A ​gyanúsított 77% 66 csillagozás

Valami nagy durranást vártam, de csak nem jött. Untatott… Szinte végig untatott. Sparkes felügyelőn kívül senki sem volt szimpatikus, szóval egyáltalán nem érdekelt, mi történt a lányokkal. Vagy Jake-kel…
A fülszövegben olvasható „Hullámvasútként száguldó pszichothriller” egyáltalán nem állja meg a helyét. Találóbb lenne a lassan csordogáló családi dráma felirat.

Fiona Barton harmadik regénye némiképp kapcsolódik az első két könyvéhez, a szereplők azonosak, ki itt, ki ott felbukkant már az előző nyomozásoknál. Ugyan önmagában is olvasható, szorosan nem kapcsolódik hozzájuk, de akit érdekel a többi könyve, inkább kezdje el a megjelenés sorrendjében olvasni őket, különben itt lelövik a „poént”.
Maga a thriller nem volt olyan rossz, csak sajnos az elején már ki lehetett találni a végét. Ettől függetlenül az érdeklődésemet folyton fenntartotta, sőt még egy-két csavart is tartogatott az írónő a tarsolyában, spoiler
Az eseményeket több szereplőn keresztül olvashatjuk.
Az eltűnt lány, Alex része felettébb izgalmasra sikerült. Nem minden az aminek látszik és nem mindenki az akinek látszik tipikus esete. Jó volt közben olvasni, hogy valójában mik is zajlottak le a rémálom közepén. Rosie karaktere is előre kiszámítható volt számomra sajnos, nem is nagyon kedveltem meg, felejthető volt.
Kate-et nem értettem, hogy tud ilyenkor is csak a munkával foglalkozni. Persze becsülendő, hogy mindent megtesz, sőt még talán jobban is végzi a munkát, mint a rendőrök.(kínos :D ) Felötlött bennem a kérdés, hogy vajon ki miatt teszi ezt. Önmagáért vagy a spoiler Néha az volt az érzésem a karrier fontosabb. Ennek ellenére tipikusan szerethető szereplő, szerintem mindhárom könyvben nagyon jól lett megírva a karaktere.
A gyanúsított mindenképpen jobban sikerül az első két könyvnél. Annyi bizonyos, hogy kíváncsi vagyok Kate Waters következő sztorijára.

Fiona Barton 3. könyve, nagyon tetszett ez is. Talán az özvegy volt eddig a legkevésbé, ami a szívemhez nőtt. Határozottam fejlődik az írónő stílusa:) Izgalmas történet, csak úgy pörögnek a lapok. Remélem nem az utolsó könyv, amit az írónőtől olvashatok.

Annak ellenére, hogy Fiona Barton-nak eddig már két könyve is megjelent magyarul, én még csak most ismerkedem a szerzővel és úgy érzem ez a könyv jó volt kiindulópontnak. Ez a pszichothriller sok olyan elemet tartalmazott ami kedvemre való volt.
Ami erre a könyvre nagyon jellemző, az a sok összekuszált szál, valamint egy olyan kezdés, ami egyből feltárja a bűncselekmény körülményeit.

Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/fiona-barton-a-gyanusitott/

Becsapós ez a 77%-os értékelés. Emiatt egy rossz regényre számítottam. Igaz, hogy túl sokáig volt elhúzva a dolog, illetve egy-két dolog kiszámítható volt, na meg a szereplőkkel se tudtam szimpatizálni. De azért annyira nem volt rossz. Talán Alex karaktere tudott egy kis érzelmet megmozgatni bennem. Szegény lány. Nem ezt érdemelte.

Abból a szempontból érdekes volt a kapcsolatom a könyvvel, hogy szerettem olvasni, érdekes volt, és izgalmas, bizonyos tekintetben pedig egy új kultúrát ismertem meg. Azonban – lehet, hogy azért, mert az utóbbi másfél évben rengeteg thrillert és krimit olvastam – túl hamar kitaláltam a regény végét és így az igazi megvilágosodás és döbbenet elmaradt, amit sajnáltam. Viszont nagyon tetszett az elbeszélés és a regény felépítése, így tökéletesen ki tudott kapcsolni.
Ebben a kötetben az édesanyának és a riporternek köszönhetően számtalan kérdés merült fel a szülő-gyermek kapcsolatról. Meddig és mennyire lehet ránk szüksége? Meddig vagyunk képesek elmenni, hogy megvédjük őt bármitől? A legfontosabb pedig, mennyire ismerjük a gyermekünket? Mindemellett alapos betekintést kaphattunk abba, hogy a médiának és a közösségi médiának – ahogy azt a Láncról szóló cikkben is írtam – mekkora jelentősége és szerepe van a mai világban.

Bővebben: http://www.ahmagazin.com/fiona-barton-a-gyanusitott/

Kiszámítható, lassú és színtelen. Olvastatta magát, de nagyon nem az igazi, sajnos…
„Hullámvasútként száguldó pszichothriller" – ezt nem tudom ki fogalmazta meg, mert még csak halványan sem hajazott a „hullámvasútra"…

Örömmel vettem tehát kézbe Fiona Barton új könyvét tudva, hogy egy újabb, remekbe szabott nyomozásban vehetek majd részt. S nem is kellett csalódnom, az új történet is hozta a megszokott, s egyben elvárt minőséget.
Ezúttal egy igazán jól megtervezett, egzotikus bangkoki útra kalauzolt el az írónő, amely azonban mégis félresiklott. A kezdetektől fogva érezni lehetett ugyanis, hogy valami tragédia van előkészülőben. S bőven hagyott időt az írónő arra, hogy szoronghassak, hisz semmit sem sietett el. Lassan bontotta csak ki a cselekményt, így adva lehetőséget arra, hogy az olvasó alaposan megismerhessen minden szereplőt, azok teljes hátterét, motivációit, gondolatait.
Alexet csodáltam a bátorságáért, és végig izgultam érte. Rosie-t a vele történtek ellenére is utáltam, a szülők fájdalmát teljesen át tudtam érezni, annyira hitelesen jelenítette meg azt az írónő. De Kate-t, a riportert nem sikerült megszeretnem, most sem. Sőt, a történetet olvasva elgondolkodtam azon, miért is szeretem Fiona Barton könyveit, ha ennyire idegesít az egyik főszereplő. Jó, tudom, csak a munkáját végzi. De, ha azt mondom, hogy cseppet sem szimpatikus a rámenős, manipulatív személyisége, akkor még finom voltam.

Az írónő előző két könyvét olvasva nagyjából volt egy elképzelésem hogy mire számíthatok. De azt kell hogy mondjam, ez nem volt olyan jó. A felénél járva kijelentettem hogy én ezt unom. Sokszor le is tettem, még fejezetek közepénél is, pedig elég rövidek a fejezetek.
Aztán később már jobban lekötött. Persze a vége itt is sejthető volt, de nem annyira egyértelműen mint az előző könyveinél. (Vagy csak én nem figyeltem eléggé :) ) Ezért egy + fél pont, ami meg egy nagy mínusz, hogy túl sok volt benne a véletlen, amire a való életben nem sok esély lenne. Ez eléggé idegesített.
Napokkal később átgondolva, már úgy látom nem volt olyan rossz, csak talán épp rosszkor választottam ezt a könyvet.
A befejezés mindenesetre azóta is elgondolkodtat. Én mit tettem volna Kate helyében?? (Bár tudom hogy ugyanezt) De mi a helyes? Vagyis milyen szempontból?

Az összes főbb szereplő személye nagyon érzelemdús hatást váltott ki belőlem,volt,hogy valakinek nagyon szurkoltam,hogy jobbra forduljon az élete,volt,hogy az egyik lányra nagyon haragudtam a buta viselkedése miatt. Még az utolsó pillanatban is kiderült valami,ami minden addigit megváltoztatott. Izgalmas,csak úgy pörögtek a lapok a kezeim között.
Részletesebb ajánlót, itt olvashattok: https://edeskiskonyvkritikak.hu/2019/11/10/fiona-barton…