A ​félkegyelmű 503 csillagozás

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Az író így vallott a Bűn és bűnhődés mellett mindmáig legnagyobb hatású és legnépszerűbb művéről: „Egy tökéletesen szép embert szeretnék ábrázolni. De nincs ennél nehezebb a világon, különösen most… A szép az eszményi, de se a mi eszményünk, se a civilizált Európáé nincs még kidolgozva. Csak egy tökéletesen szép személyiség van a világon: Krisztus…”
Dosztojevszkij tehát félreérthetetlenül kimondja, hogy művének hőse, Miskin herceg nem más, mint a XIX. század orosz társadalmába helyezett „földöntúli jellemű” lény. Vajon mit hozhat a világnak ez az eszményi szépségű ember? Elcsitíthatja-e a szenvedélyeket, diadalmaskodhat-e a pénz, az önzés hatalma felett, és egyesítheti-e embertársait a szenvedés és a szeretet jegyében?… Ezt a kérdést tárja az olvasó elé gyönyörű regényében az író. S a sokszálú történet elbeszélése során a maga teljességében mutatkozik meg a géniusz írásművészete: előttünk áll mind a tragikus, mind a lírikus, mind a szatirikus Dosztojevszkij.

Eredeti megjelenés éve: 1869

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · Orosz Remekírók Európa · Európa Klasszikus Regények Európa · Klasszikus Regénytár (kék) Révai · Helikon klasszikusok Magyar Helikon · Dosztojevszkij művei Magyar Helikon

>!
654 oldal · ISBN: 9789633987834 · Fordította: Szabó Endre
>!
Jelenkor, Budapest, 2013
682 oldal · ISBN: 9789636762902 · Fordította: Makai Imre
>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010
716 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632999890 · Fordította: Makai Imre

20 további kiadás


Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

Lev Nyikolajevics Miskin · Nasztaszja Filippovna

Helyszínek népszerűség szerint

Franciaország · Szentpétervár · Szibéria


Kedvencelte 156

Most olvassa 72

Várólistára tette 429

Kívánságlistára tette 231

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Sokáig azt gondoltam, Miskin herceg, ez a szent bolondként tisztelt és kinevetett lény a katalizátor. A szavai, a cselekedetei, a viselkedése arra valók, hogy – tudtán és szándékán kívül – ráébresszék az embereket arra, milyenek valójában. Hogy hogyan volna érdemes élniük, és hogyan nem élhetnek. Olyan keveset beszél – mármint a többiekhez képest –, annyira jól megérti mindazt, amit ki sem mondanak, és minden parancs vagy egyéb tudatos ráhatás nélkül olyan látványosan meg tudja változtatni a többiek viselkedését, hogy legalább ötszázötven oldalon át nem tudtam másra gondolni, mint hogy ő idézi elő az egészet a megjelenésével. Attól kezd álomszerűnek tűnni a világ, hogy ő belekerül. Vagy inkább az ő belekerülése, a puszta léte leplezi le ennek a lehetetlen, hazugságokon és egymás kijátszásán alapuló Oroszországnak az irracionalitását, és mutat fel egy másik Oroszországot. Talán azért is vonzza annyira a többiek szeretetét és gyűlöletét (igen, egyszerre mind a kettőt), mert azt látják benne, amik lehetnének, ha a saját életüket élnék, nem pedig az elvárások bonyolult hálójának igyekeznének megfelelni.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/12/31/miskin_her…

>!
Európa, Budapest, 1976
626 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630706253 · Fordította: Makai Imre
kaporszakall >!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Szóval muszáj néha klasszikusokat is olvasni, különben elfelejtjük a mércét. Amihez a – mennyiségileg oly bőséges – huszadik századi termést viszonyíthatjuk.

És – bár ez a könyv is vagy negyven év után került újra elő – rögtön meg is állapíthatom (némi elfogultsággal, mert ő az egyik kedvenc szerzőm): Dosztojevszkijnek még a hibái is többet érnek, mint sok más író erényei.

A kezdet – a regény első része – zseniális: huszonnégy órába és kétszáz oldalba belezsúfol annyi eseményt, konfliktust, lélektant és filozófiát, amiből sok kortárs szerző nem csupán egy, hanem több 5-600 oldalas kötetet is fölvizezne. Felvonul szinte az összes lényeges szereplő, az egész társulat – a későbbi figurák csupán statiszták. Shakespeare és kora óta nem írtak ilyen színvonalon.

Az író egyéni tapasztalatai, saját lelki gyötrelmei is felbukkannak e lapokon: spoiler. S kirajzolódik a két főszereplő, Miskin herceg és Nasztaszja Fillippovna alakja (mint Krisztus és Mária Magdolna parafrázisa) – a háttérben a szerelemtől és a hímivarú birtoklási vágytól félőrült Rogozsin démonikus figurájával.

A második részben, a rövid bevezetés után jön a hideg zuhany: a pavlovszki nyaralás köreibe benyomuló ’lázadó’ kamaszok erőltetett története. ’Ezt most miért, Mester…?’ – kérdeztem magamban, bár itt spoiler a hercegnek sikerül némileg gyakorlatias színben feltűnnie, ami kimenekíti őt a vérszegény próféta kliséjéből. Mégis – főleg a terjedelem miatt – ez a rész nem tesz jót a regénynek; olybá tűnik a szememben, mint egy szikár, izmos ember derekán a zsírhurka… S a súlyos tüdőbeteg Ippolit figurájáról is – bocsánat érte – a nála jóval életszagúbb Ippolit Matvejevics Vorobjanyinov jut eszembe, a Tizenkét szék-ből… Egy jellem viszont példaértékű: kevés olyan derűsen cinikus gátlástalan görény akad a világirodalomban, mint az e lapokon kibontakozó Lebegyev. Lámcsak: ennek a betegséggel, határidőkkel, adósságokkal küszködő írónak milyen remek humora volt…!

A harmadik részben a statiszták révén gördül előre a cselekmény, a társasági intrikák és szerelmi spekulációk, bár lekötik az olvasót, egyben laposítják is a történetet; messze alatta vagyunk az első rész csúcsainak. Ugyanakkor fokozatosan előlép a háttérből a negyedik fontos szereplő (best supportive actress): Jepancsin tábornok legkisebb lánya, Aglaja.

Végül a negyedik részben mind a mű erényei, mint a hibái a legélesebben mutatkoznak meg. A VII. fejezetben bekövetkezik az, amit elkerülni reméltem: az író a saját rögeszméi szócsöveként üzemelteti Miskin herceget; egy rettenetes pravoszláv-szlavjanofil szónoklatot zúdítva a meghökkent pétervári társaságra, meg a rémült olvasóra. Nem csoda, hogy a herceg újra visszakerül a ’hibbant’ kategóriába. Rögtön ezután (VIII. fejezet) viszont a regény egyik legnagyszerűbb jelenete jön: Aglaja és Nasztaszja Filippovna összecsapása – ennek a két Tajgetosz-pozitív nőnek a küzdelme felejthetetlenül szép, s megint Shakespeare jut róluk az ember eszébe… Végül a befejezés: az első rész drámájának méltó lezárása. A gong utolsó kondulására lemegy a függöny.

Még a statiszták nyüzsgésének – önmagához mérten gyengébb – fejezetei közben sem lehet letenni. S bár a Feljegyzések a holtak házából és a Karamazovok egyenszilárdságát nem éri el, de emlékezetes, erőteljes munka. Mégis: fél csillagot levonok a VII. fejezetbeli direkt prófétálásért – az ilyesmit csak nehezen bocsátom meg…

11 hozzászólás
csillagka>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Fjodor nadrágja mögül búj elő az a Orosz irodalom (vagy valami ilyesmi)
Nekem is illene nagyon meghatódnom és könnyes szemmel dicshimnusz zengem a múlt egyik legnagyobb géniuszának nagysága felett. Nem teszem, hiszen a zseni, zseni marad akárhogyan is fényezik, és ismerte annyira az emberi lelket hogy tőlem, földi halandótól nem míves szavakat, hanem bevésődött gondolatokat vár, nem dumát, hanem értelmet. Misi fia, tanítom, mesterem, mentorom ezen a rücskös, göröngyökkel teli úton egyet mesélj már el, csak úgy késői csodálódnak, honnan ismerted te a szomszédaimat, barátaimat, a társadalmat ahol élek? Nagy hóhányó egyébként a mágus, tökéletes drámát varázsol elénk, amely itt és ma játszódik, még is fantasy elemeket tartalmaz, hiszen Miskin fehér-ló nélkül is azonnal herceg, nem erről a világról való tünemény.
Tökéletes, magával ragadó olvasmány arról, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni a jósággal és az önzetlenséggel.

Qedrák P>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Ismét egy régebben olvasott könyvet értékelek. A Félkegyelműt részben azért olvastam el, hogy ne a Bűn és bűnhődés jelentse nekem Dosztojevszkijt, részben pedig azért, hogy a szépirodalom olvasásához szükséges készségeim ne csorbuljanak a sok zsáner után.
A Félkegyelmű alapvető kerete röviden és tömören az, hogy a szerző fogott egy elefántot és betette a porcelánboltba, de úgy, hogy nemcsak nem tört össze semmi (legalábbis eleinte), de még a porcelánok szégyellték el magukat. Lev Nyikolajevics Miskin elefánt mivolta abból fakad, hogy nem tanulta meg azokat a társasági technikákat, amelyek segítségével boldogulhat az orosz elit köreiben. Cserébe jólelkűen bízik mindenkiben és a könyv összes többi szereplőjével szemben sosem veszi észre az általuk tanult fogások ürességét. Sajátosan korlátolt marad, ami jólelkűséggel és az emberi viszonyok iránti érzékenységgel párosul. Pont annyira, hogy részt tudjon venni a társasági életben, de még ne freak showt kerítsenek köré, noha a végefelé tulajdonképpen erre történik kísérlet. A könyv során az orosz társadalom, de különösen az elit szereplői elé tart tükröt, ami meglehetősen szomorú képet fest róluk, viszont mindenkiből érzelmet vált ki, pozitív vagy negatív értelemben. Ezek az érzelmek aztán hosszas beszélgetések során kerülnek felszínre.
Mert kétség nem fér hozzá, a Félkegyelmű egy maratoni futás. Nem lehet egy lendülettel elolvasni, sőt eljön az a pont is, amikor nem szívesen vesszük elő. Például az általam olvasott változatban a 125. oldalnál még mindig csak egy fél nap eseményeit dolgozza fel a szerző, és a tempó később sem vált sebességet. (Leszámítva a legvégét). Szóval az olvasásához kitartás szükségeltetik.
Nem tudom nem észrevenni, hogy Dosztojevszkij mintha egy színdarabot dolgozott volna fel regény formájában. A szereplők általában egy helyiségben gyűlnek össze és csak kevés alkalommal mozgunk különböző helyszínek között, az egyes fejezetek pedig egy-két nap eseményeit mesélik el. Az összesereglett figurák ezt követően minden alkalommal szónoklatokat tartanak, vagy legalábbis valamiféle párbeszéden keresztül ismertetik álláspontjaikat az egyes kérdésekről. Cserébe annyian vannak, mint az oroszok, mármint a sok nevet igazi kihívás megjegyezni. Miskin herceg mindenesetree mindannyiuk életére hatással van.
A legnagyobb hatást kétségtelenül Aglaja Ivanovna Jepancsinára és Nasztaszja Filippovnára teszi. Párbajuk Miskin hercegért határozza meg a könyv utolsó szakaszait. Tulajdonképpen mindketten a jobbik énjük megvalósítását keresik Miskinben. A végeredmény számomra nem lehetett kérdéses, hiszen a győztes azáltal arat diadalt, hogy önmagát akarja mindenképpen földbe döngölni. (És persze Dosztojevszkij bizonyos értelemben eléggé kiszámítható fordulatokat ír a szereplőinek, vagy legalábbis az azóta eltelt időben annyian utánozták a saját regényükben, hogy a fogásai ismerőssé váltak).
Persze nem hibátlan mű ez. Egy ponton Miskin szónokolni kezd, mondanivalójába pedig erőteljes antikatolikus szlavofília kerül, ami annyira elüt a főszereplő addig ismert jellemétől, mintha a cári udvar egyik cenzora írta volna bele azt a szakaszt a szövegbe. Ezért az intermezzoért nagy kár.
Ezzel együtt is szerettem ezt a művet, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Dosztojevszkijjel való ismerkedést ezzel a kötettel érdemes kezdeni.

SteelCurtain >!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Az már Dosztojevszkij zsenialitása, hogy ez a történet nem hullott apró darabjaira, mert oly sokat markolt, oly sok szálból szőtte, hogy logikusan csak egy anarchikus szólottó nyereményjegyzéke sülhetett volna ki belőle. Mint ahogyan ahhoz is zseniálisan kell írni, hogy az olvasó ne felgyújtani, hanem türelmetlenül tovább olvasni akarja annak a rengeteg visszataszító, undorító alaknak a meséjét, akikkel Fjodor Mihajlovics benépesítette ezt a gigantikus méretűvé duzzasztott regényt. Annak ellenére is élveztem az olvasást, hogy a mestert olykor elragadta fanatizmusa és demagóg szólamokkal párnázta ki a regényt. De azt még a szerző zsenialitása sem volt képes megvilágítani nekem, hogy a Jézus-epigon Miskin herceget miért kellett hétköznapi latrok, betyárbecsülettel megvert gazemberek helyett árulók, csalók, pitiáner tolvajok és beteges hazudozók légiójával körülvenni. És hát a mélységesen hívő Dosztojevszkijnek csakugyan az lett volna a célja, hogy Isten küldöttét határozatlan, naiv, s olykor egyenesen pipogya alaknak állítsa be? Ez még a magamfajta ateistát is zavarba hozza.

Emmi_Lotta I>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Három napig alig voltam képes másra, mint olvasni ezt a jelző-sincs-rá-milyen regényt, és közben kevés alvásokkal szinte egy szuszra lenyomtam a majdnem 630 oldalt.
Ha a világ első 10 legjobbját kellene megadni, abban is biztos benne volna (számomra).
Dosztojevszkij egy észveszejtő zseni, most ehhez nem tudok többet hozzátenni.

>!
Európa, Budapest, 1973
628 oldal · keménytáblás · Fordította: Makai Imre
10 hozzászólás
Frank_Waters I>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Félve fogok bele az értékelésbe, mert az élményt úgyse tudom leírni, tehát valami mást kell leírnom. Okoskodni kicsit. Dosztojevszkij Miskinben a tökéletes szépségű embert akarta megalkotni. Magyarán Jézust. És ezért a regény címének azt választotta, hogy Идиот, tehát idióta. A félkegyelmű ma már nem hat olyan durván, de amikor ezt a magyar címet kapta a könyvet, ugyanolyan sértő volt, mint ma az idióta. A könyvben sokszor leidiótázzák Miskin herceget, aki valóban nem egy tanult ember, kicsit naiv is, és ami főleg meghökkentő benne: szeretet van benne, nem gyűlöl senkit sem! Rogozsin meg akarja ölni, de megbocsát érte. A „barátai” folyton kigúnyolják vagy sértegetik, de ő megbocsátja. Erre a mai ember azt mondja, hogy idióta. Hogy ez nem normális. Nem normális dolog olyannak lenni, mint Miskin. A normális az, ha bosszút állsz azon, aki meg akart ölni, vagy saját kezeddel, vagy a rendőrség útján. Ha börtönbe került, megnyugszol, és örülsz neki, hogy rab lett abból az emberből. Megérdemli, ezt mondod. Hiszen megölhetett volna! Félsz tőle. Normális az, ha megsértődsz. „Mert hisz megsértődni néha nagyon kellemes, nem igaz?”, mondja Zoszima sztarec a Karamazovokban. Aki szereti az ellenségeit, idióta. Aki megbocsát, az idióta. Vagy ha nem is idióta, de legalábbis kicsit buta, vagy inkább gyenge. Igen, aki nem áll bosszút, az gyenge. Vagy ha nem áll bosszút, legalább ne bocsásson meg. Az férfiatlan. Ma már a nőktől is elvárjuk, hogy ne bocsáson meg, tehát nőietlen is. Nincs benne büszkeség! Azt szoktuk mondani, hogy legyen már benned tartás! Ezt jelenti a tartás, ezt a férfiasságot, a megbocsátásra való képtelenséget. Álljunk csak szépen bosszút, és viseljük el, ha a bosszúért bosszút állnak rajtunk, akkor majd visszabosszulhatunk, stb. Ha tartás van benned, ha elveid vannak, akkor nem állsz szóba, akkor megsértődsz, akkor nem ülsz le vele egy asztalhoz. Ha idióta vagy, mint Miskin herceg, akkor is megbocsátasz, ha meg akartak ölni. Jézus egyértelműen idióta volt, mondjuk ki. A tarotban az utolsó, számozatlan lap „A bolond”, az Arlequin, a bohóc. Ő is idióta. Jó akarsz lenni? Dosztojevszkijt olvasol? Buzi-e vagy? Miskin meg akarja menteni Nasztaszja Filippovnát, a bukott, szerencsétlen nőt, talán a legszerethetőbb szereplőt, de nagyon érdekes megnézni, hogyan akar rajta segíteni: nem kényszeríti, de követi őt, figyeli, és ha kell, közbeavatkozik. Sajnos Miskin ügyefogyott kicsit, úgyhogy megmenteni nem tudja őt. De lehet, hogy csak azért, mert N.F. nem akarja, hogy megmentsék, ő elbukni akar, bele a sárba, élve a pokolra szállni. Miskin fel akarja vinni a mennybe, de ő nem akar fölmenni, ő nem idióta. Rogozsin is a pokolba tart, ő nem idióta. Nem lehet senkit megváltani, aki maga nem akarja, hogy megváltsák. Talán Miskin is tudja ezt, de mégis próbálkozik, kényszerítés nélkül. Miskin nem fekszik le egy nővel sem, tehát idióta, férfiatlan. Nem iszi fenékig az élet serlegét. Különben szokásos Dosztojevszkij-regény: remekmű. Minden szereplőről lehetne egy hosszú esszét írni, de nem kell, mert Dosztojevszkij már megírta, regényformában. Miskin végül is nem lett a tökéletes szépségű ember, nem lett Jézus, mert az ilyen normális embert nem lehet ábrázolni. Viszont azt lehet ábrázolni, hogyan fogadják azt az embert, aki szeretne normális lenni. Sok nagy regény szól erről, a Don Quijote, a Zabhegyező, az Idióta, a Hamlet, a Háború és béke (Pierre és Andrej), az Anna Karenyina (Levin), a Feltámadás (Nyehljudov), az Utas és holvilág, de be is fejezem, szóval sok. De persze Dosztojevszkijnél a mellékszereplők is nagyon fontosak, mind félrecsúszott egzisztenciák, hisztérikusak, őrültek (de nem idióták, az Miskin), ahogy általában. Nevetségesek is, mert Dosztojevszkijnek nagyon jó humora van. Nagy tehetsége van ezekhez a nevetséges emberekhez, Hamvas is tőle tanulta el Hoppy Lőrincet, akit egyébként az Idiótában Lebegyvnek hívnak. Magunkra ismerhetünk bennük. Nem ismerek egyetlen Miskint se, de egy országnyi Dosztojevszkij-mellékszereplővel élek együtt.

9 hozzászólás
dagikám>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Sokáig húztam halasztottam az írónak a soron következő művének elolvasását. Hozta ismét azt a hangulatot és érzéseket bennem,amit már az előző könyveinél is éreztem.
Ismét meggyőződtem arról,hogy szeretem Dosztojevszkij írásmódját. Habár voltak is idegesítő jelenetek,illetve filozofálgatások,de ez nem csökkentett nálam semmit az élményen.

pikkupilvi P>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Tíz nap szenvedés, felháborodással vegyes fintorgás kísérte ezt a könyvet, amíg legyűrtem. Meg is lepődtem, mert az addigi egyetlen dosztojevszkiji élményemre, a Bűn és bűnhődésre kifejezetten szívesen emlékszem. Azt hiszem, hogy mindaz, amiért méltatják ezt a könyvet, aminek én a társadalomkritikai és lélekábrázolási aspektusára lettem volna nagyon kíváncsi, élvezhetetlen volt két okból: a MEK-es régi fordítás eleve kihívást jelentett, de ezzel még megküzdöttem volna, ha a kevéske történést nem duzzasztotta volna fel ilyen mértékben az érzelmi dráma. Az elharapott mondatok…! A hebegő pirulások…! Az egymás szavába vágás, amitől alig tudom követni a történetet …! A pillanatonkénti hangulatváltozás, haragból kedélyes nevetésbe fordulás…! A heherésző, mellverő Lyebegyev és drámák koronázatlan királynője, Prokofjevna Lizaveta parttalan felszólalásai, a különleges adottság, hogy egy mondaton belül kétszer tudnak ellentmondani maguknak…! off
Nem szaporítom a szót. Sajnálom, hogy a fentiek miatt nekem még a ,makulátlanul ragyogó herceg is leginkább a homlokán egy L betűvel körbe-körbe rohangászó fiúcskára hajazott.

GTM>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Felejthetetlen minden alakja, mélyen belém égett egy-egy megrázó részlete. Ez volt az első nagyregény, amit kamaszként elolvastam, és talán meg is értettem. Miskinbe szerelmes voltam, Nasztaszja Filipovnát máig is a világirodalom egyik legkülönlegesebb és legtragikusabb nőalakjának tartom. A könyvet meg a top10-ben. Alig várom az újraolvasást. Kíváncsi vagyok, miként hat majd annyi év után. Remélem, ugyanolyan elementáris erővel.

UJRAOLVASÁS: 2022.01.15.
Nehéz rendezni a gondolatokat. Marad a kedvencek között, értékelés később.

12 hozzászólás

Népszerű idézetek

Soós_Norbert>!

Legalább egy emberrel úgy akarok beszélni mindenről, mint önmagammal.

477. oldal (Jelenkor Kiadó)

Sárhelyi_Erika I>!

A legidősebb szépen muzsikál, a középső kitűnő festő, de erről sokáig nem tudott senki semmit, és ez csak a legutóbbi időben, akkor is véletlenül derült ki. Egyszóval – rendkívül sok dicséretes dolgot mondanak róluk. De akadnak rosszakarók is. Egyesek szörnyülködve emlegetik, hány meg hány könyvet olvastak.

18. oldal (Európa, 1972.)

Rawalpindi>!

Szív kell ahhoz, hogy valaki megértsen valamit!

495. oldal, Negyedik rész, 3.,Európa Könyvkiadó, 1973

Szédültnapraforgó>!

Tudod-e, hogy a nő, kegyetlen gyúnyolódásával, képes agyongyötörni a férfit, és még csak lelkiismeret-furdalást sem érez egyetlenegyszer sem, mert magában mindannyiszor azt gondolja, ha az emberre néz: „Most ugyan holtra kínzom, de később majd mindenért kárpótolom a szerelmemmel…”

494. oldal

Rea>!

Egyebek között azon tűnődött el, hogy epileptikus állapotában csaknem közvetlenül a roham előtt (ha ébrenlétben jött rá a roham) volt egy olyan fokozat, amikor a lelki sötétség, a nyomasztó szomorúság közepette némely pillanatban mintegy megfeszült egész életereje. Életérzése, öntudata szinte megtízszereződött ezekben a villámgyorsan tovatűnő pillanatokban. Elméjét, szívét rendkívüli fény világította be; mintha egy csapásra lecsillapodott volna minden izgalma, kétsége, nyugtalansága, és feloldódott volna valami derűs és harmonikus örömmel, reménnyel, értelemmel és a végső ok ismeretével teli magasztos nyugalommal.
(Miskin herceg gondolatai)

229. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lev Nyikolajevics Miskin
18 hozzászólás
Chöpp >!

De mégis hozzáteszem, hogy minden zseniális vagy új emberi gondolatban, amely megszületik valakinek a fejében, mindig marad valami, amit semmiképpen sem lehet átadni másoknak, még akkor sem, ha egész köteteket ír az illető, és harmincöt esztendeig magyarázza a gondolatát; mindig marad valami, ami semmi kincsért sem akar kijönni az ember koponyájából, és örökre benne marad; anélkül hal meg, hogy bárkinek is átadta volna talán éppen a legfontosabb gondolatát.

Kapcsolódó szócikkek: írás
Aurore >!

[Jepancsin] Annyira tisztelte, és néha annyira félt a feleségétől, hogy szinte már szerette is.

I. rész - 2 (Európa 1996, 25. old.)

K I>!

– Bízzál a jövőben, minden elmúlik!

233-234. oldal (Európa, 1981)

1 hozzászólás
Rawalpindi>!

Aki szülőföldjét megtagadja, az az istenét is megtagadja.

555. oldal, Negyedik rész, 7.,Európa Könyvkiadó, 1973

1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Dickens: Nagy várakozások
Charles Dickens: Szép remények
Honoré de Balzac: Goriot apó
Charles Dickens: Martin Chuzzlewit I-II.
Jane Austen: Emma
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Zola Emil: Az emberi dúvad
Charles Dickens: Nickleby Miklós élete és kalandjai