Fiala János érdekes és megkerülhetetlen pont a hazai média térképén. Íróként, újságíróként, rádiósként hosszú évek óta elemzi Magyarország sorsát és eseményeit. Új könyvében azonban befelé tekint.
Az utolsó esély egy különlegesen összetett személyiség önvallomása és önértékelése múltról, családról, gyökerekről és az élet sorsfordító tréfáiról.
Az utolsó esély 9 csillagozás
Enciklopédia 6
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Ahhoz képest, hogy egy rádióriporter írta a könyvet, elég pongyola módon van fogalmazva, és a szerkezete is teljesen átgondolatlan. Az elején három levél szerepel, amelyek szerepeltetése nem feltétlenül lett volna szükséges: az első egy hallgató levele a rádiós édesanyjához, a másodikat az anya írta a fiához, a harmadik pedig egy réges-régi szerelmi vallomás az édesapa tollából az anyához. (Különösen ezt találtam zavarónak, már-már kellemetlennek. Úgy éreztem, nem illendő egy ennyire intim, és nyilvánvalóan nem a nyilvánosságra, hanem kizárólag két emberre tartozó szöveget olvasni.) Ezután döcögősen, és zavarosan folytatódik a könyv: a koncepció, az előzetes elképzelés teljes hiányát éreztem abban, ahogy váltakoznak a szereplők. Különösen a rádiós barátjának E/1-es beszédmodora ami bántóan kilóg, ráadásul feleslegesnek is tűnt. Mi akart ez lenni vajon? Gesztus? Afféle baráti tisztelgés??…
Azután még mindig túl kevés volt a mamából – és túl sok pl. Piroskából, az erdélyi, nem hivatalosan foglalkoztatott házi ápolónőből. (Számomra ellenszenves figura, ráadásul mintha már ismertem volna valahonnan… Talán Polcz Alaine valamelyik könyvében találkoztam „vele”.) A könyv kb. utolsó ötöde tetszett csak, ahol már egy kis humor is felcsillan néha, és valahogy helyrerázódnak a szerepek, és mindenki a saját hangján szólal meg. De ha már valaki könyvírásra vetemedik, akkor szerintem igényesebbnek kéne lennie, és az „úgy állt rajta, mint tehénen a gatya” és „ritka, mint a fehér holló” hasonlatok és közhelyes kifejezések használatát inkább mellőzze…
A sajátos stílusú rádiós műsorvezető érdekes felütéssel, egy elmarasztaló levéllel kezdi könyvét, amiről a címlap alapján azt képzelnénk hogy egy önéletrajzot fogunk olvasni. A szokatlan bevezető után kiderül, hogy az egész a Mamáról szól, akivel fia állandó, sírig tartó küzdelmet folytat. De tart ez a küzdelem még a síron túl is, mert egy ilyen uralkodó nőtípust nagyon nehéz elengedni.
Nagyon jó, éles párbeszédek sorozatai teszik élvezetessé és gyorsan olvashatóvá a könyvet. Ezekkel a párbeszédekkel a Mama bemutatása olyan jól sikerül, hogy az olvasók egy része saját édesanyját is felismerni véli bennük. Más olvasók meg az anyósukat ismerhetik fel ugyanilyen biztonsággal.
Kik vagyunk, és mit akarunk ezen a földön?
Mikor tudunk kinőni, felnőni a szüleink mellé?
Soha?
Mennyit „köszönhetünk” bajainkból anyánknak?
És az ő hibája-e, ha felnőttként sem vagyunk felnőttek?
Bővebben: http://kulturpara.blog.hu/2017/02/21/fiala_janos_maskep…
Ez a könyv úgy gondolom főként azoknak szól, akiket kicsit is érdekel Fiala János műsora, illetve személye. Ahogy korábbi regényei, ez is (egy rövid, fikciós, és számomra indokolatlan rész kivételével) dokumentarista jellegű. Mintha a naplóját olvasnánk, melyben főként az édesanyjáról ír, a hozzá kapcsolódó érzésekről, a halálról, az utána érzett gyászról, s így a könyv egyfajta emlék állítás neki. Sokáig gondolkodtam, hogy vajon mit mondana valaki e könyvről, aki nem ismeri a szerzőt. Érdekelné-e? Az utolsó lapra érve végül arra jutottam, hogy érdemes nekik is végigolvasni. Nem a kimagasló irodalmi értéke miatt. Egyszerűen gondolatok ébreszt az ember édesanyja kapcsán, és hacsak ennyit ér el, akkor már megérte megírni.
Népszerű idézetek
[…] Ember nem volt azon a környéken, ahol évtizedekkel korábban a Szent Lajos király hídja című műsort készítettem, ami a koncepcióját a regényből nyerte: olyan embereket szólítottam le, akik este tíz után egyedül mentek át Pestről Budára, vagy Budáról Pestre, hátha összeköti a sorsukat valami.
299. oldal (Alexandra, 2016)
→ |
---|
– Bocsánat, az anyám nem néni.
– Tessék?
– Arra kértem, hogy ne szólítsa az édesanyámat néninek. Van neki vezeték- meg keresztneve.
– Most szórakozik velem?
– Nem.
– Pedig nagyon úgy tűnik.
– Csak arra kértem, hogy másként beszéljen róla, mert sérti a fülemet az a szó, hogy néni.
– Akkor tegyen bele vattát!
263. oldal (Alexandra, 2016)
– Miért van rajtad paróka?
– Mert kevés a hajam.
– Nem is igaz.
– Lehet, de a mai kártyapartimon ki akarok nézni végre valahogy.
– Szerinted a paróka öltöztet?
– Ne legyél szemtelen! Fázik a fejem. Nem fűtenek rendesen. Ellopják a pénzt azok a brigantik! (Briganti = Fidesz) A szocialisták alatt melegebb volt.
267. oldal (Alexandra, 2016)
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Garai Imre: Sláger ·
Összehasonlítás - Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia 81% ·
Összehasonlítás - Fehér Klára: Hová álljanak a belgák? 95% ·
Összehasonlítás - N. Nagy Zoltán: Keselyű 95% ·
Összehasonlítás - Lontai Léna: Könnyező liliomok 94% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának 92% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Ida regénye 92% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek 93% ·
Összehasonlítás - Fábián Janka: A könyvárus lány 90% ·
Összehasonlítás - Bereményi Géza: Magyar Copperfield 90% ·
Összehasonlítás