Ordasok ​tépte tájon 1 csillagozás

Ott, hiánya a tudásnak a legnagyobb pusztító erő. Ugye az iskola másra sem tanította, tanítja, csak arra, hogy románná váljanak, a pap templomban csak félelemre, a rettegésre, arra, hogy anyanyelvük az ördögnek a nyelve, s mi, akik innen testvérként megyünk hozzájuk, az ördög követei vagyunk. (Külső-Rekecsin)
[…] Pedig istenem, milyen szépen beszélnek magyarul ott még mindig. Egy öreg bácsi, amikor az árvizet mesélte, így mondta: leszakadt a homály. Leszakadt a homály… Ki meri még ilyen szavak hallatán azt mondani, hogy ők nem magyarok, hogy a csángók nem magyarok. Fától fáig sírtam, s azótától is végetes egy végbe hullnak a könnyeim, mondta egy asszony. Csak költő szólhat ilyen szépen, ilyen tömören. Költészete, balladája, siratója, éneke pedig csak az anyanyelvnek van. Magyarok vagyunk.

Csíkszereda, 1992.

67-68. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Ordasok tépte tájon)

A szellemi élet a múlt század óta csak a templomban folyt, arra ment ki, hogy letöröljék a magyar nyelvet a szánkról.

Csíkszereda 1993-94.

106. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Perka Mihály balladája)

Hanem a bécsi döntés után megidéztek a törvényszékre. Feljelentettek, hogy okiratot hamisítottam, hogy a magyar gyermekek nevét átírtam románra. Megjelentem a törvény előtt. Elmondtam mindent őszintén. Megmondtam, azért tettem, hogy segítsek rajtuk. Szerencsémre az ügyész, egy Pittner nevezetű, széles látókörű, művelt magyar ember volt. Megvédett. A feljelentőimet jól leteremtette. Ott voltak ők is. Pontosan azok jelentettek, akik a harmincas években elsőnek cseréltek nevet, s amikor jöttek a magyarok, ők lettek a leggangosabb mellű magyarok.

Csíkszereda, 1976

24. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Jamandi Ádám boldog élete)

Fáj a meggyilkolt édesapám, fáj a tífuszban meghalt bátyám, fáj az idegenbe, messzire szakadt lányom, fájnak azok a karácsonyfák, amelyeket a kommunizmus alatt nem rakhattunk fel, fájnak az anyanyelvű iskolától, templomtól megfosztott moldvai csángók, fájnak a visszanyelt, ki nem mondott gondolatok, érzések, amelyeket hosszú tanítói pályafutásom alatt nem volt szabad kimondani, fájnak az eltiltott ünnepeink, imáink, kikről suttogni sem mertünk, s amelyekért ma is félni kell, fáj, fáj, hogy nincs sehol igazunk, s inkább hisznek a gyalázkodásnak, a rágalmazásnak. Úgy vagyok ezzel a fájdalommal, mint édesanyám időváltozáskor a térdből amputált lábával. Jobban fájtatja, mint a meglévőt… A hiányzó jobban fáj…

Csíkszereda, 1993.

48. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Árva Kató Margit)

Bár jóváhagyás nem érkezett, 1990-ben február egytől itt a gyimesi iskolánál beindítottuk az I-IV. osztályokban a magyar tanítást. Itt csak négy gyermek volt, aki románul akart tanulni, a bükki iskolánál már több. Ott megmaradt a román részleg is. Aztán beindítottuk az óvodában is a magyar nyelvű oktatást s az idéntől pedig az és a ötödik hatodik osztályokban is. A hetedik és a nyolcadik már így megy ki, de a szülők kérték, hogy nekik is tanítsak magyar nyelvet és irodalmat. Vállaltam azt is. Természetesen először írni-olvasni tanítottam, hogy tudják leírni: drága édesanyám. Aztán kezdtem olvasni nekik a Toldit. És azóta is mindig ezzel kell befejezni az órákat. Isszák Arany János szavait. Hát nem ment simán. Névtelen levélben megfenyegettek, hogy megölnek. És döbbenetes, hogy a feljelentések nem a román kollégáktól mentek, ők megértették, hogy tanítani eredményesen csak anyanyelven lehet. Ezek a perc emberek, akiket itt a köznép „chiar-magyaroknak” nevez, – lefordítva: alig magyarok – éjszaka végig járták a szülőket, hogy ne adják magyar iskolába gyermekeiket, mert Romániában nincs jövőjük, előbb-utóbb románok leszünk.

Csíkszereda, 1992.

65-66. oldal, Ordasok tépte tájon (Pro-Print, 1997)

Mert a papoktól félnek a legjobban, ők uralkodnak most fölöttünk, jobban, mint régen a szekuritáté.

Csíkszereda 1993-94.

103. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Perka Mihály balladája)

Csúnya dolog, hogy a saját házában a gyermek a szüleivel beszéli a magyar nyelvet, amikor felkerül a teológiára, megtiltják, eltiltják tőle, s amikor pap lesz, akkor ő tiltja meg az anyjának.

Csíkszereda 1993-94.

106. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Perka Mihály balladája)

Bent laktunk az iskolában, mert máshol hely nem volt, akkor lett várossá a bányászfalu. A párttitkár feljelentett, amiért az iskolában aludtunk. Aztán meghurcoltak azért is, mert tetvésztünk, a tetves gyermekeket hazaküldtük. Nem volt egy leányálom egy bányásztelepülésen az élet. És a sok összevissza, jöttment ember, kegyetlen bányászok mellett, akik nem sokra becsülték az értelmiségi, tanító embert, ott voltak az elvtársak, akik karácsonykor járták a házainkat, hogy raktunk-e karácsonyfát, hogy van-e a házban kereszt. Templomba sem járhattunk. Mi a lelkünkben viseltük a keresztet.

Csíkszereda, 1993.

47. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Árva Kató Margit)

A polgármestert, aki egyben a község párttitkára is volt, a pártakadémia elvégzése után helyezték ide, hogy rendet csináljon a csángók között. Hogy az mit művelt itt! A szerződéskötés a mezőgazdasági termékekre csúfabb terror alatt zajlott, mint az ötvenes években. A havi adagot, a kiló cukrot, a liter olajat, a két kiló puliszkalisztet csak akkor adták ki, ha egy tehén után leszerződték a 800 liter tejet. Én láttam, hogyan beszél az emberekkel az elvtárs, a szerződéskötések az iskolában voltak. Állami áron leszerződni egy disznót, amikor a reális piaci értéke öt-hatszorosa volt, kész ráfizetés volt. Öreg bácsik, anyókák jöttek ki sírva, az elvtárs színe elől. Egyik alkalommal látom, hogy egy néni jön sírva, tudtam, hogy azelőtt gázolta el a vonat egyetlen tehenét. Mondom az elvtársnak, hogy szerződjenek ettől az asszonytól csak 200 litert, most vásárolt egy borjút, jövőben majd, mire felnő az állat, akkor többet fog szerződni biztosan a néni. Hi, felugrik, rám ordibál, hogy mars ki. Egyet nyeltem, ha valami a kezem ügyébe kerül, biztosan megölöm.

Csíkszereda, 1992.

62. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Ordasok tépte tájon)

Én mán nem énekelek, met ha énekelnék, az olan didergős lenne, ojjan fázós, éngem mán nem süt ingyenesen a nap, mint mondja az énekben. Há*. Ott úgy mondja: feljött a nap szép fényesen, ingem nem süt ingyenesen, fel es jött, el es haloda**, én szívem gyászba marada, gyászba marad, gyászba es lesz, míg édesem tömlöcbe lesz, mikar onnat hazajö lesz, szívemben busulok lesz. Amen.

Csíkszereda, 1992.

* igenlést jelent
** haladt

87. oldal Pro-Print könyvkiadó Csíkszereda, 1997 (Istók János morzsa revolúciója)