusú, lassú, nem túl „mozgalmas”, rejtélyes regény. Helyenként voltak szatirikus megjegyzései, ami a történet jó részét kicsit idézőjelbe teszi.
A kezdés a világ legszomorúbb történetével meg a címadás a jó katonával az is ilyen idézőjeles, kicsit kikacsintós, kicsit átverős volt számomra. Olvasás közben néha megfordult a fejemben, hogy na, ez az író/főszereplő se tudja jó dolgában, mi is az igazi szomorúság. De tulajdonképpen nem tragédiának, csak szomorúságnak nevezi.
Egyébként meg miért ne lehetne pont ez a világ legszomorúbb története. Azoknak a szereplőknek, akik a kor, vallás, neveltetés, szokások, elvárások, képmutatások rabságában elszúrták a saját egyetlen életüket, bizony, ez a legszomorúbb. Nincs új esély. Game over.

egycsaba>!
Ford Madox Ford: A jó katona

Finom, (jól unalmas) lélektani kamaradráma a múlt század elejéről. Szereplői olyan angol, amerikai milliomosok, férfiak és nők (nagyjából: párok), akik az év egyik felét nyaralóhelyeken, a másikat hegyvidéki szanatóriumokban töltik. Ki kibe milyen módon szerelmes, ki kire vágyik, hogyan megy ebben tönkre, de olyan szövevényesen, ahogy csak Freud és a világháborúk előtt a csövön kifért. Mindezek ellenére nem válik gyűlöletessé a személyük, ez egy rendes emberekről szóló hiteles hanyatlástörténet, többek között az elfojtott szenvedélyek hatalmáról, és arról, hogy a pokolba vezető út néha nem csak jó szándékkal, de katolikus erkölcsökkel, passzív jóindulattal, elvekhez való konok hűséggel is ki van kövezve. Emellett szerintem ez egy látens homoszexualitás-regény is, már ha van ilyen kategória…

Belle_Maundrell >!
Ford Madox Ford: A jó katona

Nem mondanám, hogy ez a legszomorúbb történet, amit valaha olvastam, de tény, hogy nagyon sivár és lehangoló. Na, kellett ez nekem a vakáció végére Nem történik sok minden, sőt, kimondottan eseménytelen, csak a két házaspár borzasztó kapcsolatáról szól. Őszintén szólva szívesen felképeltem volna Edwardot, mert szerintem borzalmas ember volt, és idegesített, hogy ő a „jó katona” és szenvedő félként van beállítva. Leonora viselkedése egy gigantikus kérdőjel, Dowell pedig úgy van jelen, hogy nincs is, azt hittem róla még kiderül valami a végén, amitől úgymond feléled a karaktere, vagy csak közelebb kerül az olvasóhoz. (Etől egy kicsit a Manderley-ház asszonyának főszereplőjére emlékeztetett.) Úgyhogy ez lényegében 4 rossz ember szenvedése.
A stílusa viszont tényleg szép, és tetszett a felépítése, hogy lényegtelen dolgokról beszélt oldalakon keresztül, aztán egyszer csak beszúrt egy fontos vagy döbbenetes információt. Meg az egész olyan nosztalgikus. És ez nem számít bele a csillagozásba, de annyira szeretem a borítót, olyan bűbájosan huszaik század elejin néz ki, hogy művelődő kisasszonynak éreztem magam, ahányszor kézbe vettem. :)

2 hozzászólás
Padme>!
Ford Madox Ford: A jó katona

A házasság intézménye (nem pedig eszméje) néhány vélt kivételtől eltekintve gazdasági érdekközösségként egyre inkább a kispolgári lét komédiájává vált. Nem más, mint a biztonságos unalom és megnyugtató eseménytelenség banalitását fásultan, mégis elegánsan magában rejtő Fabergé-tojás, amit ki lehet tenni közszemlére, el lehet mondani róla, hogy mennyire ritka és értékes darab, mennyi befektetett munkát előfeltételez – csak egyetlen dologra kell odafigyelni: hogy össze ne törjön. Vagy ha mégis, hát ne lássa senki. A házasság mindannak részeként, ami „emberi, nagyon is emberi”, remekül példázza, hogy a tragikumon való felülemelkedés (vagy legalábbis az azzal való megküzdés) egyetlen adekvát módja a jól játszott komédia.
Míg Goethe – alkatának megfelelően – egyfajta természettudományos kísérletként szabadítja egymásra a párokat és egyéneket (Vonzások és választások), melynek során végig fennmarad egy mindent átitató misztikum (ez akkoriban még a kutatás kezdőpontjának és nem ellenfelének számított), Ford legfeljebb az események sorrendjét illetően rejtélyes egy kicsit, máskülönben mindent elmond, ami a történethez tartozik. Épp a hiány hiánya miatt érzek magamban tagadást, hogy a létező „legszomorúbbnak” fogadjam el az olvasottakat, hiszen a szomorúság végső soron mindig valami kimondatlanban és kimondhatatlanban rejlik, a szomorúság egy nem irodalmi, de még talán nem is igazán lélektani, hanem sokkal inkább metafizikai értelemben vett je ne sais quoi, amelynek világa – különösen, ha férfiről és nőről van szó – kizár mindent, ami intelligibilis.
Az egyetlen „rejtett” gondolat, amely a sorok felett vonulva kezdettől végigkísért (persze az utolsó oldalak valamelyikén Ford még ezt is „elvette” tőlem), az a felismerés volt, hogy az elbeszélő folytonos tükörképként, egy naivabb és tökéletlenebb, de egyszersmind együttérző Doppelgängerként vetíti elénk Edward Asburnham sorsát, amely akár az övé is lehetne, ha nem volna még a többi felvonultatott álarcnál is hitványabb. Ne beszéljünk persze fejlődésregényről, de azért mégsem tekinthetünk el attól, hogy mit kezd az elbeszélő a fokozatosan megszerzett tudással, mely egész addigi világát rendíti meg. Semmit. Pontosabban: ugyanazt a szerepet játssza tovább, az örökös ápolóét – de sosem a férjét.

fezer>!
Ford Madox Ford: A jó katona

Nagyon érdekes regény. És nem a történet teszi azzá, hanem a narrátorunk, akinek a szűrőjén keresztül látjuk a történéseket: csapong, ami által nagyon érdekes az időkezelése a könyvnek, lényeges eseményeket félszavakban dob oda, míg saját meglátásait hosszan taglalja, ezek pedig rendszerint az előző meglátásaival ellentétes – de mindenképpen elég érdekes – viszonyban vannak. Ezentúl tökéletesen passzív és mindenféle megérzésre, vagy akár normális emberi kapcsolatra teljesen alkalmatlannak ismerjük meg. Elmosódik és kifolyik kezeink közül a személye, így engem egész könyvben az ő karaktere izgatott legjobban, bíztam benne, hogy lesz ezzel kapcsolatban valami fordulat, ami miatt még jobban át kell értékelni az olvasottakat, de ez nem történt meg, így van egy kisebb hiányérzetem.
Amúgy nagyon szép stílusban megírt könyv, olyan lelassulós, elmélyedős, leginkább Ishigurora emlékeztetett.

9 hozzászólás
patakizs>!
Ford Madox Ford: A jó katona

Először is, leszögezném, hogy nem érdekelnek különösebben a borítók. Ezé a könyvé mégis megfogott. Olyan jó ránézni, végigsimítani rajta. A könyv mérete is pont ideális.
Térjünk rá magára a történetre. Egy narrátor szemszögéből bontakozik ki előttünk egy szomorú történet. Sok igazságot megtudhatunk emberi kapcsolatokról, a házasságról, helyenként emlékeztet a Napok romjaira (úriemberek). Figyelmeztet arra az általános érvényű igazságra, hogy sosem tudhatjuk, másoknál mi zajlik a 4 fal között (kedvenceim a közösségi oldalakon pózoló „tökéletes” párok és családok). Furák vagyunk mi emberek, jól behülyítettek minket ezzel a szerelem nevű jelenséggel…

Hörcsibald>!
Ford Madox Ford: A jó katona

Sajnos a Jó katona nem valami jó könyv. A történet ellenére nem keltett bennem semmilyen érzelmet, szomorúságot sem. Valahogy olyan sótlan az egész. Annyiban tetszett, hogy szeretek a századfordulós úri népekről olvasni, és hát ez arról szólt. Lehet, hogy csak a fordítás miatt, de nekem egy kicsit Vonnegutos volt a stílusa, ami számomra meglepő egy ilyen század eleji írótól. A flegma, érzéketlen elbeszélés módra gondolok. Szóval el lehet olvasni, de nem ajánlom jó szívvel, hisz annyi jobb könyv van a világon.

LuPuS_007>!
Ford Madox Ford: A jó katona

Ez a legszomorúbb történet, amit életemben hallottam.Ez így kezdésnek elegendő is, mivel megadja az alaphangulatot
A történetben a szereplők csaponganak, de egy biztos. Legyen bárkiről szó éppen a történetben az mindenképpen megjegyzi, hogy nála szerencsétlenebb, szomorúbb és remény nélküli élete senki másnak nincsen.

Az élet, s maga a történet lassan vánszorog velük és egyre jobban mosolygunk rajtuk.A kezdeti gyászos kezdés a végére nekem már megmosolyogtatóvá válik a végére.S igen a végén tényleg felfelé görbül majd az olvasó szája….

GaborLajos>!
Ford Madox Ford: A jó katona

Elsősorban a cselekmény szálainak váltogatása a zseniális, illetve az a stílus, ahogyan ezt megteszi. Maga a cselekmény másodlagos :)


Népszerű idézetek

Belle_Maundrell >!

Elképesztően furcsa ez a világ. Miért nem kaphatja meg senki azt, amire vágyik?

261. oldal

theodora>!

Tudom, hogy nagyon kuszán és összevissza mesélem ezt a történetet, s a kívülállónak nehéz lehet eligazodnia benne, hiszen valóságos labirintus. Nem tehetek róla. Ragaszkodtam ahhoz az elképzelésemhez, hogy egy falusi kastélyban ülök valakivel, aki szótlanul hallgatja a mesét, ahogy magától árad, s közben kintről behallatszik a szél zúgása és a távoli tenger mormolása. És ha az ember mesét mond – hosszú, szomorú mesét – , bizony megesik, hogy néha visszakanyarodik, néha meg előreszalad a történetben. Lényeges részletek jutnak az eszébe, amelyekről előzőleg megfeledkezett, és éppen azért igyekszik minél részletesebben elmagyarázni őket, mert rájött: azzal, hogy a megfelelő helyen elfeledkezett róluk és kihagyta őket, esetleg téves képzeteket keltett hallgatójában.

205. oldal (2011)

blackett>!

Jó megfigyelő volt.
Én, sajnos, nem vagyok az, így aztán számomra a világ tele van olyan helyekkel, ahova szeretnék visszatérni; vakítóan fehér, napfényben fürdő városokkal; a kék égboltra rajzolódó mandulafenyőkkel, faragott meg festett szarvasokkal és bíborszínű virágokkal díszített háztetőkkel, és lépcsőzetes oromfalakkal, amelyek csúcsán egy szent szobrocskája áll; szürke meg rózsaszínű palazzókkal, fallal körülvett városokkal, Livomo és Nápoly közt, egy-két mérföldnyire a Földközi-tenger partjától. Mindegyiket csak egyszer láttuk; így aztán számomra az egész világ olyan, mint valami színes foltokkal telepingált, óriási vászon.

19. oldal

theodora>!

Ez a legszomorúbb történet, amit életemben hallottam.

(első mondat)

theodora>!

Mert ugyan ki tudja megmondani valakiről, hogy miféle ember? Ugyan ki tud bármit is egy másik szívről – vagy akár a sajátjáról is? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ember nem alkothat hozzávetőleges képet valakinek a várható viselkedéséről. De senkiről se tudhatjuk biztosan, hogy valamennyi lehetséges esetben hogyan fog viselkedni – és amíg ezt nem tudjuk, nem ismerhetjük igazán senkinek a „jellemét”.

173. oldal (2011)

Belle_Maundrell >!

De hát hozzá kell tennem, hogy szegény Edward sokat olvasott; hosszú órákra bele tudott veszni bizonyosfajta regényekbe, olyan regényekbe, amelyekben gépírónők márkikhoz, nevelőnők grófokhoz mennek feleségül. Kedvenc könyveiben az igaz szerelem útja rendszerint olyan sima volt, mint a vajas-mézes kenyér.

33. oldal

Belle_Maundrell >!

Van-e hát a földön Éden, ahol a suttogó olajfák közt azzal élhet az ember, akit szeret, az lehet az övé, amiben öröme telik, és nyugton pihenhet az árnyék hűvösében? Vagy minden ember élete olyan, mint a magunkfajta úriembereké – mint az Ashburnhamek, Dowellek, Ruffordok élete: nyugtalan, zűrzavaros, gyötrelmes és sivár, s egyes szakaszait borzalmak, őrültségek, halálesetek, iszonyú szenvedések határolják el egymástól? Tudja az ördög.

261. oldal

theodora>!

Azt hiszem minden házastársi kapcsolatban szerepel egy állandó tényező: a vágy, hogy jellemünk vagy életünk valamilyen gyönge pontját eltitkoljuk az előtt, akivel együtt élünk. Mert tűrhetetlen állandóan együtt élni olyan valakivel, aki észreveszi az ember apró gyöngeségeit. Ez csakugyan maga a pokol – ezért végződik olyan sok házasság boldogtalanul.

133. oldal (2011)

mandika>!

Lehetséges volna, hogy nincs valamiféle mennyország, ahol a régi szép táncok és a régi szép barátságok tovább élnek? Lehetséges volna, hogy nincs valamiféle Nirvána, ahol halkan pengenek a hangszerek, amelyek rég elporladtak ugyan, törékeny reszketeg lelkük azonban mégiscsak halhatatlan volt?

11. oldal

Avilda>!

Márpedig ha egy ilyen elemi kérdés körül, amilyen a nemi erkölcs, ennyire ködös minden, mi mutathatna utat a rengeteg egyéb emberi kapcsolat, viszonylat és cselekedet szövevényes labirintusában?

17. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Sebastian Faulks: Madárdal
David Leavitt: Az indiai hivatalnok
Frans Eemil Sillanpää: Silja
Magyar Imre: Az évszázad gyermeke
James Meek: A szeretet hírmondói
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
James Joyce: Ifjúkori önarckép
Heimito Von Doderer: A slunji vízesés
Mihail Solohov: Csendes Don
Kate Morton: Felszáll a köd