20. legjobb vers könyv a molyok értékelése alapján
58. legjobb kortárs könyv a molyok értékelése alapján

Addig ​is 143 csillagozás

Változatok a jelen létre
Fodor Ákos: Addig is

A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.
Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.

Fodor Ákos

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Fabyen, Budapest, 1999
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638571241

Enciklopédia 6


Kedvencelte 28

Most olvassa 6

Várólistára tette 124

Kívánságlistára tette 218

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Elgondolkoztam, hol és mikor találkoztam Fodor Ákossal és nagy meglepetésemre eszembe jutott, hogy legelőször Vavyan Fable könyvekben olvastam a haikuit jónéhány évvel ezelőtt, de sokszor szembe jött velem egy-egy népszerű idézete itt-ott. Mindegy milyen témában kerestem idézetet, egy Fodor Ákos haiku mindig ott volt közte.

Ezért legutóbbi könyvtárlátogatásom alkalmával kikölcsönöztem ezt a kötetet és szépen beosztogatva sok napra, olvasgattam. Fodor Ákos egy zseni! Valószínűleg ezt már nagyon sokan leírták előttem, de nem mondhatok mást.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/07/olvastam-meg_30.html

montika P>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Igencsak drága
gyöngy, amit kigyötörtél
Fodor Ákosból…!*

cicus61 P>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Kedvenc kötetem, sok-sok igazság pár szóban megfogalmazva, imádom!!!!!
Itt kedvencek:
„Minden megérint.
– úgy látszik: sose nő be
a szivem lágya.”
„Te bedobtad a
törölközőt, én föl sem
vettem a kesztyűt.”

_Enii_>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Minden megérint.
– Úgy látszik: sose nő be
a szivem lágya.

ZSENI -> így,csupa nagybetűkkel

GytAnett>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Ez a kötet most igazán jól esett a lelkemnek. Még nem igazán olvastam Fodor Ákostól, csak néhány szösszenete jött velem szembe néha. Vavyan Fable által ismertem meg őt, ezt köszönöm neki. :)

A legkedvencebb haiku:
AXIÓMA
Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.

Egyet sajnálok nagyon: túl rövid volt. Még szívesen olvasgattam volna.
Hihetetlen, hogy egy-két szóban mennyi tartalmat tud közölni F.Á. Hol humorral nyúl egy-egy témához, hol teljes komolysággal. Tetszett, hogy a legtöbb haiku elgondolkodtatott. Bár bevallom őszintén, egy-kettőt még komoly gondolkodás után sem értettem meg, de legalább jól hangzottak. :D Az biztos, hogy nem ez volt az utolsó F.Á. kötet, amit elolvastam. Bátran ajánlom mindenkinek, akinek van néhány szabad perce.

gazibla IP>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Kedvenc versem a kötetből:
VALLOMÁS

Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.

Trudiz>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Felebarátom
és Summa, ez rám hatott
feltartóztatott. :)

efenera>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Újraolvasás után is imádom! :) Ez volt az a mű, ami megszerettette velem a haiku műfajt. Kiugróan különleges! ;) ♡

2 hozzászólás
szanes1>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT
Versemet oldd föl
életed vizében: úgy,
ahogy szereted.

Eddig ez a kedvenc kötetem F. Á.-tól. Még ezek is nagyon jók:

REGGELI MOSOLY
hommage á Bashô
Más-alakúra
gyúr, gyűr fejed s fejem két
egyforma párnát!

IDŐ, PÉNZ ÉS MÁS KÖZMEGEGYEZÉSEK
kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec

AXIÓMA
a szeretetnek
táplálék a nevetés;
a vágynak: méreg

KÖZÉP-MAGAS-ISKOLA
Annak, ki írna,
ne tanácsot adj, hanem
írószerszámot

3 hozzászólás
szklaudi>!
Fodor Ákos: Addig is

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Ez volt Fodor Ákostól az első olvasmányom, de nem az utolsó.
Suliban haikut kellett írni körön, a tanárnő pedig megemlítette, hogy Fodor Ákos nagyon sok haikut írt. Aztán itthon utána nézten, és tadáá, ráleltem egy csodára.
Sajnálom, hogy ilyen rövid, még nagyon szívesen olvasgattam volna.
Azt szerettem benne, hogy F. Á. egyszer humoros, aztán tejes komolyságba vált.


Népszerű idézetek

Szávitrí P>!

KÖZMONDÁS-MÓDRA

Halogass bármit:
munkává válik.

29. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Kapcsolódó szócikkek: halogatás · munka
5 hozzászólás
Panelmacska>!

HIGIÉNÉ

elalvás előtt
tisztázd: tiszta vagy-e, vagy
csak mosakodtál

39. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

3 hozzászólás
jancsibohi P>!

GYEREKMONDAT

– Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!

96. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Panelmacska>!

SUMMA

Minden megérint.
– Úgy látszik: sose nő be
a szivem lágya.

59. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

2 hozzászólás
Anibell P>!

A szeretetről

Kit, mit nem volnál
képes elengedni, azt
csupán használod.

151. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

vargarockzsolt>!

EGY HIPOTÉZIS

Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.

12. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

jancsibohi P>!

MIKROMÁNC

meglátni és le-
mondani róla: egy pil-
lanat műve volt

73. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Panelmacska>!

GYÖNGY

Szeretlek, mondom.
– Látod: már ez a nap sem
kelt s telt hiába.

60. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

9 hozzászólás
jancsibohi P>!

SZÉLCSEND

Hát itt vagyunk, és jól, te is, én is.
Utóbb persze meg fogunk halni
s minden bizonnyal másutt – te is, én is.
Szép a simogatás, az összemosolygás;
szebbet nem is tehetnénk, tegyük hát
addig is, míg itt vagyunk – te is, én is – :
simogassuk egymást, mosolyogjunk össze,
tudva, amit tudunk, te is, én is.

44. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre

Kkatja P>!

IDŐ, PÉNZ ÉS MÁS KÖZMEGEGYEZÉSEK

kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec

93. oldal

Fodor Ákos: Addig is Változatok a jelen létre


Hasonló könyvek címkék alapján

Nagy Bandó András: Öt hét öt – 575 haiku
Lauer Péter: Belső lépcsők
Kelemen Erzsébet: Viaszpecsét
Emil Biela: Haiku
Kálnay Adél: Tükör
Halla István (szerk.): Japán haiku versnaptár
Macuo Basó: 333 haiku
Szántai F. Andrea (szerk.): 1000 japán vers
Isikava Takuboku – Joszano Akiko: Zilált hajam / Szomorú játékok
Kovács Gábor: Egy sas délutánja