Fodor Péter (szerk.) · Kulcsár-Szabó Zoltán (szerk.) · L. Varga Péter (szerk.) · Palkó Gábor (szerk.)

Hallgatás 0 csillagozás

poétika, politika, performativitás
Fodor Péter – Kulcsár-Szabó Zoltán – L. Varga Péter – Palkó Gábor (szerk.): Hallgatás

Bizonyos ​kulturális és történeti körülmények között irodalomnak hívják azt az intézményt, amelyben mindent el és ki lehet mondani, illetve amelyik a megszólalás semmilyen formáját nem zárja ki eleve. Ennek az intézménynek a tanulmányozásából azonban ritkán hiányzik a hallgatás formáira, funkcióira, egyáltalán mibenlétére vonatkozó kérdés. Ennek okai könnyen beláthatók: ahhoz, hogy valami vagy valaki megszólalhasson, másvalaminek, másvalakinek vagy másvalamiről – hallgatni kell. A beszéd ebben az értelemben erőszakos: veszi és így elveszi a szót, hallgatásra kényszerít, sőt önnön feltételét is valami másnak a(z el)hallgatásához köti, mondhatni a hallgatást önmagába írja be. Jelen kötet arra tesz kísérletet, hogy a hallgatás poétikai, politikai és performatív aspektusait filozófiai, valamint irodalom- és kultúratudományi összefüggések közt vegye számba.

A kötet szerzői: Balogh Gergő, Bednanics Gábor, Bengi László, Bónus Tibor, Dánél Mónika, Dávidházi Péter, Dobos István,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Prae Kultúratudomány

>!
PRAE.HU, 2019
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155070723

Hasonló könyvek címkék alapján

Földényi F. László: Melankólia
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Bódy Gábor: Végtelen kép
Balogh László Levente – Horváth Andrea – Pabis Eszter (szerk.): A szégyen reprezentációi
Komlósi Réka (szerk.): Egymás mellett
Bónus Tibor – Kelemen Pál – Molnár Gábor Tamás (szerk.): Intézményesség és kulturális közvetítés
Kelemen János: Olasz hermeneutika Crocétól Ecóig
Rácz Győző: A lírától a metafizikáig
Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet
Séllei Nóra: Lánnyá válik, s írni kezd