Celestina 5 csillagozás

Fernando de Rojas: Celestina Fernando de Rojas: Celestina Fernando de Rojas: Celestina Fernando de Rojas: Celestina

Rojas 1499-ben kiadott huszonegy felvonásos könyvdrámáját az irodalomtörténet a spanyol Rómeó és Júliaként tartja számon.
A műben, miképp a korban is, egyszerre jelenik meg a pogány életöröm és az elragadtatott vallásosság. Tébolyult szerelmesek, haszonleső és mafla szolgák, élni vágyó kis kurvák és gátlástalan katonák hajszolják egyre vad vágyaikat. A történet középpontjában pedig Celestina, az öreg kerítőnő áll, ki boszorkányos ügyességgel szálazza szét és bogozza össze a sorsfonalakat.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Eötvös Klasszikusok Eötvös

>!
Eötvös, Budapest, 2010
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639955165 · Fordította: Szőnyi Ferenc
>!
Európa, Budapest, 1979
388 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630718979 · Fordította: Károlyi Sándor, Szőnyi Ferenc · Illusztrálta: Feledy Gyula

Kedvencelte 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

ZolKov>!
Fernando de Rojas: Celestina

Régen nevettem már könyvön, ezen sikerült. A két szolgáló „kiszólásai”, a mű nyelvezete, a felsőbb osztály és a szolgálók szerelmének párhuzamba állítása (romantikus úri huncutság szemben a szolgálók egyszerű szerelmi életével), a műben megjelenő ármány és cselszövés, illetve a leíró rész nélkül csak a képzeletben megelevenedő helyszín miatt érdemes elolvasni.

emotive>!
Fernando de Rojas: Celestina

Tavaly „Világirodalom 2 ” -kurzus kötelező olvasmánya volt az egyetemen. Elkezdtem olvasni, és magával ragadott. Nagyon szerettem volna ezt a tételt húzni :) Sikerült is, és kiválóan vizsgáztam, két órát beszélgettem a drámáról a vizsgáztató tanárral :) Azóta kutatom a Celestina-t könyvesboltban :)

9 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

William Shakespeare: III. Richárd
Herczeg Ferenc: Bizánc
Heltai Jenő: A néma levente
William Shakespeare: William Shakespeare összes drámái I-VI.
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap
Schiller Frigyes: Tell Vilmos
Herczeg Ferenc: Árva László király / Éva boszorkány
A világirodalom legszebb drámái I-II.
Benyhe János (szerk.): Klasszikus spanyol drámák I-II.
Federico García Lorca: Federico García Lorca válogatott művei