Jó ​napot! Ferenc pápa vagyok 3 csillagozás

Ferenc pápa: Jó napot! Ferenc pápa vagyok

Ferenc ​pápával beszélgetés – írott formában – eddig még nem látott napvilágot. Róma jelenlegi püspöke mintha tartózkodna az éles „kérdezz-felelek” helyzetektől. Az első újságíró, aki Ferenc pápával négyszemközt, személyesen is leülhetett egy interjúra, Antonio Spadaro jezsuita. Az ötlet a jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztőinek évente megrendezésre kerülő találkozóján merült fel 2013 júniusában. Ezen a találkozón Magyarországot A Szív képviselte, a magyar jezsuita rendtartomány lelkiségi és kulturális folyóirata.

Ferenc pápa örült felkérésünknek, ugyanakkor mindjárt jelezte, hogy egy szabályos interjú nem éppen az a műfaj, amelynek keretei között gondolatainak lényegi mondanivalója kifejezésre juthat. Ezért azt tanácsolta, hogy kérdéseinket előre fogalmazzuk meg, majd közülünk egyvalaki keresse fel őt, akivel beszélgetni fog. A feladatot Rómában élő rendtársunk, a Civiltà Cattolica főszerkesztője vállalta. Antonio Spadaro végül háromszor is találkozott Ferenc… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Jezsuita füzetek


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Ferenc pápa


Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

cassiesdream>!

Mindig is a legkülönfélébb szerzőket szerettem. […] Háromszor elolvastam a Jegyeseket, és most is ki van készítve az asztalomon, hogy újból elolvassam. Manzoni nagyon sokat adott nekem. […] A zenében nyilvánvalóan Mozartot szeretem. C-dúr miséjének az Et incarnatus est című tétele felülmúlhatatlan: Istenhez ragad!

40. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ferenc pápa · Wolfgang Amadeus Mozart
NenaK>!

Az öröm… nem a pillanat részegsége, hanem valami más!

Kapcsolódó szócikkek: öröm
4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Réti József: Szeressek ott, ahol gyűlölnek
Huzsvár László: Sajtóapostolból apostolutód
Szilágyi Szabolcs – Hodász András: Elbeszélem minden csodádat!
Diós István (szerk.): A szentek élete I-II.
Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc
Robert Sarah – Nicolas Diat: Isten vagy a semmi
Robert Sarah – XVI. Benedek: Szívünk mélyéből
Lőrincz Sándor: „Legyetek tehát irgalmasok!”
Athanasius Schneider: Katolikus Egyház, merre tartasz?
XVI. Benedek pápa: Az egyházatyák