„Elkészítési javaslat: versemet oldd föl / Életed Vizében: úgy, / ahogy neked jó.”
Buddha Weimarban 70 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2002
Enciklopédia 9
Kedvencelte 11
Most olvassa 4
Várólistára tette 72
Kívánságlistára tette 90
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Hiába írtam egy másik, „eredeti”, keleti szerző haikui kapcsán, hogy nekem Fodor Ákos túl nyugati, többet foglalkozik az élet gyakorlati oldalával, mint a nagy műfaji elődök, valahogy ez mégis nagyon betalált.
A kötet utolsó részét, a kis éji zen címűt már olvastam önálló kiadásban, így általában ismerősek voltak, mégis ért néhány félig-meglepetés. Bár többnyire ezek lettek a kedvenceim ismét, az első két rész művei éppoly maradandók, az elvárt szint fölött teljesítettek.
Fodor Ákos talán tényleg nyugatiasabbra veszi a témákat, mégis jól áll neki.


Világ életemben utáltam a verseket. 12.-ben is csak Ady és Radnóti egy-két szerzeményét szerettem meg igazán, amúgy nem az én világom. Fodor Ákost pedig Vavyan Fable nyomán ismerem, évek óta hangoztatom a (ebben a könyvben szerepel!) kedvencemet tőle: „3 negatív szó: nincs * semmi * baj”.
Egyszerűen zseniális volt! Ajánlom bátran, de nem szabad csak úgy „átlapozni”. Egyenként meg kell érteni, elmosolyodni, bólogatni meg felhorrkantani rajta.
♥


Nagyon élveztem, Fodor Ákostól ez már a 2. „haikukészlet” , amit olvastam :)
Nem tudom hogy jönnek ezek a gondolatok nála, de nekem nagyon tetszenek. Rövid, velős, annyira lényegre törő és jól kifejez egy-egy gondolatot.
Nagyon nagyon kedvenceim voltak:
ZÁRÓJELENTÉS
VILLON-HANGMINTA
VALLOMÁS
HUMANITÁS
AXIÓMA
NAPLÓJEGYZET
FIGYELMEZTETŐ-TÁBLÁCSKA
EMPÁTIA


Megtaláltam benne az első nagy kedvenceimet, amelyek még a régi Fable-könyvekben jöttek velem szembe. Egyszerűen zseniális, ahogy ilyen tömören, néhány tökéletesen kiválasztott szóval az elevenembe talál. Nem lehet csak egyszer elolvasni, ízlelgetni kell, mondogatni, és közben akarva-akaratlanul is megjegyezni. Aztán van, hogy azon kapom magam, hogy a legváratlanabb pillanatokban beugrik egy-egy haiku – néha épp az elalvás előtti másodpercben, álom és ébrenlét határán. Ezt nevezem én igazi művészetnek.
Népszerű idézetek





FIGYELMEZTETŐ-TÁBLÁCSKA
Minden elvégzett
munka közelebb hoz egy
még elvégzendőt.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nagy Bandó András: Öt hét öt – 575 haiku 88% ·
Összehasonlítás - Kiss András: Melankólia ·
Összehasonlítás - Zsille Gábor: Össze ·
Összehasonlítás - Nagy Bandó András: Nagyon fájl ·
Összehasonlítás - Bárdos Attila: Tangens ·
Összehasonlítás - Zalán Tibor: Váz ·
Összehasonlítás - Lauer Péter: Belső lépcsők ·
Összehasonlítás - Jahoda Sándor: Tizenhét szótag ·
Összehasonlítás - Saitos Lajos: Hajnali órán ·
Összehasonlítás - Kelemen Erzsébet: Viaszpecsét ·
Összehasonlítás