A ​pokolba tartó vonat 38 csillagozás

Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Összeállításunkba az 1950–1960-as évek legjobb angolszász sci-fi szerzőitől válogattunk írásokat. A hosszabb-rövidebb művek közös vonása (egyben az „aranykor”-nak is nevezett periódus legfőbb jellemzője) a szépirodalmi színvonalú tudományos fantasztikum: a fordulatos, csattanós elbeszélés célja elgondolkodtatni a hallgatót az ember mibenlétéről, helyéről és felelősségéről.

A művek szerzői: Ray Bradbury

Tartalomjegyzék

>!
Kossuth, Budapest, 2007
ISBN: 9789630955621 · Felolvasta: Fenyő Iván
>!
Gondolat, Budapest, 1970
328 oldal · puhatáblás · Fordította: Avarossy Éva, Mesterházi Márton, Walkóné Békés Ágnes
>!
Gondolat, Budapest, 1970
328 oldal · puhatáblás

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

>!
pat
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

A példányomban megtalálható novellák átlagpontszáma: 3.73. Ha hozzáadom a kimaradt írásra bízvást adható 5 pontot, az érték 3.82-re módosul. De novelláskötetnél az ember úgyis mindig felfelé kerekít, szóval jár a négy csillag szó nélkül. :)
Mert én azért imádom ezeket a kis retro sci-fiket. Hé, én ezeket olvastam gyerekkoromban, mondhatni ezeken nőttem fel! De ettől eltekintve is, a sci-fi írókra jellemző logikus és kreatív gondolkodás az mindenféle stiláris, történetvezetési, technológiai és egyéb túlhaladottság mellett is átjön, és én élvezem.
Azért persze tagadhatatlan, hogy az elmúlt 60 évben rengeteget változott előnyére az angolszász science fiction. Ötletes kis ponyvaszerű irományok helyett manapság nagyon komplex, stílusban, jellemrajzban, világalkotásban, tudományos-technológiai részletekben is igényes, változatos és ötletes írások születnek a műfajban – már persze a néhány legjobb esetben. És ezért a fejlődési irányért én borzaszóan hálás vagyok.

(Olvasónapló itt: https://moly.hu/olvasasok/4553202 )

2 hozzászólás
>!
Leonidas
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Erre a nagyon jó novellafüzérre @jezsek hívta fel a figyelmem, amiért nagy köszönet.
A könyv remek szórakozást nyújtott. Egy-két történettől eltekintve, a novellák többsége tetszett.
Isaac Asimov: A tréfamester 4/5
Nem rossz írás, de vége nem tetszett. Túlságosan hihetetlennek éreztem a magyarázatot.
Harry Harrison: Bűnbeesés 5/5
A könyvben található legjobb elbeszélés, nekem legalábbis ez tetszett a legjobban. Elgondolkodtató írás arról, milyen romboló hatása lehet az ember és a vallás megjelenésének, egy alapjaiban különböző gondolkodásmóddal rendelkező, idegen lények társadalmára. Nagyon megrázó végkifejlettel. Az írótól mindenképp szeretnék még olvasni.
Gordon R. Dickson: Az a bizonyos homokszem 4,5/5
Mi történhet, ha az elképzelhetetlen mégis megtörténne. A vége volt a legjobb.
Eric Frank Russel: Az egyetlen megoldás 3/5
Azzal nyugtatom magam, hogy a lényeget sikerült felfognom, de lehet tévedek. Nem igazán tetszett.
Poul Anderson: A leghosszabb utazás 4,5/5
Hajósok hosszú utazása, egy egész jól kitalált világon. A vége ugyan kiszámítható, de történet nagyon tetszett. Anderson a második, akitől még szeretnék a jövőben olvasni.
Walter M. Miller: Ki hall engem? 4/5
Telepatákról szól. Nem rossz, de nem tartozik a legjobbak közé.
Robert Bloch: A pokolba tartó vonat 4/5
Már azt hittem, soha nem jön el az a bizonyos pillanat. A végkifejlet volt a legjobb.
Walter M. Miller: Én alkottalak 4,5/5
Meghibásodott robot gondolatain keresztül követhetjük végig, egy csatában megsebesült ember szenvedését. Megrázó elbeszélés.
Eric Frank Russel: Halandzsa 4/5
Humoros történet. Nem jöttem rá, hogy mi is az fedeb. A végén nagyon jót nevettem.
Frederich Pohl: Alagút a világ alatt 5/5
A könyv másik csúcspontja. Teljesen meglepett, és remek volt a végkifejlet.
Alan E. Nourse: A hamisítvány 4,5/5
Eseménytelen űrexpedícióról hazatérő legénység egyes tagjai különös orvosi leleteket produkálnak. Remek nyomozós sztori.
Isaac Asimov: Alkony 5/5
Szinte azonnal rájöttem, hogy a novella regényváltozatát már olvastam. Zseniális alapötlet, nagyszerű történet. A novella jobb, mint a regény.
Robert Sheckley: Világok Boltja 3,5/5
Nem szeretem a poszt-apokaliptikus történeteket. Ez sem jött be.
E. van Vogt: Beteljesülés 4/5
Két mesterséges intelligencia küzdelme az irányítás megszerzésért. Jó kezdet után, valahogy egyre laposabb lett. A vége eléggé homályos.
Mindent összegezve, egy színvonalas elbeszéléseket tartalmazó könyv.

5 hozzászólás
>!
Csöre P
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Alapvetően sötét hangulatú, de legalábbis nem túl pozitív végkifejletű történetek, amit a címéből talán ki is találhattam volna :) Általánosságban elmondható, hogy a novellákon érződik a koruk, ami nyilván nem von le az értékükből, csak feltételezem, ha ma keletkeznének, máshogy íródnának.
Asimov: Tréfamester
Képes-e a nagyonokosgép olyan következtetést levonni elvont tényekből, amit az ember nem tud? Honnan szedi ezt az információt, ha nem beleprogramozták? És ha már ezen túlvagyunk, miért zavar valakit, ha nem tudja, honnan vannak a viccek? Egynek elmegy, de annyira nem keltette fel az érdeklődésem. 3/5
Harrison: Bűnbeesés
Hát, ez egy csúnya fricska az egyháznak, igazából semmi több, a sci-fi csak maga a környezet. Adott egy tiszta lelkű faj, élve a bűn, mint olyan, ismerete nélkül, jó szándékkal, és hát adott a prédikátor, aki bemutatja nekik a kereszténység világát. Elgondolkodtató történet. 4/5
Dickson: Az a bizonyos homokszem
Tanulságos történet arról, miért ne nyúljunk olyan dologhoz, amihez nem értünk spoiler 4/5
Russel: Az egyetlen megoldás
Nagyon rövid kvázi teremtéstörténet. Sem a kivitelezés, sem a tartalom nem adott semmi újat. 2/5
Anderson: A leghosszabb utazás
Kicsit hosszabb terjedelmű, de velős történet. Nekem kicsit vontatott volt a kivitelezése, a mondanivalója meg nyomasztó, nem lett kedvenc. 3/5
Miller: Ki hall engem?
Telepátia? Vagy több? (vagy több) Érdekes gondolat két ember közötti szellemi kapcsolatról, bár a lényeg nem a jelenség leírásán, hanem a résztvevők reakcióján van (ami, tükrözve a kötet szellemiségét, igencsak lehangoló) 4/5
Blech: A pokolba tartó vonat
A címadó sztori igen csattanósra sikerült. Ez nem igazán sci-fi történet, ebből a szempontból kilóg a sorból, viszont cserébe jól sikerült írás, tetszett. 5/5
Miller: Én alkottalak
Ez nem talált be nálam. 1/5
Russel: Halandzsa
Jajj, ez fájt… 3/5
Pohl: Alagút a világ alatt
Tetszett. Érdekes ötlet, még akkor is, ha ugye a történet fő szálának lényege erkölcsileg megkérdőjelezhető spoiler. Stílusa gördülékeny, figyelemfelkeltő. 5/5
Nourse: A hamisítvány
Izgalmas, jól megírt, de felettébb nyomasztó történet. 4/5
Asimov: Alkony
Ez ismétlés volt, korábban a nagy Asimov kötetben már olvastam, akkor is megfogott a történet íve, és a végkifejlet. 5/5
Scheckly: Világok Boltja
Hm… na ez aztán tényleg ütős volt :) Rövid, velős, csattanós, tetszett. 5/5
Vogt: Beteljesülés
Nehezen követhető a logikája, nekem kissé zavaros volt ez a történet. Értem én a fő irányt, vagy legalábbis érteni vélem, de a hozzá vezető út sajátosra sikeredett. Az írás stílusa sem volt gördülékeny, nehezen rágtam át magam rajta. 3/5

>!
Roszka
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Rövid kis történetek, némelyik ütős, másik gyengébb. Volt ami nagyon ismerős volt.
A címadó talán a legjobb, frappáns befejezéssel. Szórakoztató, változatos.

>!
jezsek P
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

A @zamil kihívására (http://moly.hu/kihivasok/sci-fi-antologia-novellas-gyujtemeny) olvasott novellás-gyűjtemények utolsó darabja volt az egyik legjobb az általam véletlenszerűen – értsd: az írók különösebb ismerete nélkül – kiválasztott könyvek közül. Több novella esetén is eszembe jutottak más novellák, regények, és voltak áthallások vagy ismerős ötletek, hangulatok, de azért – mindezek ellenére – tetszettek, és talán csak egy-kettő volt, ami kilógott a gyűjteményből számomra. Különös, hogy a többi novelláskötethez hasonlóan éppen a címadó novellát nem tartottam különösebben kiemelkedőnek.

Isaac Asimov: A tréfamester 4/5
    A felvetett probléma érdekes, még humoros is, talán a megvalósítás egy kicsit gyengébb.
Harry Harrison: Bűnbeesés 5/5.
    Emberek egy idegen faj bolygóján + megjelenik a vallás. A végeredmény = tekintve hogy az emberi tényező tulajdonságait tekintve állandó, azaz a jövőben sem változik, elkerülhetetlen.
Gordon R. Dickson: Az a bizonyos homokszem 5/5
    Egy logikai feladvány, ami ismert volt, de jó kis köntösbe volt öltöztetve.
Eric Frank Russel: Az egyetlen megoldás 3,5/5
    Nem tetszett, és bár úgy gondolom, megértettem, de nem érintett meg.
Poul Anderson: A leghosszabb utazás 5/5
    Középkori hajósok, távoli szigetvilág lakosai és a Föld egyik hajótörött űrhajósa a szereplők, és egy különös megoldású történet. Nagyon tetszett a vége.
Walter M. Miller: Ki hall engem? 4/5
    A telepatikus képességekkel rendelkező mutánsoknak sem könnyű.
Robert Bloch: A pokolba tartó vonat 3,5/5.
    Ez egy modern Faust-történet, a legboldogabb pillanatunkat illetően esetleg elgondolkodtat, de az ördög nekem sci-fi-be nem való (Egy kivétel van, Clarke, de azért ő nem misztikus történetet írt, mint ez).
Walter M. Miller: Én alkottalak 5/5
    Mint a cím sejteti, ember és az általa alkotott robot konfliktusa – egy „Frankeinstein és az ő szörnye” – történet. Tetszett, hogy semmit nem tudunk meg, hol, mikor, miért, igazi poszt-apokaliptikus környezet.
Eric Frank Russel: Halandzsa 5/5
    Vicces volt, és ugyan rájöttem, mi a pálya, de lehet, pont ezért tetszett. Azóta a fedeb. szót használom itthon is.
Frederich Pohl: Alagút a világ alatt 5/5
    Csattanó, és nagy áll-leesés!
Alan E. Nourse: A hamisítvány 4,5/5
    Emlékeztetett Asimov – hogyan szúrjuk ki a hibás robotot – történetére (Az eltűnt robot), csak itt egy űrhajó legénysége között kellene felismerni a kakukktojást.
Isaac Asimov: Alkony 5/5
    Ezért szeretem Asimovot. Nagyon-nagyon tetszett. (soha nem mesélek az általam olvasott könyvekről, de ez a novella nagy kivétel volt, meg kellett osszam valakivel – persze olyannal, aki nem olvassa, hogy ne lőjek le neki poént)
Robert Sheckley: Világok Boltja 4/5
    Az ötlet tetszett, bár nem volt nagyon egyedi, talán az író stílusa nem fogott meg.
E. van Vogt: Beteljesülés 3,5/5
    Az eleje nagyon jól indult, de aztán talán túl bonyolult lett és túl sok minden maradt magyarázat nélkül, úgyhogy elvesztettem az érdeklődésemet, és ezért a megoldás és lezárás sem volt érdekes.

>!
ilmater
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Összességében annyira nem nyűgözött le ez a gyűjtemény, de talán csak bennem van a hiba, esetleg az utóbbi pár hónapban olvasott sok-sok novellás kötet hatása kezd már érződni :)
Volt néhány, amit túlságosan elnyújtottnak éreztem (pl. A leghosszabb utazást, vagy a záró, Beteljesülés címre hallgatót), de azért volt pár kiemelkedő is: Az a bizonyos homokszem, Én alkottalak, Alagút a világ alatt (igaz, ez utóbbit nemrég már olvastam máshol), Alkony (bár ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni), s persze a Halandzsa, ami számomra a legjobb volt az összes közül. Jót nevettem a végén.

2 hozzászólás
>!
Dave_Bowman
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Én annyi kiváló novellát nem találtam a kötetben, hogy ötöst adjak rá. Amelyek szerintem nagyon jók voltak:

Walter M. Miller: Én alkottalak – Az őrült harci robot rendezte a sorokat. Jó sötét hangulatú.

Frederich Pohl: Alagút a világ alatt – Most már tudom, hogy a Dark City című film sztoriját honnan szerezték. Szerintem innen. Ez egy kitűnő írás, végig izgalmas volt.

Nálam ezek vitték a pálmát, viszont jók voltak még:

Robert Bloch: A pokolba tartó vonat – A címadó nem rossz. De szerintem a sci-fi-hez semmi köze. Egy misztikus, „Faust-ízű” történet.

Alan E. Nourse: A hamisítvány – Bár már rengeteg ilyen testrablós sztorit írtak, ez a jobbak közé tartozik.

A két Asimov sem volt rossz. A többi történetet nem találtam annyira kiemelkedőnek.

>!
Stone
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Meglepő történetek, amiken nem lepődtem meg. Az utolsó poén volt though. A másodikban leírtak nap, mint nap az ember körül vannak. Asimov kifejezetten unalmas volt ezzel a mesével. Fenyő Iván hangja nem annyira varázslatos, de azért élvezet volt hallgatni az előadásában a novellákat.

7 hozzászólás
>!
szilva81
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Azt hiszem, életem első novellás kötete, ez is egy kihívás miatt került kézbe. Valahogy jobban szeretem a regényeket. Tudományos fantasztikus novellás kötet, hozta a meghatározását. A 14 novellából 4 kimondottan a kedvencemmé vált – ezek, a Bűnbeesés, az Az a bizonyos homokszem, a Ki hall engem és a címadó A pokolba tartó vonat. Ezek zseniálisak voltak a mondanivalójukkal együtt. Mindegyik novellának van mondanivalója és el lehet rajtuk elmélkedni, én ajánlom, hogy napi egy olvasásával a kellő hatást éri el a kötet.

>!
Kallós
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat

Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat Asimov, Bloch, Bradbury és mások novellái

Ködös, néma, füstös és nem utolsó sorban hideg téli estéken futás közben (10-15km körüliekről beszélünk ugye) megváltás e-repertoár. Nem igazán tudom megszámlálni, hogy az elmúlt évek alatt hányszor halgattam végig, újra és újra. Személyes kedvencem a címadó sztori.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ficsor Zoltán (szerk.): X Magazin III/2 (15.)
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 4.
Ted Chiang: Életed története és más novellák
Ted Chiang: Érkezés és más novellák
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Ted Chiang: Kilégzés és más novellák
Jack Vance: Haldokló Föld
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Burger István (szerk.): Galaktika 290.