Alacsony ​ég alatt 1 csillagozás

Régi és új versek
Ferencz Győző: Alacsony ég alatt

Ferencz ​Győző eddigi költői életművének a szerző által, kissé talán szigorúan válogatott, ám a fejlődés íveit is, a különböző poétikák jellemző – eltéréseikben is sajátos – termékeit is felmutató, reprezentatív mintáját tartalmazza a kötet, valamint egy kisebb kötetre való új, kötetben még nem szerepelt verset. A költő elsősorban három versválfajban nyújt kiemelkedően eredetit és egyénit. Mindenekelőtt az epikus alapozású középhosszú versben, amely köznapi események (emlékek, felidézett szituációk, fiktív tanmesék stb.) minuciózus leírásait jelenti nála, persze első szinten. Ezek az objektív versek azonban sajátos gondolatmeneteket indukálhatnak, méghozzá nem az asszociatív láncok segítségével, hanem a történetmondás hiátusainak kitöltésre ingerlő, értelmezésre hívó, a közkeletű megoldásokat azonban határozottan zároló módon (Második szalag elszámolásra, a Troilus-effektus; Kilátások egy tájegységről; „Tudom, hogy létedet nem lehet tagadnom” stb.). Másik sajátos versmodellje az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Palatinus, Budapest, 2000
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 963925925X

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

ddani>!
Ferencz Győző: Alacsony ég alatt

Egyik kedvenc kortárs szerzőm! Ezt a könyvet sajnos félbe kellett hagyjam de így is érdekes volt látni, ahogy vannak a technikás, verstanice igényes és tartalmilag inkább kevéssé érdekes/dekódolható darabok, és néhol a hosszú lélegzetű szabad-prózavers költemények, utóbbiak a monumentális felé tendálnak, de a grandiozitás leghalványabb gyanúja nélkül, szóval ezek nagyon fontos szövegek, már a koraiak is.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

esthergreenwood>!

Komolyan gondoltam azokat is.
Az összes kezdetet.

23. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Petri György: Összegyűjtött versek
Terék Anna: Duna utca
Faludy György: Vitorlán Kekovába
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
Terék Anna: Halott nők
Bereményi Géza: Versek
Baka István: Versek
Szöllősi Mátyás: Állapotok
Lelovics Zoltán: Szűrt realizmus
Csukás István: Összegyűjtött versek