Amikor megmondtuk a férjem hatéves kislányának, hogy összeházasodunk, azt kérdezte tőlem, hogy akkor most én is az anyukája leszek-e. Mondtam: nem, hiszen neki van anyukája… Még hozzátettem, hogy nagyon remélem, hogy jóban leszünk, mivel ő nekem igazán rokonszenves, de az anyukája akkor sem leszek. Biztos van, aki ezt a választ barátságtalannak, visszautasítónak találja, de nekem az volt az érzésem, hogy a gyerek megkönnyebbült. Helyükre kerültek a dolgok.
De hogyan kerülnek, kerülhetnek a helyükre a dolgok a patchwork-családban, azaz egy olyan kapcsolatban, amely nem független emberek újraházasodása révén jön létre? Milyen buktatókkal kell szembenézni? Ki segíthet a problémák megoldásában?
Fischer Eszter pszichológus könyve ezt a korábban ritka, ma már azonban egyre gyakoribb együttélési formát vizsgálja – konkrét példákon keresztül –, számos tabuként kezelt vagy éppen elhallgatott kérdést is érintve.
Modern mostohák 16 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az élet dolgai
Most olvassa 2
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 7
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Becsülendő a cél, ez a zsebkönyves megoldás – de nem nyújt zsebkönyvnyi megoldást szerintem. Vannak témák, amiket nem lehet ekkora mennyiségben felölelni és segítséget is nyújtani benne.
Szóval azt éreztem, hogy maximum annyi sikerült, hogy összeszedtek sok történetet és felvázoltak sok eshetőséget. Nyilván voltak benne jó gondolatok, Fischer Eszter baromi jó szakembernek tűnik, de az egész fél fogamra nem volt elég, és ha mostohaszerepben lennék, el sem tudom képzelni, hogy ennek a kötetnek a hatására tudnék változtatni a helyzetemen/viselkedésemen/hozzáállásomon …
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy teljesen elborzaszt és némi gondolkodnivalót hagy maga után, hogy hogyan lehetséges az, hogy 26 évesen olvasva utolsó szóig tudok azonosulni minden gyerek problémájával/gondolatával/reakciójával; ugyanakkor egyik felnőtt fájdalma sem érint meg, sokkal inkább csak felpaprikáz.)
Annyira nehéz szituációkat szedtek csokorba, és annyira azt éreztem, hogy ezekre a megoldás csak mesevilágban létezik, de a kis magyar valóságban kevésbé, hogy az egyetlen tanulság végül az lett: bsszus, ne válj el és ne kezdd újra.
Most, ezt a könyvet olvasva gondolkodtam el igazán, milyen nehéz is lehet egy összerakott családban élni. Legyen szó gyerekről, vagy felnőttről. Akarhatom én szeretni a másikat, ha ő engem elutasít. De ez csak a kisebb gond. Ráadásul a történetekben olyan is volt, amikor az új család is szétment, és jött egy harmadik kapcsolat a szülő életében.
Tetszett a könyvben, hogy nem csupán szakmai szöveget olvashat az ember benne, hanem megszólaltat számtalan szülőt, mostohát, gyereket is a szerző. Sokkal élethűbbek így a felvázolt helyzetek, problémák. Nekem sajnos több helyütt volt egy olyan érzésem, hogy a mostohák ellen van beállítva a történet, vagy magyarázat. Sokszor éreztem, hogy bármi gond adódik, ők a felelősek, nekik kell változtatni a hozzáállásukon stb. Az áldozat pedig javarészt az édes szülő volt. Neki nézzen el a mostoha ezt-azt, az ő helyzete milyen nehéz lehet….
Ami viszont tetszett, hogy rávilágított a könyv, hogy az apuka (aki csak időnként veszi magához a gyereket), mennyire rá tud tenni egy lapáttal az ellenségeskedésre bizonyos viselkedésével.
Nagyon jó volt a fejezetekre tagoltság témánként. Ez a pénzkérdés pl. nagyon érdekes téma, és biztosan nehéz lehet igazságosnak lenni. Főleg, ha mindkét félnek van gyereke, sőt akad közös is. Ami a legjobb volt az egész könyvben, hogy olvashattam pozitív példákat is, amikor nem csak a mostohaszülő-gyerek kapcsolat jó, hanem a mostohagyermek édes(anyjával) szülőjével is baráti viszony alakul ki. Ez példaértékű. Én azt vallom, hogy attól, hogy valakik nem tudnak már együtt élni, még maradhatnak jó kapcsolatban. S innentől azt gondolom, hogy a mostoha kérdés is könnyebb, hiszen mindenki, beleértve a gyermeket is, elfogadóbbá válik.
A könyv elején lévő fotón nagyon cuki az a kislány!
Nagyon hasznos könyvnek tartom és nem csak a patchwork-családban élők számára.. Aki látott már testvérféltékenységet, aki szembesült már nagyszülők közötti háborúval, az tudja miről beszélek. Szerettem a könyvben a sok esetleírást. Ez két dolgot erősített meg bennem. Egyrészt azt, hogy a könyv szerzője terepen edzett pszichológus , másrészt azt,hogy ez egy „gondolkodós” könyv. Nem lehet egy szuszra végig viharzani rajta, felcsípni néhány jó mondatát. Nem, ezt a könyvet lassan érdemes csak olvasni. Szívesen beülnék egy sorstárs csoportba, ahol hétről hétre haladva dolgoznák fel az egyes fejezeteket.Lassan, minden esetet megélve, minden szerepben beilleszkedve, minden megoldást megtalálva. Valamelyik értékelésben ajánlotta valaki a könyvet mindenkinek, aki családokkal foglalkozik. Egyetértek, nekem is ez a véleményem.
Ebben aztán volt minden, ami csak probléma előfordulhat egy mozaik családban, bár hozzám (ill. a helyzetemhez) csak az utolsó oldalakon szólt, gyakorlatilag alátámasztva azt, amit már magamtól is pedzegettem a páromnak. Elárulom, konkrétan arról van szó, hogy ha azt szeretné, hogy a lányával közeledjünk egymáshoz, akkor ne felügyelje azt a pár percet amikor találkozunk, hanem adjon önálló pillanatokat nekünk, valamint ne négyesben a fiújával menjünk bárhová is – egyelőre.
Szerettem a könyvet, és sajnálatos, hogy az összeköltőző félcsaládok nem költözés előtt olvasnak ilyesmit, hanem csak ha már sok hónapos konfliktus alakult ki egymás között. Nem zárom ki, hogy van olyan ország, ahol ajánlanak ilyen irodalmakat a szülőknek még a költözködés előtt, mondjuk mert odafigyelőbb az oktatás és a gyereknevelés.
Erre a könyvre úgy érzem szükségem volt, sőt a hasonló helyzetben lévőknek is ajánlom.
A könyv hiteles, pontosan azért, mert magyar. Magyarokról szól, magyaroknak. Magyar helyzeteket mutat be és ez nagy segítség. :)
Egy szóval tetszett :)
Népszerű idézetek
Tipikus játszótéri jelenet: a homokban békésen játszó egyéves gyerek gyanútlanul egy ott heverő lapát után nyúl, mire a két-hároméves lapáttulajdonos hintáról leugorva “ez az enyém!” üvöltéssel tigrisként veti rá magát a tolvajra és kitépi a kezéből a birtokolt tárgyat. A kicsinanyja felháborodik, szemrehányást tesz az anyatársnak, hogy milyen irigy és durva a gyereke, bezzeg az övé bárkinek készségesen kölcsönadja azt, amit éppen nem használ. Nem tudja még, amit a másik igen, hogy néhány hónap múlva a jelenet meg fog ismétlődni, más szereposztásban. Hogy a nagyobbik gyerek nem irigy és rosszul nevelt, hanem személyiségfejlődésének abban a fázisában van, amikor kezd kialakulni a saját Énje, amikor szinte megrészegedik attól a felismeréstől, hogy ő van, hogy ő, minden más embertől elhatárolódva, egyedi és önálló lény, és amikor ezt az éppen felfedezett Ént folyamatosan hangsúlyozni kell.
Ezért kell minden adandó alkalommal nemet mondani, mert aki nemet mond, az mást akar, mint a másik ember, tehát önállóan létezik, nem pedig a másik játékszere. Aki létezik, az birtokol is, és ha valaki ezt a birtokviszonyt fenyegeti, tehát csakúgy elveszi a játékát, az tagadja az Énjét, vagyis az Én védelmében a lapátot ki kell tépni a kezéből.
Nem mintha mindez a gyerekben tudatos volna, de valami ilyesmit érez, és ami fontosabb, minden gyerek így viselkedik ebben az életkorban, és az egyéni különbségek nem a nevelésből, hanem sokkal inkább a temperamentum különbözőségéből fakadnak.
81-82. oldal
Egyszer a barátommal és az öt éves kislányommal egy vendéglőben ettünk, és a pincér azt mondta a lányomnak, hogy adja oda az étlapot az apukájának, mire a gyerek kijavította, hogy nem az apukája. A barátom megsértődött, hogy miért utasítja el ennyire a gyerek, hogy azt sem bírja elviselni, hogy egy vadidegen pincér egy percre az apjának nézze. Nem értette, hogy egészen másról volt szó. Egy kisgyerek nem mérlegel, hogy a pincérnek mindegy, ki az ő apja, neki ez a tény iszonyúan fontos. Neki árulás, ha elhallgatja az igazi apját. Nem utasította el a barátomat, csak nem tekintette az apjának. Mint ahogy nem is volt az. De ő ezt nem volt képes megérteni.
A mostohatörténetek gyakran kezdődnek úgy, hogy „én igazán mindent megpróbáltam, de…”. Talán érdemesebb nem mindent megpróbálni. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb a bosszúság, ha az áldozat értelmetlennek bizonyul. Ez még viszonylagos apróságokban is így van. Ha a mostoha feltétlenül meg akarja nyerni a gyereket, és ezért minden látogatáskor a legmunkaigényesebb ebédet főzi, akkor nagyon kellemetlenül fogja érinteni, ha a gyerek egy „nem vagyok éhes, útközben ettem egy hot dogot” felkiáltással le sem ül az asztalhoz. Jobb, ha csak annyit nyújtunk, amennyit a viszonzás minden reménye nélkül tudunk adni. Ha átlagos családi ebédet főzünk, akkor nem számít, ha a gyerek nem is eszik belőle. Ő amúgy is jobban szereti, ha békénhagyják, mint ha méltányolnia kell a különleges erőfeszítést.
91. oldal
A mozaik-családok férfitagjait általában nagyon nyomasztja, hogy apai funkciót töltenek be egy “idegen” gyerek mellett, miközben a sajátjukat kényszerűen elhanyagolják. Ez az érzés komoly bűntudattal keveredhet, ha a válást a férfi kezdeményezte, ha tehát ő “hagyta el” a gyereket.
101. oldal
A „mostohaszülő” szerepe bizonytalan. A köznyelv nem is igen használja a mostoha kifejezést erre a kapcsolatra, első
sorban azért nem, mert a szó érzelmileg megterhelt, a mesék gonosz mostoháját idézi. De a mostoha szó, még ha eltekintünk is a mesei assz
ociációktól, azért sem fejezi ki jól az új házastárs funkcióját, mert a másik szülő él, a helyét tehát nem kell betölteni, a szülő szerepe „foglalt”.
A nyelv mintha azt tükrözné, hogy társadalmunk, bármilyen gyakorivá vált is ez a fajta viszony, még nem tud mit kezdeni vele, hiszen nem talált rá sem nevet, sem egyértelmű funkciót.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Vekerdy Tamás: Jól szeretni 94% ·
Összehasonlítás - Máté Gábor: Szétszórt elmék 93% ·
Összehasonlítás - Vida Ágnes: Babapszichológia 80% ·
Összehasonlítás - Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek 98% ·
Összehasonlítás - Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés 95% ·
Összehasonlítás - Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan 91% ·
Összehasonlítás - Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása 89% ·
Összehasonlítás - Ranschburg Jenő: Mi rontottuk el? ·
Összehasonlítás - Varga Zoltán: A nehezen nevelhető felnőtt ·
Összehasonlítás - John Bowlby: A biztos bázis ·
Összehasonlítás