Őseink ​nyomában 2 csillagozás

A vándorló, honszerző és kalandozó magyarok képes krónikája
Fodor István – Diószegi György – Legeza László: Őseink nyomában

Kik ​vagyunk, honnan jöttünk?
Erre a minden népet izgató kérdésre keresi és adja meg a választ ez a különleges képeskönyv. Szerzői – neves régész-történész professzor és két főiskolai tanár – arra vállalkoztak, hogy megismétlik eleink időben és térben egyaránt hosszú útját az Uráltól a füves pusztaságon át a Kárpát-medencéig. Sőt, tovább is, a kalandozók lovascsapatainak nyomát követve.
Azokat a tájakat örökítették meg, amelyeken egykor a keleti hazákat váltogató ősmagyarok áthaladtak, nyomára akadtak a régmúlt hírmondóinak, épületeknek, nevezetes helyeknek, a földből előkerült régészeti leleteknek, s válogattak egykorú írott forrásokból, tudósításokból. Különleges történelmi útikönyv született hát, amely érdekes, újszerű kalauz lehet korai történelmünk színterein az Olvasó számára. És több is annál. Hiszen megelevenedik előttünk az a több ezer éves folyamat, amelynek során a magyarság keleti műveltsége kialakult, megismerjük az egykori hétköznapok mestereinek –… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Helikon / Magyar Könyvklub, Budapest, 1996
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 963548433X · Fordította: Dékány Ágoston, Kővári József

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet
László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról
Csorba Csaba: „Árpád jöve magyar néppel”
Csorba Csaba: Árpád népe
László Gyula: Múltunkról utódainknak I-II.
László Gyula: Őseinkről
Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában
Tóth Dóra (szerk.): Honfoglalás és őstörténet
Tóth Dóra: A Honfoglalás képes története
László Gyula: Árpád népe