Test ​– szöveg – test 1 csillagozás

Földes Györgyi: Test – szöveg – test

Van-e test szöveg nélkül, van-e szöveg test nélkül? Miként íródik bele a testről való tudásunk (irodalmi) szövegeinkbe, miképp alakítják az (irodalmi) szövegek a testről való tudásunkat? Hol a test a szövegben, hol a szerző teste a szövegben, és hol a másik/a Másik teste? Ki a szöveg Másikja? Az elmúlt tíz évben – más-más aspektusból, mindig más szerzőt vizsgálva – igyekeztem körüljárni ezeket a kérdéseket, vissza-visszatértem hozzájuk.

Jelen kötet egy tematikus válogatás azokból a tanulmányaimból, előadásaimból, ahol ezt a problematikát boncolgattam különböző szempontokból. Noha nem kronológiai rendben, hanem témacsoportokká összeálló fejezetekben közlöm őket, reményeim szerint a könyvet folyamatosan, folytatólagosan is lehet olvasni, egyetlen szövegként.

>!
Kalligram, Pozsony, 2018
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634680666

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Juhász Gyula: Örökség
Földényi F. László: Az ész álma
Dobossy László (szerk.): A szomszéd népek irodalma
Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I-II.
Domokos Mátyás: Kortárs magyar irodalom – 1945–1990
György Péter: A gyanútlanság vége
Gábor Emil – Gelléri Andor Endre – Nagy Lajos: Gábor Andor, Gelléri Andor Endre, Nagy Lajos válogatott írásai
Madách Imre: Madách Imre válogatott művei
Petőcz András: A vízpartot becsomagolni