Értékelések 1

>!
manami
Fonda Lee: Cross Fire

Ez nem lehet a vége. Ugye lesz folytatás? Mármint… nem értitek, ennek folytatódnia kell. Szükségem van rá!

Öt csillagot adok, de csak azért, mert százat nem tudok. Ezerszer, de ezerszer jobban sikerült, mint az első rész (bár az se volt rossz, egy kicsit sem), alig tudtam letenni spoiler! Úgy tűnik Hilo mellett Donovan is a kedvenc karakterek közé kerül (nem mintha Hilot bárki kiüthetné a nyeregből, azért ahhoz kicsit több kell). Imádtam mindent amit tett, amit érzett… Az első rész „gyorsasága” miatt Anyával való kapcsolata persze az elején még szemöldökhúzogatós lehetett, de ezt az érzést hamar elengedtem (vegyük úgy, hogy az első rész volt a bevezetés ehhez). Imádtam benne mindent. Ahogy egyre rétegzettebb lett a törtenet, ahogy bonyolódott a cselekmény… Szó szerint, mindent.

Ez már egy 100%-ban Fonda Lee kötet, hölgyeim és uraim. (De jól tettem, hogy nem adtam fel az első résznél!) Nincsenek kifejezetten jó karakterek, és nincsenek szimplán rosszak – még ha úgy is tűnik. A cselekmény bonyolult, mindenkinek igaza van, és mindenki téved…

Azt azért tudni kell, a Jade City-vel szemben ez a sorozata kifejezetten ifjúságiként van reklámozva (bár, néhol ezt azért kétlem, szerintem inkább a felnőtt és az ifjúsági határán áll), így nem olyan durván komplex, és igen, igazodik a fiatalabb olvasók igényeihez is – de ezt nyilván hibának nem lehet felróni (érdekes volna, ha egy romantikus könyv értékelésekor levonnánk egy csillagot, mert hát, olyan kis romantikus).

A történet nagyon eredeti! (Nekem az, de be kell valljam, nem vagyok egy nagy sci-fi „rajongó”, sajnos elég kevés műhöz volt szerencsém, és kicsit félek is a műfajtól. Ha nem Fonda Lee írta volna, valószínűleg nem olvasom el.) A fülszövegek, és a könyveken feltűnt mottók ("Earth isn't ours anymore. + It's time to take back Earth.") Nem árulnak el szinte semmit a valós történetről. (Jobb is ha hanyagolja az ember a fülszöveget, mert ahelyett, hogy az érdeklődést keltené fel, csak lelövi itt-ott a poénokat – most, hogy olvasás után ránéztem a fülszövegre, ezt bizton állíthatom.)

Adott a helyzet; a Földet majd 200 éve elfoglalta egy idegen faj, ami azóta egy óriási birodalom részévé tette a bolygónkat. A Landolást követő háborús vereség után az emberek egy része megbékélt a megszálló hatalommal, a fejlett technikát, orvostudományt, hosszabb élettartamot és kiemelkedő lehetőségeket élvezve. Vannak azonban akik erre még mindig képtelenek, elutasítják mindazt ami az idegenektől ered, megvetik azokat az embereket is, kik „behódoltak” – folyamatosan zavart keltenek, lázadnak, és gyilkolnak ha kell (és sokszor akkor is ha nem).

Főszereplőnk, Donovan az új kormány egyik legfontosabb képviselőjének, a megszállók és az emberek közti együttműködés vezetőjének fia, és nem mellesleg egy exo. Exonak lenni nem más; gyermekként (5 éves kor körül) átesni egy igen bonyolult és fájdalmas procedúrán, minek során az emberi testbe idegen anyagot ültetnek. (Ahogy az a megszálló fajnál alapvető szokás.) A gyógyulást követően, az ember egy élő páncélt képes a teste köré vonni, szinte második bőrként –, a páncél reagál a hordozója érzéseire; idegessegre, félelemre, felülete változó, akár pengeélessé is válhat. Viselője hosszabb élettartamot nyer, páncelja igyekszik minden sérüléstől óvni, és meggyógyítani. Gyógyulását követően Donovan az idegenek kultúrájában nevelkedett, majd az ő rendszerükbe illeszkedve katonának / rendőrnek állt.

Élete pedig nyugamasan is telik, míg egy véletlen folyamán az ellenállás kezére nem kerül…

A karaktereket egyszerűen imádom! A „jókat”, és a „rosszakat” egyaránt. A kapcsolatokat, a szereplők önzését, ostobaságát, hősiességet…áh… Az egész cselekményt, úgy ahogy van.

Folytatást követelek! Talán… mivel a The Green Bone Saga jobban fogy, esélyt is kaphatok, hogy olvashassam a folytatást. Nagyon, nagyon remélem.

Egyszerűen szükségem van rá.

még mindig imádok telón értekelést pötyögni

4 hozzászólás
Hirdetés