A ​felnőttek idegesek 97% 15 csillagozás

Nem vezetek statisztikát, hogy hány olyan könyv volt az elmúlt években, amit Molyosok hatására olvastam. Nem egy-kettő. Ebben az esetben találkozott a kínálat a kereslettel, mert Fodor Sándor neve egyfajt garancia. S az is.

Egy negyedikes gyerek naplója, aki egy íróval való találkozás hatására elhatározza, hogy leírja a gyermekkorát, amíg el nem felejti (mert csuda, hogy az íróbási olyan jól emlékszik annyi év után is a dolgokra, míg ő már arra sem, pedig gyerek, hogy mi volt egy hónapja). Neki is fog, de mindig közbe jön valami, és képtelen egy lineáris vezetésű leírást adni a gyermekkoráról.

A kisregény éppen ezért szerkezetében sem lineáris, ide-oda ugrik az időben. Megtiszteli a gyermekeket azzal, hogy ezt követni tudják, de minden bizonnyal tudják is követni. A humor, a derű áthatja az egész könyvet, s valóban hiteles mind a cselekmény mind a szemllet, ahogy a főszerepő látja önmagát, a felnőtteket, és a kapcsolataikat. Rötyögve sokszor magamra ismertem a felnőttben, de sokszor a gyerekkkori érveimet hallottam visszhangozni a főszereplő gondolataiban, kétségeiben, kérdéseiben, megállapításaiban. Ettől val'szeg nem leszek jobb nevelőapja hat éve vadonatúj neveletlenlányomnak, de néha röstelltem magamat, és kaptam némi empátiát Fodor Sándortól. Meg fel is kaptam a fejemet: hej, ha a mai gyerekek csak ennyire lennének szemtelenek, tiszteletlenek, rosszak, mint ebben a könyvben…! (Ahogy ma hazajöttünk neveletlenlányommal és a barátnőjével az iskolából, a barátnő, amikor rámoltuk ki az Auchan-telt autócsomagtartót, egyből megkérdezte: „Segíthetek valamit?” Amikor a lakás bejárati ajtajával piszmogtunk, szólt a vadonatújlányomnak: „Várj, engedjük őket előre, náluk van a csomag!” VAN REMÉNY! :-) Meg is dicsérem a kislányt, amikor megy majd el. Jövetkor nem tudtam, mert a rajtam levő súlytól és a lépcsőzéstől nem nagyon volt elég oxigén bennem.)

Olvasandó, nagyon kedves könyvecske ez, feleim, bizony ám! Ha alkalmatok van rá, kézbe vele!

Nagyon szeretem, ha egy gyerek meséli el a történetet, de csak abban az esetben, ha az hiteles és nem bugyuta. Úgy tűnik, Fodor Sándor jól ismerte a gyerekeket, esetleg jól emlékezett saját gyerekkori érzéseire, gondolataira. Ebben a kötetben viccesen mutatja be az ideges felnőttek és a rosszalkodó, de még ártatlan gyerekek világát.

Könnyed, nevettető és ugyanakkor elgondolkoztató. Görbe tükröt tart elénk, felnőttek elé, és rájövünk, hogy milyen igaza is van a gyereknek. Ez egy olyan könyv, amit az ember bármikor szívesen vesz a kezébe.

Szeretem azokat a könyveket, ahol egy gyerek az elbeszélő, de ez a könyv kimagaslik az eddig olvasottak közül, és ennek az oka a kisregény szerkezete. Különleges napló, egyfajta visszaemlékezés a „tündéres gyermekkorra”, megmutatja, milyennek látják a világot a gyerekek, mit értenek belőle, mi a fontos a számukra. Humorosan ír, de közben komoly dolgokról gondolkodik Fülöp, akit nagyon megszerettem, és akiről szívesen olvastam volna még többet.

Két órácska alatt kivégeztem (igazi felüdülés volt G.G. Marquez Száz év magány-a után).
Valaki írta még, hogy szereti, ha gyerek mesélni el a történetet, abban az esetben ha az hiteles és nem bugyuta. Ezzel én is így vagyok és ez valóban hiteles volt és egyáltalán nem bugyuta.
Jókat nevettem rajta, igazán tanulságos kis könyv. Mindenképp a kedvenceim közé fog kerülni.

Ez a könyvecske még annál is jobb volt, mint amit vártam tőle. Többször hangosan nevettem is rajta. De az igazán csodálatos benne az, hogy nem magyarázott túl semmit, néhány „homályos” mondattal, jellemzéssel tudatott mély dolgokat, mintha az elbeszélő fiúcska valóban nem is értette volna meg, mint is beszél… A kötet egésze nagyon szép emberséget tár elénk, igaz értékeket, a szeretet, az elfogadás erejét.

Tetszett is, nem is. A kisfiú sokszor találó megjegyzéseket tett a felnőttekről, a viselkedésükről, meg saját életéről, jó stílusban, mosolyra fakasztóan mesélte „tündéres gyerekkorát”, de volt, amikor mesterkéltnek éreztem, mennyire nem lát a dolgok mögé, mennyire szó szerint veszi a dolgokat – mintha nem is a mai világban élne.

Édes ki könyv, a gyerekkorról, a felnőtté válásról, egymás megértéséről.

A kerettörténet, amely szerint Bogos Fülöp, népszerűbb nevén Fülöpke arra készül, hogy leírja nekünk, milyen jól nyaralt Anci nénivel és Béla bácsival a Fekete-tenger partján, csak ürügyet ad arra, hogy ez a kíváncsi és eszes, furfangos, ugyanakkor a hetvenes évek közgondolkodásának megfelelően kellőképpen ártatlan, tiszta szívű kisdiák saját szemszögéből leírja a családjában, szomszédságában zajló eseményeket. Nem minden apróságot, természetesen, hanem inkább csak azokat, amelyek a felnőtteket idegessé teszik. A családi élet gondjai: párkapcsolati nehézségek, csüggedés a gyermektelenség miatt, Béla bácsi múltjának sötét foltjai… az éjszaka leple alatt akaratlanul is kihallgatott párbeszéd.
„Öntsünk tiszta vizet a pohárba!” – szólítja meg a férjét Anci néni, Fülöpke pedig már tudja, hogy ezt a gyakran használt szófordulatot a felnőttek nem szomjúság ellen szokták mondani. A gyerekregényként, ifjúsági regényként egyetlen egyszer megjelent kisregény valójában felnőtt irodalom a javából. Nem is szerepelt soha Romániában sem az iskolai kötelező olvasmányok listáján.
Poénjainak jelentős része a fentebb már illusztrált fajtából való: a kíváncsi kisfiú gyakran nem érti a virágnyelvet, a felnőttek képes beszédét. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezt a könyvet a hetvenes években nem is érthette meg egy kisiskolás olvasó, csak a felnőttek. Talán ezért sem ért meg több kiadást, illetve azért sem, mert korabeli kelet-európai szokás szerint az író a gyermekirodalomként közölt szövegbe a bolsevik rendszerrel, a „szocialista demokráciával” szembeni csendes iróniáját is beleszőtte: a hírharang, pletykafészek Veszelka néni szemrebbenés nélkül lekommunistázza a szomszédját, aki egy szép napon arra figyelmezteti őt, hogy ha már olyan buzgón jár templomba, kicsit jobban megtartóztathatná magát a nyelv vétkeitől.
A sok izgalmas cselekménymozzanat átélése során Fülöpke gondolkodásmódja is érettebbé válik, végül megérinti szívét az első szerelem. Ettől boldog lesz ugyan, de az eddigi nyugalma is szertefoszlik, és úgy érzi, úgy sejti, hogy már ő is elindult a felnőtté válás útján… hiszen már ő is egyfolytában ideges.