Szeretve ​nevelni 0 csillagozás

Kézikönyv (nem csak) befogadó szülőknek
Ferenczi Beáta (szerk.): Szeretve nevelni

A szeretve nevelni c. könyv egyike a családi neveléssel foglalkozó szakirodalmaknak. Témáját tekintve viszont egy olyan speciális területet dolgoz fel, ami miatt hiánypótló szakmai anyagnak számít a mai magyar gyermekvédelmi irodalomban.

Kocsis Fülöp püspök atya ajánló soraiból: „A nevelés és szeretet nem csak egymást kiegészítő fogalmak, de gyakorlatilag fölcserélhetők. Nem csak a nevelés nem képzelhető el szeretet nélkül, de a szeretet sem lehetséges úgy, hogy az ugyanakkor ne növelné is azt, aki szeretünk. Nem is lehet másként szeretni, csak ha vele együtt növelem is azt, akit szeretek. A helyes szeretet naggyá tesz – azt is, aki szeret, és azt is, aki szeretve van. Jelen könyvünk lényege ez. Ezáltal pedig nemcsak nevelni segít, hanem szeretni is. Kiegészítve a szeretet egy másik lényegi elemével, az ismerettel.”

Tartalomjegyzék

>!
462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630867757

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Kollár János: Ugye te vagy az igazi anyukám?
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
Kim John Payne: Melegszívű fegyelmezés
Patty Wipfler – Tosha Schore: Hallgasd meg!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása
Szvatkó Anna (szerk.): Billenések
David Elkind: Hajszolt gyerekek
Katy Faust – Stacy Manning: Szemünk fényei