Ez ​az ősi szorongás 86% 16 csillagozás

Pessoa versei voltak a legjobbak, a többi nem igazán érintett meg. Volt a többi között is egy-egy jobb vers, de nem kiemelkedő. Lett pár kedvenc sorom.
„… S a szálfák fölé hágó hold alatt
nem vagyok több, mint az út vagy az erdő.”

Nagyon tetszett, nagy utazás volt, különös, különleges költő.
Idén jól választottam költészet napra.
Úgy tűnik, az összes pessoákat bírom, de a legjobban kétségkívül Álvaro de Campost.
Egyébként A Chevrolet volánjánál 2 kezdősora képezi portugáltudásom felét: Ao volante do Chevrolet pela estrada de Sintra, Ao luar e ao sonho, na estrada deserta (Portugáltudásom másik fele pragmatikus, és ebből a két mondatból áll: Nuno Gomes elvált. Figo az Interhez igazolt.) Mind a 4 nagyon hatásosnak bizonyult annak idején Portugáliában különben, minden szituációban ezeket használtam és nem voltak különösebb problémáim. Főleg a Pessoa volt szinte varázsige. Különben én is nagyon segítőkész lennék, ha egy portugál turista felmondaná a Halál automobiljánnak* kezdősorait, az is igaz.

*Nem a legjobb példa :)) Töff-töff, robogunk, Motólás ördögszekéren :)) Maradjunk inkább a Füstbe ment tervnél.

A költői tehetség(ek) örök érvényű lenyomata.

Imádom Pessoa-t, gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy először találkoztunk: egy Pessoa-vers (nagyképűen mű) volt az első, amit szerény pár hetes portugál tudásommal egyedül, önállóan olvastam. Világirodalmi léptékkel (a portugálok állandó mumusa, a periféria-kérdés, a portugál provincializmusból való kitörés) mérve is jelentőset alkotó és hátrahagyó egyedülálló, páratlan, különös költő, zseni… Itthon érzésem szerint méltatlanul kevéssé ismert, Lisszabonban pedig megkerülhetetlen ld. nincs turista, aki ottjártakor ne fényképeztetné magát Pessoa-szobrával… A nem turistaként ottjárók inkább éjjel keresik fel a magányos költőt Nem tudnék (és szerencsére nem is kell) választani Pessoa, saját maga és a heteronimek közül kedvencet, a maguk módján mindnyájan közel állnak hozzám, így alkotnak kerek egészet.
A kötetben Pessoa, saját maga illetve a három minden bizonnyal legismertebb és legtermékenyebb heteronimjeinek, így Alberto Caeiro, Ricardo Reis és Álvaro de Campos verseiből kaphatunk némi kis ízelítőt. A kötet címadó verse az Ez az ősi szorongás Álvaro de Camposé (nem véletlen a címadás, tőle szerepel a legtöbb agymenés, szóorgia a kötetben) bődületesen találó. Kár, hogy több szerintem szintén fontos és Pessoa sokszínűségét, zsenialitását bizonyító, tágító vers kimaradt a kötetből, így pl. vesszőparipám, a kubista vers, a Chuva Oblíqua) Pessoa költészetét és a (portugál) irodalomra tett hatását (hogy a sok izmus-ról már ne is beszéljek) elemezni itt-és-most hanyagolom inkább kevés vagyok én ehhez a metafizikához, még akkor is, ha sikeresen abszolváltam általa a pt. ir. szigorlatot Somlyó utószavával azért annyiban vitatkoznék, hogy bár kétségtelenül csábító Pessoa-t négyarcú költőként kezelni, annál ő sokkal több, inkább ezerarcú, a maga min. harmincakárhány heteronimjével. Mindenesetre szerencsésnek érzem magam, amiért Pessoa-t eredetiben is olvashatok, legyen egy fordítás akármilyen jó (ld. pl. az Autopsicagrafia-nak három különböző magyar fordítása létezik), mégis sokmindent elveszni látok, Pessoa lefordíthatatlan! Pessoa örök és időtlen…

Az alapgondolat nagyon megfogott: egy költő több személyiséggel. Vagyishogy több költő egy testben? Nem is tudom, mi a legjobb megfogalmazása e helyzetnek, de mindenképp érdekes. A különböző költői személyiségekre különböző témák, stílusok, verstípusok jellemzők. Az utószó szerint Pessoa még különböző eszközökkel is írt, ill. különböző testtartásokat is felvett, amikor „átlényegült” egyik-másik költővé.
A költők közül egy sem fogott meg úgy, hogy kiemelkedjen a többi közül. Itt-ott éreztem némi mesterkéltséget. De lehet, hogy csak a helyzet furcsasága miatt láttam mindezt bele? Lehet eredetiben jobban érzékelhető, természetesebb a költői én váltakozása? (Sajnos nem tudok portugálul, úgyhogy rejtély marad számomra.)

Látom én is e kötet zsenialitását, de nem Alberto Caeiro, Álvaro de Campos vagy Ricardo Reis költészete miatt, hanem Pessoa ötlete a bravúros.

A legjobb portugál lírikus. Különleges, metafizikai szökkenései minden versét a szellem, az intellektus kalandjává teszik. Minden sora friss és eleven, nem porosodik.