A ​mestermű 23 csillagozás

Fiona Davis: A mestermű

Magával ​ragadó regényében a szerző a New York-i Grand Central Terminál – mely sok millió ember számára egy koronaékszer, a tervezés mesterműve – elbűvölő művészeti iskolájába repíti az olvasót, ahol két teljesen különböző nő, ötven év eltéréssel, minden elhivatottságát latba veti, hogy elérje a célját.

NEW YORK, 1928. Clara számára a terminál ugródeszka a jövőjébe, melyről biztosra veszi, hogy olyan ragyogó lesz, akárcsak a csillagképek a főcsarnok mennyezetén. A huszonöt éves Clara a nagyra tartott Grand Central Művészeti Iskolában tanít. Tehetséges illusztrátorként arról álmodozik, hogy címlapot tervez a Vogue-nak, ám még az iskola presztízse sem képes felülírni a közvélemény megvetését a „női művészek” iránt. A pimasz, tüzes és céltudatos Clara elszánt, hogy az összes létező kreatív sikert elérje. Ám neki és bohém barátainak fogalmuk sincs, hogy hamarosan lecsap rájuk a fenyegető világválság, a telhetetlen szörny, amelynek hatalmában áll elpusztítani az egész… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror I.P.C.

>!
I.P.C., Budapest, 2018
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636356750 · Fordította: Kiss Nóra Titanilla

Kedvencelte 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

rosemary_goth P>!
Fiona Davis: A mestermű

Ahogy elnézem a korábbi értékeléseket, ugyanolyan kétségekkel találkozom, mint amilyet én is érzek.
A könyv nem volt rossz. Talán kicsit alul is van értékelve.
Szép történet, értékmentő gondolatok.

Egy cikk alapján off szavaztam bizalmat neki, mint erőteljes női egyenjogúság témájában íródott mű.
Ami tény, hogy a 20. század gazdasági válsága előtt kezdődött történet nagyon szépen kirajzolja, hogy milyen kihívásokkal kellett akkoriban szembenéznie egy karakteres nőnek.
Ez a rész nem is volt rossz, bár a szereplő igazi nehézségeit, küzdelmeit jobban is bemutathatta volna.
A ’70-es években játszódó másik szál fő karaktere egy gyenge jellemű nő. Bár megmutatja, hogy akkoriban körülbelül milyen szinten mozgott a női egyenjogúság kérdésköre. Tekintve, hogy Amerikában járunk, és a nagy amerikai álom buborékja elnyomta a korábbi századfordulós törekvéseket (a nők életcélja továbbra is a házasság és az otthonlét a főiskola elvégzése után, teljesen kiszolgáltatott helyzetbe juttatja őket, és ezáltal az önbecsülésük is a kisbéka feneke alá süllyed), egyáltalán nem csoda, hogy egy akkori nő nehezen talál magára – főleg egy válás után, ami egzisztenciálisan is hátrányos helyzetbe juttatja.
De megjelenik a végére egy reménysugár az új generáció képében, és végre minden igazságosan a helyére kerül.

Összességében szép, élvezetes történet, érdemes elolvasni, de ebben a témában jobb mű is születhetett volna.

Csoszi>!
Fiona Davis: A mestermű

Ez most sajnos csalódás volt. Mind a múltban, mind a jelenben játszódó részek érdektelenek. Sem Clara, sem Virginia nem került közel hozzám. Kettejük közül talán az utóbbi volt valamivel szimpatikusabb. Maga a történet felejthető.

>!
I.P.C., Budapest, 2018
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636356750 · Fordította: Kiss Nóra Titanilla
amanda888 P>!
Fiona Davis: A mestermű

A jó és a rossz határán egyensúlyoz: nem volt olyan jó, hogy lelkesedni tudjak érte, de nem volt olyan rossz, hogy kínkeservesen bajlódjak az olvasással. A két főszereplő nem igazán nyerte meg a tetszésemet, Clara-tól több küzdést vártam, Virginiától meg többször megkérdeztem volna, hogy ez tényleg így gondolod jónak. A könyv elején még azt hittem, hogy valami jó nagy jogi csatározás lesz a Grand Central Terminál kapcsán, de az is lapos volt. Jackie elmondott egy szép lózungot, aztán kb. ennyi. Nem tudok jobbat mondani, csak azt, hogy ha valaki így nyár közepén szeretne valami kis súlytalan, könnyen felejthető, kikapcsoló könyvet, akkor bátran válassza ezt.

Maryse>!
Fiona Davis: A mestermű

Festészet témában szerettem volna regényt olvasni, így esett erre a könyvre a választásom, a New York helyszín volt a ráadás, ez utóbbinak a hangulatát remekül ábrázolta a szerző, és váratlanul belemerültem New York egyik legismertebb nevezetességének a Grand Central Terminal pályaudvarnak a titkaiba, történetébe, varázsába, számomra egyértelműen ez az egyik mestermű a könyvben. Ennyi a pozitívum, ezért érdemes volt elolvasni, de összességében részemről mind a szerző, mind a regény felejtendő – egyelőre biztos. Van egy kevés rejtély, egy kevés művészet, egy kevés szerelem, valamennyi kudarc és valamennyi siker, ambíció és féltékenység – ez mind nagyon ígéretes, volt benne lehetőség és talán még jó is lehetett volna. A cselekmény lassan haladt előre, a szereplőket nem szerettem meg, a festészet téma feldolgozása pedig hihetetlenül gyenge volt, sokat bosszankodtam. Két erős nő karakterét ismerhetjük meg, mindkettőjük története kapcsolódik a Grand Central Terminalhoz, Claraval az 1920 – as évekbe csöppenünk, és azt látjuk, hogy igyekszik megtalálni a helyét a férfiak által uralt művészeti világban, és Virginia, – 1970 -es évek – akinek a házassága majd’ 20 év után felbomlik, és nehezen boldogul, egy akvarell festmény köti össze őket, amely megváltoztatta mindkettőjük életét. A története lezárása jobb lett, mint gondoltam, így jön össze a három csillag.

Édeskiskönyvkritikák>!
Fiona Davis: A mestermű

Csodálatos, elragadó és motiváló. Ezen szavak jutnak eszembe, ha arra gondolok, milyen is volt számomra ezt a könyvet olvasni. Rendkívül motiváló ez a könyv számomra, mint nő, de szerintem a férfiak is oda vannak a céltudatos nőkért. Olyan, aminek hatására felpattansz és belevágsz valami újba, vagy még jobban megerősödsz abban, hogy amit csinálsz az jó. Talán azért is rajongok ennyire ezért a könyvért, mert nagyon hasonló személyiségnek gondolom magam. Nem egy csupa rózsaszín könyv, bőven van benne dráma, de romantika is, így nehezen tudnám műfajilag besorolni. Ez is tetszett benne, hogy nem az a tipikus minden happy, hanem olyan életszagú. Senki élete sem tökéletes, de azért mindig vannak jó pillanatok. Abból kell kihozni a legjobbat, amit dobott a gép, nem keseregni, hanem menni tovább.
További részleteket itt találsz: https://edeskiskonyvkritikak.hu/2019/12/08/fiona-davis-…

Csőrike009 P>!
Fiona Davis: A mestermű

Vegyesek az érzéseim ezt a könyvet illetően.
Sajnos tele van elírásokkal, szóismétlésekkel, és a könyv fő fordulatát, csattanóját, már a legelején lehet sejteni.
A szereplők élete néhol mellőzi a realitást, tündérmesébe illő fordulatokkal, és már-már végletekig jóságos női karakterekkel.
Ugyanakkor a Grand Central Terminál leírására vonatkozó részek fantasztikusak. Szinte láttam magam előtt a helyet a korabeli pompájában, és sok érdekességet olvastam róla.
Összességében pozitív élmény volt, de ebben a történetben sokkal több lehetőség lett volna…


Népszerű idézetek

Christinewinchester>!

Az Armory show tizenöt éve volt, Levon. Ha a kurátoroknak az volt a szándéka, hogy meghökkentsenek minket, akik hiszünk abban, hogy a mezőn dolgozó parasztok valósághű ábrázolása igazabb műalkotás, mint semmit sem jelentő formákkal és színekkel való mismásolás, akkor nem jött be a számításuk. Én nem félek attól, hogy hátramaradok.

47. oldal (3. fejezet)

Christinewinchester>!

-Ha egy diák tehetséges, akkor inspirációra van szüksége, és nem merev szabályokra: „Az ujjait így kell rajzolni, a törzset meg úgy.”. – Mr. Zakarian arcjátéka nevetést váltott ki.
-Azt azért el kell ismernie, hogy először a klasszikus technikákat kell tökéletesíteni. Ezt legalább képes elismerni?
Mr. Zakarian megenyhült.
-Ebben a kérdésben egyetértünk. De ha az én diákom egy halat akar rajzolni az alakja fejére, miért ne tehetné?

47. oldal (3. fejezet)

Christinewinchester>!

Mikor festett vagy rajzolt, az olyan volt, mintha egy láthatatlan kéz vezette volna őt. Ezt soha senkinek nem volt képes elmagyarázni. Számára a festés belülről fakadó kifejezési mód volt, nem pedig politikai vagy társadalmi. Neki nem volt manifesztója vagy hovatartozása, azt leszámítva, hogy örömet okozott magának azzal, amit szeret csinálni, és közben pénzt keressen vele. Az első része könnyen ment – a második már bizonytalan volt.

48. oldal (3. fejezet)


Hasonló könyvek címkék alapján

Janette Oke: Ha szólít a szív
Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti
Natasha Lester: Mr. Fitzgerald csókja
Corina Bomann: Sophia álmai
Colin Falconer: Szabadság, szerelem, Levine
Laura Baldini: Estée Lauder és a szépség álma
Karina Halle: Csak a testemen keresztül
Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona
Nina Collins: Örökre szól
Lucinda Riley: Éjféli rózsa