Kélt ​újra jel 1 csillagozás

Válogatott versek 1947–1977
Fodor András: Kélt újra jel

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1979
514 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631512606

Kiemelt értékelések

betweenhorrortales>!
Fodor András: Kélt újra jel

Fodor András: Kélt újra jel Válogatott versek 1947–1977

— Csend

Végül is megbékül a lét,
nem kérdi tőlem, mért vagyok.
Földről, égről pillámra gyűlnek
tollászkodón a csillagok.

Dereng a kikötött hajó
hamvas kísértete.
Álmok túlsó partjára már
nem indulunk vele.

Pihen a sok ragadozó,
maga húsába tépő indulat.
Meleg árnyékredők pihegnek
a kígyópad alatt.

Fénycsövek bordáira fagyva
megállt a vad muzsika.
Mered az elhűlt szenvedély.
Tündöklő kaloda.

Virágzó, hosszú szárú füst
kötözi fönn a végtelent.
Ki hinné, hogy tüzek kínjából épült
mindez a gyönyörű csend?

Az elejét nekem nagyon nehezemre esett olvasni, mivel az első két fejezetben nem fogtak meg a költő versei, de nem szerettem volna félbehagyni a könyvet. És milyen jól tettem, hogy tovább olvastam!

Az utána következő fejezetek versei sokkal jobban tetszettek. Több volt bennük a szépírás, az érzelmek kifejezése, a tájképek leírása költőien, ami nekem a kedvencem a költészetben. Az elején úgy éreztem, mintha elveszett volna a bácsika, vagy nem volt benne biztos, hogy – hogy kezdjen hozzá. De a következő fejezetek versei kárpótoltak érte.

Sajnos a szerelmes vers kategóriájú költeményei elégge nyersek lettek és érzelemmentesek. Így ez a téma nem jött be se a végen, se az elején.

Összességében megérte elolvasni a könyvet, egy új költőt ismerhettem meg, akinek a táj- és a szomorú hangvételű verseit nagyon megkedveltem.


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből
Fodor Ákos: Akupunktura
József Attila: Válogatott versek
Petri György: Petri György versei
Kosztolányi Dezső: Életre-halálra
Weöres Sándor: Füves könyv
Váci Mihály: Százhuszat verő szív
Kálnoky László: Letépett álarcok