Feljegyzések ​a holtak házából 153 csillagozás

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1849-ben ​Dosztojevszkijt politikai összeesküvésben való részvétele miatt halálra ítélik, amit az utolsó pillanatban kihirdetett cári kegyelem katonai őrizetre változtat. „A holtak házából” az író csak tíz esztendő múlva, 1859-ben szabadul. A regény a személyes tapasztalat hitelével számol be a szibériai fegyenctelepek életéről. Mai szemmel olvasva a művet, nem annyira a benne leírt állapotok (a zsúfolt barakkok, az éjjel-nappal csörgő bilincsek, a káposztalevesben úszkáló csótányok) alig elviselhető nyomorúsága a legmegrázóbb, sokkal inkább annak az embernek a gyötrelme, aki számot ad minderről. Dosztojevszkij csak annyira távolítja el saját személyétől a feljegyzéseket, amennyire a kor irodalmi konvenciói megkövetelik: rövid szerzői előszóban közli, hogy a kéziratot egy Szibériában elhunyt nemesember hagyatékában találta, akit gyilkosság miatt kényszermunkára ítéltek. Maguknak a feljegyzéseknek főhőse viszont nem elsősorban abban különbözik a többiektől, hogy nemesember – más… (tovább)

Emlékiratok a holtak házából és Egy halottas-ház emlékiratai címmel is megjelent.

Eredeti cím: Записки из Мёртвого дома

Eredeti megjelenés éve: 1864

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa

>!
Sensus, Budapest, 2003
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 963937542X · Fordította: Wessely László
>!
Európa, Budapest, 1981
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630719835 · Fordította: Wessely László
>!
Európa, Budapest, 1979
356 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630714396 · Fordította: Wessely László

2 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 19

Most olvassa 13

Várólistára tette 120

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bélabá>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Meg merem kockáztatni, hogy ez a regény a lágerirodalom fő alapköve. Ha tud, valaki mutasson korábbi hasonszőrű írást a lágerek világáról. Szívesen venném. Nemrégen olvastam ehhez foghatót Szolzsenyicintől (Ivan Gyenyiszovics egy napja). Azután ez már könnyebben csúszott, viszont egy első találkozás a munkatáborok borzalmaival megviselheti egyes olvasók lelkivilágát. Olyan téma, amit nem lehet megszokni, maximum kicsit hozzáedződni. Dosztojevszkij nem tud gyengén írni, elképesztő, hogy milyen jó stílusban és könnyen ír. Pedig a témái nagyon kemények, durvák, sötétek. Ebben a regényben Alekszandr Gorjacsinkov szemszögéből nyerünk bepillantást egy szibériai munkatáborba, ahol az élet természetesen nem móka és kacagás. Hihetetlen az emberi leleményesség, az életösztön majdnem minden fogolyban. Nyilván akadnak gyengék, mert ez is az élet része, de a többség hatalmas életerővel bír. Belegondolni is nehéz, mi tartja az ott élőkben a lelket. Mert az biztos, hogy hosszú éveket, évtizedeket nyomnak le a táborban. Elég lehet-e a Biblia, az egyetlen engedélyezett olvasmány? Sok-sok kérdés felmerült bennem, pedig ez csak regényes történet habár nem vitás a szerző megírta benne az életében megtapasztalt borzalmakat. Dosztojevszkijt 1849-ben ítélték halálra, micsoda szerencse, hogy kegyelmet kapott és elmehetett Szibériába. Ha megölik nincs az életműve. Jó választás volt a könyvtáram szabad, elhozható könyveiből kiválasztanom. Meg is jegyeztem, hogy Dosztojevszkij nagy kedvencem, nos ezután fokozattan igaz ez. Megrázó, felkavaró regény, amit csak erős idegzetűek vegyenek kézbe. 5 csillag (4,7 pont).

20 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Szerettem volna jobban szeretni ezt a könyvet, de így sem bántam meg, hogy elolvastam. Az alapművek közé tartozik, az biztos. De nem könnyű olvasni, az is biztos. Még nekem se. És nem azért, mert egy kegyetlen szibériai büntetőtelepen játszódik, és egy elítélt nézőpontjából látjuk „a holtak házát”.
Van ugyan neki kerettörténete – egy hajdani elítélt feljegyzéseit találják meg és adják ki –, de elég átlátszó. :) Elég gyakran megfeledkezik róla az elbeszélő, hogy ő tulajdonképpen egy zárkózott feleséggyilkos. Ki-kiszalad a száján, hogy politikai okból ítélték el – ahogyan Dosztojevszkijt is.

Nem egyszerűen önéletrajz ez mégsem, sem nem kizárólag a büntetőtelepek bemutatása. Amire mindvégig koncentrál a könyv, az az ott élő emberek, a fegyencek közössége. Beszél eleget a kényszermunkáról, az egészségtelen közegben átélt testi szenvedésekről és azokról az apróságokról, amelyekre nem is gondolunk, ha fogságról beszélünk, pedig igencsak keservessé tudják tenni az ember életét (pl. hogy soha egyetlen percig sem lehet egyedül, vagy hogy megfosztják minden kultúrától). De nem ez az igazán fontos. Hanem ahogyan rendre felbukkannak a különböző figurák, sikkasztók, gyilkosok, kémek, tolvajok, ritkábban ártatlanul elítéltek is; ahogyan közösséggé szerveződnek, rétegződnek, konfliktusba kerülnek, kibékülnek, dolgoznak, ünnepelnek, imádkoznak, nevetnek, tanulnak, terveket szőnek. És ahogyan az általuk elkövetett (vagy el nem követett) vétkeket ütközteti, kimondva vagy kimondatlanul, a törvénnyel. Meg azzal, ahogy a törvény képviselői viselkednek. Gyakran kegyetlenebbül, mint maguk a bűnözők.
Két-háromoldalanként akad valaki, akit „talpig becsületes”-nek, „derék ember”-nek, „szelíd, vallásos ember”-nek jellemez az elbeszélő, ráadásul folyamatosan azt a szót használja rájuk, amelyet az orosz nyelv az elítéltekre kitalált: „szerencsétlenek”. Ha egy szóval kéne összefoglalnom a könyvet, az talán a megbocsátás lenne. Vagy az irgalom. Mindvégig azt sugallja, és sikerrel, hogy itt hatalmas energiák, valódi tehetségek bűnös elpazarlása folyik; hogy ezek az emberek nem érdemelték meg a sorsukat, és ha vétettek is, a törvény bűne nagyobb, amikor ennyire aránytalan szigorúsággal bünteti őket. Ezt így, hogy „a törvény bűne” nem mondja ki sehol, de így is sokkolhatta a közönséget a maga idejében. Még akkor is, ha ellensúlynak beiktat néha olyan aljasságokat, vagy éppen hátborzongató rémtörténeteket, amelyeket a rabokról terjesztenek, vagy ők saját magukról, és amelyekért tényleg nem lehet az illetőket sajnálni.

Nagyon meglepődtem azon, ahogy a rabok elkülönültek egymástól. Azt gondolná az ember, hogy ahol mindenki egyformán kényszermunkára van ítélve, mindenki egyazon helyre van bezárva, és bárkit bármilyen munkára kivezényelhetnek, ott legfeljebb az jelenthet különbséget a foglyok között, hogy ki mennyi idő múlva szabadul. De nem. A nemesember, az ott is nemesember, csak fordított előjellel: a parasztot sokkal könnyebben befogadják, sokkal hamarabb köt barátságokat. A nemest erősen kirekesztik maguk közül a rabok, hiába ugyanaz a nyomorúság a sorsa. Évek munkája kell ahhoz, hogy megszeressék. És az sem mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű: felbukkannak itt lengyelek és tatárok is, akiket még a vallásuk is elkülönít az oroszoktól. Ezek a szakadékok mindvégig meg is maradnak, legfeljebb hidat ver rajtuk keresztül a szeretet.

Amit nem szerettem: a szöveg végtelen egyhangúsága. Belegondolva teljesen logikus persze, hogy egy olyan életformát, amelyet éppen az egyhangúsága tesz keservessé, egy ilyen száraz, egyáltalán nem regényszerű, inkább szociográfiára emlékeztető beszámolóban mutasson be a könyv, de attól még idegesített. Időnként nagyon is. Pedig én aztán elég sokat kibírok ezen a téren. Hanem hát ez az én ízlésemnek a hibája. Úgyhogy a négy csillag az élménynek szól, nem a könyv esztétikai értékének.

>!
Európa, Budapest, 1981
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630719835 · Fordította: Wessely László
2 hozzászólás
ppeva P>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Nagyon tetszett, fantasztikus könyv. Olvasás közben viszont sokszor eszembe jutott, mennyire „emberségesek” is voltak ezek a szörnyű cári fegyenctelepek a későbbi gulágokhoz képest.
Érdemes összehasonlítani a viszonyokat Szolzsenyicin könyveivel (Iván Gyenyiszovics egy napja, A Gulag szigetcsoport) ill. Markovits Rodion könyvével (Szibériai garnizon). Három különböző korszak: Dosztojevszkij fegyenctelepe, Markovits hadifogolytábora és Szolzsenyicin büntetőtábora. Persze irodalmi szempontból különböző kategóriák, de az összehasonlítás mégis nagyon érdekes.

Bibi_️3>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Hat ez most nekem nagyon nehèz volt. Sosem szokott problémám lenni a nehéz irodalommal, de ezt majd később újra kell olvassam. Egyszeruen volt, hogy az agyam elkapcsolt/lekapcsolt, pedig ez mostanában nem fordult elő. Tömény es nem egyszerű, maga a történet sem az, de az „élet ” amit prezental a mű még borzalmasabb, mint gondolnánk. Semmi fantasztikum, csak a valóság maga…a kegyetlen valóság!

DTimi>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Minimalista cselekmény leírás, mégis egy rendkivül érdekfeszítő műalkotás. Ha festő volnék, ezt a könyvet úgy festeném meg, hogy az egész vásznat csupa szürke arcokkal tölteném meg. A könyvben egész emebersereg vonul át, mindenik a saját történetével, saját jellemével. Mindegyik más, mindegyik érdekes. A neveket sem kell megjegyezni, hiszen nem is ez a lényeg, hanem ahogy a sok történeten keresztül egy tökéletes képet formálhatunk a „holtak házáról”.

Zizzer>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Viszonylag nehezen hangolódtam rá, ezért kisebb-nagyobb időközönként adagokban tudtam csak elolvasni (talán a dokumentumszerűsége miatt). Ami számomra érdekes, hogy a leírás a holtak házáról teljesen szenvtelen, mintha nem is egy/az elítélt, hanem egy külső szemlélő feljegyzéseit olvasgattam volna. De könnyen előfordulhat, hogy csak ilyen hozzáállással lehetett utólag feldolgozni ezt a rabságban eltöltött tíz évet.

4 hozzászólás
Naneth>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Hihetetlen erős képekkel örvendeztettet a szerző, és nagyon élvezetes olvasni, olvastatja magát, és izgalmas is.
A színházról írt kis rész különösen a szívembe nőtte magát.
Hol hol elkalandozik, de mindig van utalás, hogy akit az előbb említettem, vagy zárójelben egy egy szóval segít eligazodni melyik rabról mesél újra, nagyon jól összerakott mű.

zsoca8711>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Kiváló. A vége, a befejezés elgondolkodtat arról, hogy ki és mi a bűn, mi az ember, a bűn és a bűn kontextusa közti összefüggés. A börtön leírása pedig szerintem hihetetlenül erős, rengeteg különböző karakter és aspektus. Csak ajánlani tudom.

easternsugar>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom szeretni. Csodálatos volt. Sokszor úgy éreztem, az én életemről is szól. Mintha én is ott élnék, velük… Talán fegyencek vagyunk mind…

lalalac>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából

Nekem személy szerint jobban tetszettek az egy személy köré fonódó nagyregények, könnyebben belefolytam, kicsit másra számítottam egy orosz fogolytáborról szóló regény kapcsán, de egy kis idő után ez is olvastatta magát, s végül nagyon megtetszett. Nem lehet vele mellélőni.


Népszerű idézetek

Timár_Krisztina I>!

„Aztán hogy vagy?” – kérdezi. „Mint pucér ember a csalánban. Hát maga, bácsikám?” – „Hát csak éldegélünk, mondja, cipeljük a bűneink, rontjuk a levegőt.”

219-220. oldal

Jasi>!

Egy idegen embert a nevetéséről is meg lehet ismerni. Ha az első találkozásnál kellemesnek találjuk a nevetését, akkor nyugodtan elmondhatjuk róla, hogy jó ember.

Timár_Krisztina I>!

Számomra a munka nem volt nehéz, nem volt túlságosan kényszermunka, és csak jóval később döbbentem rá, hogy ennek a munkának a gyötrelme és büntető jellege nem annyira a munka súlyosságában és szakadatlanságában rejlik, mint inkább kötelező, kényszerű voltában, s hogy ráadásul botfenyítés mellett történik. Úgy hiszem, a szabad életben a paraszt összehasonlíthatatlanul többet dolgozik, különösen nyáron, mikor még az éjszakát is a mezőn tölti; de ő saját magának, ésszerű céllal dolgozik, és ez felmérhetetlenül könnyebb, mint a fegyenc számára teljesen haszontalan kényszermunka. Egyszer az jutott eszembe, hogy ha valakit teljesen meg akarnék semmisíteni, széttaposni, a legszörnyűbb büntetéssel akarnám sújtani, amelytől még a legszörnyűbb gyilkos is megremegne és összeroskadna, nem kellene egyebet tenni, mint a munkáját teljesen haszontalanná és értelmetlenné tenni. Ha a mostani kényszermunka érdektelen és unalmas is a rab számára, mint munkának mégis van értelme, a fogoly vályogot vet, földet ás, falat húz, épít; ebben a tevékenységben van értelem és cél. Néha a fegyenc még örömmel is csinálja, igyekszik minél ügyesebben, szaporábban, jobban dolgozni. De ha például vizet öntetnénk vele csöbörből vödörbe, vagy homokot őröltetnénk, a földet egyik helyről a másikra vitetnénk oda-vissza – úgy hiszem, a fogoly egynéhány napon belül felkötné magát […]

26-27. oldal

2 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

Már néhány éve egyetlen könyvet sem olvastam; nehéz számot adni arról a furcsa és izgató benyomásról, amelyet a fegyházban olvasott első könyv keltett bennem. Emlékszem, még este, takarodó után azonnal belemerültem, és egész éjjel, hajnalig olvastam. Pedig csak egy folyóirat volt. Mintha a másvilágról kaptam volna üzenetet […]

304. oldal

Timár_Krisztina I>!

Nem tudom, most hogy van, de a közelmúltban akadtak úriemberek, akiknek áldozatuk megkorbácsolása De Sade márkira és Marie Brainvillier-re emlékeztető gyönyöröket szerzett. […] Aki csak egyszer élvezte ezt a hatalmat: a más teste, vére, Krisztus törvénye szerinti felebarátja, ugyancsak Isten teremtménye feletti korlátlan hatalmat; aki szabad kezet kapott, hogy egy másik, Isten képére teremtett lényt a legkegyetlenebbül megalázhasson, az már eleve elveszti uralmát tulajdon érzései felett. A zsarnokság megszokás dolga; a zsarnokság kifejlődik, elhatalmasodik, s végül betegséggé válik. Határozottan az a véleményem, hogy e megszokás által a legjobb ember is eldurvulhat, eltompulhat olyannyira, hogy végül vadállattá válik.

203-204. oldal

Piccolo_Carlo >!

Azt hiszem, az embert legjobban ezzel jellemezhetjük: olyan lény, aki mindent megszokik.

14. oldal (Európa, 1981)

Timár_Krisztina I>!

[…] ismertem több, a társadalomban igen megbecsült, jó szándékú, sőt becsületes embert, akik nem tűrhették, hogy a megfenyített ne jajgasson a korbácsütések alatt, ne rimánkodjon, ne kérjen kegyelmet. A megfenyítettnek kötelessége jajgatni és kegyelemért rimánkodni. Ez már bevett szokás, ezt tartják illendőnek, sőt szükségesnek; mikor egy ízben az áldozat nem akart jajgatni, az ítélet-végrehajtó, akit egyéb körülmények között mindenki derék embernek ismert, az esetet személyes sértésnek vette.

205. oldal

Timár_Krisztina I>!

Zöldre festett faágyak voltak, Oroszországban valamennyien jól ismerjük az ilyent: az a fajta ágy, amelyet általános vélemény szerint poloskák nélkül elképzelni sem lehet.

174. oldal (A kórház)

Lunemorte P>!

Meggyötört emberek vagyunk, szétverték a belsőnket, ezért kiabálunk álmunkban.

21. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Imre: Sorstalanság
Lev Tolsztoj: Gyermekkor, serdülőkor, ifjúság
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Jókai Mór: A tengerszemű hölgy
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis
August Strindberg: A vörös szoba
Carl Spitteler: Imago
Fekete István: Ballagó idő
Szép Ernő: Ádámcsutka
Charles Dickens: Nagy várakozások