Vesztegzár 2 csillagozás

A magány a század betegsége.

Viszketett a tenyerem, hogy felpofozzam. Mikor az asztal mellett felidéztem magamban ezt az emléket, már kissé viaskodtam azzal a kellemetlen benyomással, hogy úgy siklom a dolgok felszínén, mint a háznélküli csiga az üveglapon. A félreállítottság érzése fogott el, a kézzelfogható világhoz való kapcsolódás hiányának és a kirekesztettség érzésének keveréke. Vesztegzár alatt voltam. Feloldhatatlan magány.

Gondosan megmostam a kezemet, megtöröltem, és megnéztem magam a tükörben.
„Hülye pofád van!” – mondtam magamnak, szokásom szerint.
Ronda fintort vágtam. De megállapítottam, hogy fintorgásom: vidám. Hirtelen vizelnem kellett. Gondoltam: „Micsoda baromság, kézmosás előtt kellett volna vizelnem.”