A Fehér éjszakák történetét olyan ember mondja el, aki elsősorban önmaga előtt akarja igazolni álmokba foszló életét. A Nasztyenka-történet mindennél fontosabb számára, ezért dolgozza ki részletezve, megjelenítve. Ebben a történetben eljátszhatja a nemes lelkű lovagot, megmentheti az ismeretlen leányt a tolakodótól, vállalhatja a szerelmi postás szerepét, és nagylelkűen lemondhat a megszeretett lányról. De a főhősnek be kell vallania, hogy mentsvára nincs többé, az álmok elfogytak, s már kénytelen az ábrándok évfordulóit megtartani.
Fehér éjszakák 98 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1848
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Orosz Remekírók Európa · A világirodalom dekameronja Új Idők Irodalmi Intézet · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Egyetemes regénytár Singer és Wolfner
Kedvencelte 20
Most olvassa 9
Várólistára tette 119
Kívánságlistára tette 95
Kiemelt értékelések
Fehér éjszakák Péterváron. Igazi Dosztojevszkijre jellemző éjszakák: végzetes, vagy annak tűnő találkozások, melyek során idegen lelkek nyílnak meg egymásnak. Önmagukat, társakat kereső magányos lelkek bolyongása a kihalt utcákon. Az az érzésed, te is velük bolyongsz, szinte látod és érzed a csendet, az orosz éjszakát, az itt-ott elsétáló árnyakat.
A vissza-visszatérő dosztojevszkiji kérdés: Mondja, miért is nem vagyunk mi egymással valamennyien úgy, mintha testvérek volnánk? Miért van az, hogy még a legjobb ember is mindig valamit titkolna és elhallgatna a másik elől? Miért nem mondjuk ki mindjárt, nyíltan, ami a szívünket nyomja, mikor tudjuk, hogy nem a levegőbe beszélünk? Miért néz úgy mindenki a világba, mintha mogorvább volna, mint amilyen, mintha mindenki félne, hogy vétkezik saját érzései ellen, ha mindjárt kifejezést ad nekik?…
– Hallgasson ide, tudni akarja, ki vagyok én?
– Igen, igen!
– A szó szoros értelmében?
– A szó legszorosabb értelmében!
– Hát tessék, megmondom: én – típus vagyok (…)
Az álmodozó típusa mutatkozik ezúttal be, pontosan, tárgyilagosan, mintegy kívülről szemlélve önmagát. Egyike Dosztojevszkij odúban élő különceinek, akik néha szabadulást keresve lépnek ki a lehetséges párbeszédek, kapcsolatok utcájára.
Négy éjszaka és egy reggel. Négy kísérlet kilépni az álomból – egy álom révén – és egy felébredés. Nasztyenka kiveszi a ruhájából a gombostűt, elbeszélőnk pedig az üdvösség egy rövid kis percére emlékezve ébred egy kopottabb, fakóbb, roskatagabb valóságra.
Igazi elmélkedős kisregény, de annyira sajnos nem fogott meg. A helyszín gyönyörű, a történet is szép, de számomra kicsit túl sok filozofálgatás van benne. Főhősünk szépirodalmi „beszéde” nekem kicsit sok volt, és Nasztenyka sem vált túl szimpatikussá. Bár Nasztenyka esetében voltak meghökkentő dolgok,(különösen a nagymamával), mégis egy nagyon naív szerelmesleány tipikus példája volt.
Őszinte leszek, én kicsit-nagyon csalódtam ebben a kisregényben. Természetesen ez nem tart vissza attól, hogy Dosztojevszkijt olvassak a közeljövőben (érzem, ahogy a Karamazov tesók szemrehányóan bámulnak a polcomról, nem egy kellemes tapasztalat:D), de kicsit tartok attól, hogy milyen is lesz a regényei stílusa. Ebben a kisregényben három novella szerepelt, a Fehér éjszakák, a Lágy szív és a Szende, mind a három komoly hangvételű, szimbólumokban gazdag darab. Nekem alapvetően mind a háromban tetszett a koncepció, a karakterek, magának a cselekményszálnak a kibontása, szóval ilyen téren egyáltalán nem panaszkodom! Ráaadásul olyan pszichológiai elemzésekre került sor ebben a rövid 200 oldalban, hogy néha tényleg azért kellett letennem a könyvet, hogy megemésszem az olvasott információkat. Szenzációs volt olvasni, mennyire valósak a karakterek problémai, mennyire beleillenek a MAI világba is, milyen részletességgel és odafigyeléssel vannak mindannyian kidolgozva.
Viszont. Én nem tudom, lehet ez amúgy fordítási hiba volt, de úgy szenvedtem az olvasással, mint…hát nem tudom, mihez hasonlítani, de nagyon szenvedtem.:D És nem azért, mert nehéz a nyelvezete, ezzel én egyáltalán nem értek egyet, hogy az orosz írók bonyolult nyelvezettel írnának (például ha valaki elolvassa a Háború és békét, nagyon gyorsan rádöbben, hogy nem a nyelvezet, hanem a hatmillió cselekményszál és ötmillió karakter megjegyzése és nyomon követése okozHAT nehézséget – én amúgy imádtam, szóval senkit ne tántorítson el az a 2000 oldal:)), hanem mert úgy éreztem magam, mint aki egy szappanoperába csöppent. De komolyan, a párbeszédek nagy része nem szólt másról, csak „Oh, Szergej, oh Szergej, jaj ne, oh ne, Szergej!”. És ez kisregény elején még nem zavart, de egy idő után bosszantóvá tud válni, ha alapból ott van az orrom előtt egy bámulatos lelki konfliktus, de a karakterek nyelvezetileg egyszerűen nem nőnek fel arra a szintre, amilyen pszichológiai mélységekkel az író foglalkozik a műben. Ez engem tényleg nagyon elkeserített, mert mint mondtam, a lélektani része a regénynek szenzációsan volt kivitelezve és nagyon szívesen olvastam volna még róla…kevésbé mű szereplőkkel.
Ettől függetlenül ajánlom, az én kedvencem a Lágy szív volt, gyönyörű novella!
Imádom Dosztojevszkijt! Ez a kisregény is ugyanúgy tetszett, mint az összes többi műve. A Fehér éjszakák egy álmodozó emlékeiből írt érzelmes regény, amelyben a hangsúly szintén a főhős belső vívódásaira helyeződik, aki Pétervár utcáit rója magányosan és álmaiba merülve. Egy fehér éjszakán azonban találkozik Nasztyenkával, aki egy különc és furcsa leány. Megismerkedésük után a valóság válik álommá, az ifjú szerelme esik, de végül „álmainak egész birodalma zajtalanul, nyomtalanul dől össze”, ahogy azt a kezdetektől sejteni lehet. Én nagyon megszerettem mindkét szereplőt. Érdekes, kedves karakterek.
Ezért szeretem ennek a nagyszakállú írónak a történeteit, mindig szembesülök bennük olyan eseményekkel, gondolatokkal amik velem is – gyakorta vagy csak néha, de – megesnek. Eddig legalábbis, azokban amiket tőle olvastam mindben így volt, feltételezem ezután is így lesz. Most már magam is tapasztalhattam, hogy ő tényleg a hús-vér emberi kapcsolatok szakértője, aki elég élesen látja, és remekül adja vissza papíron az ilyen helyzeteket. Ez esetben férfi-nő kapcsolat került terítékre, ami számomra ismerős volt, és mondhatom jellemző is. Az érzékeny lelkű, finom, kedves férfiak mindig is nehéz helyzetben lesznek, a nők pedig gyakran nem az ész logikájának megfelelően viselkednek.
Ha egy nő azt mondja még ismerkedésetek elején, hogy csak egyet kér: ne szeress belé, hagyd ott…
A Fehér éjszakák pontos keletkezéstörténet nem ismerem, de az én olvasatomba remekül kikarikírozza a romantika egyes stílusjegyeit.
Népszerű idézetek
ELSŐ ÉJSZAKA Csodás éjszaka volt, olyan csodás, amilyen talán csak akkor lehet, mikor még fiatalok vagyunk, kedves olvasó. Az ég olyan csillagos volt, olyan fényes, hogy ha az ember felnézett rá, szinte ajkára kívánkozott a kérdés: hát lehetséges, hogy ilyen ég alatt annyi haragos és házsártos ember él? Maga ez a kérdés is a fiatalokra jellemző, a nagyon fiatalokra, kedves olvasó, de adja isten, hogy lelkedet minél gyakrabban foglalkoztassa! Ha már különféle haragos és házsártos urakról van szó, nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy én milyen kifogástalanul viselkedtem egész nap. Már reggel óta valami különös bánat gyötört. Egyszerre úgy éreztem, hogy engem, magányos embert, mindenki elhagy és mindenki megtagad. Persze, joggal lehetne kérdezni: ki hát az a mindenki? Mert már nyolc éve lakom Pétervárott, de még jóformán egyetlen ismerőst sem sikerült szereznem. Minek is nekem az ismerős. Úgyis ismerem én egész Pétervárt. S éppen ezért, mikor egész Pétervár hirtelen kapta magát és elment nyaralni, úgy éreztem, hogy mindenki elhagy. Borzasztó volt nekem, hogy így egyedül maradtam; mélységesen elszomorodva kóboroltam a városban három teljes napon át és sehogy sem értettem, mi történik velem. Akár a Nyevszkijen bolyongok, akár a városkertben, akár a folyóparton csatangolok – sehol egyetlen ember azok közül, akikkel egész évben, mindennap, ugyanabban az órában, ugyanazon a helyen szoktam találkozni, ők persze nem ismernek engem, de én ismerem őket, mégpedig nagyon jól, hisz bőven volt alkalmam tanulmányozni az arcukat – és gyönyörködöm bennük, ha jókedvűek, bánkódom, ha elborul a tekintetük. Egy kis öregemberrel – akivel minden áldott nap, mindig ugyanabban az órában találkozom a Fontanka partján – már majdnem barátságot kötöttem; arca olyan komoly, olyan tűnődő; állandóan suttog magában, bal kezével hadonász, jobb kezében hosszú, görcsös, aranygombos sétapálcát szorongat.
Előszó
Az álmodozó nem ember, hanem olyan semleges lény. Örökös homályban gubbaszkodik, mintha rejtőznék a napvilág elől; hozzánő a zugolyához, mint valami csiga, azaz hogy jobban hasonlít a teknősbékához.
11. oldal
[…] mindennap arról álmodozom, hogy találkozni fogok végre valakivel, álmodozom, álmodozom… Ah, ha tudná, hányszor voltam már ily módon szerelmes!
– Hogy-hogy? Kibe?
– Senkibe, egy eszménybe, azokba a női alakokba, akiket álmaimban láttam. Az én álmodozásaim egész regények.
13. oldal, Első éjszaka (Révai)
Az eszmények egymásután mulnak el, válnak porrá, semmivé, s mivel nincs más élet, ezekre a romokra kell aztán alapítani egy utolsó eszményt.
Ezt a könyvet itt említik
- Janikovszky Éva: Aranyeső
- Jean-Michel Guenassia: Javíthatatlan Optimisták Klubja
- Varga András – Varga Domokos: Ég és Föld
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az őrült naplója 83% ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Karácsonyi ének 92% ·
Összehasonlítás - Bolesław Prus: A bábu 92% ·
Összehasonlítás - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója 89% ·
Összehasonlítás - Reviczky Gyula: Apai örökség 90% ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Kis Dorrit 87% ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Nagy várakozások 79% ·
Összehasonlítás - Krúdy Gyula: Az útitárs 74% ·
Összehasonlítás - Asbóth János: Álmok álmodója 71% ·
Összehasonlítás - Örkény István: „Rózsakiállítás” 91% ·
Összehasonlítás