A ​bioetika alapjai 0 csillagozás

Ferencz Antal: A bioetika alapjai

Megteheti-e ​az orvostudomány mindazt, amit meg tud tenni? Alapkérdés ez a mai társadalomban, amikor hatalmasak a lehetőségek az ember gyógyítása érdekében, ugyanakkor – részben épp ezekkel a lehetőségekkel összefüggésben – bizonytalanná vált az emberi élet védelmének klasszikus szabálya. A bioetika kérdéseinek súlya nagyobb annál, hogy orvosi belügyként kezeljék. Ezért – az országban elsőként – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán bevezették a bioetika és az orvosi jog oktatását. A 2005-ben elhunyt Ferencz Antal professzor tankönyve az elméleti alapok után sorra tárgyalja napjaink égető problémáit: magzatvédelem, betegjogok, orvosi titoktartás, eutanázia, embereken végzett klinikai kutatások, állatkísérletek, környezetvédelmi kérdések stb. A kötet végén közli a téma legfontosabb hazai és nemzetközi dokumentumainak jegyzékét is. Ferencz Antal magas szintű, ugyanakkor olvasmányos könyve jó szívvel ajánlható az egyetemi hallgatókon kívül a témában érintett… (tovább)

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2001
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633612446

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Sándor Judit (szerk.): Abortusz és…
David DeGrazia: Az állatok jogai
Az élet kultúrájáért
Tarjányi Zoltán (szerk.): Erkölcsteológiai tanulmányok 7.
Varga Andor: Élet és erkölcs
Annette Dufner – Kőműves Sándor – Rózsa Erzsébet: Az autonómia és határai
Susanne Charles (szerk.): Bioetika
Ramón Lucas Lucas: A bioetikáról mindenkinek
Ménesi Balázsné (szerk.): Bioetikai útmutató fiataloknak
Gaizler Gyula – Nyéky Kálmán (szerk.): Bioetika