Finszter Géza (szerk.) · Kőhalmi László (szerk.) · Végh Zsuzsanna (szerk.)

Egy ​jobb világot hátrahagyni… 0 csillagozás

tanulmányok Korinek László professzor tiszteletére
Finszter Géza – Kőhalmi László – Végh Zsuzsanna (szerk.): Egy jobb világot hátrahagyni…

„Egy jobb világot hátrahagyni…” ez Korinek László ars poeticája. Barátai, tisztelői ebben a kötetben tanúsítják: a professzor életútja igazolja a nemes szándékot. Megtanuljuk tőle, hogy társadalomtudományt csak humánummal szabad művelni, de azt is, hogy az emberség mit sem ér a valóság megismerése nélkül. Korinek László jogtudósként szüntelenül pöröl azzal a hatalommal, amelyik feladja a valóságot. A professzor humanista meggyőződésével az igazság megalkuvást nem ismerő szolgálatában sokat tett a világ jobbításáért, de ha napjainkban erre a világra tekintünk, úgy látjuk, munkájára hetvene túl is szükség lesz.

Tartalomjegyzék

>!
654 oldal · ISBN: 9789634290353

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Fellegi Borbála: Út a megbékéléshez
Rokay Zoltán (szerk.): Egység a különbözőségben
Albert Gábor: Védekező halálraítéltek
Horváth Barna: Angol jogelmélet
Magyar György: A védő
Tóth Mihály (szerk.): Híres magyar perbeszédek
Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós (szerk.): Kriminológia – szakkriminológia
Freda Adler – Gerhard O. W. Mueller – William S. Laufer: Kriminológia
Huszár Ilona – Kuncz Elemér: Igazságügyi pszichiátria
Agárdi Ferenc: Hamis tanúk, taláros bűnösök